Vendéglősök Lapja, 1930 (46. évfolyam, 1-24. szám)

1930-08-20 / 16. szám

1030. augusztus 30. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 A balatonszemesi „Halászcsárda“ gyuj tóga tóját hat évi fegyházra ítélték. A csárda volt tulajdonosnője a tettes, Balatonszemesen mult évi október 23-ra virradó éjjel félhárom órakor kigyulladt a Halászcsárda, amely ifj. Asztalos Gábor pesterzsébeti lakos tulaj­dona. A tűz kiütése előtt, éjjel két órakor érkezett Budapest felől a személyvonat, amelyből egy fekete­ruhás nő szállott ki, még pedig a vonatnak a vasúti állomással ellenkező oldalán. Ez a feketeruhás nő félhárom óra tájban megjelent a vasúti állomás környékén s ekkor a csárda már égett. A fekete­ruhás nő nem ment be az állomásépületbe jegyet váltani, hanem folyton azon igyekezve, hogy arcát elrejtse, a Budapest felé menő vonat egyik harmad­osztályú kocsijába szállott fel. A vasúti kocsi­ban a fején lévő kendőt levette és kalapot tett a fejére. A gyújtogatás gyanúja erre a feketeruhás nőre irányult, akiről a nyomozó csendőrjárőr megállapí­totta, hogy Lenes Sándornéval azonos. Lencsné 1928-ban a Halászcsárda üzletvezető gazdasszonya volt, utóbb pedig Gyarmati Sándornéval közösen kibérelte a csárdát. Gyarmatiné azonban csak­hamar kilépett a bérletből és befektetett pénzének visszatérítése iránt pert indított a csárda tulajdo­nosa, ifj. Asztalos Gábor, valamint Lenes Sándorné ellen. A lengyeltóti járásbíróság el is marasztalta őket és mert nem fizettek, Gyarmatiné végrehajtást vezetett mindkettőjük ellen. A végrehajtás során lefoglalták a csárda haszonélvezeti jogát és ven­déglői berendezéseit, zárgondnokul pedig Benedek János balatonszemesi községi elöljárót nevezték ki. A csárda üzemét egyébként a tulajdonos beszün­tette és a vendéglő ablakait bedeszkázta. Országos vásárok. Csütörtök, augusztus 21. Abony, Böhönye, Büssii, Csapod, Gyöngyösmellék, Hosszú- pereszteg, Lajoskomárom, Siófok, Tiszalök, Újfehértó, Zalaszentlászló. Péntek, augusztus 22. Aszód, Komádi, Mikosszéplak, Veszprém, Csongrád. Vasárnap, augusztus 24. Budapest, Füzesgyarmat, Kiskunmajsa, Kunhegyes, Tiszaföldvár. Hétfő, augusztus 25. Babócsa, Csesztreg, Decs, Döbrö- köz, Felsővadász, Hajdúböszörmény, Halászi Jákó- halma, Jánosháza, Körmend, Letenye, Lovászpatona, Miskolc, Nagykőrös, Pusztamérges, Sümeg, Szabad- hídvég, Szil, Toponár, Úszód, Vámospércs, Vásárosbéc, Zalaszentbalázs, Kunszentmiklós, Szécsény. 1800 négyszögöl telek eladó újonnan épülő városrészben, alkalmas bármily építkezésre, vendéglői villa, üzlethelyiségekre. Bucsy Teréz, Mezőtúr. Kedd, augusztus 26. Görcsöny, Iván, Kőröshegy, Nyíracsád, Rum, Veszprémvarsány, Tata. Szerda, augusztus 27. Kiskunhalas, Okány, Tiszabercel, Zala. Csütörtök, augusztus 28. Badacsonytomaj, Bodrog- keresztúr, Csököly, Kapuvár, Tabajd, Tornaszentandrás. Péntek, augusztus 29. Báté, Majs, Veszprém, Zalalövő. Szombat, augusztus 30. Csanádpalota, Háromfa, Ist- vándi, Kémes, Szekszárd. Vasárnap, augusztus 31. Csépa, Fülöpszállás, Szent- mártonkáta, Tápiógyörgye. Héttő, szeptember 1. Akasztó, Balatonlelle, Bonyhád, Csurgó (Somogyi, Celldömölk, Dédes, Dunaszekcső, Eger, Felsősegesd, Győr, Hercegszántó, Igái, Irsa, Jász­apáti, Kapuvár, Kisvárda, Kőszeg, Köveskál, Mike, Miszla, Mór, Nagyfüged, Nádasd, Nyíregyháza, Perkáta, Pécs, Poroszló, Rétság, Ságvár, Sátoraljaújhely, Sopron, Szepetk, Szikszó, Tompa, Tüskevár, Vác, Villány, Zalaszentgrót, Hatvan, Kőröstarcsa. Kedd, szeptember 2. Barcs, Beled, Hőgyész, Nagy­kanizsa, Sásd, Szentgál, Szombathely. Szerda, szeptember 3. Bük, Jánosháza, Kaposvár, Miskolc, Nagylengyel. Lencsné a csendőrség előtt tagadta, hogy a kér­déses éjjelen a csárdánál megfordult volna, a vizs­gálóbíró előtt azonban azt adta elő, hogy Benedek János zárgondnokot akarta felkeresni Balaton­szemesen, de elaludta a leszállási időt és a követ­kező őrháznál ébredt fel. Innen gyalog visszament Szemesre s a halászcsárdába ment azzal, hogy ott aludjon és nappal keresse fel Benedeket. A csárda ajtaját zárva találta, mire az egyik helyiség ajtaját kifeszítette, majd gyufát gyújtott. Szerencsétlen véletlen folytán az egész doboz gyufa lángra lobbant, a földre esett s mivel szalmazsákok és párnák voltak a helyiségben, azok lángot fogtak, ő pedig megijedt és a helyszínről elfutott. A vonatra jegyváltás nélkül szállott fel, hogy a gyanút magáról elterelje. Bűnösségét tűzvészokozás vétségében elismerte. A kir. ügyészség gyújtogatás büntette miatt vádolta Lenes Sándornét, akit a kaposvári törvény­szék hatévi fegyházra ítélt. Az ítélet megokolása szerint a törvényszék nem fogadta valónak a vádlott védekezését, mert vallomását többször módosította és mert éjjeli utazását kellően megokolni nem tudta. Ezenkívül a helyszíni vizsgálat is megállapította, hogy az egyik bedeszkázott ablak ujságpapirosokkal volt betömve s ugyanitt a deszka megpörkölődött és az újságpapír is égni kezdett, de elaludt, ami arra mutat, hogy Lencsné itt is megkísérelte, bár sikertelenül a csárda felgyujtását. Lencsnének az ítélet megokolása szerint érdeke fűződött a csárda leégéséhez, mert az meglehetősen magas összeg erejéig biztosítva volt és a biztosítási összeg révén remélte helyzetének javulását. A pécsi Tábla a törvényszék ítéletét helyben­hagyta. Most a Kúria Lencsné semmiségi panaszá­nak elutasításával a hatévi fegyházbüntetést jogerőre emelte. Csütörtök, szeptember 4. Alsópaty, Csaroda, Celldömölk, Encs, Ibrány, Kiskomárom, Marcali, Ónod, Pánateszcr, Putnok, Szentlőrine, Tiszafüred. Péntek, szeptember 5. Búj, Földeák, Gyöngyös, Gyula, Vízvár. Szombat, szeptember 6. Bánréve, Görgeteg, Gyula, Magyarmecske. Az okirathamisító pincér fantasztikus zsarolási terve. Az egyik budapesti bélyegzőgyárban szerdán délelőtt egy huszonöt év körüli, jólöltözött fiatal­ember gyanús körbélyegzőket rendelt, amelyeknek felirata a következő volt: „Magyar Királyi Belügy­minisztérium tisztviselőinek vívóosztálya“ „Magyar Királyi Budapesti I. Honvéd Vegyesdandár Parancs­nokság Tiszti Vívó Intézete“, továbbá „Magyar Királyi Államrendőrség Főkapitánysága Fogház- és Toloncügyosztálya tisztviselőinek vívóosztálya“. A körbélyegzőket a rendelés alapján úgy kellett volna elkészíteni, hogy a vívóosztály szó mindenütt apró betűkkel készüljön, a bélyegzőnek ezt a részét könnyen el lehetett volna távolítani s ekkor a hiva­talos intézmények bélyegzőiként használhatták volna a körpecséteket. A bélyegzőgyár vezetősége értesí­tette a főkapitányságot a rendelésről s csakhamar detektívek siettek a gyár irodájába. Ott találták még a megrendelőt, Hudák Bertalan huszonhatéves pincért, akit előállítottak a főkapitányságra. Itt kiderült, hogy a csehországi illetőségű, okmány­hamisításért már bűntettet pincér ki van tiltva Budapest területéről. Hudák a főkapitányságon beismerő vallomást tett s elmondta, hogy a meg­rendelt bélyegzőkkel hivatalos iratokat akart hami­sítani, a belügyminisztérium, a főkapitányság és a vegyesdandárparancsnokság igazolványait, hogy ily módon szerezzen Amerikában élő, jómódú testvérei­től nagyobb adományt. Éppen terve érdekében az egyik budapesti napilap oldalai közé egy külön kétoldalas mellékletet csempészett, amelyet egyetlen példányban maga nyomtatott ki s amelyben han­gulatos, valótlan riport adta elő Hudák Bertalan állítólagos öngyilkossági kísérletét, aki a trianoni tragédia áldozata lett volna s nyolcezer pengő miatt lőtte mellbe magát. A pénz állampolgársága meg­szerzésére kellett volna. A fantasztikus álriportot Hudák maga írta s az is benne volt, hogy amerikai testvérei majd elküldik számára a nyolcezer pengőt. Hudák Bertalant a főkapitányságról a toioncházba kísérték át s legközelebb kitoloncolják a cseh határra. Borravaló nélküli nap ? A borravaló ellen évek előtt megindult és azóta több-kevesebb hévvel folyó harc augusztus 21 -ével jelentős új állomáshoz jut el. Akkor alakult meg a Magyarországi Borravaló- Ellenes Liga. A pincérek, fodrászok, fürdőalkalma­zottak stb. szervezőbizottságai ebből az alkalomból a következő felhívással fordulnak Budapest polgárai­hoz és munkásaihoz : ,,A Magyarországi Borravaló Ellenes Liga folyó évi augusztus 21-én tartja alakuló gyűlését a régi képviselőház nagytermében. A Borravaló Ellenes Liga a magyar munkás jellemével összeférhetetlen­nek tartja, hogy a munkás fizetés nélkül, alamizs­náért dolgozzék. Meg kell szüntetni az 1848-as időkből ittfelejtett robotot, az ingyen munkát. Meg kell szűnnie annak a rendszernek, hogy néhány szakmában a vállalkozók a nagyközönséggel fizet­tessék meg az alkalmazottakat. A borravalóért dolgozó munkások kényszerűségből 16—18 órát dolgoznak és ezzel szaporítják a munkanélküliséget, amivel terhére válnak az államnak, városnak és társadalomnak. Felszólítunk minden becsületesen gondolkodó polgárt és munkást, úgyszintén minden egyesületet és szövetséget pártkülönbség nélkül, jelents:k be csatlakozásukat a Borravaló Ellenes Ligához. A nagygyűlésen az összes érdekelt szakmák képviselői és közéleti személyiségek is számosán felszólalriak. A liga jelszava : becsületes munkáért becsületes munkabért! Le a borravaló-rendszerrel! A gyűlés napján sem kávéházban, sem étteremben, fürdőben, borbélynál, szállodában és egyéb helyeken borravalót ne adjunk. Minden nyilvános helyiségben követeljük az árak kifüggesztését. Borravaló címén levonni sehol sem engedjünk. A borravaló lealázó és megszégyenítő, a borravaló neveli a sikasztókat és tolvajokat, a borravaló neveli a társadalom parazitáit, a kitartottakat. Felakasztotta magát egy pesti vendéglős. Vasárnap este a Péterfy Sándor ucca 52. számú házában levő lakásán Biermann Ignác 52 esztendős volt vendéglős felakasztotta magát s meghalt. A lakásban Bier- mann csak egyedül tartózkodott és amikor hozzá­tartozói este féltíz tájban hazatértek, az előszoba ajtó kilincsén holtan függött a családfő. Búcsú­levelet nem hagyott hátra, de hozzátartozói vallo­mása szerint az utóbbi időben súlyos anyagi gon­dokkal küzdött, nemrégiben adta el Péterfy Sándor uccai vendéglőjét s azóta is állandóan rossz viszo­nyok között élt. A főkapitányság központi ügye­letéről rendőri bizottság szállott ki s a rendőrorvos megállapítása szerint Biermann Ignác az öngyilkos­ságot körülbelül két órával a családtagok haza­érkezése előtt követte el. Holttestét a bonctani intézetbe szállították. Keresztüllőtte a feleségét. Weiss Lajos korcsmáros Zalasárszeg községhez tartozó lapi csárdájában összeveszett feleségével. Előrántotta forgópisztolyát és keresztüllőtte az asszonyt, akit életveszélyes állapotban ápolnak lakásán. A korcsmárost a csend­őrség őrizetbe vette. Uoiuánrinánalr 5 pengőtől. Borotvák 3 pen­najvayogepeK gőtői. zsebkések, oiiók és konyhakések 1 pengőtől felfelé kaphatók, minden _ darabnak anyagáért és működéséért teljes szava­tosság mellett. Eredeti „Kunde“ oltókések, acélból készült metsző­ollók. Valódi fenőkövek és I ókon if álmán borotva­fenőszíjak dús választékban és kés­árúgyárában, Budapest, Rákóczi-út 61. szám. — Telefon : J. 858—09. Alap. 1889. Speciálisan berendezett üzem fodrász-szerszámok köszö­rülésére és nikkelezésére. Árlapkivonatot díjmentesen és vidéki meg­rendeléseket kívánságra egy munkanap alatt továbbítunk. VENDÉGLŐSNEK vagy BORKERESKEDŐNEK az őszi szezonra egy ka inra és egy udvar müút mellett kiadó. Alomástól 5 perc. Illés János, Soltvadkert, Kereszt ucca 8. szára

Next

/
Thumbnails
Contents