Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-03-05 / 5. szám
1910. márczius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 A vidéki városok vendéglősei közös megállspodásra jutva, e jogos törekvésünk támogatására felkérhetnék és megnyerhetnék az illető törvényhatóságok közgyűléseit. Képviselő választások előtt állunk. Szakképzett, intelligens magyar vendéglős, korcsmáros politikai meggyőződése mellett csak arra a képviselőjelöltre szavazhat, aki ígéretet tesz, hogy az uj ipartörvény tárgyalása alkalmával követelni fogja a vendéglősi és korcsmárosi ipar gyakorlásának a képesített iparágak közé való sorozását. Ha mindent elkövetünk, győzni fogunk! És, ha győzünk, egy csapásra megszabadulunk a jogosulatlan versenytársak nagy sáskahadától s a kövekezendő, tanult, elméletileg és gyakorlatilag képzett vendéglős nemzedék áldani fogja emlékezetünket. R szövetkezeti korcsmák. Őszinte hívei vagyunk a szövetkezeti eszmének. A magunk körében hirdetjük, hogy a magyar vendéglősök, korcsmárosok alakítsanak szövetkezetei közös érdekeik meg- védelmezésére. Örvendünk azon is, hogy a szövetkezeti eszme oly hatalmasan tért foglal Magyarországon, mert ez a népesség takarékossághoz való szoktatásához, az értékesítési viszonyok javításához, a beszerzés jutányosabbá tételéhez s egy vagyoni jobbléthez vezet. Egyet azonban nem helyeselhetünk s ez a következő: Az ország területén ma már sok ezer fogyasztási szövetkezet van, természetesen szövetkezeti bolttal összekötve. Ez a szövetkezeti bolt fűszer, rövidáru, rőfös és ruhakereskedés is egyszersmind. Hát igen helyes, hogy a szövetkezeti vezérférfiak azt a szatócs-uzsorát, mely a múltban nem egy vidéknek népét tette tönkre, s mely erkölcs dolgában eszközeiben nem volt válogatós soha; ily módon akarják visszaszorítani. De most már egyéb is történik. Nem egy szövetkezeti bolt van ma már Magyarországon, ahol a bolt melletti helyiségben megnyílik a szövetkezeti bormérés, korcsma is. A korcsmáros a szövetkezet üzletvezetője, aki a korcsmáros mesterséget soha nem tanulta, de azért a szövetkezeti bort épp úgy ki tudja literezni, mint a szövetkezeti ecetet. Sőt olcsóbban is literez, mert az országos szövetkezeti központ utján a bort nagy meny- nyiségben könnyebben be lehet szerezni, mint az egymagában álló vendéglős, korcsmáros teheti. Az életnek nagy megélhetési harczában azonban nem helyeselhetjük, hogy ilyen módon állítanak mind tágabb körben hatalmas versenytársat a tisztességes vidéki vendéglős, korcsmáros iparnak. A magyar gazdaszövetségek jelszava az, hogy a kisemberek fölsegélyezésére, támogatására, megmentésére alakulnak. Nos hát, az a vidéki városi, falusi magyar vendéglős, korcsmáros rendesen a kisemberek osztályához tartozik. Már az apja, öregapja is korcsmáros volt. Ezenkívül a legtöbb városban, fa- ! luban hü ápolója nemzeti magyarságunknak. Hát az ilyen magyar iparosnak ott a vidé- a szövetkezeti bormérések, korcsmák felállításával kár a megélhetését megnehezíteni, esetleg tönkre is tenni. Igaz, vannak községek az országban, a hol egy-egy uzsorás korcsmáros drága hitelével és méregitalával teszi tönkre a helység lakosságát, vagy legalább is e lakosságnak egy részét. Nos hát, itt valóban szükség lehet a szövetkezeti bormérés létesítésére. Éppen azért eme sorainknak nincs támadó jellegük, sőt inkább mi arra kérnők teljes tisztelettel a különböző magyar szövetkeze- vezérférfiait, a »Magyar Gazdaszövetséget«, a »Hangyát«, a »Keresztény gazdaszövetségek Központját«, hogy csak olyan helyeken engedjék meg a szövetkezeti bormérések, korcsmák létesítését, ahol nincs becsületes, tisztességes magyar vendéglős, vagy korcsmáros s ahol egv tisztes magyar családnak megélhetését az ilyen felidézett konkurenciával nem veszélyeztetik. Ha a szövetkezetek nemes célja az, amit boldogult emlékű gróf Károlyi Sándpr, a magyar szövetkezetek atyja is hirdetett, hogy a kisembereken legyen segítve, akkor kérjük, hogy a szövetkezeti üzletek egyik működési ágazata ne irányuljon a kisemberek egyik tisztességes osztálya, a vidéki városi és falusi vendéglősök és korcsmárosok ellen. Hiszen pusztulunk, veszünk. A régi jó magyar vendéglősöknek, koresmárosoknak faja kiveszőben van. Akik még megvannak s akiknek ivadékai megvannak és folytatják tisztes iparukat, ne nehezítsék meg azoknak életexistenciáját, hanem inkább hagyják őket élni. Közös konyhák és a vendéglők. Néhány esztendővel ezelőtt nagy diadallal hirdették a napilapok, hogy a közös konyhák eszméje megszületett Magyarországon is. Nem lesz otthoni főzés, nem kell a drága szakácsné, szolgáló, legföllebb szobalány, vagy takarítónő s nem kell annyi tüzelőanyag. A háziasszony, a ház úrnője fel lesz mentve a házvezetés konyhatartásának gondjaitól s délelőtti igv nyerendő szabad idejét nemesebb foglalkozásokra, mint például gondosabb toaletté készítésre, barátnői látogatására, télen a jég-, nyáron a law-ten- nis-pálvák látogatására fordíthatja. Nagy dolgok és csábítók ezek egy, a háztartás nehéz gondjaitól szabadulni kívánó ur és úrnőnek, nem csoda tehát, hogy sok helyütt a Ilir olvastára tapsra is csapódtak össze a kis fehér, puha női kezek. Azt is felhozták a közös konyhák üdvözítő volta mellett, hogy azok éttermeiben mily kedves és kel- lemetes összejövetelek lesznek a déli és estebéd óráiban. Azt meg már különösen hangsúlyozták, hogy Magyarországban, különösen a városokban, a vendéglői étkezés drága, az ételek miből való és mikénti elkészítése ellenőrizhetetlen, megbízhatatlan. Nos hát, majd másként lesz a közös konyhákban! Itt összeáll ötven, vagy száz leginkább hivatalnok család, fiatal vagy nőtlen ur, helyiséget bérelnek, fogadnak konyha- és kiszolgáló személyzetet, szerveznek egy közös konyhai felügyeletet, mely az élelmiszereket nyers állapotban nagyban, olcsón beszerzi, fizetnek a családtagok után arány- ! lag csekély étkezési dijat s mindezért kap- 1 nak pompás négy-öt tál déli ételfogást és talán még pompásabb vacsorát. Magyarország több városában csakhamar meg is alapították ezeket a közös úri konyhákat. A szegény vendéglősökkel ki törődött volna? Azok szedhetik, vehetik a sátorfájukat, vagy ha úgy tetszik nekik, — úri vendég híján — anyagilag tönkre is mehetnek s egy-kettő beállhat közülük — a fiatalabbak közül — éthordó pinczérnek a közös konyha asztalai mellé. De im, mit tett a jó Isten? A közös konyhák — talán az egy nagybecskereki kivételével — már egy pár hónapi, vagy legfeljebb egv évi fennállás után beadták a kulcsot és csődöt jelentettek. A közös konyhák látogatói és fogyasztói először is azt vették észre, hogy ez a konyha nem igen változatos étlapjával, nem képes kielégíteni a különböző rendű és rangú családok étekigényeit. A közös konyhai ételadagok mind kisebbek és tápláló erőben gyengébbek lettek, úgy, hogy a közös konyhai ebéd elfogyasztása után egyes családok kénytelenek voltak otthon pótebédeket, pótvacsorákat főzetni, vagy a vendéglőben megpótebédelni, vacsorázni. Már ezek a körülmények is meg- csappantották a közös konyhák híveinek és látogatóinak számát, mire azután bekövetkezett a vész: a közös konyhavállalatok deficitje, melyet az alapítóknak vagy részvényeseknek — mert itt mindenki részvényes volt — kellett volna fedezniük. Ilyenformán már nagyon drága, a vendéglői étkezésnél kétszeresen is drágább lett a közös konyhából való étkezés. Ettől már a konyhaalapi- tók is megijedtek, menekültek vállalataiktól, beadták a fentebb említett kulcsot és kimondották — szégyen ide, szégyen oda — a krachot. Ezeknek a közös konyhai, anyagi bukással végződött vállalkozásoknak azután tanulságai lettek. A közönség ugyanis most már alaposan meggyőződött arról, hogy a tisztességes, tanult, gyakorlott magyar vendéglős éttermeiben a kifogástalan, udvarias felszolgálás és kényelem mellett mindenkor egyformán, de olcsóbb áron találhatja fel ételigényeinek kielégítését. Akinek drága az előkelő vendéglő, az elmehet szintén tisztességes polgári vendéglőbe. A családtalan úri emberek rájöttek arra, hogy a közös konyhák éttermeiben soha sem találták meg azt a kedélyes otthoniasságot, mint évekig megszokott vendéglőikben. Mindezeken felül pedig a közönség nagyobb megbecsülésben kezdte részesíteni azt az iparágában képzett vendéglőst, aki nagy konyha- és felszolgáló személyzet tartása, a nyers élelmiszerek árainak s a vendéglők bérárának, a fogyasztási adóknak folytonos emelkedése s a képzetlen kontárkonkurrencia folvtoons szaporodása daczára mindig majdnem egyforma áron ízletes, tiszta ételekkel s jó, hamisítatlan italokkal tudta kiszolgálni vendégeit. A nagy közönség körében sokan nem tudják, hogy igen sok jó magyar vendéglősünknek e mögött az italok mögött a régi jobb idők nehéz munkával megszerzett hasznának, egy- begvült tőkéjének feláldozása rejlik. Élmondjuk pedig mindezeket abból az alkalomból, hogy — mint egyes lapok jelentik — a közel jövőben Budapesten is több ilyen közös konyha megalapítása van tervbe véve. Megjósolhatjuk, hogy ezeknek is az 1 lesz a végük, ami az előzőké volt: a krach. COGNAC CZUBA-DUROZIEMt FRANCZIÁ COGNACGYÁR PR0M0NT0R. . ALAP1TTAT0TT 1884. ■—
