Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-11-05 / 21. szám
1910. november 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 gálva — Patikárius Ferkó húzta el felséges, ] boldogult Erzsébet királynénknak azt a I könyfakasztó nótát: Lehullott a rezgő nyárfa Ezüst színű levele, Hogy lehullott, elsodorta Azt az ősz hideg szele ... Akkor még urnák, kisebb urnák, még a parasztnak is kellett a czigány. Akkor még külföldre is, különösen Franczia, meg Angol- országba, meg odaát a vizentulra, Amerikába még arany pogácsával is csalogattak bennünket. Mikor a franczia köztársaság elnöke elvette feleségül az angol császár leányát, az indiai herczegkisasszonyt, hát Londonban is, meg Párisban is, a királyok, elnökök, herczegek, grófok, bárók, tábornokok és generálisok feleségeikkel, meg leányaikkal a mi magyar czigány hegedüjáté- kunkra járták azt a kiskunhalasi csárdást: Utczu bizony megérett a Meggy, Utczu bizony rajta maradt Egy. Mennél jobban kérik a lányt: Annál jobban megy, megy, megy, Annál jobban megy. Hát perdült is erre a római nunczius piros szoknyája, aki a daliás portugál hadügyminiszterrel járta. Hejh, azóta csúnyául megváltozott a világ. Mióta az a ragyavert JRigó Jancsi a Chimay herczegnővel azt az extravagancziát csinálta, az egész külországokban kezdtünk veszíteni a czigánybecsületünkből. Nem igen hullott már a rúgott aranycsikó, de még az ezüst se. Nem igen kellett már a magyar czigány hegedűjének szólania, pedig hejh, de szépen elhúztuk a boldogult Carnot elnök fölséges köztársasági fülébe: Fegyverre honfiak, Polgárok, nők ifjak, Fegyverre hát! A külországokból egymásután lesújtva vergődtünk haza, ki vasúton, ki gyalog, mint tavasszal a viharvert szárnyú darumadarak. Aztán itthon mit találtunk. A színházakban, mulatókban idegen náczióju, hosz- szu hajú muzsikusok, meg a katona, meg a cseh trombitások játszanak, a kisebb korcsmákból pedig — verje meg a devla a ki- fundálóját — kiszorított bennünket a masina-muzsika, a fonográf, gramofon. Alig van egy-két nagyvendéglő, meg kávéház, a hol még tisztességesen keres, megél a szegény magyar ^muzsikus czigány, a többi meg pusztul, elvész, mint ősszel a megsárgult hulló levél, sőt — isten bocsássa meg nekik — néhány malaczbanda már beállt a kőmivesek mellé tót napszámosnak. Ha ja, jaj! Mire is nem vetemedik a czigány! Ilyen most a mi társadalmi helyzetünk. És azért íródik e becses lapba e keserűség, hogy rajtunk immár senki sem segít, ha csak a tisztelt nagyságos, tekintetes, nem- zetes és tisztelt vendéglős és korcsmáros urak nem segítenek. Zavarják ki helyiségeikből azokat a hosszú hajú cseh és isten tudja miféle náczióju muzsikusokat és trombitásokat, akiknek játéka csak kutyavonitás a mi hegedű nótánkhoz. A fonográfokat, gramofonokat meg vagy vessék tűzre, vagy küldjék vissza Amerikába Edison uraságnak s igy csináljanak nekünk helyet, hiszen a nagyságos vendéglős és korcsmáros urakban is magyar szív dobog. Hejh, azt a dev- láját, ha igy les, de jó is les. Megint lesz puha kenyér malaczpecsenyével s vendéglősre, korcsmárosra, muzsikus czigányainkra egyaránt bekövetkezik, amint szól a nóta: Megvirrad még valaha, Nem lesz mindig a magyarnak Éjszaka. Magyar szállodák idegen neve. Budapest magyar székesfőváros idegen- forgalma örvendetesen növekedik. Ma már kétszeres, háromszoros az idegenlátogatás nálunk, mint például tizenöt esztendő előtt volt. Igaz, hogy a kiállításokra ráfizettünk annak idején, de kétségtelenül azok idézték elő szép fővárosunk idegenforgalmát. Amit tehát áldoztunk a réven, az megtérül a vámon. Az idegenforgalom emelkedésével szaporodnak szállodáink is, mert a meglévők egyes alkalmakkor nem képesek a hozzánk érkező vidékiek és külföldiek befogadására. Magánosok és részvény-társulatok egymásután építenek itt uj szállodákat, a biztosan várható jó üzemmenet reményében. És ezek az uj szállodák építési technikájuknál, külső diszességüknél fogva, valóban ékességére is szolgálnak a magyar fővárosnak. Ez kétségtelenül szép és hasznos dolog. De nem helyes dolog az, hogy ahány uj szálló épül Budapesten, az egytől-egyig valami idegen, más nyelven hangzó nevet vesz fel. Valamikor azért indult itt meg a név- magyarositási mozgalom, hogy akik itt élnek ebben az országban, azok nevükben is hirdessék mágyar voltukat. Úgy kellene lenni, hogy legalább is Budapesten minden épület, különösen az idegenek látogatására szolgáló paloták, már elnevezésükkel is azt jelezzék, hogy aki falaik közé szállt, az magyarok között, magyar földön, Magyarország fővárosában van. Hát az nem igy történik. Van nekünk »Orient«, »Royal«, »Meteor« stb. nevű szállodánk, melyek elnevezésüknél fogva egyáltalán nem szolgálják a fönt jelzett czélt. Úgy látszik, hogy különösen az újabb időben, itt különös járványszerüség az, hogy szállodáinknak minél furfangosabb idegen nevet adjanak. A szálfoépitők ebben egymást igyekeznek tulliczitálni, épp úgy, mint a&ban, hogy még a szállodáikat is idegenből importált munkásokkal építtetik. Hát kérdjük, nincs nekünk még elég történelmi nagy nevünk, melyet oda lehetne arany- betűvel ragyogtatni egy-egy uj szálloda homlokfalazatára ? És nincsenek még jelentékenyebb vidéki városaink is, melyek nevéről szintén el lehetne nevezni egy-egy uj szállodát? Hiszen a tapasztalat mutatja, hogy ha egy-egy szálloda eg'r-egy nagyobb vidéki város nevéről van elnevezve, az előszeretettel keresik fel az illető városnak Budapestre érkező polgárai. Ez tehát már üzleti szempontból is előnyös volna. Ma azonban — sajnos — ez nincsen igy. Ma azonban, ha egy idegen végigolvassa Budapest szállodáinák névfeliratait, nem azt képzeli el, hogy Magyarország fővárosában, hanem inkább azt, hogy a sok nyelvű Babylonban van. Nagyon helyes volna, hogy mikor egy- egy uj szállodára az építési engedélyt megadják, hát a hatóság érdeklődnék aziránt is, hogy mi (l'esz annak a szállodának a neve. Mert még megeshetik az is, hogy jön ide egy német, építtet egy hatemeletes házat és azt elnevezi »Haynau«-szállodának. Azután mit tegyünk? Nekünk ebbe is bele kell nyugodnunk. Három könyv a drágaságról, (Folytatás.) A drágaság okai Budapesten es elhárításának módjai a czime a harmadik füzetnek, amelyet Zách ár Gyula és dr. Bálint Béla írtak. Az érdekes tanulmány, mely foglalkozik úgy a lakás, mint az élelmiszer drágaság kérdésével és kiter- jeszkedik az összes kapcsolatos jelenségekre ás, abból indul ki, hogy a drágaság inter- üaczionális jelenség, amelyet egyoldalúan orvosolni nem lehet. Éppen azért bőven ismerteti Európa három legnagyobb városának, Londonnak, Párisnak és Berlinnek a drágaság enyhítésére tett intézkedéseit, a létesített intézményeket és az ottani tapasztalatokat részben javaslatok formájában applikálja a mi viszonyainkra. Mióta Budapesten a nagyvárosi fejlődés megindult, egymásután kezdték létesíteni nálunk is ezeket az intézményeket, de a legtöbbnél azt a hibát követték el, hogy nem közélelmezési intézmény gyanánt kezelték őket, hanem mu- nicipális jövedelmi forrásnak tekintették. A drágaság elhárításának a módja tehát csak az lehet, hogy a hatóság egyrészt e rendszerrel szakítson, másrészt lépjen ott közbe, ahol a magántevékenység az igényeket nem elégíti ki. Szerzők a hatósági építkezésektől, hatósági mészárszékektől, a közélelmezési intézmények megreformálásától sok eredményt várnak, ezenfelül javaslatba hozzák egy társadalmi alapon álló közgazdasági védőegyesület létesítését, amelynek czélja volna a drágasággal kapcsolatos jelenségek kutatása, pozitív javaslatok megtétele és a közönségnek minden irányban való felvilágosítása. A könyv értékét nagyon emeli az összegyűjtött értékes statisztikai anyag is, az összehasonlító táblázatok, melyek egyCOGNAC CÜBA-DÜROZIER & C" FRACZIA COGNACGYÁR PR0M0NT0R. ==— ALSP1TTAT3TT 1884. ■---------
