Vendéglősök Lapja, 1911 (27. évfolyam, 1-24. szám)
1911-08-05 / 15. szám
6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1911. augusztus 5. szerződéssel szerzett milliókkal olyan módon akarja Magyarországot kárpótolni, amely kárpótlás minden esetre csak neki kamatozna, hozna hasznot. Német herczeg, mint magyarországi kis- korcsmáros. Hohenlohe - Kraft Keresztély porosz-német herczeg nehány év előtt megvette az anninai Salamon-féle uradalmat s azóta birtokvásárlásaival egyre beljebb támaszkodik az országba. Legutóbb a Szepesmegyei Zár község kisgazdáinak földjeit vásárolta össze némi német fur- fanggal, de még ezzel nem elégedett meg. A községben egy szegény özvegy magyar asszonynak van egy korcsmája. A német herczeg kijárta a magyar közigazgatási hatóságoknál, hogy Zár községben az italmérési engedély számait felemeljék s ezt a korcsmái engedélyt a maga részére biztositotta. Korcsmát nyitott, melyben nem maga méri ugyan az italt, hanem egy német alkalmazottja, aki német szóval traktálja még magyar vendégeit is. Utóvégre, ha a székesfővárosi kiskorcsmárosok Kaszás-féle német ipartársulata rémet- nyelvü korcsmáros szak „organt“ tart ki, Hohenlohe-Kraft porosz herczeg ugyanezen az alapon német csapost alkalmaz magyarországi korcsmájában. Nyilván úgy gondolkodik, hogyha a budapesti kiskorcsmárosok Kaszás-féle német ipartársulata epekedik a német „organ“ után, a Zár községi magyarok is majd csak beveszik a német szót. A Zár községbeli szegény özvegy korcsmárosa különben Hohenlohe- Kraft porosz herczegnek juttatott újabb itaimérési engedély kiadatása ellen ügyvédje utján a kézsmárki főszolgabiróság- hoz folyamodott, minthogy a herczeg konkurrencziája őt teljesen tönkretenné. Bizony, ha már törvénybe volna iktatva a vendéglős és korcsmáros iparnak képesítéshez kötöttsége, úgy Hohenlohe-Kraft keresztély porosz főmagassága sem lehetne korcsmáros Magyarországon. Mert lehet ugyan ő jó német birodalmi herczeg, de magyarországi korcsmárosnak csak — kontár. Színházi nagyvendéglö Budapesten. Budapesten a most meglevő színházakkal kapcsolatban nincsen vendéglői kiszolgálat, legfölebb csak czukrázda. A régi Nemzeti Színház épületében hires volt a Szikszay- féle nagyvendéglő, melynek kitűnő magyaros ételei, kiváló borai oda vonták rendesen a vidékről Budapestre rándult közönséget is. A Józsefvárosban, a Tisza Kálmán-téren most épül a Népopera, melylyel kapcsolatban, ugyanezen épületben nagyvendéglőt és kávéházat is létesítenek, — hir szerint olyan arányút — hogy az esetleg a nézőtéren elférő három zer embert is befogadhassa és kiszolgálhassa. Az a fő, hogy azután ebben a színházi nagyvendéglőben olyan gyakorlott és képzett magyar vendéglős legyen, aki lelkiismeretes kiszolgálásával, magyaros ételeivel, jóboraival csak elismerést szerezzen a magyar vendéglős iparnak, mint arinő elismerést szerzett mindenkor a régi Nemzeti Színház köztiszteletben álló, volt vendéglőse Szikszay Ferencz bátyánk és méltó utóda Ehm János tisztelt barátunk. Bezárt vendéglökés korcsmák. Az az egész müveit világot mély részvéttel eltöltő nagy szerencsétlenség, mely a földrengés által a magyar alföldi metropolist, Kecskemétet romokba döntötte, a nagy város sok ezer polgárai sorában tönkretette a kecskeméti vendéglősöket és korcsmárosokat is, vagy azoknak nagyobb részét. A földrengések következtében ugyanis Kecskeméten az ösz- szes vendéglők és korcsmák is annyira megrongálódtak, hogy azokat egytől-egyig be kellett zárni. Nemcsak a templomi harangok, hanem a vendéglői vidámságok is elnémultak a nagyon szomorú városban. Több polgári vendéglős, korcsmáros, akinek a földrengés előtt még saját háza, vendéglő-üzlete volt, most koldus szegényen kesereg ezeknek omladékain. Több ilyen tönkrement kecskeméti korcsmáros most Budapesten keres megélhetést. A napilapok kishirdetései közt kérnek Budapest háztulajdonosaitól házmesteri állásokat. Pedig kár igy elcsüggedni. Kecskemét újra épül s maga a nagy építkezés is sok ezer embert foglalkoztat s naponta még több ezer koronát hoz forgalomba. Kecskemét kétségtelenül szebb lesz, mint volt. Valamikor felfog ott még hatványozottabban virulni a szállodás és vendéglős Ipar is. A nők törvényes kitiltása a vendéglőkből. Nem nálunk Magyarországon, de nem is Európában történt. Amerikában, Washington államban nemrég törvényt hoztak az iszákosság lehető korlátozására. Ez az uj törvény nem is pénzbírsággal, hanem egyenesen fogházzal bünteti azokat a vendéglősöket és korcsmárosokat, kik ittas vagy csak rendetlenkedő, vagy már büntetett előéletű embereket bocsájtanak be helyiségeikbe.“ A Washington állambeli vendéglősnek. korcsmárosnak tehát azt is le kell olvasnia uj érkező vendége arczárói, hogy volt e már büntetve vagy sem. Ez a törvény azt is megtiltja a vendéglősöknek és korcsmárosoknak, hogy nőket abba a helyiségbe, ahol isznak, beeresz- szenek. A washingtoni állampolgár tehát nyugodtan iszogathat törzsvendéglőjében, baráti társaságban, nem kell neki attól félnie, hogy reá ront kedves élete párja és hazaparancsolja. A washingtoni államkormány meg van győződve, hogy ez iszákosság elleni törvényalkotásukat az egész müveit világon utánozni fogják. Elmaradt országos borvásár. A „Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete“ a nyár folyamán Budapesten országos borvásárt akart rendezni, mint már néhány előző esztendőben is rendezett. Mivel azonban az egyesület által beszerzett bornyilvántartási adatok azt igazolják, hogy Magyarországon ez idő szerint nincs kellő menyi- ségü eladásra szánt bor, az 1911-ik országos borvásár megtartását jobb bortermő esztendőre halasztották. A vendéglösipar képesítéshez kötése — Ausztriában. Dr. Weisskirchner volt osztrák kereskedelmi miniszter nemrég nagyobb beszédet mondott a bécsi ipartanács egyik ülésén, mikor is programmba foglalta iparpolitikájának teendőit. E programm- hoz tartoznak a szikvizgyártásnak állami engedélytől való függővé tétele. A korcsmáros, vendéglős és szállodás iparnak a törvényes képesítéshez kötése. Mig minálunk a szállodás, vendéglős és korcsmáros ipar gyakorolhatásának törvényes képesítéshez kötése csak a vendéglősség követelése — igaz, hogy három évtizedes jogos követelés — a már lassankint ma- thuzsálemi idő óta készülő uj ipartörvény keretében, addig úgy látszik ez Ausztriában már a közel megvalósulás stádiumába jutott. Úgy látszik, e fontos iparpolitikai alkotás terén az osztrákok ismét egy lépéssel megelőznek bennünket. Ez is korcsmái reklám. Ma már hirdetés reklám nélkül semmiféle üzlet sem virágzik a világon, még a falusi foltozóvargaság sem. A termelő magasztalja terményei, az iparos készítményei jóminőségét, a kereskedők hírlapokban és azokon kívül egymást Hezitálják túl portékájuknak agyon- dicsérésével, amely magasztalások azonban a legtöbb esetben nagyon távol állanak a a szolid valóságtól. A kávésok azzal Hezitálnak reklám dolgában egymásra, hogy melyiknek fényesebb, czifrább az üzleti helyisége és melyik szerződtet elsőbbrendü zenekart vendégei mulattatására. Ma már lejártak azok az idők is, mikor a régi, jó magyar korcsmárosok joggal mondhatták, hogy a jó bornak nem kell ezégér. Ma már nagyobb városokban, kivált Budapesten anynyi az egymással versenyző vendéglő, korcsma, hogy bizony annak, aki azt akarja elérni, hogy tömeges vendéglátója legyen, reklamirozni, minél szélesebb körben hirdetni kell üzletét, különösen ha uj, kezdő a vendéglős, vagy korcsmáros. A reklamirozásnak — bár szerény keretben — még is eredeti módját találta ki most egy budai kiskorcsmáros. A Császárfürdő kertjében igy nyaranta tudvalevőleg délutánonként mindig katonazenekar játszik. Az illető kiskorcsmáros, akinek üzlete a fürdő mellett van, gondolt merészet és nagyot s nagy betűs, kiabáló reklám plakátot ragasztott ki a korcsmája oldalára, melynek szövege a következő : Ide a császárfürdői zene áthallatszik! Hát reklámnak ez is reklám. Még pedig olcsó és eredeti reklám. Mikor a pinezér figyelmes. A vasúti vendéglőben egy kereskedelmi utazó ügynök a vonatcsatlakozás idejét várja. Ezalatt eszébe jut, hogy jó volna néhány sort Írni otthon búslakodó feleségének. Odaszól a pinezér- hez: — Van képes levelezőlapjuk? — Van kérem ... A pinezér elsiet s csakhamar visszatér egy nagy csomag képes levelezőlappal. Az ügynök sokáig keresgél, de csak kétféle levelezőlapot talál. Az egyik a kis város artézi kútját, a másik a nagyvendéglőt ábrázolja. Egyik sem tetszik. — Mondja, kérem, nincs másfajta levelezőlapjuk? Valami szebb. — Van kérem, egy... szép... színes... — válaszolja a pinezér. — Hozzon hát abból! A pincér mentegetődzik: — Nem akartam... mert, úgy hiszem, aíz a képes... már bocsánatot kérek, de ura- ságodnak talán kellemetlen lett volna.... mert ha... jól látom... tetszik tudni a vallása miatt... — Hát mit ábrázol az a képes lap? — A római katholikus templomot. A hajópinezérek fizetése. Fiúméban — mint a napilapok bőven megírták — az “Ungaro Croata“ tengerhajózási társaság hajóin kiütött a matrózsztrájk, melyhez már nemcsak a kormányosok, fűtők, gépészek, hanem a hajótermek személyzete is: a pinezérek, szakácsok és kukták is csatlakoztak. Ebből az alkalomból kimutatásokat közölnek a hajószemélyzet díjazásáról s ezekből megtudjuk, hogy a tengerjáró hajók éttermi személyzetének a teljes ellátáson kívül — amelybe a bor, sör is beleértetik — mennyi a havifizetése. Ezek szerint a szakács kap havonként 80—180, a pinezér 45—75, 14—30 koronát. Aki nem iszik szeszesitalt, az annak pótlásául még havi hat koronát kap. Mindenesetre nem sok fizetés, de tisztán megmarad, mert azt I hónapközben a hajón nem lehet elkölteni. A mi szárazföldi, különösen nagyobb vendéglőben pinezéreink, szakácsaink általában jobban vannak fizetve. Ami a borravalót illeti, a hajó utasai is juttatnak borravalót s ennek elfogadása ellen a hajópinezérek nem tiltakoznak. A hajók éttermeinek pinezérei általán gyakran változnak. Az Amerikába vagy hasonló nagy távolságba közlekedő hajókon csak egy-egy
