Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1927-03-05 / 5. szám

1937. március 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA ft BUDAPEST. KISFALUDY* U. 5/k ♦ TKLEFOH JÓZSEF 23 76. JNAPELLENZÖ SZERKEZETEK ÉS PONYVA tSATRAK A LEGMODERNEBB KIVITELBEN ÁRAJÁNLATOKKAL, RAJZOKKAL ti TERVEKKEL DÍJTALANUL SZOLGÁLUNK ! Pincérmozgalmak Budapesten. A kávé­házi pincérek már régóta elégedetlenek azzal a helyzettel, amelyet a szállodai, éttermi és kávéházi alkalmazottak országos egyesületébe történt beolvadásuk óta elfoglalnak. Valamikor régen a kávéházi pincéreknek külön egyesüle­tük volt, mióta azonban az említett egyesületbe léptek, helyzetük előnytelen, mert a kávésok gazdasági kérdésekben csupán velük lettek volna hajlandók tárgyalni, nem pedig az ét­termi és szállodai alkalmazottakat is magába foglaló egyesülettel. Most azután megmozdult a kávéházi pincérek hatalmas serege és külön akar szervezkedni. Egyelőre nincs szó arról, hogy kilépjenek az egyesületből, azonban meg akarják alakítani a külön kávéházi szakosztályt, hogy legyen végre egy olyan testületük, amely- iyel azután a kávésok is szóbaállnak. A mozga­lom nagygyűléssel kezdődik, amelynek napi­rendjére a kávéházi munkásság gazdasági hely­zetét és a szakosztály autonómiájának ügyét tűzték ki. Főcéljuk a kollektív szerződés lehe­tőségének, továbbá a paritásos munkaközvetítés­nek megteremtése, mert a munkaközvetítés jelenlegi terheit a rosszul kereső pincérek nem öírják. De harcot akarnak indítani a nagy kaució ellen is és azt akarják, hogy a kaució legfeljebb a napi bevételnek megfelelő összeg legyen. Itt említjük meg, hogy a Magyar Pin­cérek Országos Szövetsége küldöttségileg kérte Herrmann Miksa kereskedelemügyi minisztertől a munkaközvetítő ügynöki intézmény sürgős megszüntetését, valamint erélyes eljárást a kontár pincérleányok ellen, végül pedig a borra­valórendszer rendeleti úton való törlését és a százalékos rendszer életbeléptetését. A minisz­ter megígérte az ügynöki rendszer eltörlését. A borravaló kérdésében megígérte, hogy e kívánságok megbeszélésére a közel jövőben .ankétot hív egybe. Mulatóhellyé alakítják a bécsi Burg egy részét. A bécsi Burgot, illetve annak egyes részeit, élelmes em­berek nagy mulatóhellyé akarják átalakítani. Ez talán az egyetlen eset, amikor egy uraíkodóház egykori palotáját ilyen módon akarják értékesíteni. Ha valaki ezidőszerint betér a Burg udvarára, elképedéssel látja, hogy minden traktus bejáratánál a legkülönbözőbb irodák és vállala­tok címtábláinak tömege ékeskedik. Csupán Ferenc József és Erzsébet királyné lakosztályait hagyták érintetlenül és a ceremóniás és reprezentációs termeket, amelyeket most beléptidíjak mellett mutogatnak. Miután azonban minden helyiség mégsem alkalmas üzleti irodák céljaira, így az értékesítés más módjáról kellett gondoskodni. A Burg pazarfényű nagytermét tehát táncmulatságok céljaira adják bérbe, egy másik termet hangversenyteremmé alakítottak át és ugyanerre a célra rendeztek be egy harmadik ter­met is. A Burgnak újonnan átalakított traktusában, most nagyobbszabású mulatóhelyet akarnak létesíteni. Sikerült egy konzorciumot összehozni, amely hajlandó az átala­kítási munkálatokra a szükséges összegeket rendelkezésre bocsájtani. Az új traktus legnagyobb terméből, amely a Ringre néz, hatalmas mozit csinálnak, a hozzá csatlakozó teremből pedig, amely a Burg kertjére néz, nagy kávé­házat, emellett tánctermet, közvetlen közelében pedig éttermet. A kávéház koncessziója már rendben is van, a mozi-engedély elnyerése végett is megtették már a szük­séges lépéseket. Nyáron nagyobbszabású kiállítást rendez­nek Bécsben és ekkorára teljesen el akarják készíteni eze­ket a termeket. Kölönc a tanyai kutyákon. A belügyminiszter egy esetből kifolyóan kimondotta, hogy a tanyákon levő, nem kimondottan tanyai kutyákat (fajkutyák, agarak) nem kell megkoloncolni. A törvénynek ez a rendelkezése csupán a komondorokra és egyéb tanyai kutyákra vonatkozik, a vendéglők, korcsmák tehát erre figyeljenek. Halálozás. Márkus Samu, a Royal és Budai korzó kávéházak egykori tulajdonosa, február hó 22-én elhunyt. Temetése február hó 24-én ment végbe, a nagyszámú rokonság és kar­társak részvétele mellett. Rossz az italmérési törvény. A Merkantil Szövet­ség legutóbbi ülésén akció indult meg új italmérési tör­vény követelése iránt. Havas dr. előadja, hogy a törvény értelmében egy italmérési engedélyt 68 nap aíatt kellene elintézni, azonban -számtalan esetben évekig tart egy ilyen ügynek az elintézése. Tisztázandónak tartja továbbá a jogfolytonosság kérdését is, amely ma egyáltalában nincs szabályozva. A közigazgatási hatóság eljárását teszi kri­tika tárgyává és megemlíti, hogy sokszor egy rendőr­őrszem jelentése alapján bírságolnak meg egyeseket. A tulajdonképpeni italmérési revízió még a mai napig sincs befejezve és ebben a kérdésben teljes jogbizonytalanság uralkodik. A hatóságnak tisztában kell lenni azzal, hogy az italmérési engedély nem dotáció, hanem egy olyan engedély, amelyért hatalmas illetéket fizetnek, tehát ennek a megadását ezeknek a szempontoknak kell alárendelni. Az amnesztiát nem tartja elégségesnek, arra kell töre­kedni, hogy a törvény revízió alá vétessék és ez a revízió könnyítse ;rneg az italmérési engedélyek megszerzését. Gundel Károly szerint az italmérési törvény rövid fenn­állása óta látjuk, hogy nem megfelelő. Ez a törvény pél­dátlan a magyar törvények között, mert minden intenciója ellenére, tulajdonképpen ellenkező célt szolgál, mert azok­nak a helyzetét könnyíti meg, akik ki tudják játszani, míg az egyenes úton járóknak lépten-nyomon bele kell ütközniök a drákói rendelkezésekbe. Ha a képesítéshez kötött ipart engedélyezik és ebből a szempontból valakit elég megbízhatónak találnak, akkor érthetetlen az, hogy az italmérést nem engedélyezik. A szekszárdi választókerületben r le­szállították a borfogyasztási adót! Őrffy Imre dr. országgyűlési képviselő kerületében minden községben leszállították az ő közben­járására a borfogyasztási adót, csupán Szekszárd városa ragaszkodik hozzá makacsul. Felhívjuk olvasóink figyelmét az Egye­sült Qép- és témárúgyárak R.-T. (A régi, világhírű Dr. Wágner-gyár) hirdetésére. Ez a cég régi barátja a hazai vendéglősköröknek és borpultok, sörkimérők, pohárállványok, jégszek­rények, hűtőházak, hűtő- és jéggyártó-berende- zések gyártásával és eladásával foglalkozik. A főváros és vidék legnagyobb vendéglői üzemei Dr. Wágner-fele sörapparátusokkal vannak fel­szerelve; ezek minőségileg a létező legjobbak, ami mellett árban is igen jutányosak. A cég — lapunkra való hivatkozással — díjmentesen szolgál árajánlattal és kívánatra fizetési könnyí­tésekkel is rendelkezésre áll a hozzáforduló kartársaknak. Magyar vendéglőt és bormérést nyitnak egy előkelő zürichi szórakozóhelyen. Zürich egyik leg­előkelőbb szórakozóhelye, a Splendid, legutóbb gazdát cserélt. A helyiség új társaság tulajdonába ment át, amely­ben hír szerint a magyar földmívelésügyi minisztérium is nagymértékben érdekelve van. A helyiségben magyar vendéglőt és magyar bormérést nyitnak, azonkívül állandó iparcik-kiállítást rendeznek ott be. Üzleti hírek. Budapest. Kecskeméthy József kitűnő üzletét a VIII., Gyulai Pál ucca 3. szám alatt Szilágyi Lajos vette át. Az üzletét reno­válva, pompás italaival és ételeivel máris meg­kedveltette magát. — Viola István régi fővárosi vendéglős átvette a VIII., Bérkocsis ucca 23. szám alatti vendéglőt. — Zsilavecz János át­vette a VI., Szent László út 114. számú, Haj- gató József a IX., Ernő ucca 28. sz. alatti üz­letet. Az új üzemek így igen jó és dolgos szakemberek kezeibe kerültek. DR. WAGNER-féle bárpultok, sörkimérők békebeli minőségben, legolcsóbban I Egyesüli Gép- és Fémárúgyárak Részv.-Társaság Budapest, VI., Lőportár ucca 9—II. sz. (Nyugati p. u.-nál.) Telefon : Teréz 75—14, Teréz 102—24 GkPÉSZnÉRNÖK Műszaki és elektrotechnikai iroda. ♦ Hat. eng. villamossági vállalat. Vállal: minden e szakmába vágó berendezéseket és javításokat. Tervezésekkel és költségvetéssel készséggel szolgál. Budapest, Vili., Hunyadi ucca 37. szám. Telefon : József 73—34 M □ H AI természetes szénsavas ásványvíz. Minden vendéglőben, kávéházban. t . .-------------------------------------­AS ZÚ-ES CSEMEGEBOR R.-T BUDAPEST VII., DAMJANICH UCCA 1. SZ. TELEFON.: J. 143-04 KIZÁRÓLAG HORDÓBOR! kávéházi, klub­bereiitlesEéseli:« Billiárdok, székek, éttermi és márvány-asztalok A. 1.1» s*. Mk Mk sa. evőeszközök és china ezüst árúk. Alpakka-javítás és ezüstözós. Billiárdgolyók, sakk, dominó, dákók stb., stb* FRIED ZSIGMOND ÉS FIA Budapest, VII., Király ucca 39. szám. Költaégvetés 4s árjegyzék díjtalan !

Next

/
Thumbnails
Contents