Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)
1931-04-20 / 8. szám
t.j'sKx.'rtfj yg.j ! jßrfol ofg^bnav iie^q ísiinssir ! Megették a lefoglalt malacokat —. kit napi fogházra ítélték a vendéglőst. .Nagykőrös : városától bérelte á, vendéglő helyiségét BaltaGyula. Hosszú időn keresztül nem tudta megfizetni az üzletbért, ezért pert indítottak ellene és jogerős bírói ítélet alapján lefoglalták ingóságait. Amikor a végrehajtó megjelent, hogy ellicitálja a zár alá vett malacokat, pezsgőket és borokat, kiderült,. hogy már semmi sincs meg. Bállá Gyula bevallotta, hogy a malacokat felhizlalta, leölette és megetette vendégeivel, a pezsgőket és a borokat pedig eladta. Sikkasztás vétsége címén eljárás indult a vendéglős ellen, aki a bíróság előtt nyomorúságos anyagi helyzetével okolta meg tettét. A bíróság a nyomatékos enyhítő körülményekre való tekintettel mindössze két napi fogházra ítélte a vendéglőst, aki megígérte, hogy a városnak megfizeti a hátralékos üzletbért. Az első bíróság ítéletét most a tábla jogerőre emelte. UM M gőzmosó es fehérnemű kölcsönző vállalat Budapest, VII. ker., Klauzál ucca 8. sz. Telefon: J. SHß—59 és J. 385—58 Az ország legnagyobb és legmodernebb gőzmosó üzeme I Asztal- és ágynemű eladási osztályunk gyári árban szállít mindenfajta fehérneműt és törlőruhákat. Telefon- hívásra jövünk. Legkím letesebb mosási rendszer Erős olcsóbbodás jelentkezik a gyümölcsszesz- piacon a pénzügyminiszter legutóbbi rendeletének, mely visszavonta az országos gyümölcsszeszforgalmi r.-t. megbízatását — megjelenése óta. A kartel feloszlásával a gyümölcsszesz ára lényegesen visszaesett. És nem egy kategóriában 20—35 százalékig jelentkeztek az áresések. Balatonszárszó legforgalmasabb helyén értékes allloli «if jutányos áron, kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Bővebbet Müller Samunál, Balatonszárszó. Úszó étterem a Dunán. Érdekes ajánlat érkezett a székesfővároshoz. Az ajánlattevő a Dunán, az Erzsébethíd és a Lánchíd között, a pesti oldalon, úszó éttermet kíván létesíteni. Elgondolása szerint betonhajót építtetne, amelyen elegáns éttermet rendeztetne be s a nyáron a dunaparti kikötőhelyről menetrendszerű időközben közlekednék az úszóétterem, amely elsősorban is az elegáns, úri publikum igényeit kívánná kielégíteni. A főváros az ajánlattevő számára a megjelölt Dunapart területen kikötőhelyet nem tud biztosítani, legfeljebb az Erzsébethíd és a Ferenc József híd közötti szakaszon jelölhet ki kikötőt az úszóétterem számára, ha ugyan az ajánlattevő időközben ajánlatát vissza nem vonja. M/oiohnor tapétázó és műkönyvkötő iparüzem- WcILIIIICI tapéagyári raktár. Budapest, IV., Aranykéz ucca 4. Telefonszám: 820—29 Kávéházak és vendéglők tapétázását legjutányosabban, legjobb kivitelben vállalom. CELLULOID AJTÚVÉDO megóvja az ajtót kopástól, piszkolódástól. Bármely színben és formában készül Redő celluloidárugyárban, Budapest, Vili., Sárkány ucca 5. szám. Telefon : 344—90 és 412—73 $5- Telefon: 344—90 és 412—73 a lai4..« *8 óaó.í VENDÉGLŐSÖK LAPJAVendéglőstragédia Erdélyben. Gyergyószentmik- iósról írják nekünk: Ámbár a gazdasági válság nemcsak hogy nem kímélte a Székelyföldet, hanem 'a pénztelenség talán még jobban ráfeküdt az országnak erre a, részére, amelyet a hatóságok is fokozottabb mértékben sanyargatnak, az öngyilkossági járvány szerencsére eddig még megkímélte a szé- kelységet. Annál nagyobb megdöbbenést keltett Kereső Andor gyergyószentmiklósi vendéglős tragikus öngyilkossága. Kereső az impériumváltozás után tért haza szülőföldjére Budapestről, ahol az Emke kávéház egyik fizetőpincére volt és takarékosságával szép vagyont szerzett. Öregségére megpihenni jött vissza Erdélybe s mivel egész életében munkás ember volt, itt is üzletbe fogott. Kibérelte Puskás Bálint vendéglőjét és a konjunktúra idején vagyonát gyarapította is. Ekkor támadt az a gondolata, hogy vendéglőt épít a város végén a barompiaccal átellenben s tervét meg is valósította. Nagy tánctermet is beleépített s keserves munkával szerzett minden pénzén kívül bank- és magánkölcsönö- ket is igénybe vett. Alig készült el azonban az épület, a gazdasági viszonyok romlani kezdtek s hitelezői mindinkább szorongatni kezdték. Egy brassói bank Az egész világon közismert, minden előkelő szállodában, étteremben bevezetett, sajthoz, vajhoz szervírozott „Pumpernickel“ már Budapesten is kapható. Készíti és ólomzáras doboz nélkül, szabad (ledig) csomagokban szállítja: €}LÜ€I£SÜTÓDE Budapest, Vili., Baross ucca 43. szám. Telefon: J. 456 — 16 nak 650 ezer lejjel, egy magánhitelezőjének 200 ezer lejjel tartozott, ezenkívül nagyobb összegű árútartozásai is voltak. Súlyos helyzetében idegei kezdték felmondani a szolgálatot, egyre egzaltál- tabb lett. Csütörtökön a déli órákban visszavonult hálószobájába, leült egy székre és szívenlőtte magát. Egyetlen lövés végzett vele. Felesége az öngyilkosság pillanatában a konyhában foglalatoskodott és később mit sem sejtve nyitott be a hálószobába, hogy ebédelni hívja férjét. A szegény asszony ráébredt a rettenetes valóságra, férje ekkor már élettelen volt. Kereső Andor 47 évet élt és a város közönségének nagy részvéte mellett kísérték szombaton délután örök nyugalomra. Borárak. A magyar borpiacon kadarkában egy kis áremelkedés mutatkozik, ami főleg annak tulajdonitható, hogy ebben az árúban kezdenek a készletek csökkenni. Egyéb árúban továbbra is nyomott árak szerepelnek. A belső fogyasztás lényegesen emelkedik nemcsak a vidéken, hanem a fővárosban is, amiről tanúbizonyság a borfogyasztási adóbevételeknek emelkedése. T Budapesti Nemzetközi Vasa? Az utolsó io év m\ fsjiódiséneli lói miül. 200 gyáripari szakma, a mezőgazdasági exportárú és a kézműipar termékeinek felvonulásával. Nemzeti pavillonok a külföldi ipar számára. 50%-os utazási kedvezmény. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimiiiiiiiiiiimmii a magyar vasutakon és hajózási vállalatoknálFelvilágosítás és vásárigazolvány kapható: Budapesten a vásárirodánál, V., Alkotmány u. 8., vidéken és külföldön a Menetjegyirodáknál és a vásár tb. képviseleteinél. A nagy borkereskedelemben többek között egy 900 hektoliteres alföldi 12-5 fokos bor 16 fillérért kelt el, míg ellenben Paks vidékéről lengyel számlára 35—40 filléres árban egy vagon bor kelt el. Az ünnepek előtt a hangulat vontatott volt, csakis könnyebb borok keresletében mutatkozott élénkség. Fixfizetésre elkelt Hajóson 400 hl. 13-5 fokos magyar számlára, fokonkint 1—Pl fillérért és 6000 hl. svájci számlára P2 fillérrel. Keceien kifőzésre alkalmas bort eladtak 200 hl.-t Pl filléres alapon fokonkint. Ráckevén eladatott 400 hl. bor budapesti számlára fokonkint P25 filléres alapon. Balaton vidékén kisebb tételekben, Révfülöpön 13 fokos bor 23 fillér literenkint, Ugyancsak a nagykereskedelemben eladatott : Bácsalmáson 200 hl. 12 fokon felüli édes rizling 20 fillérért, hevesmegyei 200 hl. 12 fokos 15-5 fillérért, Keceien eladatott 300 hl. fehérbor literje 28 filléres alapon, Baján 200 hl. literje 12-2 filléres alapon. Egyes vidékeken a borok kifogytak és egészen új borvidékek lépnek fel kínálattal a piacon. Újabban erősebb vendéglős-vásárlások is mutatkoznak. A sörgyárak árcsökkentése az erősen előrenyomuló borfogyasztással szemben versenyt fog újból támasztani. A szőlők vegetációja körülbelül három héttel megkésett, de a rügyekben nagyobb károk nem észlelhetők, az eddigi jelentések szerint csak elvétve találni rossz rügyeket. Villányon számottevő eladás nem történt. Kisebb mennyiségben vásárolnak vendéglősök 26—32 fillérért literenkint, csaknem kizárólag sillerbort. Szekszárdon erős kínálat van. Az ünnepek előtt egy kis fellendülést vártunk, de ez, sajnos, nem következett be. Árak változatlanul kommerszboroknál P2—P3 fillér, míg jobb árúnál 2 fillér. Tolcsván kereslet szünetel, kínálat élénk, boreladás nem történt. Hirdetmény. Szakony község (Sopron vármegye) a tulajdonát képező 2 községi korcsmáját — egyenkint 4 szoba és megfelelő mellékhelyiségekkel — Szakonyban a körjegyzői irodában 1931. május 10-én d* u. 3 órakor megtartandó nyilvános magánárverésen a legtöbbet ígérőnek eladja. Kikiáltási ár 10,000 P, illetve 16,000 P. Bánatpénz 1000 P. A részletes árverési feltételek a körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Szakony, 1931. április havában. Elöljáróság.