Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1926-03-20 / 6. szám
XXXXII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 1920. MÁRCIUS 30 r rr ■■ VBXDÉULŐ-, ISZÁLLé«, KÁVÉSIPABI ÉH KÖZGAZDÁHÍCÍI SZAKLAP M. kir. postatakarékpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre _ 150.000 korona AL APÍTOTTA: IHÁSZ (üTÖBGY Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 22 — 81 Több szolidságot lehet és a jobb időkben a jó szakember előtt megint megnyílik a haladás, a meg- növekvés útja. Rossz szolgálatot tesz a szakmának, aki újabb kockázatokba lovalja bele, az lett a meggyőződésünk. Az igazi, jó szakember már kénytelen elismerni, hogy nincs más teendője egyelőre, mint kihúzni az időt és bevárni a tobzódó reklám és pillanatnyi, föllendülő hullócsillag-üzemek kihullását a sorból. Őket is sajnáljuk, hiszen jobb időkben kétségtelen a szakma előre- lendítői; erősségei lettek volna, de a sorsuk, sajnos, bizonyos volt és megmásíthatatlan. Ne a tehetetlenség vagy az elcsüggedés csöndje legyen ez, hanem csak az okos várakozásé. A kísérletezéseket, á katasztrofális bukásokkal járó kockázatos nekilendüléseket hagyjuk a szakmán kívül álló vagy oda most belépő újaknak, az outsidereknek. Mi eleget véreztünk már, sok kitűnő szakemberünk hagyta ott egész élete munkájának pompás eredményét, aranyát, verejtékét, energiáját. Próbálják azok, akik: nem értenek hozzá. Várakoznunk kell. Sok erő van a türelemben és az okos mozdulatlanságban.' El kell jönniök a jobb időknek. És akkor mi leszünk azok, akik a szakma élén sürgetni fogjuk a legnagyszerűbb áldozatokat is ott, ahol most sajnálnánk megkockáztatni a hiábavaló meszelést is! Közerkölcsiség és közrendészet a és kávésüzemben. írta: Dr. Csató Béla rendőrkapitány. I. Az üzleti erkölcsről, meg a meg nem írott törvényekről. a gründolásban, a konkurrenciában és az üzemek vezetésében! — mondogatják a jelszót, az egyedül üdvözítő mondást, azok, akik a régi, jól bevált üzleti elvek hívei. Es már-már ott tart a dolog, hogy lassan- kint nekik lesz igazuk, sőt nekik lesz kizárólagos igazuk! Lassankint odajut a kávéházi, vendéglős és szállodai szakma, hogy szinte veszedelmet fog jelenteni benne minden áldozatkészség, minden nagystílűség, minden hatalmas újító törekvés. Múlnak az évek, a keserű hónapok a szakma feje fölött és ahogy múlnak, egyre újabb bizonyítékok merülnek föl arra, hogy a magyar határok között, ebben a mindenre megrekedt, fülledt és mozdulatlan üzleti levegőben nincs most életképes csirája a fölvirulásnak. Amikor egymás után jutnak a csődökbe és a tönk szélére olyan szakmabeli üzemek, amelyekre milliárdokat áldoztak, amelyekben a vendég Nyugat-Európa raffinált kényelmét együtt találta Kelet-Azsia legszínesebb és legfantasztikusabb fényűzésével, ahol a konkurrencia elképesztő mélységekig verte le az árakat és ahol igazán a legkitűnőbb szakemberek próbáltak meg mindent, hogy még soha nem tapasztaltat produkáljanak, akkor nincs tovább! Azt kell hinni, nem lehet tovább. El kell végre hinnünk, hogy kész veszedelem most minden nagyobb áldozat, minden újszerű kísérletezés bármelyik szakmánkban. Hiszen egyetlen ilyen nagy alapításunk se maradt talpon! És ha figyelünk, azt kell látnunk, hogy az egyetlen okos teendő: vegetálni! Kihúzni az időt, ezt az elképzelhetetlenül rossz időt, lehetőleg nagy veszteségek nélkül, a legcsekélyebb haszonnal, de sohase menni bele bonyodalmas kockázatokba! Nem lehet véletlen az, hogy senkinek se sikerül semmi. Ez már szükségszerűség, ez sajnálatos kényszer, amelybe bele kell törődnünk azokra az időkre, amelyek a mai viszonyokat jelentik. Annyi bukásunk és áldozatunk után csak egy teendőnk lehet: fokozni mindenben az óvatosságot. Még beljebb vonni a vitorlákat! Ezek böjtnapok a szakmában, sanyarú hónapok, talán évek; arra legyen gondunk, hogy túléljük őket, mert akkora miénk a jövő megint. Hiszen nem lesz mindig így, nem A közelmúltban a napilapok hírt adtak néhány szomorú esetről, melyek alaposan belevágnak az üzleti tisztességről alkotott fogalmainkba, röviden az üzleti etikába. Legutóbb is egyik fényesen kivilágított kávéházban történt, hogy egy sikkasztó nyakára hágott az elsikkasztott meglehetős magas összegnek Oly összegről és oly arányú költekezésről volt szó, hogy az — figyelemmel a költekező személyre és a mai nehéz kereseti és vagyoni viszonyokra — az első pillanatban gyanút ébreszthetett minden elfogulatlan és józan szemlélőben. Lehet, hogy ennek az esetnek nem lesznek büntetőjogi következményei azokra a személyekre nézve, akik közreműködtek ebben a féktelen dorbézolásban és költekezésben — bár a rendőrség már beavatkozott a dologba és a résztvevőket előállította —, kérdem azonban, ősszeegyeztethető-e az üzleti erkölccsel, hogy a vendégek az ital hatása alatt minél nagyobb költekezésre csábít- tassanak és kifosztassanak? Az üzleti etika felette áll egy fokkal mindazoknak a törvényeknek és törvényes rendelkezéseknek, melyek pénzügyi, közerkölcsiségi, közrendészeti és közegészségi szempontokból korlátozzák az italmérést és árúsítást. Ezt oly- formán értem, hogy ennek az üzleti etikának ki kell terjednie oly területre is, melyet jogszabályok nem rendeznek, ahol nincsenek tiltó és büntető szabályok, hanem az erkölcsiség és emberiesség követelményei állanak fent. Az üzleti érdekeket a lelkiismeret szavával is összhangzásba kell hozni. Állandóan hangoztatom, hogy a magyar ipar és kereskedelem erkölcsét magas nívóra kell emelni, mert enélkül megsemmisül. Példaképp hozhatom fel Angliát, melyet az üzleti tisztesség tett naggyá. Én azonban elsősorban rendőr és ennek folytán szkeptikus vagyok. Azért inkább a tiltó és büntető rendszabályokba helyezem a bizalmamat. De nekem ss megvan a jogi etikám, mely arra indít, hogy a fennálló rendszabályokat ismertessem, de mindig azzal a célzattal, hogy ez ismeretek birtokában a törvényadta követeimények teljesíthetők és a büntetések elkerülhetők legyenek. A szeszesitalok kimérésével és eiárúsításával foglalkozó üzletek és vállalatok közerkölcsiségi és közrendészeti tekintetekből a közigazgatási hatóságok rendőri felügyelete és ellenőrzése alatt állanak és ennek folytán tűrni és megengedni tartoznak, hogy a magukat igazolt hatósági közegek a vonatkozó törvények és törvényes határozatok kellő megtartása felől bármikor meggyőződést szerezzenek. Ez a felügyeleti és ellenőrzési jog nemcsak a kimérőkre és kismértékben való árúsítókra, hanem általában a szeszesitalok (beleértve az égetett szeszesitalokat is) nagyban való eladására vagy közvetítésére jogosult üzletekre és vállalatokra is kiterjed. A felügyeletet és ellenőrzést mindazon helyeken, ahová a m. kir. állami rendőrség hatásköre kiterjed, ez gyakorolja; ahová nem terjed ki, azokban a községekben az elöljáróság és a szolgabírói hivatal; Budapesten a rendőrség támogatása mellett a kerületi elöljáróságok. Ezeken kívül a pénzügyi közegek is jogosítva vannak erre. Mindezek a hatóságok nyilvántartást vezetnek a területükön lévő összes italmérő és árúsító üzletekről. A hatósági vizsgálat megkönnyítésére és hatályosabbá tétele céljából minden engedélyes köteles üzletében egy előírás szerinti ú. n. „Vizsgálati ú"'-et tartani. Ennek hiánya büntetendő. Az ellenőrző
