Vendéglősök Lapja, 1928 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1928-08-20 / 16. szám

XXXXIV. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 1938. AUGUSZTUS 30 VENDÉGLŐSÖK LAPJA M •• A BUDAPESTI RORCSNAROSOKIPARTARSULATANAR HIVATALOS K0ZL0H9E (VEKDÉGLŐ-, SZÁLLÓ-, KIVÉSIPARI ÉS KÓZLAZIíASÁLI SZAKLAP) —a—— M. kir. postatakarékpénztár csekkszáma 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre 12 pengő (150.000 K) Hirdetési díj szövegoldalon 50 fillér, hirdetési oldalon 40 fillér hasábmilliinéterenkiut ALAPÍTOTTA : IHÁS1 OYOttCÍT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 322—81 HIVATALOS ÓRÁK: DÉLELŐTT » ÓRÁTÓL DÉLCTÁA 3 ÓRÁI« »Szent István napján és Szent István hetében a magyar vendéglős, szállodás és kávés szakma megint fényes bizonyságot tett arról, hogy nagy áldozatokra is hajlandó a közös magyar célok érdekében. Most a nemzeti ünnep hetében csakugyan ezek a szakmák hozták a legideálisabb áldozatokat, olyano­kat, amelyekből csak Budapest városának és igazán csak más embereknek van hasznuk. Kétszázötvenezer-háromszázezer idegen jött Budapestre a Szent István hét alkal­mából és ezek az idegenek, meg vidékiek vagy a budapesti rokonságuknál szállottak meg, vagy a budapesti szállodákban és fogadókban. A megszálló vendégek semmi­képen sem tölthetik szabad ég alatt az éjszakákat, így bizonyos, hogy teljes mér­tékben rászorultak a fővárosi szállodákra, amelyeket meg is töltöttek az utolsó zugig. De megtöltötték volna akkor is, hogy ha Budapest szállodásai a mai bérek háromszorosára emelték volna a szoba­árakat, az bizonyos. Budapesten 4000 szállodai szoba van 6000 ággyal berendezve, de a kikénysze­rült szükségágyak fölhasználásával ez a szám tízezerre szökött föl. A szállodások jóelőre gondoskodtak tartalékágyakról, a nagy termeiket is közös hálószobákká alakították át. És a példátlanul nagy keres­letben is 2—4—8 pengős szobaárak fogad­ták a vidékieket, a csoportonkint érkezők pedig még 20—30 százalékkal olcsóbban kapták a szobákat. Tehát ahelyett, hogy kihasználták volna az évente egyszer jelentkező konjunktúrát, inkább még le­szállított és kedvezményes árakat szabtak a szállodák. A kávéházak is jelentékeny anyagi ál­dozatokkal járultak hozzá az ünnepségek sikeréhez. A Szent István hét vendégei­nek 20 százalékos kedvezményeket adtak, külön kávéházi szórakozásokról gondos­kodtak, pedig Budapest csillogó kávéházai is egészen bizonyos, hogy zsúfolva lettek volna sokkal drágább árszabások mellett is. Mindezeken felül a nagy kávéházak valósággal alkalmi lakásirodákat rendeztek be, mert az idegen vagy a vidéki bár­melyik kávéházban érdeklődött is meg­szállási lehetőségek iránt, az erre kirendelt külön kávéházi alkalmazott teljesen díjta­lanul adta az érdeklődőknek mindazon magánlakások címeit, amelyeket behoztak erre a célra a kávéházba. Egyes kávéházak 400—500 címből álló választékkal ren­delkeztek. A vendéglősök természetesen szintén nem maradtak el ebben a nemes verseny­ben. A közép- és kisvendéglők 20—25 százalékkal szállították le az árakat, ezen­kívül általánosították az úgynevezett Szent István menüt, amelyben 80 fillérért három­A magyar törvények a nőknek ipari üzemekben való alkalmazása elé elvileg nem emelnek gátat. Nem volt ez korlátozva még a múltban sem. Annál kevésbbé lenne indokolt ma, amikor az életfenn- tartás^lehetőségei lassan már nemcsak a családfő, hanem a házastársak együttes munkája is igénylik, amikor a gazdasági helyzet mélységes leromlása miatt a nők férjhezmenési lehetőségei alaposan megcsappantak és így ők is egyenesen reá vannak utalva a kenyérkereső munkára. Ez a szabadság nem jelentheti azonban azt, hogy a nők minden iparban el is helyezkednek, ott munka­bírásukhoz mérten munkát vállalnak és teljesítenek. Szervezeti összetételénél, felépítettségénél fogva a nő általában kevésbbé alkalmas nehéz, állandó erő­feszítést igénylő munkára, úgyhogy ilyen helyen ritkábban is találjuk őket foglalkoztatva. Tömegesen végzik azonban a kenyérkereső munkát fonó-, szövő-, dobozgyárakban, nyomdákban, általában olyan ipari üzemekben, ahol a fizikai erőfeszítés oly mérvben nem szükségeltetik, amely az ő képessé­geiket felülmúlná. Aránylag tömeges elhelyezkedési lehetőség kínál­kozik az ipari életben a nők részére az italmérő helyiségekben. Nem akadály ebből a szempontból ez iparág bizo­nyos mérvű éjjeli foglalkoztatása, mert az ipari üzemekben alkalmazott nők éjjeli munkájának el­tiltásáról alkotott 1911. évi XIX. t.-c. 2. §-a határo­zottan kimondja, hogy a női alkalmazottak éjjeli munkaszünetére vonatkozó tiltó rendelkezés nem terjed ki a vendéglőkben (kávéházakban) és más olyan üzletekre, amelyek élelmicikkeket az üzletben való elfogyasztásra állítanak elő és szolgáltatnak ki. fogásos ebédet kaphattak a vidékiek. A nagyvendéglők ugyancsak mérsékelték az áraikat és jóelőre nagyobb személyzetről és készletekről gondoskodtak. Pedig a rengeteg vidéki úgyis elöntötte volna a vendéglőket, hogy ha semmiféle kedvez­ményben sem részesültek volna, hiszen élelmezésében teljesen ezekre volt utalva. Meg kell állapítanunk, hogy mindezek az áldozatok távol voltak a magánérde­kektől és semmi sem volt bennük a szo­kásos versengési jellegből. Csak arra szol­gáltak, hogy a vidék jól érezze magát ezekben a napokban Budapesten, ideszok­jék és megszeresse a fővárost. Ez az elhelyezkedési lehetőség az italmérő és ezzel rokon szakmákban is lehet többirányú. A fővárosban, vagy nagyobb vidéki városokban ott látjuk őket mint kenyeres, süteményes lányokat, mint kiszol­gáló pincérnőket, kávéházakban mint kaszirnőket, ruhatárosokat. Nem is említve a vendéglőkben, ét­kezőkben a konyhán alkalmazott szakácsnő, min­denes és cselédszemélyzetet. w A szállodákban ott találjuk mint szobaasszonyo­kat, szobaleányokat és tanítónőket. Mint manikűrös, vagy fodrásznőket. Hogy a női alkalmazottak ipari üzemekben, ital­mérő helyiségekben való alkalmazásának ezidő- szerint országos jellegű törvényes akadálya nincs, — lehetséges, egyes törvényhatóságok vagy városok ilyértelmű szabályrendeletükben megjelöltek bizo­nyos korlátozást, akár elvben a félfogadás ténye, akár a női alkalmazott életkora szempontjából — mutatja az is, hogy a belügyminiszter 1928. évi 253.888. számú rendeletében hatáskörtúllépésnek minősítette egyes elsőfokú rendőrhatóságoknak azo­kat a határozatait, amelyekben a vendéglősöket, korcsmárosokat, kávéháztulajdonosokat pincérnők tartásától eltiltotta. A pincérnők félfogadása, továbbá az esetleges kor­határ megállapítása kérdésének eldöntése az 1922. évi XII. t.-c.-be foglalt ipartörvény 57. §-a értel­mében a kormány hatáskörébe tartozik és amíg ezt a kérdést egységesen nem szabályozzák — amelyre a jelek szerint hamarosan sor kerül — addig a pin­cérnő, általában italmérő helyiségben a női alkal­mazottak tartását csak az esetben lehet megtiltani, ha erre vonatkozólag az illető közigazgatási ható­ság területén érvényben levő vármegyei vagy A női alkalmazottak az italmérő helyiségekben. A „Vendéglősök Lapja'1 számára írta: Türei-Osváth István dr. m. kir. rendőrfogalmazó.

Next

/
Thumbnails
Contents