Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1926-11-05 / 21. szám

VENDÉGLŐ-, 8ZÁLLŐ-, KÁTÉ8IFABI É8 KÖZGAZDASÁGI SZAKLAP M. kir. postatakarékpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre 150.000 Ií (12 pengő) ALAPÍTOTTA : IHÁSZ HT<lRC!¥ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLÁ UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 22 — 81 A magyar vendégszeretet. Észszerű-e manap az idegenekkel szem­ben túlzásba vitt vendégszeretet egy oly nép részéről, amelyet eltiportak, megkor­bácsoltak és kifosztottak? — erről sokat lehetne vitatkozni. Azonban vitán felül áll, hogy ez a túlzott vendégszeretet különös magyar vonás, amelyet nem igen találhatni meg ma már más népeknél. Mert például az angol, bár a végtelen­ségig gentleman, de hideg, mint az acél s szívét fagyos közönye alá rejti; a francia túlzottan szívélyes és csevegő, de lénye­gében belsőleg közömbös, a német pedig e közömbösségét ki is mutatja és így tovább. Csak a magyar tárja ki a szívét valami régi keleti és ősi jó vendégszeretettel, amelyben van valami büszke nemzeti fitogtatás is: ide nézzetek idegenek, ilyen a magyar szívesség és vendéglátás! Ez nálunk nem ravasz számítás és speku­láció, hanem a szív dolga és nemzeti jellegzetesség, ami lehet ugyan célszerűt­len dolog, vagy akár pazarlás is, de mi nem szégyeljük, hanem örvendünk neki, mert ez a magyar szív kincse. Ez a jó magyar vendégszeretet külö­nösen tündökölt a legutóbbi nagy szállo­dáskongresszus és idegenlátogatás alkal­mával, amelyeknek fontossága és kihatásai sokkal mélyrehatóbbak voltak, semhogy végkép napirendre térjünk fölötte. Egy bizonyos, hogy most az egyszer nem fize­tünk rá a vendégszeretetünkre, mert Európa- szerte oly meglepetést csináltunk, melyre még nem volt példa a kongresszusok, újra felfedezett kulturvidékek történetében. Itt nemcsak az érdekelt szakmáról van szó, hanem azt meghaladólag az egész ország egyetemes érdekeiről is. Valóban hálásak lehetünk a szállodás szakmának, hogy ezt a kongresszust és utána a többi idegen látogatást hozta az országnak. Jobb propagandát nem tudott volna produkálni semmiféle külső tevékenység. Hallattunk magunkról, megmutattuk az idegenek előtt, hogy ez az ország keserves megkínzatása után is tud nemes, lovagias és ragyogóan vendégszerető lenni. Kitártuk vérző sebein­ket, de egyben fővárosunk és országunk kincseit is. Csak ezután fogjuk learatni vendég­szeretetünk gyümölcseit. Már most észlel­jük a külföldi nyilatkozatokból, üdvözle­tekből és köszönő nyilatkozatokból, hogy foglalkoznak velünk, hogy élénk, képzete­ket és emlékeket keltettünk életre. Tartoztunk a szállodáskongresszusnak és az ezt követő vendégjárásnak ezzel az elismerő epilógussal. A magyar szállodás, vendéglős és kávés szakma pedig, igazán az érdekein felül Százhuszonkilenc angol szállótulajdonos érke­zett újra Budapestre a budapesti szállósok meg­hívására. A vendégek különvonatja okt. 23-án este nyolc órakor érkezett meg a nyugati pálya­udvarra, ahol üdvözlésökre megjelent Folkus- házy Lajos alpolgármester, Lobmayer Géza fő­városi tanácsos, Bársony Oszkár, a Menetjegy­iroda vezérigazgatója, Zilahy Dezső, az Idegen- forgalmi Hivatal igazgatója, Glück Frigyes, Kptnmer Ferenc, Kurz Béla, Illits Gyula, Bánó Dezső, Keszey Vince, a vendéglősök elnöke, Kraszner Menyhért, Bélaváry-Burchardt Rezső, Gundel Károly, Peller Imre és Jávorka Lajos. A főváros nevében Lobmayer tanácsos, a budapesti szállodások nevében pedig Glück Frigyes mondott angol nyelven üdvözlő beszé­det, az angol vendégek részéről pedig Albert Leon Aduit és J. E. Welsh köszönte meg a fogadtatást. A vendégek autón szállóikba mentek s vacsora után a város megtekintésére indultak. A vendég- csoport vezetői az alábbiakban mondták el, hogy mik az első impresszióik Budapestről. O. Picton Davies, hét óriási londoni szálló tulajdonosa Carlton-szállóbeli lakásán éppen a Dunára néző erkélyén van, amikor bekopog­tatunk hozzá. — A fogadtatás, amelyben itt bennünket részesítettek — mondja — leírhatatlanul ked­ves volt. Megvallom, nem reméltünk ilyen úri fogadtatást, nem vártunk ilyen kulturhelyet, mint aminőt ittlétünk első órájában konstatál­hatunk. Ez a folyam itt gyönyörű, olyan az egész, mintha fürdőhelyen volna az ember. Budapest folyama hasonlít a Themséhez s ez a kép hasonlatos ahhoz, mint amilyet otthon lát az ember a Themse partján. — Az Önök szállókulturája mindenesetre leg­alább is olyan színvonalon van, minta bécsieké s tapasztalataim szerint sokkal magasabban áll, mint a cseheké. Ha a további benyomásaink is olyanok lesznek, mint az első órákban, akkor mi nagyon jó véleménnyel fogjuk elhagyni Budapestet. Joseph Rogers, két nemzetközi szállónak a tulajdonosa, bírói hivatalt viselt ember, két angol városnak is volt már a polgármestere, érde­kes arcú öreg úr, széles selyemszalagon hordja vastag aranykeretű monokliját, nagyon barát­és azon kívül ugyancsak kivette és kiveszi a részét az áldozatokból, amelyeket meg­kíván a hagyományos magyar vendég- szeretet. Jóleső dolog ezt tudnunk, ami akkor is elégtételünk marad, ha az ide­genjárás nem is bizonyul egyszerre olyan jó üzletnek, mint eleinte hitték. V Dr. Cs. B. ságos hozzánk, de sokkal szófukarabb, mint Davies kollégája. — Kár, hogy ilyen késő este érkeztünk meg ide — mondja — mert ami keveset a sötét utcákból látunk, arról nagyszabású metropolisra lehet következtetni. Amit mindenesetre meg­állapíthatok, az, hogy önök jól tudnak szer­vezni. Láttuk ezt az utunk alatt, a fogadtatá­sunknál, az elszállásolásunknál. Ügy tudom, hogy ez a szálló — Carlton halijában beszél­getünk — nem az első szállója Budapestnek, de ez is olyan gyönyörű és modern, hogy a többiről is ilyen jó véleménnyel kell lennünk. Remélem, holnap többet tudok majd mondani. A. Wildnek két londoni luxusszállója van, ő az egyedüli, aki németül beszél az angol ven­dégek közül. — Az első impresszióink nagyon jók s ez nagy szó, mert mi már sok jót hallottunk Buda­pestről. Azaz, hogy — javítja ki magát — talán ne úgy mondjuk, hogy sok jót, hanem inkább sok szépet. Úgy látom, hogy Budapest nagy idegenforgalmat érdemel meg. S kijelenthetem, hogy ha a holnapi tapasztalataink is jók lesz­nek, akkor én a magam részéről bizonyosan s társaim is minden bizonnyal rajta lesznek, hogy jó hírét vigyék Budapestnek. E. F. Coccioletti olasz származású ember, huszonöt éve él Londonban, szintén két szállója van; egyik az angol arisztokrácia kedvelt hotelje, a másikat jobbára vidéki földesurak látogatják. — A kirándulás az osztrák kormány és a bécsi kollégák meghívására történt s kirándulá­sunk eredeti célja kizárólag Bécs volt, később határoztuk csak el, hogy ide is eljövünk. Minden­esetre nem bántuk meg, mert igazi Európát találtunk itt. Kár, hogy csak egy napot töltünk itt. Útközben Pozsonyban kiszálltunk, itt Kállay- nak, Szlovákia miniszterének voltunk a ven­dégei ebéden, azután megnéztük a várost. Szép régi város. Az ottani hivatalos urak váltig mint ősi cseh várost emlegették előttünk s csak ké­sőbb tudtuk meg, hogy Bratiszlava nem is igazi neve a városnak s hogy az azelőtt Magyar- országhoz tartozott. — Az út ezen a vonalon hasonlít Svájchoz szépség dolgában s én azt az impressziót nyer­tem, hogy Magyarországon otthonosak lehetnek a téli sportok. Angol szállósok Budapesten. Az érkezés és a fogadtatás. — Mit mondanak az angolok? — A látnivalók, a díszvacsora meg a csárdás.

Next

/
Thumbnails
Contents