Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-01 / 1. szám

Y"'y XX VI-ik évfolyam. I. szám. Budapest, 1910. január I. Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és Előfizetési ár : Egész évre. . . 12 kor. J| Félévre .. . . Háromnegyedévre 9 „ Negyedre . . 20-án. I Laptulajdonos és felelős szerkesztő : 6 kor. 3 , IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., kerület Akáczfa-utcza 7-ik szám Kéziratok és előfizetések ide intézendők. (ijesztendő. Az idők forgataga ismét egy esz­tendővel gördült tovább. Szilveszter napjának éjszakáján meghalt a múlt 1909-ik év utolsó percze, de elmú­lásával életet adott az 1910-ik esz­tendő első perczének s ezzel az újabb, kétes arcú jövendőnek. Vajon mit hoz ez a jövendő? Ki tudná azt meg­mondani? Az idők méretének haj- nalvirradásán mindig sok jót várunk az ujesztendőtől s rendesen csalódás a vége. Csak egy bizonyos. Az, hogy egy esztendő alatt ismét szaporod­nak a sirhalmok s uj emberek szü­letnek a régiek helyébe. Vajon a közjólétért, a társadalom hasznáért, a nemzet javáért való küzdelemben pótolják-e ezek a régieket? Ez olyan rejtély, mint a minő rejtély maga a soha meg nem szűnő, perczől-perczre újjászülető, örök idő maga. Magyar nemzeti létünk második ezer esztendejében az 1910-ik év a tizenkettedik esztendő. Mióta ezt a hazát lakja a magyar faj, egy ezer esztendőnél több pergett le az idők homokóráján háta megett. Ezer esz­tendőnél több ! Szinte belefárad a képzelet, mig el ér egészen odáig, mikor először zendült meg az Alföld délibábos rónáin és a Kárpátok olda­lán, szép völgyeiben a magyar ajkak diadal éneke. Lezárt szempilláink előtt a múlt idők ragyogó, szinpom- pás képei elevenednek meg. Látjuk a csaták viharában a honfoglaló ősök diadalmas seregét. A hadak élén Ár­pád és hatalmas vezérei. Tomboló paripák rohamai alatt megreszket a föld s vérébe fullad, vagy menekül az ellen. Urömtüzeket látunk kigyul­ladni a hegyek ormán, melynek ál­dozat-lángja emelkedik a magas ég felé, hogy megvigye az uj hazát szerzett magyar nép háláját a Had­úrnak. Ezer esztendő! Mennyi diadal, mennyi veszteség, mennyi kiontott vér ezalatt?! Mennyi önfeláldozás, de mennyi árulás is?! És mennyi visszavonás, mely magyarok temető­jévé avatta a mohi pusztát, Mohácsot és nemzeti Golgotánkká Világos után Aradot. Nem volt Európa egy nem­zetének sem oly nehéz küzdelme ezer esztendő alatt, mint a magyar­nak. De a küzdelem adott nekünk férfiakat is, kiknek nevétől ragyog a világhistoria. Mennyi dicső név! Árpád, Géza, Szent István, Szent László, Kálmán, Nagy Lajos, a Hu­nyadiak, Bethlen, Bátori, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, Deák, melyekkel nagy múltúnk büszkélkedik, akiknek bátor működése, nagysága fényes bizonyítéka fajunk kiválóságának s nemzetünk fentartó erejének. Ez évfordulón emlékezvén vezérek­ről, államférfiakról, szabad volna-e megfeledkeznünk azokról, akik tisz­tes polgári foglalkozással, ipari mun­kával, csüggedést nem ismerő kitar­tással járultak hozzá namzeti-létünk, fönnmaradásunk, anyagi boldogsá­gunk épületének megerősítéséhez ? Ha a magyar iparosság nem lett volna a múltban az az erős, kitartó, hazaszerető, nemzetfentartó elem, mint ami volt, s mint ami nagyrész­ben ma is, akkor Budapest nem volna ma világváros és a világvárosok egyik legszebbike. És ha lapozzuk ennek a fővárosnak történetét, hány vendéglős iparosra, korcsmárosra ta­lálunk, aki munkával, lelkesedéssel, áldozatkészséggel, megtakarított va­gyonának feláldozásával járult hozzá Budapestnek nagygyá, virágzóvá té­teléhez ? Sokan közülük nem is vol­tak talán született magyarok, de azzá lettek szívben, érzésben, egész gon­dolatvilágukban s mindig ott talál­koztunk velük, ahol tenni is kellett, dolgozni és a nemzeti és városi köz­ügyért s áldozni a nemzeti kultúra és jótékonyság oltárán. És ebből a nemes munkából kivették s kiveszik részüket ma is a vidéki városok ha­zafias vendőglősei is. Ha már ez év­fordulón az emlékezésnek ideje van, kalapot kell emelnünk a polgári eré­nyek ezen emlékezete és létezése előtt is. * Nem valami biztató körülmények közt virrad reánk az uj, 1910-ik esz­tendő hajnala. Az ország fölött ott boronganak a politikai válságok ne­héz fellegei. Ki tudja, e fellegek kö­zül nem sujt-e le reánk olyan vihar, mely elsodorja, elsöpri erkölcsi és anyagi előrehaladásunk magyar nem­zeti reményeit. A politikai válságok mellett tombol közöttünk a társa­dalmi széttagoltság vad szenvedélye. Különösen a munkás, iparostársada­lomban a béke megbomolva, ádáz harczczal állanak egymással szemben a munkás és munkaadó. S mind ezek fölött ott terjeszti sötét szárnyait kö­zöttünk az anyagi romlás, a szegény­ség, a nyomor, az ezeket halová- nyitó, testet elsorvasztó, lelkeket el­csüggesztő szelleme. Az 1909-ik évi rossz termés után pang az üzleti élet, megcsökkent a forgalom. Erős munkára, szívósságra és összetartásra van szükségünk mindannyiunknak, különösen Magyarország iparosságá­nak, hogy a reánk váró nehéz küz­delmekkel megbirkózhassunk. Ezt a csüggedést nem ismerő mun­kát, összetartást, kartársi együttér­zést hirdeti, ápolja a magyar ven­déglői iparosság társadalmában, a „ Vendéglősök Lapja“, nem kevesebb, Fanda Ágoston és Zimmer Péter utóda Alapittatott 1820. ZIMMER FERENCZ lialászmester Budapesten. Föüzlet: Központi vásárcsarnok, Telefon: 61—24. Fióküzlet V., József-tér 4. szám. Telefon: 62—39. Interurban telefon: 61—24. A „Balatoni Halászati részv.-társ.“ kizárólagos képviselője. Sürgönyczim: Zimmer lialászmester, Budapest1 Az egyedüli halkereskedő czég, mely az előkelő háztartásokban és az étter­mekben szükségelt összes halfajo­kat állandóan raktáron tartja. Szállít: A legmagasabb királyi udvar és József föherczeg ö fensége udvara számára.

Next

/
Thumbnails
Contents