Vendéglősök Lapja, 1930 (46. évfolyam, 1-24. szám)
1930-01-20 / 2. szám
1930,január 30. VENDÉGLŐSÖK LAPJA T Január 16-án volt a győri vendéglősbál. A győri vendéglős-, kávés- és szállodás-szakosztálynak vigalmibizottsága 1930. évi január hó 16-án, csütörtökön, este 9 órai kezdettel, a szakosztály zászlóalapja és szakiskolája javára, Flackner Pista elsőrendű zenekara közreműködésével, a „Vigadó“ (Lloyd) összes termeiben zártkörű bált rendezett nagy sikerrel. Belépődíj : családjegy (három személynek) nyolc pengő, személyjegy három pengő, karzatjegy két pengő volt, a nagyszámban megjelentek reggelig kitűnően mulattak. A móri vendéglősbál. Kitűnő sikereiről híres évről- évre a móri vendéglősbál, amely az idén január 18-án, szombaton volt 8 órai kezdettel a Barna Szarvas szálloda összes termeiben. A bált műsor előzte meg, amelyben a prológot Kaasz Micike, a Darázs által összeállított móri rigmusokat Szijj Mariska szavalta, míg Szőllőssy Ferenc humoros felolvasást tartott. A bál az idén is nagy anyagi és erkölcsi sikerrel zárult. Elárverezték a szuboticai Korzó-kávéház berendezését. Szuboticáról jelentik: Szomorú Szilvesztere volt a Korzó-kávéháznak, amelyben az utóbbi időben bár is volt. A kávéház tulajdonosa, Fillinger Ferenc tönkrement és lakbértartozás fejében minap elárverezték a kávéház berendezését. Az árverésen a bár művészei és művésznői is megjelentek és többszörösen is szívettépö jelenetekre került a sor. Szilveszter éjszakáján néma sötétség honolt a nemrég hangos szuboticai mulatóban. Vidéki jómenetelü 3 különszoba, forgalmas szatócsüzlet, magtár, pince, gazdasági épületekkel és 26 hold príma birtokkal, osztozkodás miatt eladó Cím a kiadóhivatalban Belga vendéglősök tüntetése. Brüsszeli tudósítónk jelenti: A belga kereskedők és vendéglősök már régóta elégedetlenek amiatt, hogy a kormány az ígért adóleszállítások életbeléptetésével késlekedik. Az „Union Nationale du Commerce Beige“ rendeletére az egész országban már délután hatkor bezárták az összes üzleteket és vendéglőket és egyben tüntető gyűléseken újból emlékeztették a kormányt ígéreteire. Aznap este megmutatta, hogy milyen nagy megtakarításokat eszközöl Brüsszel város, amikor az uccák és terek megvilágításában az üzletekre és vendéglőkre támaszkodhatik, mert a tüntetés óta látható csak, milyen vigasztalanul komor és elégtelen egymagában a városi világítás. Az Union Nationale élén Marquet, a belga szállodakirály áll, aki május óta a képviselőháznak is tagja. Az Elszegényedett Hadikölcsöntulajdonos Ösjegyzők Országos Egyesülete és ennek tagjai által alakított Országos Hadikölcsön Párt elnöksége felterjesztést intézett a népjóléti miniszterhez, amelyben részletesen felsorolva a hadikölcsöntulajdonosok sérelmeit, előadta javaslatait a sérelmek orvoslására nézve. E felterjesztést az egyesületnek és a pártnak elnöksége küldöttségileg vitte fel a népjóléti miniszterhez, akinek megbízásából dr. Papp Géza államtitkár fogadta a küldöttséget, akik feltárták az elszegényedett hadikölcsöntársadalom minden baját és sürgős orvoslást kért ezekre nézve. Az államtitkár erre megnyugtató kijelentéseket tett. A küldöttség kérte még élőszóval is a felterjesztésben egyébként benne foglalt a hadikölcsöntulajdonos-társadalom ama kívánságait: 1. hogy a segélyezés mai 1600 pengős kereseti határa a mai megélhetési viszonyoknak megfelelőleg emeltessék fel. 2. Az eddigi segélyek helyett a jegyzett összeg 3%-ának megfelelő segély folyósíttassék és 3. e segélyben, tekintet nélkül a jegyzett összegre, az 5000 koronán aluli jegyzők is részesüljenek. Az államtitkár megígérte, hogy ezekre nézve dr. Vass őnagyméltóságának előterjesztést fog tenni, mivel azonban ez a kérdés a pénzügyi kormányt is érdekli, kérte, hogy a pénzügyminiszterhez is forduljon az elnökség felterjesztéssel. — Az Országos Hadikölcsön Párt ismételten nyomatékosan felhívja mindazokat a hadikölcsön- tulajdonosokat, akik eddig még nem jelentkeztek, hogy saját érdekükben jelentsék be csatlakozásukat, panaszaikat és sérelmeiket válaszbélyeges levélben a központi irodának, Budapest, V., Báthory u. 10. Január hó 31-ig kell kérni az adócsökkentést annak, akinek jövedelme a múlt évben csökkent. A fennálló törvényes rendelkezések szerint mindazok általános kereseti adója, akiknél az adóalap a 10.000 pengőt meg nem haladja, az 1930. évre változatlan összegben lesz előírva. Ez azt jelenti, hogy mindennemű adózónak, akinek az 1929. évben a kereseti adója a 300 pengőt meg nem haladta, az 1929. évre megállapított általános kereseti adója változatlanul lesz az 1930. évre is előírva. A törvényes rendelkezések azonban módot nyújtanak arra, hogy azok az adózók, akiknek a keresete 1929. évben lényegesen csökkent, a különben rögzítendő adónak újból való megállapítását kérhessék. E kérelem azonban csak 1930. évi január havában terjeszthető elő az illetékes kir. adóhivatalnál, mert a később beadott ilyirányú kérelem figyelembe nem vehető Éppen ezért nyomatékosan felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy mindazok, akiknek jövedelme az 1929. évben a múlttal szemben csökkent, az általános kereseti adó újbóli megállapítását a kir. adóhivatalnál feltétlenül 1930. január havában írásban kérjék. A kérvényben indokolni kell, hogy mi okból kéri az adózó adójának újbóli megállapítását és a kérvényhez feltétlenül csatolni kell a szabályszerűen kiállított adóvallomást is, mert anélkül a kérelem figyelembe nem vehető. Az adó újbóli megállapításának kérésére indokul szolgál a kivetést megelőző évben a segédek és tanoncok számában, az italmérőknél az eladott italok mennyiségében, vagy általában a forgalomban beállott lényeges csökkenés, baleset, az ipar szünetelése, végül az a körülmény, hogy az adóalap már a megállapítás idejében is aránytalanul magasabb volt. A kimérés kérdésének rendezése Angliában. Mint ismeretes, Londonban ma az a helyzet, hogy a vendéglőbe gyanútlanul betévedő idegent este 11 órakor a pincér valósággal megtámadja és a poharát elhúzza szájától, llymódon tudja meg, hogy kezdetét vette az éjszakai prohibició. Később azt is megtudja, hogy napközben bizonyos órákban sem kapható alkohol, viszont este van néhány olyan helyiség is, ahol 12-ig, sőt azon túl is kiszolgálnak szeszt azzal a feltétellel, hogy a vendég étkezik is. Mindezekből látható, hogy igenis van Angliában alkoholprobléma, valamint azt is, hogy ezt az italproblémát alaposan át kell tanulmányoznia a kormány által külön e célra létesített rszakbizottságnak. Ennek lesz hivatása, hogy a szeszkimérési engedélyezés kérését tanulmányozza és megfelelő módosításokat ajánljon. A bizottság vegyes összetételű, amennyiben a ser- főzők mellett a keresztény egyház mértékletességi bizottságának titkára, a szeszégető mellett a mértékletességi liga megbízottja, az italkimérő mellett a női egyesületek képviselői foglalnak helyet. Szállodák — nők számára. Minden nagyobb amerikai városban külön szálló van a nők számára. Férfiaknak nem szabad oda belépniük. Newyorkban most új luxusszálló épül, amely nemcsak hogy elképzelhetetlen fényűzéssel van berendezve, hanem milliomos nők mellett a szegényebb női osztály számára is kényelmes otthont nyújt. Heti tíz dollárért kap ható már szoba a szállodában, amely a klub és a szálló elegánciáját egyesíti. A szálló 28 emeletes, közepén kerttel, fent pedig óriási tetőparkkal, van aztán benne egy 60 láb hosszú úszómedence, egy stadion, egy tennisz, játszóterek stb. Van benne természetesen egy nagy kozmetikai szalon is. Azok a hölgyek, akik ismerőseiket akarják estélyre meghívni, válogathatnak a szállóban egy észak-afrikai, egy indiai és egy modern terem közt, amely utóbbi futurista stílusban van berendezve. Elfogták a vendéglősök szélhámosát. A főkapitányságra az utóbbi hetekben több panasz érkezett egy harminc-harmincöt év körüli férfi ellen, aki sorra látogatta a budapesti vendéglősöket, mindenütt a belügyminisztérium italmérési osztálya főtisztvise- lőjeként mutatkozott be s elmondotta, hogy pár nap múlva az ellenőrző kiszállásra kerül sor, aminek díja nyolcvan pengő. A legjobb előre kifizetni a pénzt — mondotta az áltisztviselő —, mert máskülönben megvonják az italmérési engedélyt. A kezdetleges fogásnak igen sok vendéglős hitelt adott s a szélhámos több helyen felvette a nyolcvan pengőt. A feljelentések alapján nyomozás indult meg s pénteken délelőtt elfogták Teleki József volt építési rajzolót, aki a sorozatos szélhámosságot elkövette. Teleki kihallgatásakor olyan zavarosan viselkedett, hogy rendőrorvos vizsgálta meg elmeállapotát és miután megállapították, hogy közveszélyes elmebeteg, a lipótmezei elmegyógyintézetbe vitték át. ZIMMER FERENC HALKERESKEDELMI R. T., BUDAPEST HORÁNSZKY UCCA 19. TELEFON: J. 335-39 Főüzlet: Központi vásárcsarnok. Telefon : Aut. 854—48 I. sz. fiók: V., Gróf Tisza István u. 10. Tel.: Aut. 816—79 II. sz. fiók: Vili., Rákóczi út 90. Telefon: J. 304—84 Mindennemű édesvízi és tengeri halak nagy raktára. A Balatoni Halászati R.-T. képviselője. Sürgönyeim: ZIMMERHAL ÁrvnrÓQhril asztalok, kerti székek, fapadok, borpultok, HllUlboUUl söraparátok és egyéb vendéglői felszerelések nagyon olcsón. Rosenfeld, Budapest, Vili., Népszínház uooa 31. Udvarban. Hajdúnánás m. város polgármesterétől. 22/930. Bérbeadási hirdetmény. Hajdúnánás m. város tulajdonát képező „Bocskai“ városi vendégfogadó 1930. május 1-től kezdődő 5 évre, 1930. január 23-án 10 órakor, a városháza közgyűlési termében megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek bérbeadatik. Kikiáltási ár 4000 pengő, mely kikiáltási árnál kisebb ajánlat figyelembe nem vétetik. Bánatpénzül a megígért összeg 10%-a, a kiküldött bizottság kezéhez készpénzben, vagy elfogadható értékpapírban leteendő. Bérlet tárgyát képezik a meglévő összes helyiségek, így a szállodai szobák, táncterem, vendéglői és kávéházi helyiségek, valamint a vendéglősi lakás, a hozzátartozó mellék- helyiségekkel, továbbá a bérbeadás céljára ! épített istálló. Részletes árverési feltételek a hivatalos órák alatt megtekinthetők az iktató-kiadóhivatalban (Városháza, emelet, 11. ajtó), továbbá a tiszti főügyészi hivatalban, ahonnan az árverési feltétel —- megfelelő póstadíj megküldése ellenében — beszerezhető. Hajdúnánás, 1929. december 23-án. Dr. Pénzes s. k. polgármester.