Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)

1931-04-05 / 7. szám

1031. április 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 telték el, hogy a vendéglősipar a lehető legjobb a \ világon és vannak ma bekötött szemű és bedugott fülű emberek, akik nem látják a mi szomorú hely­zetünket és nem hallják jajj-kiálltásainkat és eljön­nek vendéglősnek, hogy azután hamarosan szegett szárnnyal meneküljenek anyagi romlásuk szín­helyéről. — Annyi bizonyos, hogy a vendéglősök helyzete nem a legjobb, én nem irigylem az új jövevényeket, ha azok hozzám jönnek bemutatkozni, én mind­egyikhez eképpen szólok: — Adjon az Isten szerencsét és jó forgalmat, mert ha magának jól megy az üzlet, akkor nekem is jól megy, vagy legalább is nekilendül ! A vendéglősök nagy része különben kivétel nélkül megfellebbezi az adófelszólamlási bizottság hatá­rozatát, különösen azt hozzák fel indokolásul, hogy sajnos, 1931-re nem lehet számításba venni a múlt évi forgalmat, amely ha nem is volt valami kitűnő, egy évvel ezelőtt jobbnak indult, mint amilyennek a folyó esztendőben ígérkezik. Sajnos, ez a helyzet az összes vidéki városokban. Nagyon csekély a leszállítás, erős a forgalom- csökkenés. Az elégedetlenség általános a bizott­ságok működése után. MI ÚJSÁG? A pesti vendéglősök és korcsmárosok kétszázezer pengővel kevesebb illetéket fizetnek. Közel két hó­napja folynak már a székesfővárosi pénzügyigaz­gatóságon az úgynevezett fellebbezési tárgyalások, amelyek kimenetele elé aggódva figyelt Budapest sokszáz vendéglőse, korcsmárosa és egyéb ital­mérője. A bizottság tárgyalásai most véget értek és ez szokatlan meglepetéssel szolgált. Kiderült, hogy a máskor szokásos szigorral lefolyt bírálatok ezúttal méltányosabbak és belátóbbak voltak, aminek eredményeként a kincstár által előirányzott kvóta közel kétszázezer pengővel fog csökkenni. Ez más szóval azt jelenti, hogy a budapesti italmérők az idén kétszázezer pengővel kevesebbet fognak illeték címén fizetni. Összesen nyolcszáz italmérő elkesere­detthangú panaszával foglalkozott a bizottság és most már, a nyilvánosságra hozott és kihirdetett döntések után megállapítható, hogy a legtöbb fellebbezést méltányolták és a panaszolt illetéket, a kincstár képviselőjének ellenzése dacára is mér­sékelték. Az érdekelt vendéglősök, korcsmárosok és italmérők sorában nagy megelégedéssel találkozott a bizottságnak ez a megértő bíráskodása, a kincstár képviselői viszont az elmaradt kvóta pótlását pót­illeték formájában szeretnék biztosítani. Az ital­mérők körében a mostani eredménnyel beigazoltnak látják ama kívánság jogosságát, hogy az illetékeket ne feltételezett és semmivel sem bizonyított forgalom után előre, hanem utólag, az elfogyasztott mennyiség után állapítsák meg és vessék ki. Nem törlik el a borfogyasztási adót. Az egységes­párt értekezletén Őrffy Imre utalt arra, hogy a borfogyasztási adó kérdése sürgős intézkedéseket tesz szükségessé. Mayer János földmívelésügyi miniszter kijelentette, hogy a kormány állandóan foglalkozik a bortermelés kérdésével. Bethlen István gróf miniszterelnök szintén válaszolt a felszólalásra. A kérdés komplikált. A bor termelésében az egész világon túlprodukció van s ezért csökken mindenütt az ár. Ez a körülmény mutatja, hogy hathatós intézkedésekre van szükség és a kormánynak meg­vannak a maga tervei. Ilyen például az is, hogy a szemezett szőlőtermelést fel kell karolni és a szőlők egyrészét kereskedelmileg fundált gyümölcsökké Villanyzongorák Zeneautomaták Önműködő hangszerek. Rádió erősítők LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKBAN KEDVEZŐ RÉSZLETFELTÉTELEK Pénzbedobiss&l fizetheti a részletet Bérlet. Szakszerű javítás és hangolás Sternberg Királyi Udvari Szállítók Hangszergyára Budapesti VII., Rákóczi út 60. Saját palota I kell átváltoztatni. Mindehhez azonban idő és pénz­beli támogatás kell. Ami a borfogyasztási adót illeti, ennek elintézése a községek háztartásáról szóló törvénnyel van kapcsolatban és ez a törvény- javaslat már készen is van, úgyhogy húsvét után a parlament már foglalkozhat is vele. A bor ár­nívójának visszaesését azonban messzebbmenő okok idézték elő. Nem szabad túlzott reményeket táplálni a borfogyasztási adó leszállításával kapcsolatban és nem szabad ebből jelszót csinálni. Patacsi Dénes, Bessenyey Zénó felszólalása után Bethlen István gróf miniszterelnök rámutatott arra, hogy a kor­mány a borfogyasztási adó csökkentését vette tervbe, nem pedig a borfogyasztási adó eltörlését. Az érte­kezlet után pártvacsora volt. A szegedi vendéglősök az italmérési illetékek revízióját akarják kérni a pénzügyminisztertől. Szegedről írják : Az itteni felszólamlási bizottság, mely az italmérési illetékek ellen beadott felleb­bezéseket tárgyalta, szombaton befejezte működését. A bizottság összesen 265 fellebbezést tárgyalt le. Az italmérési illetékek címén befolyó összeg 65 ezer pengőt tesz ki s van Szegeden olyan vendéglős is, aki évenkint 1600 pengő italmérési illetéket fizet. Vannak viszont korcsmárosok, akiknek italmérési illetéke alig haladja meg a 100 pengőt. Szegeden négyszázra tehető a korlátlan italmérők száma, de van több száz korlátolt italmérő is. A felszólamlási bizottság működésével elégedetlenek a szegedi ven­déglősök és korcsmárosok s többen elhatározták, hogy a letárgyalt fellebbezések revízióját fogják kérni. Az a tervük, hogy küldöttséget menesztenek Wekerle pénzügyminiszterhez, akit arra kérnek meg, hogy újból tárgyaltassa le az italmérési illetékek ellen beadott felebbezésiiket. A felszólamlási bizott­ság egyik tagja azt az információt adta, hogy a ven­déglős fellebbezések 80 százalékánál leszállították az italmérési illetéket. De mennyire ? A pestkörnyéki vendéglőkben olcsóbb lett a sör. Március 15-ike óta a pestkörnyéki vendéglőkben olcsóbb lett a sör. Jelentős és komoly lépés ez az olcsóbbodás útján. Mert közszükségleti, még pedig elsőrendűen közszükségleti fogyasztási cikk a sör. Úgyis, mint élvezeti cikk, de sokkal inkább mint tápszer, sőt mint gyógyszer is. Bizonyította a sör tápértékét a tudomány is, mely megállapította, hogy 1 liter világos sörnek 570—510 kalória a táp­értéke. Ezért van az, hogy a sörivók olyan ,,jól­tápláltak“, egészségesek. Igen érdekes, hogy milyen módon következett be a sör olcsóbbodása. A pesti sörgyárak értesítették a pestkörnyéki vendéglősöket, hogy ezután nem számítanak a sör szállításáért fuvardíjat, ami azt jelenti, hogy a pestkörnyéki Nem csökkentettük a munkabért, hanem üzemeinket kellő időben racionalizáltuk. Ennek folytán leszállítottuk az összes kávé-, tea- és csokoládéárakat az összes MElNL-fiókokban vendéglősök most a gyártól ugyanannyiért kapják a sört, mint a budapestiek. A fuvardíj elmaradásán felül a gyár „elcsöpögtetett sör megtérítése“ címén egy második engedményt is juttat a pestkörnyéki vendéglősöknek, akik még hektoliterenkint 50 kg. ingyenjeget is kapnak a gyártól. Végül az a pest- környéki vendéglős, aki ezidén több sört mér, mint amennyit az elmúlt évben eladott, a többletből 10 százalék jutalmat is kap. Pécsen nincs borravaló. A borravaló ügyében a kereskedelemügyi minisztérium véleményadásra kérte, fel a kereskedelmi és [iparkamarákat. A pécsi kamara közli, hogy Pécs eltörölte a borravalót és az alkalmazottak a bruttóbevétel bizonyos százalékát kapják. Körülbelül tíz éve az éttermi kiszolgáló személyzet 8 százalékot és élelmezést kap, a kávé­házban 12 százalékot s kávét és süteményt, szál­lodákban 10 százalékot. Ezt a rendszert ideálisnak tartja a pécsi kamara, mert megszünteti a súrlódást a munkaadó és alkalmazott, valamint külön az alkalmazottak között is, azonkívül a közönség is jól jár, végül pedig legjobban jár a kincstár, amely maradéktalanul és hiány nélkül megkapja az alkal­mazottak kereseti adóját az úgynevezett borravaló után is. Nemcsak a kincstár kapja meg azonban a borravaló után az őt megillető százalékot, hanem az Országos Társadalombiztosító is. A borravaló eltörlésének legnagyobb érve az idegenforgalmi szempont, mert a nyugati államokban mindenütt hozzá vannak szokva a százalékos rendszerhez és kellemetlennek és terhesnek találják országunkat látogató külföldiek a borravaló osztogatását — a kamara szerint. Automatikus villamos hűtőberendezések a vendéglősiparban. Az üzletembernek nemcsak árban, hanem a kiszolgált árú minőségében is állandóan versenyképesnek kell lennie. Ez a két iránybani követelmény nem egyedül a kereskedő ügyességétől és szak­tudásától függ, hanem a vásárolt árú friss épségben tartásának módjától is. Különösen fontos ez utóbbi szempont a vendéglősöknél, akiknek élelmiszerei állan­dóan a romlás s így értékcsökkenés, eset­leg teljes értékvesztés veszedelmének van­nak kitéve. Kénytelenek árújuk konzer­válására jelentékeny munkát és anyagi áldozatot fordítani. Céljuk tehát, hogy minél kisebb anyagi áldozat árán mennél hathatósabban tarthassák meg az árú csábító friss külsejét és eredeti zamatát. E cél elérésében sok módszerrel-— leg­inkább a jéggel való hűtéssel — próbál­koztak hiába mindaddig, míg a hűtőgépek folytonos tökéletesedése folytán ma már egy modern automatikus villamos hűtőgép beszerzésével kettős céljukat: az árú töké­letes frissentartását és az erre fordított tényleges kiadás minimumra való csök­kentését teljesen elérhetik, anélkül, hogy a gépet kezelni vagy arra felügyelni kellene. Az ilyen hűtőgépek közül első helyen a FRIGIDAIRE áll, melynek sok nagy előnyéről már a magyar vendéglősök közül is sokan meggyőződtek és vele nagyon szép eredményeket értek el. Kedvező fizetési feltételek. IV ARTHUR és TÁK§AI, Bndape§t KOSSUTH LAJOS UCCA 12. _____—> TELEFON: ‘AUTOMATA 898-86 IV.,

Next

/
Thumbnails
Contents