Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1927-09-20 / 18. szám
XXXXIII. ÉVFOLYAM «*.. SZ Í VI m?. szeptember 30 VENDÉGLŐSÖK LAPJA A BUDAPESTI «MÁKOSOK IPABIÁRÜAIÁAAK HIUATALOS KÖZLÖN9E (VE9ÍDÉOLŐ-, SZÁLLÓ-, kÁVKSl IM 1M ÉS EÖZOAZniSÁGI SZAKLAP) M. kir. postatakarékpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési (líj félévre 12 pengő (150.000 K) ALAPÍTOTTA : ihász cíyOrot Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLÁ UTCA 3. SZÁM Telefonszám: ,,József“ 322—81 Az ellenőrzés nagyon szép és nagyon üdvös dolog, ha megtartják benne a célszerűséget és a megfelelő mértéket. Az ellenőrzés ugyanis tulajdonképpen nem arravaló, hogy felesleges módon kellemetlenségeket okozzon és elriasszon az üzletektől mindenkit, aki nem barátja a hivatalos felvonulásoknak. Az ellenőrzésnek egyetlen célja lehet, megvizsgálni bizonyos idők elteltével és bizonyos, meglehetősen észrevétlen módon, hogy teljesülnek-e a törvényben előírt feltételek? A Dunántúl rengeteg községéből, de a Tiszáról és vidékéről is beérkező levelek azonban az »ellenőrzésnek« egyéb módjairól is tudnak és panaszkodnak. Hol ez a baj, hol az. Néhol megtörténik, hogy 8 nap alatt kétízben csap rá egy- egy korcsmára, vendéglőre az »ellenőrzés«. Néhol az a sérelem, hogy az »ellenőrzés« olyan felháborító módon történik, hogy minden vendég ész nélkül menekül abból a korcsmából, vendéglőből és hónapokig se mer aztán feléje nézni. Máshol viszont ott a baj, hogy az »ellenőrzés« nem tartja be az előírásokat a mintavételnél, hogy a közegek agresszív és fenyegető kijelentéseket hangoztatnak a nyílt üzletekben minden ok és jog nélkül, teljesen aláásva így az illető üzem erkölcsi hírnevét és ezzel tetemes és mindig megtéríttetlenül maradó anyagi károkat is okozva. És ahonnan mi nem kapunk panaszkodó leveleket, az még mindig nem jelenti azt, hogy arrafelé teljes az elégedettség, ott nagyszerű az »ellenőrzés«. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy sok helyen súlyos tévedésben vannak az »ellenőrző« közegek. Azt hiszik, hogy a korcsmák, vendéglők csak ő érettük szoronganak ezen a földön és ők magasztos hivatást teljesítenek, amikor iparkodnak a legtöbb kellemetlenséget rázúdítani a szegény ellenőrzöttek fejére és üzleteire. És bizony hibás a dolgok ilyen kialakulásáért maga a felsőbb hatalom is, amely a korcsmák, vendéglők nyakára küldi őket. l-^Elhisszük, sőt láttuk is nem egyszer az utasításokban, hogy a »közegek a legnagyobb figyelemmel, diszkréten és a zaklatás látszatának is a gondos elkerülésével« volnának kötelesek eljárni működésük közben. De az ilyen utasítás nem sokat ér addig, amíg meg nem magyarázzák hivatalból az elöljáró közegeknek, hogy ők nem az üzletekre küldött siserahadnak, sem a terror-brigádnak a szerepét kapták, hanem úgy járnak el, mint: az ellenőrizendő korcsmák és vendéglők keserves pénzén tartott alkalmazottak, akiknek a létjogosultsága is azonnal megszűnnék, mihelyt ezek a korcsmák, vendéglők becsuknának! E lap mult számában ugyanezen szavakkal feltett kérdésre Riemer Oszkár szódavízgyáros úr figyelemreméltó okfejtéssel és gondolatokkal megírt cikkében adta meg a választ. A gyakorlati üzletember felfogása és véleménye nyilatkozott meg a soraiban. Kénytelen vagyok azonban megállapítani, hogy a felfogása e dologban merőben ellentétes úgy a bortörvény szellemével, valamint az ennek folytán kifejlődött jog- gyakorlattal s amellett több tekintetben —bár jóhiszemű —, de téves megállapítást is tartalmaz. Mindenekelőtt szabatosan szeretném megadni a választ e feltett kérdésre, hogy: „borhamisí- tás-e a szódavizes bor?" Korántsem borhamisítás, amennyiben az italmérő vendégeinek kifejezett rendelésére a szokásos keverési arányban szódavízes bort szolgál ki. Lényegében borhamisítássá akkor válik ez a művelet, ha az italmérő vendégének rendelése és akarata ellenére szódavízzel kevert bort tiszta bor helyett előre elkészítve mér ki, vagyis ha a fogyasztót becsapja. Ez azonban nemcsak az üzleti etikával ellenkezik, hanem amellett a bortörvény értelmében rendkívül súlyos és az italmérő exisztenciájára is kiható büntetéseket vonhat maga után. Ha jól értelmeztem a cikkíró úr gondolat- menetét, akkor azt az óhajt fejezte ki, hogy az illetékes hatóságok ne tekintsék borhamisításnak, ha az italmérő erősebb, jobbfajta borokat pincéjében szódavízzel kever s mint tisztabort mér ki. Véleménye szerint ez egyformán jobban szolgálná a vendéglősnek, a fogyasztónak és a szikvíziparnak az érdekeit, mert így a jó és drága borok olcsóbbá és zamatosabbá tétetnének s az italmérő nem volna kénytelen a mai állapotok szerinti silányabb és olcsóbb fajta borokat vásárolni, hogy versenyben maradhasson. Meg kellene magyarázni nekik, hogy az ellenőrzést szívvel, jóakarattal és megértéssel kellene véghezvinniök. Hogy ők nem bunkósbotot jelentenek az állam kezében, hanem legfeljebb: orvosi műszerek, amelyek csak a beteg részeken vágnak. Hogy öngyilkosságot követnek el a zaklatással, önmaguk ellen dolgoznak. És ehhez nem elég az egyszerű és szűkszavú »utasítás«, amelynek betűit talán betartják, de szelleme tovább is ismeretlen marad a leginkább érdekeltek előtt. Tessék talán ellenőrizni egy kicsit az »ellenőrzést« is szerte a vidéken! A cikkíró úr állítása szerint „a drága jó boroknak ez a felélénkítése nem a söntésben történt eddig, hanem mondjuk ki őszintén a szót: a pincében. Azelőtt a drága jó borok idejében . . . nem volt ez borhamisítás. A bornak szódával való keverése csak pontosan arra a pár órára történt, amikor kimérhették. Tovább nem tarthatott, mert különben a bor megtörött volna. Az erős borok így szódavízzel keverve jöttek fel a söntésbe, vagy a vendég elé". Hát lehet, hogy így volt (?!), azonban az téves megállapítás, hogy ez nem volt borhamisítás. Igenis ez — amennyiben a kevésbbé intenzív ellenőrzés mellett megtörténhetett — törvénytelen állapot volt, mert azt a régi bortörvény (az 1908:XLVII. t.-c.) épen úgy tilalmazta, mint az 1924: IX. t.-c.-be iktatott új bortörvény. E tekintetben csupán az a változás következett be, hogy az ellenőrzés módját és hatékonyságát a m. kir. földmívelésügyi kormány új alapokra fektette és intenzívebbé tette. Egyébként nem teljesen értem a cikkíró úr okfejtésében a logikát. Amennyiben a jó és drága borok voltak egyidőben a kelendőbbek, minek kellett azokat előre a pincében felhígítani ? Ha a vendég azt így kívánta, akkor a borral egyidejűleg szódavizet is rendelt s a keverést saját tetszése és ízlése szerint végezhette abban a megnyugtató tudatban, hogy kitűnő bort fogyaszt. Az italmérő szempontjából sem sok előnyt látok a dologban, különösen ha tekintetbe veszem, hogy viselnie kellett a kockázatot, amit az előre szódavízzel elkészített bor természetszerű megtörése jelentett számára. így csalódások és károsodások érhették, ha rosszul számított vendégei fogyasztóképességére. Aztán ne feledkezzünk meg arról, hogy az ilyen lejtőn nincs megállás. Mert vájjon ki határozza meg a keverés arányát? A hatóságok — minthogy tilos Hamisítás-e a szódavizes bor ? írta: vitéz dr. Csató Béla.
