Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-01-01 / 1. szám
1905. január 1. Vendéglősök Lapja 5 ha a szegények sorsát elviselhetővé tesszük. Ez a czél a jótékonyság mozgató-ereje s ha mégis oly csekély az eredmény, ennek leginkább az az oka, hogy a nyomor immár feneketlen tengerré nőtt. Ha csakugyan feneketlennek, kiapadhat- lannak bizonyul ez a tenger, akkor semmi kétség, ebben fog elsülyedni a modern társadalom. Mi azonban más meggyőződésben vagyunk. Ez a tenger nem is feneketlen, nem is kiapadhatlan. Csak folyjon tovább a jótékonyság serénykedése, de a felebaráti szeretet ne álljon meg az irgalom kenyerénél. Oda kell hatnunk, hogy minden ember biztosítva legyen a nyomor ellen, önmaga által. Ne a könyörület, hanem a munka adjon kenyeret. Szegények ugyan mindig lesznek közöttünk, de semmi szükség arra, hogy nyomorgók is legyenek. Ezt pedig nem nehéz elérni, csak egy kell hozzá, az, hogy a tőke ne szívjon föl a szegényektől többet a fölöslegnél. Kezében mindig legyen munka a dolgozni akaróknak s vigyázzon arra, hogy a munka gyümölcse ne legyen kevesebb a kellőnél. így halmozódhatnak a tőke milliói, a nélkül, hogy a szegények kenyere is utána gurulna. Szóval, a társadalomnak nemcsak könyörületesnek kell lennie, hanem méltányos gazdának is önmaga iránti okosságból. Még igy is marad elég tere a könyö- rületnek szemben a testi és lelki tehetetlenekkel. Sőt már is szükséges volna, a köznyomort nagyban enyhítené, ha a könyörület nemcsak az anyagi Ínségre, hanem a szellemire is kiterjesztené kezeit. Igen bizony, a nyomor egyik legveszedelmesebb forrása az ügyefogyottság, a szellemi korlátoltság. Ezeken segíteni van olyan könyörületesség, mint az éhségnek kenyeret szeletelni. Hogy miképpen kell ezt tennünk, erre a sok közül igen helyes módot talált a délvidéki társadalom. Ugyanis Temesvárott a Délvidéki Nemzeti Szövetség néphivatalt állít fel, mely a munkások és cselédek szolgálati viszonyaiban, a szegény emberek iskolai és tandijmentességi dolgaiban, adó- és katonaügyeiben, teljesen munkaképtelen szegények segélyezése dolgában, betegsegélyző- és cselédpénztári ügyekben, okmányok beszerzésében, vagyontalan anyák gyermek- tartás iránti pereiben, vadházasoknak törvényes házasságra lépésében díjtalan tanácscsal és útbaigazítással szolgál és ott, a hol szükséges, közbenjár a hatóságoknál. Egész gárdája állt össze a társadalom legintelligensebb elemeinek, hogy fölváltva és a munkaanyagot megosztva, segítséget nyújtson az ügyefogyott népnek. Az utánzásra méltó példa, remélhetőleg, mielőbb megtermi kívánt gyümölcsét. Különösen, a miért szóvá is tettük ezt a nemes és okos kezdeményezést lapunkban, kívánatos, hogy a vendéglői asztaltársaságok tanulmányozzák ezt a kérdést s vonják működésűk körébe a szellemi ínség enyhítését. Nem lehetetlen ez, hiszen minden asztal- társaságban van elég képzett ember, a ki tanácscsal, útbaigazítással segíthet szegény felebarátaink ügyes-bajos dolgaiban. A mi szakmánk Amerikában. Oeltéri Mór az „Országos Iparegyesület“ igazgatója, a ki a st.-louisi világkiállítást tanulmányozta, érdekesen számol be tapasztalatairól. Már egy Ízben volt alkalmunk a „Magyar Ipar“-ba irt czikkeiből néhány bennünket közvetlenül érintő részletet közölni s most ismét módunkban van több szakmánkra vonatkozó megjegyzését reprodukálni. Szállodák, pinczérek. A nagy városokban nagyon el vannak terjedve a hotel garnik, a boardinghous-ok, melyekben egyesek és családok teljes ellátást kaphatnak. Bútorozott lakások teljes berendezéssel szintén fölös számban vannak. A nagy szállodák néha látványosságszámba mennek. A 7-ik, 8-ik emeletre a gyorsan közlekedő, nagyszámú lift segítségével egy szempillantás alatt följutunk. Vízvezeték (meleg is) minden szobában van, a legtöbb fürdővel és egyéb mellékhelyiséggel is el van látva. A fő bútordarab a széles ágy. De minden más bútor is csinos és praktikus. Persze vannak közepes szállodák is, melyeknél a mi vidéki hoteljeink is jobbak. A szállodák és étkezőhelyiségek árai jóval magasabbak, mint a mieink, de amerikai fogalmak szerint igen méltányosak. Vannak természetesen drága és nagyon drága hotelek is, de ezeket éppen az a közönség keresi föl, mely a magához hasonlók között akar lenni és készséggel, meg könnyűséggel viseli el a magas árakat. Hisz ez minden világvárosban igy van. A pinczérek, a szolgálat — kivéve a legtökéletesebb hoteleket — nem kielégítő. Ennek két főoka van. Először is itt nem tanulnak a pinczérek. Minden kétes exisz- tenczia, a ki nem kap jutalmazóbb foglalkozást, pinczér lesz. Tehát gyakorlat és ügyesség hijján fognak a mesterségükhöz. Másodszor pedig itt mindig előre fölveszik és elkönyvelik az egész megrendelést. A pinczér pedig egyszerre hoz mindent és nem ritkán utoljára hagyja azt, a mit az ember legelőször akarna elfogyasztani. A mi pinczéreink ügyessége, fürgesége és figyelmessége itt majdnem ismeretlen fogalom, legfeljebb a négerek között fordul elő, kik közepes restaurácziókban majdnem monopolizálják a pinczérséget. A nagyobb szállodákban és étkezőkben meg kell elégednünk a fehérek fontoskodásával. De szükség esetén — és főleg rövid időre — ezt is meg lehet szokni. Az amerikai drágaságra fölemlíti, hogy St.-Louisban szállodában egy jobb szobáért 20—40 márkát is kell fizetni, s egy czipőre két gomb felvarrásáért 2 és fél koronát követelnek. De mindenkin túltett egy kiállítási vendéglő, melyben egy üveg sörért másfél dollárt, vagyis 7 és fél koronát kellett fizetnem és azután a sör nem is volt valami kitűnő. Csak néhány példát hoztam fel. A nagy dolgokra nem is akarok kiterjeszkedni, mert a telek, a ház értékére nézve ugyanaz az arány, mint a többi normális czikkekre. Azt hiszem, hogy átlagszámítás szerint úgy kell venni az arányt, hogy a mi nálunk egy forintba kerül, az Amerikában egy dollárért kapható. Egy egy- lovas kocsinak másfélórai rázogatásért (errefelé a kövezet mindenütt nagyon rossz) öt dollárt fizettem, talán sokan nem fognak elszörnyüködni. De ha ezt átszámítom 25 koronára, minden beavatott csakhamar konstatálja, hogy ugyanazt nálunk megkapjuk 3 koronáért. A szomszédom a czipőjére egy foltocskát akar varratni, azt izeni vissza a suszter ur, hogy azért a pénzért, a mibe ez kerül, egy teljes pár uj czipőt vehet magának. Egy utitársam két, kissé meggyürődött öltözet ruhát küld a szabónak kivasalás végett. A félórai műveletért 25 koronát kellett fizetnie. Nincs koldus. Vagy tiz nagy városon vitt keresztül az utam. Gazdag és szegény városokat láttam. En nem elégedtem meg a városok cityjének megtekintésével. Érdekeltek^ külvárosok, a munkásnegyedek is. Es sehol se láttam koldust. Ez az egy tény csakugyan meghatott. És ezért sokat meg tudok bocsátani, sokat el tudok nézni. Tehát egy állam, a hol a szegény ember két keze munkájával mindig megkeresheti a mindennapi kenyerét. Egy pécsi honfitársammal találkoztam, a ki pinczér volt egy nagy vendéglőben. — Hogyjnegy a sora? kérdeztem tőle. — Kitünően. Többet keresek, mint a mennyi kell. — És mi volt otthon ? — Semmi. — Nem értem. — Iszonyodtam a munkától, pedig fele ennyi munkával is szépen megélhettem volna odahaza. De az a bajunk, hogy otthon elhízzuk magunkat. Ki az apjára, ki a barátaira vagy rokonaira támaszkodik. De itt, az idegenben „muszáj“ dolgozni, mert nem támaszkodhatik senkire, még a hatóságra se. A ki nem dolgozik, az éhen veszhet. És ez a muszáj teszi azt, hogy ebben az országban alig van koldus. S ha egyszer már megtanultunk dolgozni, mert muszáj, akkor már vigan megyünk neki az élet küzdelmeinek, melyből sok honfitársunk győzelmesen került ki, vagyont, tekintélyt szerezve magának és családjának . . . r . Érdekes felfedezés. A „Szőlőszeti és Borászati Lap“-ban rendkívül érdekes fölfedezésről olvasunk, a mely ha a kísérletek által igazoltatik, egészen átalakítja szőlőművelésünket. Nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a szőlő kapálása s igy művelésének egyik legköltségesebb és legfáradságosabb része elesik. Igaz, hogy a régi időben Somlón sem kapáltak, csak hurul- tak és gyomláltak, de azért a jelzett felfedezés mégis újnak tekinthető. Ordódy Lajos igy számol be a kérdésről: Elzászban, Colmar környékén, van egy Kerler nevű szőlőmüves, aki negyven esztendő óta nem kapálja szőlőjét, a melynek kiterjedése mintegy 600 négyzetöl, hanem csak gondosan kigyomlálja és mégis több termése van, mint szomszédjainak, akik kapálják szőlőiket. így jelentette ezt Oberlin, a hírneves elzászi szőlőtermelő, kinek neve a szőlőművelés terén nem ismeretlen. A Kerler-féle szőlőmüvelési mód arra vezette Oberlint, hogy hasonirányu kísérletet tegyen, miért is 1900-ban az Endlen cantonban levő szőlőjében, amely Colmar Vénus Székely-forrás Kézdi-Polyán. A kontinens legerősebb lithyum és természetes szénsavtartalmu forrása Különösen alkalmas és elérhetetlen hatású vese- és hólyagbajoknál ~ Kitűnő mint üditőviz borral. ------- ■ Prucha Károly és Társa Budapest, VII., Erzsébet-körut 33. szám.
