Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-09-14 / 17. ünnepi szám
VENDÉGLŐSÖK LAPJA oktatási célokra csak ötödrész annyit ád ki a birodalmi kincstár, mint amennyi szesz a német sógorék torkán lecsordogál. Ez meg azt bizonyítja, hogy a német vendéglősöknek, korcsmárosoknak még egyáltalán korai a kivándorlásra gondolniok. ><* <*■ <*■ <*Drágább a bor. A rossznak hirdetett terméskilátások, a nagy szőlővidékeket elpusztított jégveszedelmek, járványszerüleg fellépett peronosz- pora és egyéb szőlőveszedelmek következtében a borkereskedők egyszerre fölemelték borkészleteik árát, minek következtében azok a kis és közép vendéglősök, akik reájuk vannak utalva, szintén fölemelték a bor árát, még pedig egyszerre literenként tiz, húsz fillérjével. Azoknál a vendéglősöknél, akik közvetlenül a termelőnél tesznek évenkint nagyobb bevásárlásokat, tehát nagyobb borkészletük van, a kicsinyben való kimérésnél a literenkénti bor áremelkedése még nem tapasztalható. A »Vendéglősök Lapja« a taviasz óta több ízben figyelmeztette, kivált egy-egy jégka- lasztrófa után a vendéglősöket, korcsmáro- sokat, hogy előre biztosítsák maguknak az idei borszükségleteiket, mert a boráremelkedés be fog következni. És az be is következett, nem ugyan egészen a szőlőket ért természeti csapások következtében. A ta- vaszszal és a nyár elején ugyanis olyan bő szőlőtermés mutatkozott, hogy bízva bízhattunk abban, miszerint háromszor akkora musttermésünk lesz, mint a jövő esztendőben. Ezt a reményeinket azonban a közbejött jég- és peronoszpora-veszedelmek alaposan leszállították. Ám akármekkora volt ez a természeti veszedelem, még sem pusztult el minden szőlőtermés. Sőt lesz az idén is — az országos általányt véve — olyan fizető szüretünk, mint más normálisan termő esztendőben. Kivált a homoki szőlőkben lesz meg ez a normális termés, egyes vidékeken még a normálisnál magasabb is. Nem is a várható musthiány okozza tehát a borárak hirtelen emelkedését. Más ennek az oka. A jégverések hírére a borügynökök, bor- kereskedők siettek maguknak biztosítani az egyes gazdáknál az idei termést. Többet nem fizettek a gazdáknak, mint más esztendőkben, a termelő tehát nem nyert. Mikor már a kereskedők biztosították maguknak az ez évi terméskilátások nagy részét, akkora egyszerre felemelték a bor árát és fel fogják emelni méregdrágára az uj bor árát is, úgy hogy a szegény néposztály nem juthatván borhoz, ismét oda lesz szorítva a pálinkásbutikok méregpoharához. De még más is járult a dologhoz. Ausztriában ez évben csakugyan rossz szüretre van kilátás, a magyar szőlőhegyeket, völgyeket tehát ellepték a bécsi borkereskedők ügynökei is s amit a magyar borkereskedők meghagytak, azt a várható termést ők foglalták le. Mire kisebb korcsmárosaink kimentek a maguk részére a jövő termésből bort biztositani, már csak a budapesti és bécsi borügynökök által letarolt szőlőket találtak. Ez a baj természetesen nem érhette azokat a nagyobb vendéglőseinket, korcsmárosainkat, akiknek megvan az állandó összeköttetésük a nagyobb termelőkkel, akiktől évi borszükségleteiket bevásárolják. Ezek most nem is lesznek kényszerítve arra, hogy a literek árát fölemeljék, daczára annak, hogy jobb minőségű bort mérnek. A tanulság pedig ebből a dologból csak a régi marad. Kis és középvendéglőseinknek is arra kell törekedniök, hogy még idejekorán közvetlenül a termelőnél biztosítsák borszükségleteiket. Ha egyenként nem tehetik, álljanak többen össze, szövetkezzenek erre a célra, mint erre nézve van már a fővárosi vendéglősök, korcsmárosok kisebb köreiben példa, mikor nyolcán, tizen együtt indulnak vidéki borbevásárlásra. Legjobb volna ugyan a vendéglősök és korcsmárosok borbeszerzési szövetkezetét megteremteni, de ki tudja, az a köztünk dulakodó felebaráti egyetértés meddig állja még ennek útját? Egy öreg vendéglős gondolatai. Csalódik az a gazda, aki azt hiszi, hogy gazdálkodik akkor, ha elvonja bármily kicsinyben is, az ételekből azt, ami azok ízletességét adja meg. A vendég hamar észreveszi a fukarság e biztos jelét és szó nélkül — kimarad. * Mint a földet trágyával teszik termékenyebbé, úgy a vendégek kedvét kell kutatni mindenben, hogy 'az jól és otthonosan érezze magát, akár édes anyjánál. * Az is boszantó a vendég legtöbbjére, ha mindenféle házalók és elárusítók kinálgat- ják legtöbbször haszontalan portékáikat. Előkelőbb helyeken legjobb e házalókat vég- kép kitiltani. * Ami a pinezéreket illeti, azoknak egyáltalán minden legkisebb nevetés, vagy mosolygástól szigorúan tartózkodniok kell, mert a vendég gunyoskodást találhat abban és azt sértésnek veszi, mi miatt elkerüli az ily helyeket. Jó hatást tesz ellenben a komoly fontoskodás és kiváncsi tárgyalgatás az ételek miként való készítése és tálalása iránt. * Jobb jellegű helyeken a lármás beszédet, fütyülést, vagy éppen nem szabad megengedni és csak a gazdáira k kell kérő szavakkal figyelmeztetni az ilyeneket a többi vendég zúgolódására és kényelmetlen helyzetére, ami igen nagy károkat okozhat neki. * Fölötte nagy vigyázatot igényel a téli, tavaszi és őszi időben a felsőkabát gyors feladása. Ezt minden vendég jó néven veszi, sőt el is várja és várhatja is. Így a kalappal s bottal. * A tréfálkodás, élezelődés teljesen kerülendő, még akkor is, ha a vendég kezd ahhoz. * A kis adagok nyújtása rendkívül fontos és vonzerővel bir még a jómódú vendégekre is, mert sokan nem szeretnek, egy ételből csak néhány falatot enni és azonkívül sok úri ember nem is oly nagyétkű, í hogy egész adagokat tudna elfogyasztani. Amit pedig nem fogyaszt el valaki, azt nem is szívesen fizeti, még a legpazarabb ember sem. * Hogy mi minden és különben csekélynek látszó körülmény okozza néha a vendégek j vonzalmát valamely hely iránt, mutatja például egy tapasztalásom. Egy alkalommal oly gyufatartókat vettem, melyek ólommal voltak a fenekükön telítve, úgy, hogy ha a gyufát odadörzsölte a vendég, az aiig mozdult meg. Ez annyira megtetszett vendégeimnek, hogy társakat is hozott 'később magával és nagy reklámot csapott az én tapintatos s a vendég kényelmét kereső ötletemnek és igy — üzletemnek. Törökországi korcsmák. Az ismert világcsavargó rajzoló művész, Csörgey Zoltán Achmed, aki keresztény emberből mozlimmé, magyar polgárból törökké lett s aki volt Üszkülben akadémiai rajztanár, majd a török határőrségben kapitány, majd bandavezér, akit Abdul Hamid dicsőséges uralkodása alatt — in contumátum — kétszer is elitéltek kötél általi halálra, de aki mind a kétszeri felmagasztaltatás elől sikeresen megugrott, nemrégiben itthon járt Magyarországon. Csodálatosan tapasztaltam róla, hogy igazhivő izlám daczára — bár én a renegátok igazhivőségében egyáltalában nem hiszek — a bort, a sört éppen úgy megissza, mint ifjú éveiben, igazhitű keresztény korában. Erre a boritalozási hajlandóságára való tekintettel kérdést intéztem hozzá aziránt, hogy mikép vannak mostanában a vendéglői és korcsmái viszonyok Törökországban, különös tekintettel Kon- stantinápolyra, a hajdani Istambuira, melynek falai közt hajdan bort tartani nem lehetett s ahol a bepityizálást halállal büntették s ahol tehát korcsmát nyitni egyáltalán nem lehetett. Magyarból lett törö- rököm erre a következő felvilágosítást adta: — Akár mint tiltotta el Mohamed próféta s az italos embereket akárhogy büntették, a török a bort mindenkor megitta. Megitták már akkor is, mikor Magyarországon jártak. Eger például törökül azt jelenti, hogy görbe. S Egert azért nevezték el törökül görbének, mert ott néha a török pasák is csaptak a kitűnő egri borok mellett egy-egy görbe napot, vagy hetet. Hanem,. ha a török bort ivott is, hajdan, üvegből sohasem ivott, hanem mindig cseráp- vagy kőcsészékből. Ezt azért tette, mert azt tanította, hogy Allah ekkor nem látja meg, hogy mit iszik s nem éri bántódás a másik világon, a Paradicsomnak kertjében, hol a hurik gyönyörűsége vár reá ölelő karokkal s a mennyei ambra. A török azonban azt sohsem akadályozta meg, hogy más vallásu keresztény ember ne igya meg nyilvánosan is a bort, vagy a sört. Vannak is már századok óta korcsmák Konstantinápolyban, melyekben kitűnő kisázsiai és egyiptomi borokat mérnek. Hanem a részeg emberen, ha keresztény is, megbotránkozik most is nagyon a török. Ha török ember italozik a tántoro- dásig, azt ma is becsukják, sőt nádpálcz.á- val alaposan még el is talpalják. Törökországban s fővárosában, Konstantinápolyban, amint mindenki nyithat oklevél nélkül patikát, úgy nyithat korcsmát is mindenki, mert e tekintetben ott a legnagyobb iparszabadság van. A kisebb korcsmák azért szaporodtak el a legutóbbi időben. Van itt több magyar korcsmáros is, különösen Gala- tában, akinél azután kintlevő honfitársaink összejönnek s bizony a konstantinápolyi csárdákban is felhangzik néha a magyar nóta: Piros, piros, piros, Piros bort az üvegbe... Itt is akadnak szép magyar korcsmáros- nék, akik szívesen elhallgatják:
