A magyar zenei szakirodalom bibliográfiája 1983 (Budapest, 1987)

Bevezető

önállóan megjelent műveket és a folyóiratok­ban közzétett tanulmányokat, cikkeket nem választottuk külön (kivéve a Népzenetudo­mány elméleti kérdései, a Zeneelmélet, zene- tudomány című szakcsoportokat, a Kodály- anyagot), s a tételek a szerzők betűrendjében követik egymást. A könyvekről írott recenziók az ismerte­tett mű témájának megfelelő szakrendi hely­re kerültek; az operaelőadásokról, hangverse­nyekről, kottákról és hanglemezekről készült kritikák külön csoportot alkotnak. A Zenetörténet című fejezetet általános rész vezeti be, majd a korszakokon belül az egy-egy zeneszerzőre vonatkozó anyagot az egész időszakkal foglalkozó irodalom előzi meg. Az előadóművészek egy-egy szereplésére vonatkozó publicisztikai visszhangot az ope­ra-, illetve a hangverseny- és hanglemezkriti­kák foglalják magukba; a róluk készült átfo­gó jellegű cikkek, valamint riportok, vallo­mások az előadóművészettel, előadóművé­szekkel foglalkozó önálló fejezetbe kerültek. A több szakcsoportba is besorolható téte­lek teljes címleírása csak egy helyen szerepel; másutt csupán tételszámos utalás található. A címleírások A címleírások nem az érvényes szabványt, hanem a'korábbi gyakorlatot követik. A meg­jelenési évet csak akkor tüntetjük föl, ha nem azonos a tárgyévvel. Zárójelben, rövidített címleírással szerepelnek azok a könyvek, me­lyek a tárgyévnél korábban jelentek meg, de a róluk írt recenzió 1983-as keltezésű. Az időszaki kiadványok rövidítésjegyzékét a cím­jegyzékükkel együtt közöljük. A lemezszá­mot a hazai kiadású hanglemezeknél megad­tuk, a külföldiek esetében csak akkor, ha az a recenzióban is szerepelt. A tételeket nem annotáltuk. Magyaráza­tot fűztünk a címleíráshoz, ha a cím nem fe­jezte ki a tartalmat. így jártunk el a napila­pokban sorozatcím alatt megjelent kritikák esetében is. A hétről-hétre ismétlődő címek ugyanis — „Zenei krónika", „Zenei jegyze­tek", „Zenei levél" stb. — a használó számára vajmi kevés fogódzót nyújtanak. A mutatók Bibliográfiánkat részletes mutatókkal lát­tuk el. Megadtuk a feldolgozott kiadványok jegyzékét, az előforduló rövidítések jegyzé­két és a külföldi magyar nyelvű zenei szak- irodalom mutatóját, mely a bibliográfia tétel­számaira utal. A betűrendes névmutatóba felvettük a címleírásokban előforduló összes személy és együttes nevét; a betűjeleket feloldottuk. 12

Next

/
Thumbnails
Contents