Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1906-02-05 / 3. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. február 5. kében elmulaszthatatlan kötelességemmé teszi, hogy a tekintetes Kamarát legmélyebb tisztelettel kérjem: kegyeskedjék odahatni, miszerint ez a fogyasztók megtévesztését czélzó s a magyar pezsgőborok nehezen kivívott jó hírnevét rontó eljárás megakadályoztassék. A jelenben, midőn végre a kereskedők és iparsok a hazai terméket igyekszenek a fogyasztókkal megkedvelteim, rendkívül nagy kárral jár pezsgőbor-iparunkra az említett körülmény, s ezért a valódi pezsgőborok gyártásával foglalkozó czégek érdekében bátorkodom a következőket a tekintetes Kamara nagybecsű figyelmébe és elfogadásra ajánlani: A szénsavval telitett — impregnált — borok palaczkjára világosan legyen kitéve „Habzóbor“ s tiltassék meg, hogy a habzóbor különféle, egyáltalán nem is létező czégek neve alatt a pezsgőborokhoz hasonló adjusztálással kerülhessen forgalomba, hanem legyen kötelező, hogy a gyáros készítményeit minden körülmények között csakis a saját czége alatt árusíthassa.“ A kereskedelmi kamara Francois indítványát elfogadta és kimondotta, hogy a minisztériumot a jelzett visszaélések erélyes meggátlására felkéri és minden egyes nála bejelentett visszaélés erélyes megtorlására a kellő intézkedéseket meg fogja tenni. Frangois Lajos, a ki közéleti szereplé' sével, hazafias felfogásával és annyi üdvös kezdeményezéssel tette nevét tiszteltté, ezzel az erélyes fellépésével ismét lekötelezte magának nemcsak pezsgőgyárosainkat és bortermelőinket, hanem szőlő- birtokosainkat is. Kívánatos és reméljük is, hogy Frangois indítványának a kamara mielőbb érvényt szerez a kormánynál. R szakácsmüvészet históriájából. A „Magyar Szakácsok Köré“-ben 1906 január 30-ikán felolvasta: Palkovics Ede. Herodot szerint a szakácsság az első emberpárral kezdődött. Kissé merész állításnak látszik; de ha félretesszük a felületes Ítélkezést, rájövünk, hogy nem mondott éppen hazugságot. A szakácsmüvészetnek az adja meg a benső értékét, hogy okkal, móddal törekszik arra, hogy az emberek Ínyét csiklandozza, nyelvének és szagló érzékének kellemes tápot nyújtson. Ez a szempont vezethette Herodot-ot is s igy igaza volt. Amióta ember él a kerek földön, tudva vagy nemakarva azon iparkodott, hogy a természet megkívánta egyszerű táplálékon kívül szerezzen magának oly anyagokat, amelyek a köznapiaktól eltérve, különösebb érzés előidézésére szolgáljanak. Természetesen senki sem kereste a kellemetlent, példa rá Éva anyánk. Őt nem elégítette ki a rendes koszt: a manna és egyéb égbeli adomány. Újra vágyott. Leszakította a bibliai almát. Bizonyos, hogy jónak találta, mert különben nem kinálgatta volna a kívüle élő egyetlen embernek: Ádámnak. Tagadhatlan, hogy pórul járt ezzel az uj étellel, de nem azért, mert rossz volt, hanem inkább az ellenkező okból. Büntetésül ki kellett hurczolkodniok a paradicsomból. Az emberi lét évszázezre- dein által az egyedüli eset, hogy büntetéssel sújtották azt, aki jó eledelt adott. De ha már betolakodtunk Éva anyánk paradicsombeli konyhájába, merészkedjünk a paradicsom kerten tulon levő életbe is és kövessük az emberpár révén az emberiséget. Kezdjük a práhisztorikus, történelem előtti korral: a barlanglakokkal. Nem értem ezek alatt a vegetáriánus koszton élő, gyökérrágó remeték sokféleségét, hanem az ősembert, aki még hajlékot magának építeni nem tudván, a természetben kínálkozó rejtekhelyeket kereste fel arra a czélra, hogy védve legyen nálánál erősebb ellenségeitől. A hagyományos fügefa levelet pótló állatbőr fedi úgy a férfi, mint nőnemű élettársának aczélos testét. Az ember karján még feszülnek az izmok a megerőltetéstől, amelylyel megölte a lábainál heverő bölényt, az ichthyotaurust, vagy a zsúrla-rengeteg más lakóját," még zihál hatalmas mellében a küzdésben megzaklatott tüdő, s körülötte már is ott vannak meztelen apróságai és nyiszálják le tűzkőből csiszolt szerszámaikkal az állat testének jobb falatjait, melyeket azon nyersen, véresen lenyelnek, akár csak azok a vízözön előtti saskeselyük, amelyek csoportokba verődve a vérszagra, megkörnyékezik az állati tetemet. Az ősember életmódjáról ilyenformán beszél a hagyomány, melyet ránk hagyott az egyes szakokkal, tudományokkal foglalkozó tudósok tapasztalata, tudása. De a hagyománynyal nem elégszik meg az emberi elme. Tovább is figyel, kutat; meglesi az azóta élt vagy élő fajok szokásait, erkölcseit s a szerzett tapasztalatokból egybegyűjti a positiv tudásnak egész kincsesházát. Ebből minket ezúttal csak az érdekel, ami j összefügg hivatásos foglalkozásunkkal, az élelmezéssel. Ha végig tekintünk mindazon, amit az ősember s utódjaik gyomruk táplálására használtak, látjuk, hogy lassacskán miként módosul a puszta táplálék készítése, fel- használása, hogyan szegődik hozzá a leleményesség, amely különösen a régi rómaiaknál, a tobzódás és mérhetlen fényűzés tűzhelyénél elérte tetőpontját. Hogy a gégesimogatásnak — igy akarnám nevezni a szakácsmüvészet produktumait általánosságban s különösen a művészetet magát magyarosan, egy szóval — milyen értéke volt már a régen múltban, bizonyítja egy ó-angolszász komédia az öt érzékről (the five senses), amelyben követeli mindegyik érzék a győzedelmi pálmát Common Sensus tói, a bírótól, aki hivatva van ítélni. Az izlelés a tartózkodási helyét (a száj üregét) ebben a komédiában várudvarnak mondja, mely előtt felvonós hid van (az ínyek) csodás munkája fehér kövekkel (a fogak) környezetten. A várudvarban asztal áll, amely mellett Nyelv ur, a várnagy ül és nap-nap után gondosan megvizsgálja az ételt és italt, amelyek mellette elhaladnak s elküldi őket rendeltetési helyükre, hogy a test részei merítsenek belőlük erőt és frisseséget. «Ha egyszer elmulasztanám a szétosztást, igy szól a nyelv, tönkre jutnának a test szervei». «Még te is, 1 óh uram!» ily szavakkal fordul Common Sensushoz — «tudásod minden képességét, a képzelő tehetségedet, az emlékezésedet elveszítenéd, sőt hütelen lenne hozzád maga Psyche is, ha tested palotáját s annak oszlopait nem támogatnám. Sokszor kénytelen voltam ő miatta keserű pilulákat lenyelni s ha nem oldottam volna meg feladatomat mindenkor hősiesen, már régen cserben hagyott volna». A beszédjét ezzel végzi: «A mikrokosmost igy tudva éltetni, A dijat nekem kell Ítélni». De bizony nem igy történt. Common Sensus a koronát Visusnak, a látásnak adta, mig a fentebb szavalt Gustus (a nyelv, az izlelés) csak felvigyázó lesz Psyche birodalmában; de felügyeleti joggal a konyha és pincze fölött. Ez miniatur-kép a régen múltból. Ha már most a közel múltat vagy a jelent vesszük késünk éle alá, látjuk, hogy akként fejlődik minden emberfajnál az izlelés, ahogy ehhez az éghajlati viszonyok és az intelligenczia az egyes érzékek finomságát megadták. A hideg éghajlat alatt élők élvezhetőnek tartják az állati nyers zsiradékokat, mert a fagyos hidegben ezek nem erjednek meg s nem terjesztenek utálatot keltő szagot, mint nálunk, a déli égöv lakói inkább a növényi táplálék kedvelői, mert az állati anyagok természetszerűleg ott gyorsan erjedésbe, rothadásba menve, éppen nem kínálkoznak élvezeti czikknek. Tegyünk egy kis világutazást s nézzük meg, hogyan éltek és élnek embertársaink a jeges északi pólustól az ismeretlen déli sarkig s kelettől nyugatig. A magas észak lakói oly Ízlést tanúsítanak, hogy annak bonczolgatásánál bizony felkavarodik a mi gyomrunk s az orrunk elfacsarodik még akkor is, ha ilyen messzire vagyunk a szagától. A törpe eszkimók, a horpadt fejű lappok, a vándor szamojédek, a tolvaj kalmükök mértéktelenül iszszák a halzsirt s mint az olasz a makarónit, hosszú sávokba vagdalva nyelik a bálna, a fóka nyers szalonnáját, persze minden só s fűszer nélkül s csemegeként rothadt halat, meg a jeges medve büdös húsát. Persze, hogy ilyen életmód mellett a tisztaság is mélyen a fagypont alatt áll náluk. Utálatos ez mind és mégis, nem ütközhetünk meg rajta, mert a fagyasztó hideg, amelyben élnek, kívánja, hogy tulnyomólag zsiradékkal éljenek s kedveljék a piszkot, mert melegít úgy az egyik, mint a másik. A mérsékelt égöv lakói inkább vonzódnak a húsételekhez, mig a délöviek tobzódnak a növényi táplálék, gyümölcsök élvezetében s már hygienikus szempontból is lehetőleg kerülik a húst különösen a zsidók, a mohamedánok s ez utóbbiak ro- konvallásbeliei, kényszerítvén őket erre a vallási szabványaikban fennálló szigorú tilalom is. Hogy a testi disposicziók, melyek váltakoznak éghajlat, foglalkozás stb. szerint, különböző táplálkozást kívánnak, annyira ismert dolog, hogy arra kitérni fölöslegesnek tartom. A költözködő nomád népek, melyeknek nincsenek igényeik, éppen úgy, mint a mai pásztorok, a szabad ég alatt gyújtanak tüzet, melynek lángjánál megpörkölnek egy daBudapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet. > & BUDAPEST, VII. kerület, Baross-tér 18. szám. udatjuk úgy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynél a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti időtartamra számittatik, — oly előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óvadékok folyósításánál, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmúlja. Ajánljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyósittatnak győződjenek meg eiőnyös feltételeinkről. Felvilágosítással minden irányban szolgál a társulat vezetősége.
