Vendéglősök Lapja, 1924 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1924-07-05 / 13. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Szent Margitszigeti PA LATIN U S “ ásványvj» Szent-Margitsziget mm Ennek a §-nak az okszerű borkezelésre vonatkozó korlátozásai nem érintik az illetékes hatóságtól vagy állami intézettől kapott engedély alapján magánosok által végzett kísérleteket. 3. §. A földmivelésügyi miniszter felhatalmaztad^ hogy a jelen törvénynek az okszerű must- és borkezelési eljárásra s az ennek körében megengedett anyagok használatára vonatkozó rendelkezéseit a fejlődő szükséghez képest a jelen törvény elvi korlátjai között rendelettel módosíthassa és kiegészíthesse. 4. §. A must besűrítésének, valamint a bor fagyasztásának módját, úgyszintén a besűrített must felhasználásának módozatait a must javítása (5. §.), csemegebor készítése (31. §.), továbbá mustméz, szklőzselé, szőlőlekvár«, általában minden egyéb szőlő- és mustkészitmény előállításának céljára a földmivelésügyi miniszter rendelettel szabályozza. * 5. §. A musthoz, borhoz, úgyszintén vörösbor cefréjéhez a természetes cukorhiány pótlására bármely hazai borvidéken termett szőlőből készült besűrített mustot vagy szárított (fonnyasz- tott) szőlőt (a tokajhegyaljai borvidéken csak az ott termett szőlőből származó besűrített mustot vagy fonnyasztott szőlőt) a jelen §. rendelkezése értelmében kapott engedéllyel oly mennyiségben szabad hozzáadni, hogy az igy megjavított mustból származó bor teljesen kierjedt állapotban legfeljebb 3 térfogat % szesztartalommal emelkedhessél de 14 térfogat °/o szesztartalmat meg ne haladjon. Más borvidékről származó besűrített musttal vagy fonnyasztott szőlővet javított must vagy bor borvidékre, termelési helyre vagy szőlőfajtára való utalás nélkül hozható csak forgalomba. Termelők ugyanazon község szőlőterületéről származó fonnyasztott szőlővel jelen §. elvi korlátjai között mustjukat engedély nélkül is javíthatják. A must javítása csakis a szüret kezdetétől az engedélyokiratban esetről-esetre megállapítandó időben végezhető. A must javításának engedélyezése iránti kérelmet az illetékes szőlészeti és borászati hatósághoz kell benyújtani. Az e tárgyban hozott elutasító határozat ellen mind a folyamodó, mind az illetékes borellenőrző bizottság a kézbesítéstől számított nyolc nap alatt fellebbezhet a földmivelésügyi miniszterhez. A fellebbezés annál a hatóságnál kell benyújtani, amely az elsőfokú határozatot hozta. 6. §. A földmivelésügyi miniszter megengedheti a bor szesztartalmának emelését legalább 70 térfogat °/0-os hibátlan borpárlat hozzáadásával: 1. állandó minőségű, jellegű és összetételű, úgynevezett tipusboroknak — állami ellenőrzés alatt — előállítása céljából, 2. általában az országos m. kir. központi szőlő- és borgazdasági kísérleti állomás és az illetékes mezőgazdasági .kamara véleménye alapján, egyes borvidékeken a kedvezőtlen évjáratok termésének javítása céljából legfeljebb oly mértékben, hogy ezzel a bor szesztartalma az illető borvidék kedvező évjáratának szesztartalmát meg ne haladja. Besűrített musttal vagy hazai szárított szőlővel javított mustból (5. §.) erjedt borra azonban ily engedély nem adható. A tokajhegyaljai borvidékre a 20. §-nak, a különleges borokra a 31. §-nak rendelkezései irányadók. A borpárlat alkalmazásának, valamint a pár- lási célra szolgáló bor (Brennwein) előállításának módozatait a földmivelésügyi miniszter rendelettel állapítja meg. 7. §. A jelen törvény 2., 3., 5. és 6. §-a értelmében megengedett anyagokon kívül bármely más anyagot a musthoz vagy a borhoz hozzáadni vagy kezelésükhöz felhasználni tilos. Különösen tiltott anyagok: 1. viz, 2. bármely nem borból előállított szesz, 3. mindennemű külföldi eredetű mesterségesen aszalt (szárított) szőlő, mazsola, aprószölő, malaga, szárított gyümölcs (füge, datolya, szentjánoskenyér stb.), bármiféle gyümölcsnedv, gyümölcskocsonya, gyümölcslekvár, 4. gabonanemüekből készült maláta vagy más cukros dextrines vagy keményítős és növényi alkatrészeket vagy ezek főzetét vagy kivonatát tartalmazó anyagok, 5. mindennemű cukor (répacukor, nádcukor, vegytiszta vagy technikai szőlőcukor, burgonya-, keményítő-, gyümölcs-, maláta- és tejcukor stb.), méz vagy mesterséges édesítő szer (saccharin, dulcin, krystallin, sucrovin, tamarinda-készitmé- nyek, édesgyökérkivonat stb.). 6. a bor testességének, extrakt- és ásványanyagtartalmának mesterséges növelését célzó különféle anyagok, úgymint növényi mézgák, gummi- és nválkaanyagok, glycerin, dextrinfélék, mesterséges mustanyagok, borpárlásból és pálinka- főzésből megmaradt kifőtt cefre (bormoslék, pálinkamoslék, gyümölcsmoslék), magnéziumvegyü- letek, alkálisók s egyéb vegyi készítmények és titkos szerek, 7. különféle ízesítő, zamatositó és szagositó anyagok, úgymint borolaj, gyümölcseszterek, illóolajok, aromás tinkturák, eszenciák, füszerdrógok, Salgó Testvérek bornagykereskedők-szeszénigyár részv.-térs. Központi irodák, gyártelep és borpincék: X. Korponai-utcalö—18. sz. Budapest - Kőbánya Telefon: József 59—03 szám Sürgönyeim;.Salgóék