Vendéglősök Lapja, 1929 (45. évfolyam, 1-24. szám)

1929-05-05 / 9. szám

19^9. május 5. VENDÉGLŐSÖK LíPJa A korcsmában, vendéglőben, kávéházban stb. történő szeszesitalfogyasztás nem tekinthető a törvény vonat­kozó rendelkezései megsértésének abban az esetben, amikor valamely család vagy több család együtt saját tagjaira és barátaira szorítkozó meghívás alapján a korcsma, a vendéglő stb. külön helyiségében tart szóra­koztató összejövetelt, különösen, ha az összejövetelnek alapja a családi élet, például eljegyzés, házasság, keresz­telés stb. Az ily családi összejöveteleken résztvevő és tizennyolcadik életévüket meg nem haladó ifjú egyének felelősségre vonása elmaradhat, ha a szeszesital fogyasz­tása a család körében marad. Önként érthető azonban, hogy ebben az esetben is érvényesül az 1879: XL. A Szombathelyi Vendéglősök, Fogadósok és Kávésok Iparlestülete szakosztálya tárgyalás alá vette f. évi április hó 19. napján megtartott választmányi ülésén a „Vendéglősök Lapja“ április hó 5-én meg­jelent számában „Kávésok napja“ című hírközlemény azt a részét, amely szerint a Magyar Kávésok Or­szágos Szövetsége március 22-én megtartott gyűlésén Steuer Marcel azt kívánta, hogy a caffé-restauran- tok intézményét terjesszék ki a vidékre is. Választ­mányunk Steuer Marcel úrnak azt a kívánságát nemcsak elítélendőnek, de egyben érthetetlennek is találja és szükségesnek tartja, hogy e lap hasábjain felhívja a vidéki városok vendéglőseit arra a körül­ményre, hogy igazán nem tudjuk megtalálni annak az indokát, hogy mi szükség lenne vidéken a caffé- restaurantok bevezetésére! Nem tudjuk elkép­zelni, hogy Steuer Marcel urat mi vezette ez a ben­nünket annyira érdeklő nyilatkozatának a megté­telére s nem tudjuk, hogy mi érdeke lehet neki abban, hogy a vidéki vendéglősök és kávésok között békés harmóniát egy ilyen egyébképen is a vidéki kávésok által megfelelőnek nem tartott nyilatkozattal meg­lazítsa ! A főváros élete tökéletesen különbözik a vidék életétől. Amíg ott lehet létjogosultsága a caffé- restaurantoknak, addig, azt hiszem, könnyen belát­ható az, hogy a vidék élelmezését a vendéglők teljes tökéletességgel ellátják. Mindenkinek számolnia kell azzal a körülménnyel, hogy a vendéglősipar anyagi helyzete ma ország­szerte nem a legkedvezőbb. Nem lehet tehát helyes eljárás, hogy ezt, az egyébként is kedvezőtlen vagyoni viszonyokkal küzdő iparág helyzetét cél­talan és indokolatlan mozgalmakkal még inkább megnehezítsék. Nincs tudomásunk arról, hogy Steuer Marcel úr ezt a kívánságát milyen érdekek védelmében tette, annyit azonban, azt hisszük, bátran elmondhatunk, hogy a cajfé-restaurautóknak vidéki városokban való bevezetését semmiféle közérdek nem kívánja, ez csak MEINL U JTERMÉ SŰ TEA. Szállodáknak, vendéglőknek, éttermeknek, kávóházaknak stb. nagyfogyasztó vevőknek kedvezményes árajánlat. '—» Kérje képviselőnk látogatását. törvénycikk 85. §-ának első bekezdése, amely szerint kihágást követ el és meg kell büntetni azt, aki a korcsmá­ban, vendéglőben stb. valakit, tehát akár ifjú egyént is lerészegít, továbbá azt, aki a szeszesitalok eladásával iparszerűleg foglalkozik, valamint megbízottját, ha részegnek, noha ezt az állapotát tudja, mégis szeszes­italt ad. Bizonyára még súlyosabb kihágási felelősség büntetése terheli azt, aki az ily cselekményt ifjú egyénnel szemben követi el. Elvárja a belügyminiszter, hogy a rendőrhatóságok, továbbá a m. kir. állami rendőrség és m. kir. csendőrség tagjai a törvény e példaszerű fel­sorolásokkal is megvilágított célzatának érvényesítését kellő buzgalommal és tapasztalattal biztosítsák“. egy semmivel sem indokolható konkurrenciát csinálna az amúgy is nehéz viszonyok között küzdő vendéglős­iparnak s csak egyre lenne jó, hogy azt a barátságos és kartársias viszonyt, amely ezidőszerint a vidéki vendéglősök és kávésok között fennáll, lényegesen megzavarja. Azt sem tudjuk, hogy Steuer Marcel úr vidéki vagy fővárosi származású kávés-e, de bizton remél­jük, hogy nem a vidékről való, mert a vidéki kávésok sokkal jobban ismerik egyrészről a vidéki vendég­lősök viszonyait, másrészről pedig a caffé-restau­A mai hihetetlenül pénzszűk világban komoly problémája minden italmérő helyiségnek a hitel­kérdés. Talán több is, mint komoly. Végzetesen súlyos kérdés az, hogy a lecsökkent számú fogyasztót mindig csak készpénzfizetés ellenében szolgálja-e ki az italmérő helyiség birtokosa, vagy pedig nyújthat a részére bizonyos összeg erejéig hitelt. Hiszen ha azt a körülményt vesszük figyelembe, hogy az italmérőnek az üzletvitellel járó terhek viselése céljából minden garasra égetően szüksége van, ha figyelembe vesszük annak a jelentőségét, hogy a pénz minél gyorsabban rendelkezésre álljon, akkor nem volna szabad, vagy helyesebben nem lenne célszerű senkinek hitelt nyújtani. | | Vendéglő- és szállodatulajdonosok 11 -- szíves figyelmébe! Mielőtt valamit vásárol, saját érdekében, kérjen sürgősen árajánlatot tőlünk: roletta vásznak, bútorszövetek, kókuszszönyegek, függönyök, vízmentes vásznak, éttermi szőnyegek stb. Vendéglős és korcsmáros uraknak 5% külön engedményt adunk. — Látogassa meg dús választékú gyári raktárunkat. Kedvező fizetési feltételek. Neumayer Fülöp R.sT. Budapest, Deák Ferenc tér I. szám. rántok kérdését, semhogy arra gondolnánk, hogy ennek az intézménynek vidéken való bevezetése célirányos, avagy kívánatos lenne. Melyek után maradtam a Szombathelyi Vendég­lősök, Fogadósok és Kávésok Ipartestületi Szak­osztálya nevében kiváló tisztelettel Schmall Gyula elnök. De a képnek van másik oldala is. Az élettapasz­talatok szerint a hitelezés a mai körülmények között alig kerülhető el. A fogyasztás különben is meg­döbbentően lecsökkent mértéke szinte szükség­szerűen indokolja a rendszer fenntartását és ápolását. A hitelezés az italmérő helyiségnek ma van olyan jelentős tényezője, mint bármely más ipari vagy kereskedelmi üzemnek. Ma hitelezés nélkül az üzlet talán nem is élhet. A vásárlóközönség aprópénze bizonyos rohamos gyorsasággal elfogy, helyébe lép a bizalom és ennek nyomán a kisebb-nagyobbmérvü hitelnyújtás. Szembekerül azonban a két helyzet a hitelezett összeg realizálásánál. Hányszor adódott elő fonák Semmi felügyelet, semmi kezelés. Minimális üzemköltség. Kedvező fizetésig feltételek. HAHN ARTHUR ÉS TÁRSAI, Budapest IV,, Kossuth Lajos ucca 12. TELEFON: AUTOMATA 898-86 -----> TELEFON: AUTOMATA 898-86 pg *» Keresse fel pavillonunKat a nemaietRözi vásáron! ammiiawii ■ mi A szombathelyi fogadósok, vendéglősök és kávésok tiltakoznak a vidéki caffé-restaurant-rendszer ellen. Steuer Marcel indítványa és a vidék — Nyilatkozik a szombathelyiek elnöke. A hitelezés problémája az italmérésekben. Mik a törvényes intézkedések? — A vendéglős Tétfizetése. A „Vendéglősök Lapja" számára írta: Türei-Osváth István dr., m. kir. rendőrfogalmazó.

Next

/
Thumbnails
Contents