Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-04-05 / 7. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA \ 1909. április 5. kihirdetendő és minden italmérési helyiségben, a vendégek által könnyen látható helyen magyarul és az illető község jegyzőkönyvi nyelvén kifüggesztendő és olvasható állapotban tartandó«. A kihágásokról szóló 1879 :XL1. törvény- czikk 85. §-a szerint, »aki mást korcsmában, vendéglőben, utczán vagy más nyilvános helyen szándékosan lerészegit és ha részegnek még szeszes italt ad, ötven forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő«. Előírja a törvény azt is, hogy a korcs- in áros tisztes és becsületes ember legyen. Ki van mondva az is, hogy gyermekeknek korcsmában helyük nincs. Mindezek a rendelkezések hasznosak és életbevágók, de alig van, aki végrehajtja és ennek megtörténtét ellehőrizze.« Ezekben a pontokban kulminál Steuer ur czikkelyének lényege, de aztán néhány vétség és önkényes alkoholista-adat kapcsán irtóháborut izén iparunknak, egyesek menthetetlen bűnének sarát mindnyájunk ar- czába vágván. Nem akarunk a czikkiróval polemizálni, csupán a következő megjegyzésekre szorítkozunk : Ha már a czikkirónak nem is, de a néppártnak, főleg Molnár János apátnak papi, törvényhozói és szerkesztői kötelessége volna, hogy bizonyos tényekre emlékezzék s ha emlékezik, ne játsza a »nem-tudomkát«. Lelkiismerete szerint be kell vallania, hogy a vendéglősök országos szövetsége s ösz- szes ipartársulatai évtizedek óta esedeznek a kormánynál és törvényhozásnál, hogy 1. iparunk képesítéshez köttessék. Ezt azért kérjük, hogy iparunkból a kétes, hívatlan elemek kiszorittassanak. Kértük és kérjük továbbá: 2. hogy a vendéglők száma korlátoztas- sék s hogy az engedélyezéseknél ipartársulataink véleménye figyelembe vétessék; mert — mint ez utóbb egy budapesti esetnél bebizonyult — társulataink féltékenyen őrködnek osztályunk tisztességén. 3. Nemcsak nem hunyunk szemet a hozzánk nem méltók visszaéléseire, hanem — mint szaklapjaink és gyűléseink jegyzőkönyvei igazolják — mi fentartás nélkül helyeseltük és kívántuk a visszaélések megakadályozását s a mikor ez módunkban állott, a visszaélőket kérlelhetlenül szoktuk a nyilvánosság itélőszéke elé hurcolni. Ezek tagadhatatlan tények, bizonyságot tesznek róluk a törvényhozáshoz terjesztett kérvényeink és emlékirataink. Ám a néppárt, mikor ügyünk a törvény- hozás’ elé került, egy szót sem emelt a nép javát s a közerkölcsöt czélzó törekvéseink mellett; ellenben nem rösteli az ország egyik tekintélyes iparososztályát gyűlölettel megtámadni. Egy uj klimatikus gyógyhely, Ilyen van már ugyan nálunk sok, de még távolról sem elég. Még elférne (és ránk férne) szép hazánk kies vidékein egy jó csomó. Alkalmas telep, melynek minden kelléke megvolna, ami egy klimatikus gyógyvagy fürdőhelytől megkivántatik, hogy kiállhassa a versenyt a külföld bármely hasonló intézményével, az is van még bőven. Nem áll, hogy magyar nyárifürdőket és turista-telepeinket kellőképpen nem frequen- tálja a közönség; ezt a panaszt mi csak úgy hasból mondjuk, minden meggyőződés, megfontolás nélkül. Hiszen akármerre fordul az ember a főidényben, alig kap szobát vagy helyet. Méltányolni is tudja a magyar gyógyhelyek becsértékét az idegen látogató, ki azokat előszeretettel és ismételten fölkeresi. De csak az idegen. Mert a magyarnak minden rossz, silány, ami honi, de minden jó, kifogástalan, kitűnő, ami külföldi. Hozzátartozik az már az úri tempóhoz, idehaza mindenben valami gáncsolni, szidni, kritizálni valót találni. Nem is úriember, nem is világfi az, aki itthon mindent jónak, mindent kifogástalannak talál; mert az nem fair, az nem elegáns dolog. És még az a »drágaság« mináiunk! Az ám csak az igazi, általános és örökös panasz. De az igazi okát nem kutatja senki. Csak konstatálja a tényt, hogy itt minden drága, a külföldön pedig minden mesésen olcsó. Pedig ha igazság és tárgyilagosság szerint összehasonlítjuk, hát még könnyűséggel azt is ki lehetne sütni, íiogy mináiunk sokmindenféle nemcsak olcsóbb, hanem még jobb is, mint másutt. Tán éppen a fürdőinkre lehet jogosan hivatkozni. Sőt fogadást is ajánlok arra, hogy ez igy van. Úri kényelmet, elegáns berendezésű szobákat, kifogástalan kiszolgálást, finom konyhát és italt mindenki követel, de az árát érte, akármilyen polgári és szerény legyen, a helyi körülmények szerint, azt már meg- sokallja. Azt mondottam, hogy nyaralótelepeink a fürdőidényben eléggé látogatottak; ez való. De csak akkor látogatottak. Most az a kérdés, mi az, mennyi időt jelent az a főidény? Mert ha hosszú, akkor jó, ha pedig rövid, természetes következménye, hogy megdrágul minden, különben deficit áll be. És sajna, mináiunk a saison aránytalanul rövid. Innen van, hogy magyar fürdővendéglőst, aki milliomos lett üzletében, még Barnum sem fedezhetne fel, de aki koldus lett, azt annál többet. Összehasonlitásképen említem, hogy például a Riviérán vagy Abbáziában az idény kilenc hónap. Tulajdonképen még több, mert egész éven át van ott vendég. Magyar gyógyhelyeken, hol meleg források vannak, úgymint Pöstyén- vagy azon a gyönyörű szép Trencsén-teplicen, hol oly modern, célszerű berendezések vannak, hogy egész éven át lehet fürödni, az idény három hó; a festői Balaton mellett, a fenséges Tátrában, Korytnicán vagy Rajecfürdőn, hat hét. Azon túl, előbb vagy utóbb, nincs vendég, akár ha ingyen is adnának lakást és ellátást. Hát tessék ott most olcsó árakkal boldogulni; hogy kamatozzon ott telektulajdonosnak vagy vendéglősnek, hogy lehessen fizetni a drága személyzetet. Ilyen rövid idő alatt legszerényebb haszon mellett dolgozni majdnem lehetetlen; szó se essék hűvös, esős nyárról, ami az ottani szállodás vagy vendéglősnek teljes anyagi katasztrófát jelent. Eklatáns példa rá a nemzetközi hálókocsi társaság. Bérbe vette a magyar kincstártól Csorbát és Tátralomnicot. Belefektetett szép egy pár milliót, teremtett belőle eg)- paradicsomot, létesített ott fashionable téli sporttelepet, részesítette vendégeit o 1- csó pénzért fejedelmi ellátásban (amire azt hiszem, elég garancia arra hivatkozni, hogy Gundel Károly az igazgatója) és két évi kísérletezés után, tetemes veszteséggel visszaadta a kincstárnak, szívesen lemondva a költséges dicsőségről. Körülbelül igy jövedelmeznek nálunk az összes nyári üzletek, aminek csakis a rövid saison az oka. A magas Tátra-kup harminc évvel ezelőtt majdnem teljesen lakatlan vidék, egy rengeteg, melynek őserdeiből mint egyetlen, néhány szerény házikóval beépített telep, néhány zsindelyes tető kandikált ki. Ez volt Tátrafiired, vagy mint akkoriban nevezték: Schmecks. Hemzsegett ott nyaranta száz- százhúsz vendég. Hébe-hóba egy-két turista, természetbúvár, aki felfedezni jött a mi »legsötétebb Afrikánkat«. Közlekedési eszköz: néhány Noékorabeli döcögős cséza, göröngyös utón szállította fel azt a másfél utast. Ma, telep telep mellett, palota palota mellett. Egy kis sVájc. Tán még annál is szebb. Összes látogatóinak száma meghaladja az ötvenezret évenkint. A kassa—oderbergi vasút kényelmes, kilátásos kocsikkal felszerelt gyorsvonatain néhány óra alatt felzónázik az ember a fővárosból. Óriási költséggel épített müutak ezer méternyi magasságban körülövezik a Tátrát, sziklábavájt ösvények megkönnyítik a turistának útját a csúcsokra. Ez mind csak egy emberöltő alatt történt. És kinek az érdeme? Legnagyobbrészt a Magyar Kárpátegyesületé. Van-e fogalma annak, aki mindezt látja, hogy mennyi küzdelembe, fáradságba, munkába, önfeláldozásba és főleg mennyi pénzbe került mindezt ilyen rövid idő alatt keresztülvinni. Hogy a Tátra ma nyitva áll a világ előtt, csak néhány buzgó, lelkes és önzetlen, áldozatkész hazafinak köszönhető, kinek semmiféle más jutalom nem jutott osztályrészül, mint az a tudat, hogy a haza iránt még többet teljesített, mint a kötelességét. No meg az elismerés, ami nincs; mivelhogy ez nálunk még nem divatos. Újabban Lőcsén is terveznek klimatikus gyógyhely létesítését. Lőcse, e történelmi nevezetességű város, melynek természeti szépségeit már Jókai klasszikus müvéből, a lőcsei fehér asszonyból ismerjük, szinte prae- desztinálva van e szerepre, statisztikai adatok szerint, egészségügyi szempontból Lőcse a második helyet foglalja el az egész országban. Északi szelektől óvott fekvése, gyönyörű környéke, szép parkjai, ozondus , levegője és jó vize elősegítik e tervet. Néhány előkelő, derék polgára, u. m. különösen Til- kovszky rendőrkapitány, dr. Bartsch Gusztáv, dr. Posewitz Tivadar és mások már évek óta fáradoznak azon, hogy az idegen- forgalmat azáltal emeljék, hogy necsak tiszta és olcsó lakásokat, hanem jó és olcsó ellátást is biztosítsanak az oda sereglendőknek. Némi siker már most is mutatkozik, amenyHÜTTL TIVADAR cs. és kir. udvari szállító porczellángyáros BUDAPEST, DOROTTYA-UTCZA 14. Bel- és külföldi porczellán, üveg és angol fayence-ok. Legnagyobb választék étkező, kávés, teás és mosdókészletekben, Teljes kelengyék Dús választék karácsonyi és újévi ajándékokban. Saját porczellángyár Budapesten. ALAP1TTATOTT 1854. Legújabb árjegyzék ingyen és bérmentve. TELEFON 31—53.
