Vendéglősök Lapja, 1924 (40. évfolyam, 1-24. szám)

1924-07-05 / 13. szám

VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 Telefon: József 8—53 Telefon: lózsef 8—53 borkereskedelmi r.-t. Budapest, VIII.,Baross-utca 98. (Koszoru-u. sarok) Ajánlja vendéglősöknek kiváló borait. Amíg a dumpingoló már a másik üzletben csinálta elejétől végig ugyanezt, a reális vevő, az üzletember megbukott. A legfényesebb pesti üze­mek bukdácsoltak, igy válságról-válságra, cirkusz­kabaré vállalkozásokon keresztül a teljes felosztá­sig. Tapasztalatlan vevő mindig akadt, még akkor is, amikor a szakmabeli ember óvatossága már elkerülte a dumping-veszedelmeket. Budapesten 4 év alatt 18 üzem ment teljesen tönkre az ilyen dumpingmanőverek miatt, és töb­bel most bajlódnak igazi szakemberek, hogy talpraállítsák, ha még lehet. Most vége a dumpingkonjunkturának, — saj­nos, főleg, amiatt, mert már nem olyan jó üzlet a vendéglős és kocsmáros szakma, hogy nagyon kapkodnának utána. Az uj bortörvény 1924. évi IX. törvénycikk a bor előállításá­nak, kezelésének és forgalmának szabályo­zásáról és a borhamisítás tilalmazásáról /. Fejezet. Általános rendelkezések 1. §. Bor az a szeszes ital, amely szőlő levé­ből (szőlőmustból vagy szőlőcefréből) szeszes erjedés utján származik. Szőlőmust (must) a szőlőnek a fürt többi részétől elválasztott ki nem erjedt leve. Szőlőcefre (törkölyös must) a zúzott szőlő­fürtök alkatrészeit tartalmazó, erjedésnek még nem indult vagy még teljesen ki nem erjedt must. Szőlőtörköly (törköly) a szőlőnek kisajtolása után megmaradó héjat, magvakat a kocsányi tar­talmazó terméke. Borseprő (folyékony borseprő) a kierjedt és megtisztult bor lefejtése után megmaradó üledék. Kemény borseprő (seprőtészta) a folyékony borseprő leszinelése és kisajtolása után megmaradó termék. 2. §. A szőlő és a must okszerű feldolgo­zása, úgyszintén a must és a bor okszerű keze­lése céljából szükséges eljárások alkalmazása — ideértve a hibás bor vagy must helyreállítására irányuló eljárásokat is amennyiben nem jár hami­sítással vagy a közönség egyéb megtévesztésével, és amennyiben ezúton egészségre ártalmas anya­gok nem kerülnek a borba, a jelen törvény alábbi korlátái közt meg van engedve. Nevezetesen meg van engedve: 1. a must besűrítése, 2. a must javítása besűrített musttal vagy hazai szárított szőlővel az .5. §-ban megállapított korlátok között. 3. hordók, palackok és dugók tisztítása, bor- deritőszerek előkészítése, beteg vagy hibás borok kezelése (gyógyítása) céljából legalább 70 térfo­gat %-os hibátlan borpárlat használat^ oly mér­tékben, hogy ezáltal 1 tértogat %-nál több alko­hol ne kerüljön a borba, 4. a must vagy a bor, valamint a hordók és a tartályok kénezése tiszta (99%-os) arzénmentes kénnel vagy tiszta arzénmentes cseppfolyósított kénessavval, úgy azonban, hogy a kénezett bor literje legfeljebb ^00 milligramm össaes, illetőleg 20 milligramm szabad kénessavat tartalmazhat, s hogy az e mértéken felüli kénessav-tartalmat csu­pán ászokolás, szellőztetés vagy* házasitás utján szabad csökkenteni, 5. a must vagy a bor savtalanitása tiszta (precipitált) szénsavasmésszel, 6. a bor derítése, egészségre ártalmatlan, kö­vetkező deritőszerekkelviza- és harcsahólyag, zselatin, csersav, tojásfehérje, lefölözött friss tej, tiszta kazein készítmények, spanyolföld és kaolin, 7. égetett cukor (karamell) vagy szaflór hasz­nálata a must vagy a bor színének javítása végett, 8. a hibás izü vagy szinü must vagy bor szűrése vegyileg tiszta, állati vagy növényi ere­detű szénnel, 9. a bor felfrissítése tiszta szénsavval, 10. a tisztán tenyésztett borélesztő (kultur- élesztő) használata a musthoz vagy a borhoz erjesztés, áterjesztés vagy a tökéletlenül kierjedt bor tovább erjesztése céljából, 11. a mustnak vagy a bornak valamely más bor friss egészséges törkölyére vagy seprőjére fel­öntése, megjavítás vagy áterjesztés céljából, — a tokajhegyaljai borvidékre nézve a 23. §-ban fog­lalt korlátozással, 12. a must vagy a bor fejtése, szűrése, fel­melegítése (pasztőrözése), általában a must és a bor eltarthatóvátételére és érlelésére szolgáló min­den olyan művelet, amellyel a mustba vagy a borba idegen anyag nem jut, 13. a must vagy a bor fagyasztása töményi- tés céljából, 14. egészséges mustok vagy borok házasitása (keverése), ellenben fehér bort vörös borral, bort vagy mustot törkölyborral (csigerrel, lőrével) vagy gyümölcsborral, illetőleg ezeknek a mustjával, avagy általában egészséges bort hibás (romlott) borral házasítani nem szabad. Bárminő gyárt­mányú szűrők javítása Villamos faorszivattyak, pincegazdasági gépek Javítása, FRANK és BERGER VIII.,PBezerédy-u. 3. szám. Telefon: József 74—05. — Gyár: X. kér., Liget-utca 22. szám. Telefon József 60—69 -------

Next

/
Thumbnails
Contents