Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)

N. Czaga Viktória - Gajáry István: Árvízkárosultak Budán 1838-ban. (Országút és Újlak társadalma)

A segély kiutalásának általános szabályaiban azt az egyszerű alapelvet figyelhettük meg, hogy a gazdag keveset /vagy egyáltalán nem/ kapott.de ez.nem jelentette azt, - a károk nagyságát és a rászorulók magas számát tekintve -, hogy a szegényeknek elég jutott, hanem azt, hogy ez a társadalom nem rendelkezett olyan hitel- és biztosító intézményekkel, amelyek nélkülöz- hetővé tették volna e társadalom tagjainak ilyen arányú önkéntes adakozását.

A társadalmi összefogás anyagi megnyilvánulási formájával, a pénzsegéllyel a városi lakosság/polgárság jogilag kiváltságos rétegét, a háztulajdonosokat segítették elsősorban, s ezért részesültek az újlaki házbirtoko sok a legnagyobb segélyben.' A háztulajdon azonban egyrészt értékmegőrző, más részt a belőle származó jövedelmet - a lakbért, műhelybérletet stb. -, a tulajdonos "felélte", azaz gazdaságának vérkeringésébe nem tudta közvetlenül, úgy beiktatni, mint pl. kézműves vagy kereskedő foglalkozásából származó jövedelmét .

Az árvíz utáni "talpraállás" esélyei - természetesen - nem egyformán érvényesültek az újlaki háztulajdonosoknál, még a módosak esetében sem. A kárfelmérés szempontjaiban megnyilvánuló helyi értékrend már nem a háztulaj- donos-szőlőbirtokokat helyezte előtérbe, hanem az iparosokat, kereskedőket.

A mesterségek tekintetében mindenképpen kitapintható egy hierarchia, ami köz vétlenül az árvíz előtti bíróválasztásban is megnyilvánult; a korábbi bíró, Házmán Pál, még a módos újlaki szőlőbirtokos gazdálkodók közé tartozott, az új, Endresz Antal, már molnármester. Újlakon a háztulajdonosok módos, sőt jó módú rétegét a molnárok jelentették - még akkor is, ha a szegények között is megtaláljuk őket, hiszen tapasztaltuk, hogy ez a kategória nem mindig fedte a fényes vagyoni állapotot. Túl a Duna folyása által biztosított kedvező lehetőségen, a molnárok voltak azok, akik nem a szűkös helyi piaci igényektől, s nem a városrész lakosságának eltartó képességétől függtek./Igaz, nem tudjuk, hogy közülük milyen arányban fordultak elő a városrészben letelepedők, s milyen arányban a helyiek közül kiemelkedők/. E foglalkozásnak az Országúton az ácsmestereké felel meg. Azok az iparosok és kereskedők azonban akik a helyi piacra szorultak/ dolgoztak, többnyire a szegényebb réteghez tartoztak, jóval hátrébb is álltak a kárfelmérők besorolásában, különösen akkor, ha mesterségük nem igényelt különösebb tőkebefektetést. Mind az Országúton, mind Újlakon valójában a kereskedők voltak azok, akik a molnárok és az ácsmesterek mellett még igazán jómódúak voltak az árvízkárosultak között; Újlakon a só-, az Országúton pedig a fakereskedők. Egyetlenegy olyan háztulajdonossal találkoztunk Újlakon, aki foglalkozásból eredően, s nem háztulajdo166