Vendéglősök Lapja, 1930 (46. évfolyam, 1-24. szám)

1930-06-20 / 12. szám

1930. június 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 A gyümölcspálinkák adómentes raktározása. Június 1-én jelent meg a Budapesti Közlönyben a pénzügyminisztérium 64.400/1930. számú rendelete, melynek kibocsátása a hosszabb időt igénybebevő tárgyalások miatt késett. A rendelet nemcsak a termelők érdekeit szolgálja • azzal, hogy a gyümölcspálinka előállításánál a leg­súlyosabb tehertételtől, a termelési adó fizetésétől megszabadulnak, hanem közvetve a kereskedelem érdekeit is, amennyiben lehetővé teszi részükre is az adómentes raktárakból átveendő gyümölcspálinka után fizetendő szesztermelési adónak kéthavi hitel melletti igénybevételét. A rendelet bevezető részében hivatkozik arra, hogy a raktározással járó költségek csökkentése, illetve a raktározott gyümölcspálinka értékesítésé­nek megkönnyítése céljából lehetővé kívánja tenni, hogy a szeszfőzdék és a szeszfőzdéket igénybevevő termelők által forgalombahozatal végett az Orszá­gos Gytimölcsszeszforgalmi R.-T. rendelkezésére bocsátott gyümölcspálinkamennyiségek az értéke­sítés megtörténtéig az általa felállított raktárakban adó- és kincstári árrészesedésmentesen legyenek raktározhatok. Ezért megengedi, hogy a termelési adó alá eső szeszfőzdék és a szeszfőzdéket igénybevevő termelők által előállított gyümölcspálinkából forgalomba­hozatal végett a részvénytársaságnak e célra léte­sített raktáraiba beszállított és ott átvett mennyi­ségek után az adóleengedés figyelembevételével fizetett termelési adó és kincstári árrészesedés, az illető szeszfőzdék és a szeszfőzdéket igénybevevő termelők által az átvétel után legközelebb teendő Herceg Húsárú Esterházy Csemege Badacsonyi borok Fővárosi lerakat; VII. KERÜLET, ROTTENBILLER UCCA 58. SZÁM Telefon : József 435—24 FUstöltárú-kUlönlegességek. Elsőrangú gépsonkák. Finom felvágottak. Pástétom-konzervek. „Jestor“ ételízesítő. adóbejelentés alkalmával fizetendő termelési adó és kincstári árrészesedés összegébe beszámíttassák, illetve a szeszfőzde üzemének huzamosabb szüne- . telése esetén a szeszfőzde, illetve a szeszfőzdét igénybevevő termelő részére visszautaltassék. Megengedi továbbá, hogy a termelési adónak és kincstári árrészesedésnek a beszámítása, illetve visszautalása folytán a részvénytársaság adómentes raktáraiban adóval terhelten raktározott gyümölcs­pálinkamennyiségek után járó termelési adót és kincstári árrészesedést, az adómentes raktárból történő elszállítás, vagyis a szabadforgalomba bocsá­tás bejelentésével egyidejűleg a részvénytársaság helyett a gyümölcspálinka átvevője fizethesse kész­pénzben, esetleg az engedélyezett hitel igénybe­vételével. Az adómentes raktárakban kizárólag a termelési adó alá eső szeszfőzdékben termelt gyümölcs- pálinkából a szeszfőzdék, illetőleg az azokat igénybe­vevő termelők által forgalombahozatal végett a részvénytársaságnak rendelkezésre bocsátott meny- nyiségek raktározhatok. Ilyen raktárak létesítésére az Országos Gyümölcsszeszforgalmi R.-T. kap engedélyt s egyelőre a budapesti, debreceni, gyön­gyösi is kiskőrösi raktárak fognak adómentes szesz­raktáraknak nyilváníttatni. Az adómentes raktárak jövedéki felügyelet alatt állanak, melynek költségeit azonban a vállalkozó nem köteles megtéríteni. Az adómentes szeszraktá­rakban negyedévenkint a számadások lezárása mel­lett szabályszerű készletfelvételt kell tartani s a ter­melési időszak végén lezárt számadásokat mellék­leteivel együtt a pénzügyminiszteri számvevőség szeszadóügyi csoportjának be kell küldeni. Az adómentes raktárakba betárolt gyümölcs- pálinka után legfeljebb évi 3% raktári apadás van engedélyezve, amely havi időszakokra számítandó ki. A termelési adó alá eső szeszfőzdékben előállított gyümölcspálinkának a szeszfőzdékből az adómentes raktárakba való szállítása az Ügyrend 20. a) pont 1. bekezdése szerint az eddigi módon, pénzügyi ellen­őrzés nélkül történik. Szállítási apadás nem számít­ható fel. Az adómentes raktárakba beszállított gyümölcs- pálinka betárolása csak hivatalos pénzügyőri ellen­őrzés mellett történhet. A betárolandó szesz mennyi­ségét és alkoholtartalmát az e célra kirendelt két pénzügyőri közeg, minden esetben súly alapján köteles megállapítani és a gyümölcspálinkát a rak­tárba hivatalos ellenőrzés mellett kell beraktározni, amelyről három példányban kiállított bejelentés állítandó ki. E bejelentés első példányát még a beraktározás napján hivatalos ajánlott levélben a pénzügyőri szakasz a beraktározott gyümölcs- pálinkát küldő szeszfőzde címére továbbítja, másod- példányát a bevételi lajstrom vonatkozó tételéhez csatolja, harmadik példányát pedig az Orsz. Gyü- mölcszeszforgalmi R.-T. megbízottjának kézbesíti. A raktárakból gyümölcspálinkát elszállítani csak hivatalos ellenőrzés mellett szabad. A kiszállítandó gyümölcspálinka mennyiségét és alkoholtartalmát az e célra kirendelt 2 pénzügyőri közeg a beraktá­rozásra előírt módon megállapítani köteles. A termelési adó alá eső szeszfőzdék és a szesz­főzdéket igénybevevő termelők által az adómentes raktárakba beszállított szeszmennyiségek után, az illető szeszfőzde részére engedélyezett adóleengedés levonásával befizetett termelési adót és kincstári árrészesedést a raktárba való betárolást igazoló bejelentés adatai alapján a legközelebbi adóbejelen­tés alkalmával fizetendő termelési adó és kincstári árrészesedés összegébe kívánatra be kell számítani. Abban az esetben, ha a beraktározott gyümölcs- pálinka a szeszfőzdét igénybevevő termelő tulaj­dona, úgy a beszámításhoz az érdekelt termelőnek két érdektelen tanú előtt kinyilatkoztatott és a bejelentésre vezetett rövid hozzájárulása szükséges. A termelési adó alá eső szeszfőzde az adómentes raktár felügyeletével megbízott pénzügyőri szakasz által részére megküldött s a beraktározás igazolásá­val ellátott bejelentés első példányát köteles az adó­bejelentés benyújtása alkalmával az illetékes kir. adóhivatalnál felmutatni. Az adóhivatal a betáro­lást igazoló bejelentés elintézésének adatait felül­vizsgálja és kiszámítja a bejelentés elintézésének igazolása szerint betárolt gyümölcspálinka után a szeszfőzdét megillető adóelengedés levonásával fize­tett termelési adó és kincstári árrészesedés összegét. Az ily módon kiszámított adóösszeg erejéig az igazo­lással ellátott bejelentést annak bevonása mellett készpénzfizetésként kell elfogadni. Amennyiben az adóbeszámításra jogosult vala­mely termelési adó alá eső szeszfőzde üzemét huza­mosabb időn át szüneteltetné, vagy az adóbeszámí­tásra jogosult termelő nem adná hozzájárulását ahhoz, hogy az őt megillető adóbeszámítást a szesz­főzde vehesse igénybe, úgy kérelmükre az adómentes raktárba beszállított mennyiség után a szeszfőzdére megállapított adóleengedés levonásával fizetett ter­melési adót és kincstári árrészesedést vissza kell utalni. Az ilyirányú kérvényeket a beraktározást igazoló bejelentés első példányának csatolása mellett az illetékes pénzügyigazgatóságnál kell benyújtani, mely azt 8 napon belül a pénzügyminiszteri szám­vevőség szeszadóügyi csoportjának köteles elintézés végett megküldeni. Megengedi végül a rendelet, hogy az adómentes raktárakból kiszállítandó gyümölcspálinka azon átvevőinek, akik évenkint olyan mennyiségű gyü­mölcspálinkát vesznek át, melynek termelési adója és kincstári árrészesedése legalább 1200 P-t tesz ki, a szeszadó hitelezésére megállapított feltételek mel­lett 2 havi hitel engedélyeztessék. E hitel engedélye­zésére és igénybevételére vonatkozólag ugyanazok a szabályok irányadók, amelyek a fogyasztási adó alá eső szeszfőzdékben előállított szesz átvevői részére engedélyezhető szeszadóhitelre nézve fennállanak. A rendelet június hó 1-én lépett életbe. Kisegítősegéd bejelentése. Kérdés, hogy a csak kisegítőként alkalmazott iparossegéd bejelentendő-e ? Az 1884. évi XVIII. t.-c. 193. és 106. szakaszaiban lefektetett ama követelmény, hogy a munkaadó tartozik segédjét a munkábalépés, illetőleg a mun­kából kilépés napjától számított két héten belül az iparhatóságnak bejelenteni, a munkaadó ezirányú kötelezettségét a segéd alkalmazásának állandó­ságától függetlenül állapítja meg. A törvény 88. szakasza azonban akkor, amikor a munkaadó és segédje közötti munkaszerződés érvényét csak egy­heti próbaidő elteltével teszi kötelező erejűvé, megfelelő időt enged a munkaadónak arra, hogy a munkaviszony állandósága és további fenntartása tekintetében határozhasson. Ily értelemben döntött 36.658—1904. K. M. sz. elvi határozat is, mely szerint a bejelentési kötelezettség nem áll fenn azokra a munkásokra nézve, kik a munkábalépéstól számított 8 napon belül távoznak. Bejelentetlenül végzett szakbavágó munkának a munkakönyvben való utólagos igazolási módja. A munkaadó ellen a rendőri büntető eljárás meg­indítandó és a marasztaló ítélet jogerőre emelkedése után a segéd munkakönyvébe az ítéletre való hivat­kozás mellett a munkaadó szolgálatában végzett szakbavágó munka pótlólag hivatalosan bejegyez­hető. Borárak. A magyar piacon nagyobb mozgalom nem észlelhető. A kereskedelem kisebb tételekben vásároi 1'8—2 fillér Malligand-fokonkinti áron. A szőlőkben a virágzás általánosságban kezdetét vette. A korai fajták elvirágoztak, a virágzásra az időjárás kedvező, egyes helyek kivételével, ahol a jégeső okozott kisebb-nagyobb károkat. A peronoszpóra fellépéséről még sehonnan sem érkezett jelentés. A külföldi piacokon változatlan hely­zettel állunk szemben, inkább csökkenő árakkal. SÖfMÉrHÉHÜIl!lll!l[ llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll jégszekrények minden méretben, csakis elsőrendű kivitelben, gyári árakon. Stilles* Arthur Budapest, VII., Kazinczy ucca 6/b szám. Telefon: J. 413—70 • Kérjen árjegyzéket! Alsóság : szünetelő kereslet és kínálat mellett eladatott 6 hl. 15 Malligand-fokos bor 70 fillérért, az eladások csakis kisebb tételekben eszközöltetnek. Csengőd: közepes kereslet és kínálat mellett eladatott 45 hl. 14 Malligand-fokos 45 fillérjével, 24 hl. 11 Malli­gand-fokos literenkint 26 fillérjével, 88 hl. 12-5 fokos 32 fillérjével, 400 hl. 12—15 fokos urasági tétel 46 fillér­jével. Csongrádon: szünetelő kereslet és közepes kínálat mellett csak kisebb literes tételekben történt 10—12 fokos bor eladása 35—45 filléres áron. Eszteregnye: közepes kereslet és kínálat mellett el­adatott 30 hl. 5-5 fokos bor literenkint 45 fillérért. Gyöngyösön : közepes kereslet és élénk kínálat mellett eladatott 30 hl. 12 Malligandos 30 fillérért, 15 hl. 11 Malli- gandos 25 fillérért, 200 hl. 13 Malligand-fokos 35 fillérért, 100 hl 10 fokos Othelló 20 fillérért és 10 hl. 12 fokos óbor 40 fillérjével. Hahóton : szünetelő kereslet és élénk kínálat mellett eladatott 20 hl. 13 Malligandos, literenkint 32 fillérjével. Pacsa. Mindenféle borkereskedelem szünetel. Szentmártonkáta. Kisgazda-készletek nagyjában el- fogyottnak tekinthetők. Csak egyes uradalmaknál vannak még nem jelentékeny készletek, melyek újig nem fognak tartani. Kínálat nincs, kereslet korcsmárosok részéről van, hektoliterenkint 35—45 pengős árakon. Szekszárd. A kereskedelem 1-8—2 filléres árban el­adásra kerülő tételeket mind felveszik, vendéglősök 38—40 filléres árakat fizetnek a nekik megfelelő jóminő­ségű árúkért. Az időjárás kedvező, a szőlők szépen fejlőd­nek, peronoszpóra nem mutatkozik. Tolcsva. Kereslet szünetel, kínálat élénk, eladás nem jött létre. Pálinkaárak. Törköly: A múltban e cikk iránt élénk kereslet mutatkozott és nagyobb vásárlások történtek. Szilva : A nyári- és kékszilvapálinkában szintén nagyobb lehívások történtek. E cikk iránti élénk érdeklődést ked­vezően befolyásolják a rossz terméskilátások. Borpárlat: Ebben a cikkben üzlettelenség mutatkozik. Jegyzés : 4-05—4-20 pengő.

Next

/
Thumbnails
Contents