Vendéglősök Lapja, 1914 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1914-02-20 / 4. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LÄPJÄ 1914. február 2U. NAGY IGNÁCZ ■ pinczefelszerefési czikkek üzlete ■ Budapest, VII., Károly-körut 9. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű pinczefelsze- Saját palaczkkupak relési czikkekben úgymint: borszivattyuk, gummicsövek, gyár rézcsapok, palaczkdugaszolok és kupakolók kisebb és nagyobb hollandi és asbest szűrőkészülékek, boros palaczkok, parafaguda- Nagy és Watzke szók, továbbá különféle rendszerű borsajtók, szölözuzók, erjesztő tölcsérek, faedények, permetezők raffiában stb., stb. ------ Pinggau. ----kávé sok ekkor újból vérszemet kaptak és elkezdtek szórványosan meleg, úgynevezett színházi vacsorákat felszolgáltatni. Ekkor történt ugyan egy-egy feljelentés, de kévés büntetést róttak ki az urakra. így történt, hogy kiváltották a vendéglői iparengedélyt, amely megengedi nekik, hogy meleg ételt is főzzenek. De ez az iparengedély arra is kötelezné eket, hogy egy órakor bezárjanak. Ennek ellenőrzése már a rendőrség hatáskörébe tartozott. A rendőrség egyes esetekben alkalmatlankodott ugyan, de nagyon lanyhán, mire az urak azzal feleltek, hogy visz- szaadták az iparengedélyt, nem tartoztak 'többé a rendőrség, hanem az elöljáróság hatáskörébe s igy nyugodtan főznek, sütnek amit akarnak és senki sem tesz ellenük semmit. Az elöljáró arra hivatkozik, hogy ha nincs panaszos, nincs biró. Már pedig nem kívánhatja senki tőlünk, becsületes polgároktól, hogy spiczlik legyünk. Mi azért fizetünk adót, évről-évre emelkedő italilletéket és a kávésok miatt felemelt járdadijat, hogy a főváros maga ellenőriztesse azokat. (Úgy van.) Ez még jobban elragadta a kávés urakat, akik ismét vérszemet kaptak, oly kérést adtak be a tanácshoz, amelyben korlátlan jogot követelnek maguknak, éppúgy, mint a vendéglősök és hivatkoznak beadványukban az orvosokra. Azt mondják, hogy a mai emberiség szervezete megkívánja, hogy este könnyű vacsorát fogyasszon, ne pedig nehezet. A titkár ur nagyon szépen meg is irta az ipartársulat lapjában, hogy ezzel önmagukkal jöttek ellenkezésbe, mert eddig ők adták a könnyű ételt, a sonkát stb-it és mi 'adtuk a nehezet, a húsfélét? A főváros közgyűlésén interpelláltak amiatt, hogy miért nem szellőztetik kellően a mozikat? Hát a kávésokra nem áll ez elsősorban? Hisz azok nyitott tűzhely mellett főznek, ahonnan a legborzasztóbb szag jön ki. Ezekre nem figyelnek az igen tisztelt és nagyrabecsült bizottsági tag urak? Úgy gondolom, hogy oly szabályrendeletet, amilyent a kávésok kívánnak, hozni nem lehet, nem szabad, mert ha azt a mi testünkön keresztül meghozzák, akkor a mi ősrégi iparunkat teszik tönkre! A polgármester urnái több ízben járt ipartársulatunk elnöksége, de — úgy hiszem — most is időszerű lenne, amikor együtt vagyunk, hogy világosítsuk fel a polgármestert, hogy ez mennyire képtelenség, és világosítsuk fel a magas kormányt is, hogy védjen meg bennünket, mert ki védjen meg, ha a polgármester és a kormány nem véd. Bízom a polgármesterebn, bízom a kormányban, hogy ha mi hathatós kéréssel fordulunk hozzá és nem egyes csoportok elnökei mennek hozzá, hanem, ha kell, demonstrative, az egész vendéglösség, akkor meg is szívlelik a kérdést. Ha pedig siket fülekre talál a kérésünk, megyünk a legvégsőig! Tüzzel-vassal küzdünk ellene, hogy a vendéglősipart tönkre ne tegyék. (Sztrájkolunk!) Azzal is érvelnek a kávésok, hogy a nagyközönség követeli tőlük, hogy meleg vacsorát kapjanak. Ez nem áll! Ez nem a nagy- közönség óhaja. Ez az ö kenyéririgységük, telhetetlenségük! Eleinte azt gondoltam, hogy talán a rossz gazdasági viszonyok, vagy a kávéházi áraknak tulmagasra szállása, a kamatok fizetésének terhe alatt indították meg az akcziót ellenünk és hogy a versenyt majd abbahagyják, ha belátják, hogy törvénytelen dolgot csinálnak. De csalódtam, Inert ők most arra hivatkoznak, hogy a külföldön is vannak Caffé-Restaurantok. Hát, igen tisztelt uraim, ez nem áll! Ne menjünk messzebb majmolni a külföldet, mint Bécsbe. Ha nekünk valamikor olyan idegen- forgalmunk lesz, mint Bécsnek van, ha valamikor oly nagy és gazdag város leszünk, mint Bécs, hálát adhatunk az Istennek. Miért van ott szigorúan megállapítva, hogy mit szabad adni a kávésnak és mit nem? Miért nem kivánja ott az idegenforgalom |a kávéházi meleg ételeket? Ott is bezárnak a vendéglősök, de a kávésok is. Az idegen nem akar éjszaka enni, csak egyes lumpok. De hogy minden kávés egész este és éjjel meleg ételt adjon, az ki van zárva! Ez mi- nálunk nem a külföld majmolását Jelentené, mert az csak Soroksárra való, hogy egy füstös kávéházban meleg ételeket is szolgáljanak fel. Hisz a nagyközönséget ezzel a | versennyel csak tévútra vezetik, mert azt a szemre talán megfelelő nagyságú húst, amit adnak, ha talán olcsó is, veszteséggel adják el, de veszteségüket behozzák az italnál, mert a sört 30—35 krajczárért adják, a palaczk-borokat pedig 3—4 koronáért. Tűrhetünk mi ily állapotot? Hisz kinevetnek bennünket. Tisztességes versenyt minden tisztességes ipar szívesen lát, de ily kenyéririgységet nem tűr! Itt a sajtóra hivatkozom. A tisztességes és pártatlan magyar sajtónak lenne a hivatása, hogy bennünket ez ellen megvédjen és a nagyközönséget tájékoztassa. (Úgy van.) Ha a tanács a kávésok legutóbbi kérését teljesiti, önmagával jön ellentétbe, mert korlátlan üzletkört ad a kávésoknak, amit még eddig egyetlenegy iparág sem élvezett büntetlenül a másik rovására. Miért élvezzen ez? Ők, tisztelt uraim, sohasem zárnak be, de engem, ha öt percczel később zárok be, felirnak és egyszer maga a rendőrtanácsos mondta nekem a rendőrségen, hogy »Frenreisz ur, egy perez egy óra után már büntetéssel jár! Nagyon sajnálom, nekem a törvényekhez kell alkalmazkodni.« Ne- íkem tehát fel kell szólítanom a vendégeket, hogy menjenek ki, mert közeledik a záróra. Ez a legnagyobb szabálytalanság a mi rovásunkra. Ők tehetnek mindent és nekünk semmit sem szabad? Az iparkamara is foglalkozott ezzel a kérdéssel, tisztelt uraim és olykép akarta megoldani, hogy egy egészen uj iparágat akar beletenni a mai törvénybe, a Caffé-Restaurant intézményét. Ehhez azonban nem elegendő az iparkamara határozata, mert az ipartörvény 10. §-a taxatíve állapítja meg az engedélyhez kötött iparágakat és a kibővítéshez nem ad felhatalmazást a kormányhatóságnak. Az uj iparág behozatalára tehát külön törvényt kell hozni. És ha majd ily törvényt akarnának hozni, síkra szállunk az ellen is, de nemcsak mi, budapestiek, hanem az egész ország vendéglősei, mert az már az egész országra szól. A másik támadás, amely a vendéglősöket érte, amint azt elnök ur is említette, a vendéglők ötórai nyitási idejének a pálinkások javára való megvonása. Ez igazságtalan szabályrendelet és csodálkozom, hogy Bárczy István polgármester ur ehhez hozzájárult. Ezt nem hagyhatjuk annyiban és meg kell kérnünk a tanácsot, hogy vonja ezt vissza és bízom is, hogy a czélt el fogjuk érni. Mindenesetre le kell vonnunk a tanúságot ellenségeink viselkedéséből, a kávés és pálinkamérő urak eljárásából. Nézzük csak, mily tömör sorokban soroznak azok, hogy nem tud valaki oly hamar rést ütni soraikon! Azok összetartanak, jobban, mint mi. Nem akarok szemrehányást tenni, hisz mindennek megjön az ideje. Kommt Zeit, kommt Rath! Nálunk is elérkezett már félig-meddig az idő. Láttuk, hogy amikor három ipar- társulat hivott bennünket össze, megértettük hogy itt az idő, hogy együtt működjünk. Kérem Önöket, tartsunk össze ebben a küzdelemben! Ha összetartunk és úgy megyünk előre, ügyünk érdekében, mint egy ember,1 biztosítom Önöket, hogy azt a zászlót, a melyet, mondhatnám, most bontottunk szét, győzelemre fogjuk vinni. (Lelkes éljenzés és taps.) t)r. Hagy Sándor beszéde. A határozati javaslat előterjesztése után a következő beszédet mondotta: Mélyen tisztelt nagygyűlés! Szomorú jelenség, hogy ebben az országban a kei eseti viszonyokat nem úgy javítják, hogy kedvezőbb munkafeltételeket biztosítanak, újabb jövedelmi alkalmak szerzési eshetőségét mások rovása nélkül. Hanem mi- nálunk egy ipar csak úgy tud előremenni, ha hol ezt a darabját, hol azt a darabját egy másik iparnak lenyirbálja. Ez nem egészséges közgazdasági politika, ez szemfényvesztés, ez olyan, mint a zugprókátoroknak az eljárása, amikor határvillongás esetén hol ide igazították a határt, hol perújítás folytán a másik felé is húzták, vitték a pert, mig a végén se a felperesnek, se az alperesnek nem maradt semmije. Ez is igy megy. Most a vendéglős urakon van a sor, most rájuk jár a rúd,, most két ily vitális kérdésükben eleven húsúkba vágnak. Tudja azt azonban minden elfogulatlan szemlélő, hogy ahol ez lehetséges, ahol én méltánytalanul tudok bánni egy, a kenyerét nehéz viszonyok között megkereső iparral, ott ugyanez az oktalanul járó rúd másnap másfelé járhat. És ezért hiszem én, hogy a vendéglősöknek ez a mozgalma mindenki előtt, aki csak nincs érdekelve ebben az ügyben, szimpatikus fogadtatásra kell, hogy találjon. (Igaz, úgy van.!) Ez azonban nem elég! Mi nem elégszünk meg, hogy ez szimpátiával fogadtassék, mi azt akarjuk, hogy itt az erő is megnyilvánuljon és félelmetes legyen! És én sajnálom, hogy ezt a gyönyörű gyűlést amely nemcsak számban imponáló, hanem méltóságteljes a lefolyásában is, és amelyről látták, hogy itt csakugyan komoly férfiaknak elszántságáról van szó, amellyel a saját maguk és családjuk részére a jogosnak tartott kenyeret védelmezik egy méltatlan támadás ellen, ha ezt nem látják azok a hatóságok, akiknek kezébe van letéve, hogy e kérdés felett döntsenek! Hiszen, hogy ha ezt látnák, elég volna egy pillantás a tetemben és minden rendben volna. De iha nem is látják, vigyük magunkkal ebből a gyűlésből azt az érzést, hogy ez a harcz, amelynek már első ettapja ilyen, csak diadalra vezethet; hogy ez a harcz, ha tovább fog is tartani, annak minden fázisába feküdjünk bele teljes erővel. Engedjék meg, tisz-
