Vendéglősök Lapja, 1911 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1911-01-01 / 1. szám
6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1911. január 1. Dionysos isten képét Lankonbat egy kis- sebb templomba vitték körmenetileg. Gyermekek és felnőttek szőlőlevél koszorúkkal voltak diszitve s ekkor hat-hét napig tartott a mulatozás. A régi görögök a bort különben vízzel vegyítve itták, a részegséget büntették s a nők a bor élvezéséből egyáltalán ki voltak zárva, Homerosnál találjuk feljegyezve, hogy Hellasban még a mesekorban az első szőlőtőkét Dionysos isten ültette, s hogy a legjobb borok Chios, Leshos, Naxos és Thasos hegyein termettek. Róma népe a görögöktől vette át a bortermelést s a szőlőtőkének ők is istenséget választottak Saturnus személyében. Eleinte ők is mértékletesen itták a bort, az asszonyokat annak élvezetéből kizárva, de később oly nagy mérvű lett az iszá- kosság, hogy Róma és a többi városok minden második háza borház volt, zsúfolásig telve részég vendégekkel. Ez az iszákosság okozta azután a nagy birodalom vesztét is. A trákokat tekintik a szőlőtermelés, bortermelés ősapjának. Közép Európában nagy borivó, sőt iszákos népek valának. Ok már részegítő árpaszeszt is gyártottak s hatalmas kancsókat ürítettek ki egy hajtásra. Nagy ivások közben az volt a virtusuk, hogy egyik-másik egy gömbölyű kőre állott, kezében sarlóval s nyakát egy lelógó kötél hurkába illesztve. Most a gömbölyű követ elrúgták alóla s az illető a levegőben csüngve maradt. Ha nem tudta a sarlóval a kötelet elvágni, hát társai kacza- gása mellett fulladt meg. Lakomáik alkalmával a bort a vendégek ruháira öntözték s annyira eldurvultak, hogy Mikalenos elfoglalása alkalmával annak összes lakóit kiirtották, még a gyermekeknek sem kegyelmezve meg. A maczedonok annyit ittak, hogy Nagy Sándor császárnak egy lakomája alkalmából negyvennégyen versengésből halálra itták magukat, sőt maga Nagy Sándor is úgy hal meg, hogy annak az örömére miszerint őt egy hízelgő Dionysos istenhez hasonlította egymásután egyszerre, két hatalmas serleg bort ürített ki, mire sziv- szélküdés érte. A kelták annyira szerették a bort, hogy Krisztus előtt 600 esztendővel nagy részük annak élvezhetéséért vándorolt át Itáliába. Ezek a vándor kelták, még a nagy döntő csaták napján is holt részegre itták magukat a tábori sátor bormérésekben. Galliában különben Krisztus előtt 300 évvel Julius Ceasar honosította meg a bortermelést. A iberek, később hispánok középeurópá- ból Spanyolországba menve, ott ők honosították meg a bortermelést. Atilla birodalmának bukása után a lon- gobardok a bor utáni vágyakozásukban Itáliába törtek, iszákos, kegyetlen néppé lettek, királyuk Alhson, az utolsó gepida király — Kunismond koponyájából, kit sajátkezűig ölt meg, borivó serleget készítetett magának. A régi németeknek az volt a jelszavuk, , vagy nagyot tenni, vagy semmit ! Mivel I pedig nagyokat nem mindig cselekedtek, hát rendesen nagyokat ittak, úgyhogy Caesarnak germán csapatai a patharsalusi ütközet előtt egytől-egyig mind részegek voltak. Iszákosságuk annyira ment két ezredéven át, hogy egyesek közülük magukat rabszolgáknak adták el, hogy az igy nyert pénzen bort ihassanak. A pogány j isteneket megtették az egyes korcsmák 1 bor és sörivó egyesületeinek elnökéivé, a keresztény vallás vértanúit és Szent Mártont választották a bor- és sörivók elnökéivé, úgy hogy Nagy Sándor császárnak kellett végre őket megrendszabályoznia. A régi bolgárok szintén emberkoponyákból készített serlegekből itták a bort. Az oláhok holottaikat borral öntözték meg s ettek, ittak annak lelkiüdvösségeért. Sok borivó nép lett nagygyá a spanyol, a gal, a mai franczia, a longobard, a római, mint olasz, a német és nagygyá a magyarok, kiknek borai oly híresek voltak l már a keresztes háborúk alatt, hogy ma- * gyár venyigékkel ültették be Olaszország- I nak bortermő hegyeit. Minden nép tud mulatni bor mellett, de oly szépen, vidáman, mint az igaz magyar ember senki a világon. Előfizetési felhívás a „Vendéglősök Lapja“ XXVII. évfolyamára. Az 1911 -ik esztendővel az ország egyik legrégibb ipari közlönye, a „ Vendéglősök Lapja“ fennállásának huszonhetedik évfolyamába lép. Huszonhét esztendő nagy idő nemcsak egy ember, hanem egy újság vállalat életében is. Ha vissza tekintünk az elmúlt időnek erre a méretére, önkénytelenül emlékünkbe találnak azok a nehéz küzdelmek, melyeket az első magyar vendéglős újság a szállodás, vendéglős és korcsmárosipar érdekeiért, magyarságáért, annak erkölcsi és anyagi fejlődéséért jobb jövendőjéért folytatott. És hivalkodás nélkül mondhatjuk, hogy nem küzdött hiába. Minden esztendőnek befejezése egy-egy határköve volt az elért sikereknek. Ma már a magyar szállodás- vendéglős- és korcsmáros-iparosság érzésében és nyelvében majdnem kivétel nélkül magyarrá lett. Ezt az iparosságot, annak legelőkelőbb többségét országos szövetség köti össze az erkölcsi érzésnek tekintélyt parancsoló erejével. Van hatalmas arányú nyugdíj intézményünk, mely kiérdemesült vendéglős korcsmáros iparosainknak, a munkában megöregedett, vagy keresetképtelenné lett pinczéreinknek s azok özvegyeinek a meg- ; élhetést biztosítja s árváikról gondoskodik. Vannak tanoncz iskoláink, melyekben a gyakorlatiakon kívül olyan elméleti ismeretekre tehet szert a jövő pinczér és vendéglős nemzedéke, hogy felveheti a versenyt a külföld bármely országával. És amint világvárossá fejlődik a magyar székesfőváros, Budapest, éppen úgy fejlődtek immár világvárosi fogadó helyiségekké a mi szállodáink és a legmodernebb, de | magyarságukat mégis vissza tükröző éttermekké a mi vendéglőink. S hogy ez igy történt, annak eléréséből része van a legrégibb magyar vendéglős orgánumnak, a „Vendéglősök Lap/áll-nak is, mely fennállása óta soha meg nem szűnt az iparunk jobb jövendőjéért felmerült eszméket önzetlenül, lelkesedéssel támogatni, a közönyösöket közös érdekeinkért harczra buz- ditani s az elismerés adóját leróni azok iránt, akik a mindnyájunk érdekeiért folyó küzdelemben méltán töltötték be a vezéri hivatást. Ez volt a múlt, de a magyar vendéglős és korcsmáros iparosság még mind- ezideig nem érte el mindazt, ami az ország iparos társadalmában nagy számáról, mint képzettségénél fogva joggal megilleti. Még- ma is ki van téve ez az iparág védtelenül minden kontár versengésnek. Nincsenek társadalmi, közgazdasági szervei, melyek a szövetkezés nagy erejével könyebben juttatnák a mostani nehéz viszonyok közt is az anyagi jobblét révébe. Az ellen és azokért még nehéz küzdelmek várnak a magyar vendéglősiparosságra, s annak legrégibb újságjára a „ Vendéglősök Lapjára.'1 Hogy ebben a küzdelemben megállhassuk helyünket, a mai súlyos viszonyok között kétszeresen szükség van olvasóink támogatására. Minden téren megdrágult az ipari munka, az ehhez szükséges anyag, úgyhogy ma már a „Vendéglősök Lapjáénak nyomdai kiállítása is négyszer annyiba kerül, mint negyed századdal ezelőtt. És mi ennek daczára sem emeltük fel előfizetési dijainkat, sőt szellemi tartalomban és terjedelemben az esztendők fokozodó kívánalmai szerint mindig többet adunk. És ezzel szemben nem kérünk mást, mint, hogy most az uj évforduló kezdetén olvasóink, megrendelőink előfizetési dijaikat megújítani szíveskedjenek. Különösen hátralékos előfizetőinket, megrendelőinket kérjük, hogy hátralékaikat beküldeni kegyeskedjenek, akik ha netán évnegyedek, vagy esztendők múltán elfeledkeztek volna ezen kötelezettségük teljesítéséről, készséggel megtesszük részükre azt a szívességét, hogy lapunk hasábjain becses nevükkel együtt kimutatjuk hátralékaik összegét is, hogy azt czimünkre beküld- hessék. A „Vendéglősök Lapja“ a jövőben is az lesz, ami a múltban volt. A magyar szállodás, vendéglős és korcsmáros iparosságnak érdekeiért küzdő, teljesen független orgánum, s mint ilyen az uj esztendő alkalmából ismételten tisztelettel kéri olvasóinak, a magyar szállodás, vendéglős és korcsmáros társadalomnak szives támogatását. Előfizetési dijaink : Egész évre : Háromnegyed évre : Fél évre : Negyed évre : 12 kororona 9 „ 6 „ 3 Hazafias üdvözlettel a „Vendéglősök Lapja“ szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, VII. kér. Akáczfa-utcza 7. COGNAC CÜBA-DÜROZIER & Cl! FRANCZIA COGNACGYÁR PR0M0NT0R. r— ÄL4PITTAT0TT 1881. -----
