Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1927-03-20 / 6. szám

19ST. március 90. VENDÉGLŐSÖK LAPJA S tni "jí. 1 ' ., ; — Hát ez mi? — és ijedt szemmel néz az ires tányér fenekére. A főpincér galopban, a tulajdonos a 150 kiló keserves trappjával, a borfiűk eszeveszetten rohannak a vendég köré. Az étteremben egy pillanatra minden megáll: száj, kés, villa. — Hát ez mi? — dörgi mégegyszer B. A. és vésztjóslóan mered a szeme ismét a tányér fenekére, hol már szabadszemmel is látható a maradék vadmártásban csendesen elszenderedett két őszi légy földi maradványa. — Két légy! — szalad ki a száján ujjongva az egyik bortiúnak. Légy — légy! Egy is sok belőle egy tányérba, ez még vitatható! Párostól azonban még tagadni sem lehet. Nem is hasztalankodtak vele sem a tulajdonos, sem a főpincér. Beismerték. Ezzel szemben arra a jogi álláspontra helyezkedtek, miután B. A. az ételt elfogyasztá, köteles is — fizetni érte. Viszont B. A. más nézeten volt. Rendőr. Igazoltatás. Feljelentés — csalás vét­ségéért. így került az ügy a büntetőjárásbíróság elé. Jött vallomást tenni a tulajdonos, a főpincér, no és hát a főszakács, akinek egyéni becsüle­téről volt szó ebben a légy-esetben. A főpincér előadta, hogy ez csak trükk. Már meg vannak szokva a „légy es-vendégekhez«. Gyufaskatulyában hordják a döglött legyeket és amikor már jóllaktak, a tányér fenekére helyezik őket, hogy undorral szaldírozzák a cechet és fizetés nélkül álljanak tovább. A fő­szakács majdnem arra tett esküt, hogy még életében nem látott legyet — fazékban. Külön­ben is minden ételt megszűrnek, mielőtt a konyháról kiadják. — Ez nagyon helyes is! — jegyezte meg az elnök. A tulajdonos pedig izgalomtól lihegve vallá, hogy az ő üzleti praxisában ilyesmire még nem volt precedens. Ezzel szemben áll a meg­cáfolhatatlan tény: a tányér fenekén agnoszkált két darab légy. Gr. büntetőjárásbíró ezek után akként ítél­kezett, hogy B. Andort felmentette a csalás vétsége alól. Amennyiben pedig ezentúl még valamire igénye volna a tulajdonosnak, hát — perelje a törvényszéken a nyúladag árát. Döntsön a polgári bíró, hogy tartozik-e fizetni valaki a nyúlás vadmártásért, ha azonfelül ráadásul még két legyet varázsol valami titokzatos erő a — tányérja fenekére. Tisztességtelen verseny az idegen ásványvizes üvegek használata. A Kereskedelmi és Iparkamara zsűrije a következő ügyben hozott döntést: Az ásványvíz­tulajdonosok elpanaszolták a zsűri előtt, hogy cégüket és védjegyüket feltüntető (az üvegbe edzett) palackokat a versenytársak, mint használt üvegeket, összevásárolják és azt azután saját vizeik töltésére használják fel olymódon, hogy az üveg hasára a saját címkéiket ragasztják. A zsűri egyértelműleg ama felfogásának adott kifejezést, hogy idegen védjeggyel ellátott ásványvizes palackodba más szénsavas vizet tölteni és forgalomba hozni nem lehet, mert még az esetben is, ha vignettával látják el a palac­kokat, mert az igen könnyen leázhatik és így a meg­tévesztés és annak lehetősége fennforog. Ennélfogva az eljárás alkalmas arra, hogy a fogyasztót megtévessze az árú mibenléte tekintetében. Mjtcvj * a iWá I Ml ÚJSÁG? A balatoni vendéglősök egyesületbe tömörültek a drágaság letöréséért. Balaton- füredről jelentik: Balatonfüreden a balaton- menti vendéglősök megalakították a Balatoni Vendéglősök Egyesületét. Az egyesület célja, hogy letörjék a Balaton mentén uralkodó drá­gaságot és emeljék a balatoni fürdőélet szín­vonalát. Elnökké Sebesta Erhardot, titkárrá Papp Kálmánt választották meg. A vendéglőkből és kávéházakból csak ott készf* tett élelmiszert szabad uccán át eladni. A keres­kedelmi minisztérium rendelettervezetet készített, mely­ben kimondja, hogy büffévendéglőkben, korcsmákban, kávéházakban, kifőzésekben fűszerkereskedést éppen úgy nem szabad gyakorolni, mint élelmiszerkereskedést sem. Uccán át ezekből az üzlefekből csak szeszeszitalokat, szódavizet, péksüteményt, vagy olyan élelmiszert lehet kiárulni, amit az üzletben állítottak elő. Előzetesen meg­rendelt s több személyre szóló ebéd, uzsonna vagy vacsora elszállítása szabad. A rendelettervezet ügyében a keres­kedelmi miniszter ankétot tart. Túl magasan állapítják meg az ital" mérési illetékeket. Az italmérési illetékeknek háromévenkinti megállapítása a vidéken folya­matban van s általános a panasz, hogy a kive­téseknél mindenütt igen érzékeny emelések történnek, úgyhogy tömegesen fellebbezik meg az érdekeltek a végzéseket. Különösen sok a panasz a kisebb községek vendéglősei és korcs- márosai részéről, mert a rossz megélhetési viszonyok miatt üzleteik amúgy is gyengébben mennek. Egyes vidéki körzetekben, amint hall­juk, mozgalom is indult meg aziránt, hogy az ipartestületek útján a kereskedelemügyi és pénz­ügyminisztereknél teszik szóvá sérelmeiket és keresnek orvoslást. A győri vendéglős borpinceszövetkezet köz“ gyűlése. A győri és győrv;déki vendéglősök borpince' beszerző szövetkezete most tartotta évi rendes közgyűlésé4 László József elnöklete alatt. Az igazgatóság évi jelentése megállapítja, hogy a szövetkezet fönnállásának rövid három éve alatt a biztos fejlődést mutatja azon forgalom-emel­kedés, amely tagjainak és kartársainak helyesen fölfogott üzleti érzékének tudható be ; mert fölismerve a tömörülés fontosságát, a szövetkezet támogatásával egvéni és a köz érdekét is szolgálják. Ugyanis a megalakulás első évében 1924-ben érkezett 31 vagon és eladatott 262370 hektoliter bor, 1925-ben érkezett 32 vagon és eladatott 2646 66 hektoliter bor, 1926-ban érkezett 39 vagon és eladatott 3254*90 hektoliter bor. Ezen rövid statisztika és a további összetartás fogja eredményezni, hogy a város és a tagok fogyasztó közönségét biztosítani és ellátni tudja a kartársak egyetemes szakértelmének ellenőrzése mellett, tisztán és jól kezelt borokkal. Az évi jelentést és számadásokat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, a fölmentvényt megadta és elhatározta, hogy a nyereségből az alapszabályok értel­mében 30°/o-ot, 3906-49 pengőt, a fölújítási alapra 20%-ot, 183078 pengőt, a tartalék-alapra; 10°/o-ot. 729-21 pengőt, az igazgatóság jutalékára fönnmaradó 6,555*65 pengőből 1008 pengőt osztalékra fordít, a többi maradványt az évi jutalékok levonásával a következő év számlájára visz át. A közgyűlés egyhangúlag megválasztotta elelnökké Németh Alaiost, igazgatósági tagokká Tamerler János, Schodits Ferenc. Horváth József és Nehrebecky lános eddigi tagokat, póttaggá Halász Józsefet. Bognár Mihály a megjelentek helyeslése mellett mondott köszönetét az eredményért a vezetőségnek, különösen pedig Pernitz Lajos gondnoknak, aki egész éven át minden idejét és tudását a szövetkezet érdekeinek szenteli, még egészsége kockáztatása árán is a vállalatért dolgozik, látható, milyen eredménnyel. Közgyűlés után együtt maradtak a szövet­kezet tagjai, László József elnök ez alkalommal rámutatott az elvitathatatlan eredményekre, amelveket a szövetkezet elért, kérte a további összetartást; üdvözölte a vendégeket és a tagokat. Halász József megköszönte a választást, Németh Alajos pedig éljenzés között fejezte ki a szövet­kezetnek László József elnök iránti bizalmát. A jelenvoltak teljes megelégedéssel állapították meg a szövetkezet által elért kettős eredményt, egyik, hogv kitűnő borokat hoz a gvőn fogyasztásra, a másik, hogy tagjainak, azok nagyobb befektetése nélkül, rendelkezésére áll. Robicsek Imre sikere Szolnokon. Szol­nok város legelőkelőbb és zeneértő közönsége előtt a múlt hét végén fényes sikert aratott Robicsek Sámuelnek, a kitűnő nevű vendéglős szakembernek híres muzsikus fia, Robicsek Imre. Már Párisban fordult feléje a zenekedvelő világ figyelme, ott a rádió-leadóállomás szólóhege­dűse volt. A szolnoki előadáson Mozart C dur szonátájával remekelt és Alexander alispánnal egvütt elismeréssel tapsolt neki Szolnok művelt közönsége. A Kereskedelmi Társulat helyiségé­ben rendezett hangverseny többi kedves száma után sem fukarkodtak a tetszés jeleivel. VENDÉGLŐKBE pénzbedobásos Z-E-N’E automatákat leg újabb tánczenével INGYEN bér nélkül kihelyezünk. CTERINBERG « kir. udvari hangszergyár ^^Budar est, VII.,Rákóczi ú* 60. A bécsi vendéglők sztrájkra készülnek. Bécsből jelentik: A bécsi vendéglősök gyűlésen követelték, hogy a községi fényűzési adót töröl­jék el. Az előadó rámutatott arra, hogy a ven­déglősiparban jelenleg 6500 munkanélküli van és kijelentette, hogy a vendéglősök be fogják zárni vendéglőiket, ha Bécs városa az adók tekintetében nem mutat előzékenységet. Az Ipartestületek Országos Szövetsége ezévi ren­des közgyűlését március hó 27-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja Budapesten, az Asztalosmesterek Otthoná­ban, VIII., Bérkocsis ucca 14. szám alatt. A közgyűlés fő programmpontja a szövetség elnöki tanácsának, igaz­gatósagának és választmányának megbízatása lejárván, teljes tisztújítás. Evégből 1 elnök, 1 ügyvezető elnök, 6 (esetleg 12) társelnök, 12 alelnök, 12 igazgatósági tag, 60 rendes választmányi és 12 választmányi póttagra a választás elrendelése és megejtése. Pálfy Dániel le z az elnök, ugyanekkor ünnepük meg az IPOSz húsz évi fenn­állásának a jubileumát. Ezért és Pálfy Dániel felsőházi taggá választásának megünneplésére március 26-án esti 8 órakor ünnepi vacsorát rendez. Bejelentések az IPOSz- hoz (VII., Nyár-u. 6.) alá küldendők 5 pengő részvételi vacsoradíjjal együtt. Japáni mese. Hat vitéz szamuráj (japáni lovag) egyszer tréfából, vagy fogadásból a vállára emelt egy szörnyű nagy hordót, amely tele volt „savanyú káposztával. Sokáig tartották, évekig. Öt évig, nyolc évig, amíg meg nem unták. Akkor öt lovag ki akart ugrani a kelle­metlen teher alól és már úgyis volt, hogy a káposztás hordó a földre zöttyen, de a hatodik lovag, aki nem bírt volna idejekorán elillanni, nagyon megrémült. Attól félt, hogy a hordó egész megromlott tartalma az ő fejére billen. Könyörögve kérte azért a lovagokat, tartsanak ki továbbra is, lám, a káposztáshordó milyen nemes buzgalommal ült eddig a fejükön, ott is romlott meg, rút hálátlanság volna most a földre dobni őt. A lovagok elérzékenyültek és mert szerették a hatodik szamurájt, továbbra is megemelték a vállukon az ócska káposztás­hordót, belátva, hogy csak úgy dobhatják baj nélkül a főidre, ha majd mind a hatan egy­szerre ugranak ki alóla. A káposztáshordó pedig ezután is bebiztosítva látván magas helyzetét, büszkén rebegte: Köszönöm a többség egy­hangú bizalmát, elfogadom, óh elfogadom! A budapesti szállodás és vendéglős ipartestület közgyűlésén az ellenzék egyik leszerelt vezére mondotta el hívei előtt ezt az érdekes mesét és találós kérdésnek adta fel, ugyan mit példáz ez a japáni história? Úgy értesülünk, eddig éppen 1332-en fejtették meg az ipartestület 1333 tagja közül. Most megírjuk, hátha meg­fejti az az egyetlen is, akiről a többi talán azt is sejti, ki lehet? Leharapta a korcsmáros fülét. Sopronból távira­tozzék : A szomszédos Ágfalva Yórségben Sommer János gazda^ a korcsmában összeszólalkozott fiával, Jánossal. A szóváltásból verekedés lett, mire Holzhofer Mihály korcsmáros közbelépett és lefogta a fiút. A fiatal Som­mer a korcsmáros egyik füléi leharapta. A fület orvosi műtéttel sem sikerült felvarrni.

Next

/
Thumbnails
Contents