Vendéglősök Lapja, 1930 (46. évfolyam, 1-24. szám)
1930-01-20 / 2. szám
G F*]]VI>ÉGl,ŐSíl'S& 1,4 IMA IÖ30. január 30. A veszprémi vendéglősiparosok megmozdulása. Országos mozgalmat indítanak sérelmeik orvoslása céljából. A Veszprémi Ipartestület Vendéglősipari Szak- osztálya sérelmeik orvoslása céljából országos mozgalmat indítanak, mely mozgalom elősegítésére az alábbi beadványt intézték a győri kamara vezetőségéhez : Tekintetes Kerületi Kereskedelmi és Iparkamarának Győr. A Veszprémi Ipartestület Vendéglős Szakosztálya az alábbi pontokban foglalt súlyos sérelmeit terjeszti elő, mely sérelmek nemcsak helyi, de országos sérelmek is, melynek sürgős orvoslása múlhatatlanul szükséges. A vendéglős- és korcsmárosiparosok olyan súlyos helyzetbe jutottak, hogy teljesen a tönk szélén, az összeroppanás küszöbén állanak és egy tekintélyes létszámot kitevő adófizető polgár és annak családja, valamint a nagy számot kitevő személyzet családjával együtt jutnak nyomorba, pusztulnak el, ha súlyos panaszukra sürgős orvoslás nem jön. Panaszaikat az alábbi pontokba foglalva közöljük : 1. Köztudomású dolog, hogy az összes szatócs- üzletekben korlátolt kimérés van, amely azonban egyúttal majdnem általánosságban korcsmát jelent, mert kellő ellenőrzés hiányában korlátlanul mérnek és nem butiliáznak. A szatócsok, kik silány bort tartanak és árúsítanak, egészségügyileg is kifogás alá eshetik, mert a bort állandóan egyéb cikkekkel együtt egy pincében vagy raktárban tartják, kezelése hiányos, a pincében a szatócs nemcsak bort, hanem egyéb (petróleum stb.) cikket is tart s mikor tőlünk vendéglősöktől a legszigorúbb kezelési módok megkívántainak, ugyanakkor a szatócsoknál minden megengedtetik. A bort ők nem zárt palackokban, hanem kimérve is forgalomba hozzák s egyébként is a szatócsok ezerféle cikkeikkel szemben, a bor csak vevőcsalogató ráadási cikk, a csapon tovább Hauer Rezső cukrász Budapest, Vili., Rákóczi út 49. szám ,1. BOROSZTAlYA Pincék: BUDAFOK, Petőfi út KÖZPOKl'l IRODA : Budapest, V., Nádor ucca 16. szám ciKKei vendéglőK részére: . SS S csoKoládé szelet fcüd-* novigattölteléKKel ST\ , // p Grillasszeletcocos<Í7r42«r grillage töltelékkel , pp p táblás-, ét-, főző-. tejcsokoládék to ártó gyurma, kakaógyurma lopor TesséK ajánlatot Kérni! Levélcím: Budapest X. PostafióK 22. álló bor a legjobb kezelés mellett is tönkremegy, miáltal rosszabb bor jön alacsony áron forgalomba és ez csak a borfogyasztás rovására megy s nem is tanácsos az italmérési engedélyek szétíorgácso- lása, mert az a fogyasztás rovására megy, miért is fentiek alapján kérjük, hogy a szatócsok italmérési engedélyei sürgősen vonassanak vissza s náluk csak a kimondott zárt palackírozott csemegeborok árúsítása engedélyeztessék. 2. Súlyos panasz a termelők visszaélése is, mert számtalan esetben, mikor a termelőnek pl. 30 hl. bora terem, 80—100 hl. bort ad el, illetve mér ki (természetes, a különbözetet mástól szerzi be), tehát sürgősen szigorú ellenőrzést kérünk arra nézve, hogy a tényleg termett mennyiségnél nagyobb mennyiséget egy termelő sem adhasson el és,szigorúan ellenőriztessenek abban is, hogy lakásaikban egész korcsmarendszert ne csinálhassanak, mert ez általános szokás. Itt említjük meg, illetve kérjük, hogy a termelők részére csak meghatározott időleges engecfély adassék ki. Ugyancsak szigorúan tiltassék el, hogy a termelő az elárúsítást, illetve saját termésű borainak kimérése másra átruháztassék, vagyis a termelő részére csak kizárólag a tényleges lakhelyére adassék meg a kimérési engedély, de palackírozva és ne engedtessék meg, hogy más városba vagy községbe lakó gyermeke, veje vagy sógora stb., az apa vagy após stb. borait kimérhesse őstermelői jogon. A fenti pontokban mutattunk rá a súlyos sérelmekre, melyek ha sürgős orvoslást nem nyernek, a legitim vendéglősiparosok teljesen tönkre mennek, mint máris sűrűn jelentkeznek azok a sajnálatos tények, hogy a legitim szakiparosok a közterhek viselését az üzletmenetekbe beállott teljes pangás következtében nem bírják s így polgári kötelezettségünknek eleget tenni nem bírunk. Lehetetlen állapot az, mikor minden üzletben, minden házban bormérés van, nincs fogyasztóközönség arra, hogy a vendéglőkbe is jusson, a súlyos terheket viselő és szigorú ellenőrzés alatt álló nagy rezsivel és személyzettel dolgozó vendéglők a fenti sérelmek miatt forgalmat elérni nem bírnak és a teljes tönkre- menés küszöbén állanak. Egy értékes és a tönkremenés küszöbén álló nagyszámú, jobb sorsra érdemes érdekeltség utolsó jajkiáltásának meghallgatását és sérelmeik sürgős orvoslását kérik. Tisztelettel kérjük a tekintetes Kamarát, hogy ezt a nemcsak helyi, de országos panaszt magáévá tenni, a kamarakerület ipartestiileteit is ehhez az akcióhoz való csatlakozásra felhívni s ugyancsak az összes társkamarákat is e sérelmek orvoslása melletti állásfoglalásra felkérni és így együttesen az illetékes minisztériumban a sérelmek sürgős orvoslását kieszközölni kegyeskedjenek. Hisszük, hogy a kamara átérezve a vendéglősiparosok súlyos helyzetét és igazságos kérelmét, segítségére lesz, minek reményében vagyunk A Veszprémi Ipartestület Vendéglős Szakosztálya nevében : Herczegh József Stcfanovszky Jenő jegyző. szakoszt. elnök. Országos vásárok. Vasárnap, fan. 19. Kiskunfélegyháza, Nagykáta, Ráckeve. Hétfő, fan. 20. Büdszentmiháiy, Csesztreg, Diósjenő, Heves, Kötelek, Kunmadaras, Majs, Mátészalka, Örkény, Szendrő, Szigetvár, Tatabánya, Devecser, Solt, Szécsény, Egyek, Ráckeve. Kedd, fan. 21. Gesztely, Szentelek, Bicske. Szerda, jan. 22. Mikosszéplak, Nemesvid, Tálya, Zala- szentlászló. Péntek, jan. 24. Veszprém, Makó. Szombat, jan. 25. Csanádpalota, Csököly, Nagyharsány, Nemessándorháza, Szekszárd. Kinek mennyi jövedelem járna ? Budapest székes- főváros tanácsa a kereseti adóra vonatkozó H. Ö. 36. szakaszának 5. pontja alapján a budapesti kávéházi alkalmazottak kereseti adóalapját az 1930. évre a további intézkedésig a következőkép állapítja meg: Főpincér kereseti adóalapja havonkint: az í. o. üzemben 110, a II. o. üzemben 85, a II. o. üzemben 60 pengő. Fizető vagy felszolgáló pincér kereseti adóalapja hetenkint az I. o. üzemben 60, a II. o. üzemben 45, a III. o. üzemben 36 pengő. Felírónő kereseti adóalapja hetenkint az I., II., III. o. üzemben 30 pengő. Kávéfőző kereseti adóalapja hetenkint az I. o. üzemben 36, a II. o. üzemben 36, a III. o. üzemben 26 pengő. Kávéfőzőnő kereseti adóalapja hetenkint az I. o. üzemben 24, a II. o. üzemben 24, a III. o. üzemben 21 pengő. Segédszemélyzet (konyhalegény, konyhaleány, takarítónő mellékkeresettel), kenyeres- és cukrosleány kereseti adóalapja hetenkint az I. o. üzemben 21, a II. o. üzemben 21 pengő. A kávéházak osztályozását illetőleg a következők az irányadók : I. osztályú üzembe tartozik : Abbázia, Alsómargitsziget, Állatkert, Angolpark, Astoria, Baross, Belvárosi, Bodó, Bristol, Britannia, Carlton, Dunakorzó, Edison, Emke, Felsőmargitsziget, Flórián, Fővárosi Pavillon, Gerbeaud, Gresham- Venezia, Haen, Hungária, Keleti, Kolegerszky, Kovács, Központi, Központi szálloda, Kristály, Lipótvárosi Kaszinó, Lukácsfürdő, Newyork, Népopera, Országház, Ostende, Palermo, Palace, Pátria, Park-szálló, Royal, Simplon, Spolarich, Svábhegyi nagyszálló, Szabadság, Vadászkürt, Vigadó, Vígszínház, Westend. II. osztályú üzembe tartozik: Andrássy, Balaton, Club, Deák, Drechsler, Erzsébet királyné, Fészek, Fiume, Gellert, Hadik, Hebel, Horváth-kert, Japán, Ipszilon, Király, Lakatos, London, Lovrana, Magyar korona, Metropol, Mienk, Miramare, Modern, Múzeum, Munkácsy, Műcsarnok, Opera, Parisette, Philadelphia, Rimini, Seemann, Splendid, Szeifert, Terminus, Valéria, Várkert-kioszk, Pannónia, Ceylon, Kör, Bizánc, Erzsébettéri kioszk, Lánchíd, Margit, Margitsziget tejivó, Parlament, Mignon és a Városligeti tejivó. A III. osztályba tartoznak az itt fel nem sorolt kávéházak. A különleges fényűzési vállalatokban (mulatók, bárok) alkalmazott személyzet kereseti adóalapja azonos az I. a. osztályú vendéglői alkalmazottak kereseti adóalapjával. A Magyar Műkedvelők Társulata Török Sándor dr. elnöklete mellett választmányi ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a háború kitörése óta szünetelő társulat újra megkezdi és folytatja sikeres működését. A kiállításon résztvehetnek mindazok, akik a képző- és iparművészet valamely ágával, olaj-, aquarell-, selyem-, üveg- és porcellánfestészettel, szobrászattal, grafikával, fa- és bársonyégetéssel, vagy bármely kézügyességre valló munkával nem hivatásszerűen foglalkoznak. A kiállítás iránt érdeklődőknek bővebb tájékoztatót- (prospektust) díjtalanul küld Hohlfeld Lajos ügyvezető igazgató (Budapest, József körút 77.). Egy soproni vendéglőből ellopták a feszületet. Kellner vendéglős, a Korona-szálloda és étterem bérlője, feljelentést tett a rendőrségen, hogy a vendéglő söntéséből ellopták a vendéglősről-vendéglősre szálló antik Krisztus-keresztet, amely évtizedek óta az ajtó melletti sarokban függött. Az értékes kereszt jellegzetes dísze volt a bolthajtásos, évszázadok óta fennálló vendéglő söntésének és így elvesztése érzékenyen érintette nemcsak a vendéglőst, hanem a vendéglő vallásos törzspublikumát is. Valószínű, hogy a keresztet egy óvatlan pillanatban emelték le a falról és rögtön kiadták az utcára, mert máskép el sem képzelhető, hogy a lopás a vendéglős és a személyzet szemeláttára sikerült volna. MarékaszlaHarsaságokj | a legjobban és legolcsóbban Oeütscíli papirüzleté- | bon vásárolhatják célszerű felszereléseiket 1889 óta | Budapest, VI., Arads i:csa 3-5. száen. | Minden asztaütársaság 1 előjegyzési naptárt I és minden 49-es csoport 1 darab nyugtakönyvet Ingyen kap.