Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)
1931-04-20 / 8. szám
H VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1031. április 30. Vendégel megtámadtak egy vendéglőst, aki revolverrel védekezett. Győrből jelentikr Bojtor István Festő uccai vendéglőjében egy munkásokból álló háromtagú társaság mulatozott. A társaság egyik tagja, Tujner János harmincöt éves gabonamunkás cigarettát kért a vendéglőstől és miután nem látta elég gyorsnak a kiszolgálást, felragadott egy vas- rudat és azzal a vendéglősre rontott. Ugyanakkor barátai üvegekkel mentek a vendéglősnek. Bojtor István szorult helyzetében revolvert rántott és azzal a padlóba lőtt, majd felszólította a garázda vendégeket, hogy távozzanak. Ezek azonban nem engedelmeskedtek a felszólításnak, hanem újból megtámadták a vendéglőst, aki ismét revolvert rántott és azt elsütötte. A golyó Tujner János jobblábát súlyosan megsebesítette. A duhaj embert a mentők vitték a kórházba. Amikor a vendéglős is, az adóellenőr is Ideges. Nemrégen történt, hogy az egyik nagykanizsai borfogyasztási adóellenőr elment a Deáky-féle vendéglőbe a szokásos ellenőrzésre. Utóbb hivatalából még egyszer elküldték egyik adatának korrigálására. El is ment, éppen déltájban, amikor a vendéglőben erős volt az elfoglaltság. Deáky Sándor idegesen szóvátette, hogy most nagyon el van foglalva, jöjjön más időben. Az ellenőr erre délután újból elment, de most már rendőrt is vitt magával. Mikor elvégezte teendőjét, figyelmeztette Deákyt, hogy máskor engedje le a pincébe, mert neki, mint hatósági közegnek joga van bármikor pincéjét ellenőrizni. Miközben ezeket mondotta, a kezében levő ceruzával hevesen gesztikulált. Ez idegesítette a fiatal Deáky Ferencet, aki a kezében levő borlappal az ellenőrnek a kezére legyintett. Persze csakhamar szóváltás lett a dologból. A borfogyasztási ellenőr a sértésekért feljelentette Deáky Sándort és fiát, Ferencet, akik ellen az ügyészség hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt adott ki vádiratot. Most tárgyalta ezt dr. Mutschenbacher Edvin a nagykanizsai törvényszéken. A tárgyaláson a két Deáky az ellenőr ideges magatartását tette szóvá, mint ami kiváltotta belőlük az indulatosságot. Csillaghy ügyész vádbeszédében fenntartott aa vádat a két Deáky ellen, azonban utalt arra is, hogy úgylátszik, mintha a két Deáky is kiérezhette az ellenőr viselkedéséből annak idegességét, Beszélt arról is, hogy az ellenőrnek tudnia kellett volna, hogy délben egy vendéglősnek, éppen vendégeinek étkezési ideje alatt sok a dolga, tehát nem alkalmas idő az ellenőrzés gyakorlására. A törvényszék az idősebb Deákyt mindössze 25, Telefon: Aut. 850—48 Zsinegárúk. Roth Jenő Alaptttatott: 1847. Fésüárúk. Alapíttatott: 1847. Háztartási cikkek, saját gyártm. kefe- és ecsetárúk gyári lerakata. Budapest, IX., Ráday ncca t. nz. (Kálvin tér sarok) Gyártok: rohirmosókrfékct, sörcsap mosót és üvegmosókat jutányos úrban méret vagy minta szerint. M. kir. államrendörség budapesti IX. kerületi kapitánysága 5950/929. kih. ítélet. A m. kir. államrendörség budapesti főkapitánya, mint II. fokú büntetőbíróság a fenti kér. kapitányság I. fokú Ítélete alapján llkovits Miksa vendéglőst IX., Katona József ucca 9. sz. lakost bűnösnek mondja ki, az 1924. évi IX. t.-c. 9. §-ába ütköző kihágás miatt és ezért u. a. a t.-c. 43. § alapján a Kbtk. 21. §-ának és a 63.800—926. I. M. r. alkalmazásával 5 napi elzárást helyettesítő 40 pengőre és még behajthatatlanság esetén további 5 napi elzárásra átváltoztatandó 40 pengő pénzbüntetésre ítélem. Kötelezem továbbá vegyvizsgálati díj címén 85 pengő, valamint szakértői és eljárási díj címen összesen 38 pengő megfizetésére. Elrendelem az ítélet kivonatának marasztalt költségére a „Nemzeti Újság" és a „Vendéglősök Lapja" című lapokban egyszeri közzétételét, tovább a IX. kér. elöljáróság és a Vendéglősök Szakegyesülete hirdető- tábláján való kifüggesztését. Budapest, 1927. év július hó 7-én. Andréka s. k. f őkapitányhelyettes. A kivonat hiteléül; Nagy Károly s. h. főtiszt. fiát pedig 10 pengőre ítélte és a fiú büntetésének végrehajtását felfüggesztette. így kell vigyáznia a legóvatosabb vendéglősnek is. Ha alkalmatlan az italmérés üzletvezetője. A budapestvidéki m. kir. pénzügyigazgatóság felhívott egy vendéglőst, hogy az italmérési üzletében üzletszerzőül alkalmazott embert 15 nap alatt távolítsa el, mert különben az italmérési engedély elvonása iránt intézkedés fog tétetni. A határozat kijelentette, hogy a kitűzött határidőn belül más „kifogástalan“ üzletvezető alkalmazandó és annak engedélyezése kérelmezendő még abban az esetben is, ha ezt a határozatot fellebbezéssel támadják meg. Mindezekre tekintettel, anyagi jogszabálysértés nélkül mondotta ki a fellebbezési bíróság, hogy az alperes a felperest, aki az illetékes közigazgatási hatóság megítélése szerint az italmérési üzlet vezetésére alkalmatlan volt, az üzletvezetői szolgálatból az 1884. évi XVII. t.-c. 94. §-ának e) pontja alapján felmondás nélkül elbocsáthatta, következésképen a felperes {elmondási időre illetményt nem követelhet. (Bp. Tábla VI. 4253—1930. M. T.) Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Dr. KISS ISTVÁNNÉ. Budapesti magyar kir. állami rendőrség IX. kér. kapitányság. 2887/1930. kih. ítélet. A m. kir. állami rendőrség budapesti főkapitánysága, mint II. fokú büntető bíróság, a IX. kerületi kapitányság fenti számú ítélete alapján Sveldler Miksa korcsmárost bűnösnek mondja ki az 1924. évi IX. t.-c. 9., 16. és 31. §-ba ütköző kihágásokban és ezért u. a. a t.-c. alapján 80 pengő pénzbüntetésra ítélte és 12 pengő eljárási költség megfizetésére kötelezte. Budapest. 1930. március 25-én. Andréka s. k. főkapitányhelyettes. A kivonat hiteléül: Nagy Károly r. hív. főtiszt. 848/3. 1930. kih. szám. Kiss Sándor jászberényi kimérőtől azért, mert 1930. december 26-án kimérésében vízzel bort hamisított és a vizezett bort forgalomba hozta, a pincében egy boros hordót s a söntésbeli boroskancsót felirattal megjelölni elmulasztotta és a söntésben az új bortörvény kivonata kifüggesztve nem volt, az 1924. évi IX. t.-c. 7. §-a 1. pontjába, 42. §-a 2. pontjába, az 1929. évi X. t.-c. 9. és 10. §-aiba ütköző kihágás miatt az 1924. évi IX. t.-c. 42. §-a 1., illetve 2. pontja, 44. §-a 1., illetve 2. pontja alapján az 1879. évi 40. t.-c. 21. §-a alkalmazásával összbüntetésképen 50 P. pénzbüntetésre ítéltem és köteleztem őt az eljárási költségek megfizetésére, valamint az ítélet kivonatának liirlapi közzétételére. Jászberény, 1931. évi március hó 23-án. Dr. Halmos Orbán s. k. m. kir. rendőrfogalmazó r. b.-biró. L MALATA PEZSGO SORt HOGYHA MINDIG ISSZA,EGÉSZSÉGÉTS PÉNZE EGYRESZÉT JUTALOMKÉNT KAPJA VISSZA. GYÁRTJA a fővárosi sörfözö r.t. kőbányán. Garantált teljes zsírtartalmú sajtjainK mindenütt beszerezhetők: Pálpuszta-sajt, , Derby-sajt, Roma- dour, Imperiál, Hü Óvári, Trappista, / Casino, Roquefort, Roquefort dobozos DERBY Sajl- és Vajtermelő Részvénytársaság Központi árúsító-telep : Bndape.t, VII., Kerepesi <U 62. Telefon : József 61—10 (mos ember. ha vendéglőt venni vagy eladni akar, f a „Vendéglősök Lapjáéban hirdet!!! Szent István Portersör a Polgári Serfőzde páratlan sörkülönlegessége Örkényi saját terménfi B pincébe hoztuk. Termel««! Árban kereskedői rezsi elejtésével ÁrúQltf»m. ORA11HA.T bndapeatl IXfc., körúc 3B. (Ráday ucca sarok) • bornaary^ereskedő I r«i«i«>n a. »77-.? | "Pátria” Irodalmi Vállalat ét Nyomdai R.«T. Budapest, IX.. Ollóbót 25. szám (Köztelek) Fclelós nyomdavezetőt Mészáros Vilmos