Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Faragó Tamás: Katasztrófa és társadalom. Az 1838. évi árvíz történetének vázlata
csoportok katasztrófa alatti magatartására, reakcióira és tevékenységeire következtethetünk, tartalmát tekintve azonban ezeknek kevesebb, mint fele, mind63 / össze 21 alkalmas az elemzésre. Sok szerző ugyanis személyes tapasztalatainak leírása helyett inkább "objektív" beszámolóra törekszik, ráadásul ebbe gyakran beleszövi a hallomásból szerzett vagy újságokból nyert értesüléseket. Néha pedig előfordul, hogy a forrás használható információtartalma minimális. A kis mennyiség mellett további problémát jelent, hogy személyes jellegű forrásaink elsősorban a közép- és felső rétegekre - és a már ekkor is létező lakóhelyi szegregáció miatt így elsősorban a Bel- és Lipótvárosra - vonatkoznak. Bár valószínű, hogy e források száma az egyházi és családi levéltárak, valamint a segélykérvények és városi tanácsi iratok szisztematikus átnézésével még gyarapítható, biztos azonban, hogy az írástudatlan vagy betűvetéshez nehezen fogó alsó rétegek sohasem lesznek bennük kellőképpen reprezentálva. Ez azért is baj, mert az árvíz sokkal inkább sújtotta a szegényebbek által lakott külvárosokat, mint a módos polgárság belvárosi házait. A formális szervezetek működésével kapcsolatban megállapításaink értékét elsősorban a kielégítő kutatások hiánya korlátozza. Társadalomtörténeti szempontból ugyanis a városi és katonai hatóságok hivatali működésének iratanyagát eddig gyakorlatilag nem vizsgálta át senki. Megállapításaink így elsősorban a fent említett személyes forrásokra illetőleg az egykorú irodalomból vett másodlagos értesülésekre alapozódnak. Nézzük meg először az árvízre való felkészülés kérdését. A források a- lapján egyértelműen megállapítható, hogy a fővárosiak nem hittek abban, hogy a Duna katasztrófát okozhat. A szemtanúk túlnyomó része arról számol be, hogy a lakosság - s nem egy esetben az adatközlő számára is - a felduzzadt jeges 65 / folyó borzongató látványosság, mely azért remélhetőleg nem fog bajt okozni. 66 / Sokan még a vízbetörés után sem gondolnak arra, hogy veszélybe kerülhetnek. Mindez két okkal is magyarázható. Bár utólag többen látni véltek borús előjeleket, valójában szinte senkinek sem volt árvízzel kapcsolatos tapasztalata. Pesten utoljára 1799-ben, tehát 39 évvel korábban okozott nagyobb pusztítást a Duna, amikor a Ferencvárost elöntötte, azok azonban, akik e katasztrófát érett fővel megérték legnagyobbrészt már nem voltak az élők sorában. Míg az ártéri gazdálkodást folytató falvak népességének szinte évente meg kellett küzdenie a Dunával s így nemcsak félni tanult meg a folyamtól, hanem bizonyos mértékig kezelni is, addig a pesti polgárok nem kerültek ilyen szoros kapcsolatba a vízzel. Sőt, az 1775 illetve 1799 után épített gátak valószínűleg sokuk számára - mint kiderült, nem eléggé megalapozott - biztonságérzetet is teremtettek. Jellemző, hogy a kiváncsiskodó polgárok néha inkább akadályozták, mint segítették az árvízvédelmi munkálatokat. 23
