Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején (Budapest, 1996)

Gyermek- és ifjúságvédelem Budapesten és Bécsben a dualizmus korában

a főváros munkásnegyedeiben a liga hamarosan híres-hírhedt névre tett szert. „Bizonyosan” - idézi Angyalföld lakóit az a körükben megjelent tanár, aki diákjai életét tanulmányozta, hogy a „nyomorúságos képet” a társadalom elé tárja - „bizonyosan a liga küldte ezt az urat, biztosan el akarják vinni a gyermekeinket, hogy a parasztoknak dolgozzanak.”78

A világháború előtt az igazságszolgáltatás lett az „elzüllés” elleni mozgalom legfontosabb harcosa Magyarországon. A szakma képviselői 1905-től kezdve a Budapesti Ügyvédi Kör Gyermekvédő Bizottságának a keretében igyekezték elérni, hogy ügyvédek lássák el a fiatalkorúak képviseletét és védelmét a hatóságok előtt. Az ügyvédek készítették elő a talajt az „erkölcsileg romlott gyerek” fogalmának bevezetéséhez, kezdeményezték a fiatalkorúak elkülönített kezelését a bírósági és a rendőrségi büntetőügyekben, és később ott bábáskodtak az 1908-as kiegészítő büntetőtörvény megszületése körül is. Utóbbinak a fiatalkorúakra vonatkozó, 1910-ben hatályba lépett rendelkezései és az „ifjúsági bíróságoknak” 1913-tól törvénybe iktatott intézménye végleg kiszélesítették a szakma hatáskörét. Az ügyvédek a ligával szorosan összefogva a „pártfogói” rendszerből is kivették a részüket. Főként azoknak a fiataloknak az egyéni felügyeletével foglalkoztak, akik kikerültek a javítóintézetekből, illetve akik a már 1908-ban létrehozott rendőrségi „gyermekbíróságok” elé kerültek.79

A magyar gyermekvédelemben az 1908. évi kiegészítő büntetőtörvény következtében a belügy- és az igazságügy-miniszter intézkedései tökéletes egységbe olvadtak. Míg az 1907-es belügyminiszteri törvénykiegészítés a még büntetlen fiatalok felügyeletét tárgyalta, az igazságügy-miniszter az egyszer már „bűnözőnek” bélyegzett (tizennyolc év alatti) fiatalkorúak korlátozott idejű büntetését változtatta át korlátlan idejű felügyeletre és javító nevelésre. A liga és az ügyvédi kör „pártfogó” tevékenysége ily módon éppúgy szilárd törvényi alapot kapott, mint a büntetésre ítélt fiatalok nevelése a liga intézeteiben, amelyeket a „nehezen kezelhető” kiskorúak növekvő csoportjai számára létesítettek.80 Egyfelől a „nevelő szándékú” büntetési forma bevezetése, másfelől a még nem törvénysértő módon viselkedő fiatalok fegyelmezésében érvényesülő pedagógiai szempontok együttesen teremtették meg a szociális felügyelet egyre átfogóbb hálóját.

Ez a fejlődés nem csupán a „nagyvárosi fiatalok” társadalmi ellenőrzésének - a magyar főváros gyors iparosodása és urbanizálódása következtében úgyszólván egyik napról a másikra eszkalálódott - problémájára volt közvetlen reakció, hanem összefüggésben állt az állami gyermekvédelmi rendszer válságával is. 1910 körűire ugyanis az általános és pusztán államilag finanszírozott, „drága” és kizárólag ellátásra irányuló menhelyrendszer a kilátástalan stagnálás állapotába került, bár az elhagyott kisebb gyerekekről továbbra is főként ez gondoskodott. Mintegy megelőlegezve a „közveszélyes munkakerülésről” szóló 1913. évi törvény81 gondolatmenetét, már az 1908-as kiegészítő büntetőtörvény indoklása leszögezte, hogy „később” majd hozni kell egy önálló és átfogó gyermekvédelmi törvényt. De addig is föl akarták venni a harcot legalább a „legnagyobb társadalmi veszély” ellen, amely „kétségtelenül azokban a fiatalkorúakban rejlik, akik a romlás útján már a bűntettek terére jutottak”.82 A gyermekvédelem kései és hirtelen állami modernizálása - amely azokat a gyerekeket próbálta felkarolni, akiknek ellátása az ország lökésszerű társadalmi és gazdasági fejlődése során vált hiányossá - a széles néprétegek életviszonyainak tartós instabilitása és marginalizáltsága miatt hamarosan korlátokba ütközött. Az alsóbb rétegek22