Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)

1931-05-20 / 10. szám

4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1931. májas 30. baja is előrehaladott állapotban volt már, amikor a Pajor-szanatóriumban operáció alá kellett vetnie magát egy elmérgesedett lábsebe miatt. Nem bírta meg a súlyos komplikációkat, csütörtök éjjel kiszenvedett. A vendéglős, kávés és szállodás szakmák igen sokat vesztettek azzal, hogy ő kidőlt a sorból. Konzervatív felfogású, tekintélyeket tisztelő, de nagysúlyú szavú vezetőemberünk volt, akinek a jószándékait és munkásságát azok is mindig elismer­ték, akik talán nem értettek egyet az ő eszméivel a lassú, de biztos haladás útján. Osztatlan gyász kísérte őt sírjába és emléke mindig nagy lesz közöt­tünk. A fogyasztási adó csökkentését és egyfázisúvá tételét kívánják a debreceni vendéglősök és korcsmárosok. A debreceni kimérők feljelentést tettek a pénzügy­igazgatóságnál a Debrecenben működő olyan nagy- kereskedők és termelők ellen, akik pincehelyiségben mérik kis tételekben is a boraikat, holott erre csak azok volnának jogosultak, akik engedéllyel rendel­keznek. Minthogy a feljelentés ügyében még hiva­talos intézkedés érdemileg nem történt, munka­társunk felkereste Debrecen vendéglős és korcs- máros szakosztályának több tagját, akik kijelen­tették, hogy ők már előzőleg is tettek szóbeli panaszt ebben az ügyben a nagykereskedők és termelők ellen, a mostani akcióhoz pedig ismételten hozzá fognak járulni. A vendéglősök a legnagyobb elkeseredéssel beszél­nek a termelőknek és nagykereskedőknek arról a ténykedéséről, amely szerint ezek — gyakran a törvény ellenére is — úgy szolgáltatnak ki italt, ami a legsúlyosabban sérti a vendéglősök anyagi érdekeit. Ma Debrecenben mintegy ötszáz kimérés és vendéglő „FUTURA“ reklámíesíészeí BUDAPEST, VIII, kerület, Itökk Szilárd ucca 5. szám. Vendéglők, kávéházak és szállodák részére reklá in táblát és automata-buffetek papir reklámtábláit olcsón és jutányosán vállalja a legízlésesebb kivitelben. Költségvetés díjmentesen. Boros Béla aranyozó, ezüstöző és nikkclező wűiutézetc, Budapest, VH., Klauzál ucca 18. Telefon: József 441—48. Elvállal aranyozást, ezüstözést, rezezést. oxidálást, fémcsiszolást, valamint dísztárgyak, ékszerek újítását. Specialista vendéglői, kávéházi, szanatóriumi edé­nyek és felszerelések újításában és állandó jókarbantartáaában. Sörcsapokat borcsapokat, pálinkacsapokat és kimérőeszközöke1, víz­vezetéki, fiirdöszobaberen ezési tárgyakat gyárt és javít MiKa Tivadar Rézárűgyár R.-T. Budapest, VII., Kazinczy ucca 47. Telefon: 428—27 Harmatvíz a Hungária lithiumos gyógyforrás szénsavval telített ásványvize Megrendelhető : Budapest, I., Gellert rakpart 1. sz. Telefon: Aut. 530—03 ^ Telefon: Aut. 530—03 A »Magyar Turista Egyesület« a csévi határban levő klastrompusztai menedékháza részére menedékház-kezelöi állásra pályázatot hirdet. A menedékház-kezelői állás julius elsejével töltendő be. — A pályázati kérvény megfelelő okmányokkal felszerelve 1931. május 30-i az Egyesület titkárságához (Budapest, IV., Aranykéz ucca 6 ) kül­dendő be. Pályázhatnak oly magyar állampolgárok, akik vendéglői üzem vezetésében jártasak és az üzem berendezéséhez megfelelő forgótőkével, valamint óva­dékkal rendelkeznek. — Bővebb felvilágosítást Egye­sületünk titkársága nyújt. Telefon : 876—76. van s ezek együttvéve sem adnak el annyi bort, mint amennyit az a nyolc-tíz nagykereskedő és termelő, akik pincéikben nemcsak liter, hanem deciszámra, sőt fröccs alakjában is kiszolgálják a vevőiket. Tudomásuk szerint ilyen boreladásra a termelők közül csak egynek van engedélye, de a többi is nagyrészben él vele. Ez azután felbecsülhetetlen károkat jelent a vendéglősökre nézve, akik amúgy is a legnagyobb mértékben vannak sújtva a különböző adók és illetékek révén, nem is számítva az üzletbért, amely a havi csekély keresetből alig telik ki. Ezzel szemben a pincéből árúsító termelők vagy nagykereskedők jóformán semmi rezsivel sem dolgoznak s így panaszkodásukra, hogy még csak megfelelő üzlet- helyiségre sem telik, méltányosan vetik ki az adó­jukat. A debreceni vendéglősöknek és korcsmárosoknak mindenekelőtt az volna leghőbb óhajtásuk, hogy a borfogyasztási adót mérsékeljék. A háború után egy-két évvel emelték fel ezt az adónemet az eddigi tizennégy fillérről 18 9 fillérre, ami a forgalom csök­kenését is tekintve, egyáltalában nem arányos. BALATONALMÁDIBAN közvetlen a park, hajókikötő és „Yachtclub" mellett, leforgalmasabb úton, a budatavai fürdőúton évek óta élénkforgalmú, jövedelmező, emeletes, 8 szobás, nagy konyhával, árnyas parkkal nyaralói közbejött aka­dályok miatt azonnal kiadó. Felszerelés csak a konyha és edény részben, míg a szobák komplett. Bővebbet a tulajdonosnál Weninger Antal, Győr, Baross u. 28., em. Hangzottak el egyes helyeken olyan kívánságok is, hogy teljesen el kell törölni a borfogyasztási adót. Az azonban — mint komoly érdekelt körökben csaknem mindenütt megértésre talált — lehetetlen dolog. Fogyasztási adó mindig volt s az állam- kincstár ebből fedezi tekintélyes részben a kiadáso­kat. Azt azonban meg lehetne tenni, hogy a mostani 18-9 filléres adót a régi 14 fillérre szállítsák le, amivel rendkívüli mértékben megkönnyítenék a vendéglősök és korcsmárosok, kimérések helyzetét. Ugyanekkor olyan kívánságok is hangzottak el, hogy igen helyes volna a fogyasztási adót egyfázisúvá tenni, ami azt jelenti, hogy maga a termelő fizeti meg a fogyasztási adót. Ezáltal megakadályoznák az utóbbi időkben igen elharapódzott borcsempészést. Csak maga a kincstár járna jól így, mert akkor a csempészés megszűnésével azt érné el, hogy való­ban minden egyes liter bor után befolyna a fogyasz­tási adó, míg ma az a helyzet, hogy a csempészés következtében az ellenőrzés igen komplikált, sőt sok esetben a lehetetlenséggel határos. Természetes, hogy ilyenformán a kincstár is károsodik. Egy másik panasz a vendéglősök részéről az úgy­nevezett zúgkifőzések ellen irányul. Ma már Deb­recenben talán száznál is több kifőzés működik, amelyek nyolcvan fillérért adnak kosztot, vagy még olcsóbban. Természetesen ennek a kosztnak a minő­sége a legtöbb esetben messze mögötte marad a a vendéglői konyhának. Nemrégiben ebben az irány­ban is történtek már lépések részben az iparhatóság­nál, részben pedig a' kamaránál, de mindeddig semmi érdemleges nem mutatkozik. Pedig elképzel­hető, hogy az a vendéglős, aki hivatásszerűen űzi ezt az ipart, milyen óriási kár éri a zúgkifőzések révén. Értesülésünk szerint most megint akciót akarnak indítani az iparhatóságoknál ebben az ügyben s amennyiben ez sem vezetne eredményre, országos mozgalommal akarják érdekeiket meg- védeni, Ezek a panaszok mind olyan természetűek, amelyek valóban meghallgatásra és a legmesszebb­menő méltánylásra szorulnak. Elvégre nem lehet tönkretenni az adóalanyokat, mert akkor ki fogja majd fizetni az adót ? ! A vendéglősök és korcsmáro­sok ma úgyis a legsanyarúbb helyzetben vannak. Nyíregyházán nagyon sok italmérési engedélyt adnak ki. Nyíregyházán az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a korcsmák és kisebb fajta vendéglők. A benfentesek annál inkább ismerik a helyzetet s bár a lumpok nagy része örömmel fogadja az italmérő helyek elszaporodását, mert a konkurrencia olcsób­bodást is jelent, azonban gazdasági és adópolitikai szempontból komoly aggodalomra szolgáltathat okot az italmérő helyek elszaporodása. Voltaképen ■ nem is arról van szó, hogy a számbeli gyarapodás okozza a válságot, hanem az, hogy az italmérési engedélyek kiadásánál olyan sérelmek történnek az italmérési hely kijelölésénél, amely sérelmek miatt jogosan panaszkodhatnak az érdekeltek. Ugyanis a város egyes körzeteiben egymás hegyén-hátán nyílnak az új korcsmák, nem kis megrökönyö­désére azoknak az engedélyeseknek, akik jelentékeny anyagi áldozatok árán igyekeztek maguknak egy-egy jó, forgalmas helyet szerezni. Azt is sérelmezik a vendéglősök és korcsmárosok, hogy vannak ital­mérők, akik csak egy bizonyos korlátolt keretű mérésre kértek és kaptak engedélyt, annak birtoká­ban azonban, ha nincs finánc a közelben, könnyen átlépik az engedélyezett kereteket. Ellenőrizni nehéz őket, sok utánjárás keli hozzá s a feljelentés kockázattal jár, miután a bizonyítás igen nehéz. Értesülésünk szerint a nyíregyházi vendéglősök és korcsmárosok memorandummal akarnak fordulni a pénzügyigazgatósághoz és azt akarják kérni, hogy az engedélyek kiadásánál ezentúl fokozottabb mértékben vegyék fontolóra a már meglévő enge­délyesek érdekeit és lehetőleg hallgassák meg a szakmabeli érdekeltek véleményét. Ez szerintünk igen helyes megoldás lenne, mert a vendéglősök és korcsmárosok szintén érzik a súlyos gazdasági viszonyokat. Az Első Magyar Részvény Serfőzde igazgatósága és felügyelöbizottsága fáj­dalommal jelenti, hogy igazgatóságának tagja Glück Frigyes a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének díszelnöke folyó hó 15-én elhunyt. Közel negyven éven keresztül szaka­datlan munkával vett részt vállalatunk fejlesztésében és kiváló szaktudásával, széleskörű tapasztalataival nagy szol­gálatokat tett iparunknak. Mintaképe volt a pesti polgár puritán fogalmának, aki mindig szívvel és lélekkel rendel­kezésére állott szülővárosának. Emlékét meleg szeretettel és kegyelettel I őrizzük meg. Budapest, 1931. május 15-én,

Next

/
Thumbnails
Contents