Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-07-05 / 13. szám
2 Vendéglősök Lapja 1905. julius 5. és vonzóerőt gyakoroland a vendégekre: konzumálásra csábítgatva őket. Kóstoló po- hárkákat és reklámplakátokat is a czeg szállít. — Mindeme felsorolt dolgokat: kölcsönbe, ingyen, bizományba, elvámolt franko árakon szállítja. Ezekre jól tessék figyelni. (Vajha a vendéglősök is jól figyeltek volna erre!) t. i. hogy mely dolgokat kapják bizományba; mit ingyen és mit kölcsön ?! Mert éppen e négyféle Ígéret összezavarasa okozza, hogy a vevő lépre megy. Megvesz saját számlára egy nagy kvantum méregdrága, neki használhatón bort a nélkül, hogy tudná; sőt abban a hiszemben, hogy a borok bizományba szállíttatnak. De az utazó ügyes fondorkodással ráveszi ot arra, hogy (a mint mondja: a kölcsönbe átengedendő tárgyakról szóló) kötjegy-et sajátkezüleg aláírja — olvasatlanul. Sőt azt is odairatja a vevővel, hogy olvasta, a mit aláirt. Ha ez sikerült — a többi az ügyved dolga . . . * * * Változatul egy osztrák lap, a „Deutsches Volksblatt“ Wien, 1902. decz. 24-iki számában „Eine Warnung für unsere Gastwirte“ és „Becsapott vendéglősök“ czim alatt megjelent czikkeiből idézünk — majd legközelebb. Seprő. Áldásos mozgalom. Öröm tölti el szivünket, hogy évek óta tartó fáradozásunk a szövetkezeti eszme népszerűsítésére nem volt egészen meddő. Több derék budapesti korcsmáros megértette a kor szavát s összeállott, hogy szikviz-gyárat alapítson. A vállalkozás czélja, hogy a kitűnő „csillaghegyi“ forrást megszerezze és értékesítse. Jól esik tudnunk, hogy a mozgalom sikere már is biztosítva van. A vendéglősöket ez úttal is felhívjuk, hogy lépjenek be a szövetkezetbe már csak azért is, hogy a karteles szikviz-gyárosokat megtorolják. A titkos ellenségek. A vendéglősök is nem egyszer tapasztalták, hogy valami alattomos, gonosz nyelv rágódik jó hírükön, rontva üzleti hitelüket. Legutóbb a „Szigetvári Kereskedelmi Testület“ titkára lerántotta a leplet ezekről a titkos ellenségekről, a kik nem mások,^ mint az úgynevezett „informations bürók“, a tájékoztató irodák lelkiismeretlen, vagy rosszakaratú megbízottai. Az irodák nem bűnösök ebben, mert hát nem tudják, hogy megbizottuk alaptalan tudósításokkal dolgozik. A baj pedig nagy ; már igen sok szak- társunknak okozott kárt és kellemetlenséget, azért nagyon is időszerűnek tartjuk, hogy az említett titkár czikkelyének közlésével erre az ártalmas visszaélésre felhívjuk olvasóink figyelmét. Hogy mily káros kihatással, mily súlyos következményekkel bírhatnak a rosszaka- iatu informácziók — Írja a szigetvári titkár — arról a nagyközönségnek halavány sejtelme sem lehet, hogy az olyan egyé- nek, kik ezt gyakorolják, sőt néha sportszerűen űzik, mily kártékony és veszedelmes tagjai az emberiségnek, azt csak kereskedők, iparosok tudják kellőkép megérteni. Az ilyen egyének, ha hiteltudósi- tást kell nekik elintézni, ha valamely kereskedő vagy iparos felől tudakozódnak náluk, legtöbb esetben hamis, rosszakaratú irányban intézik ezt el. Legyen a kérdezett kereskedő vagy iparos anyagi helyzete rendezett, üzletviszonyaik kedvezőek vagy eléggé kielégítők, ők teljes nyugalommal, minden lelkifurdalás nélkül megírják, hogy a kérdezett anyagi viszonyai ziláltak, üzletmenete rossz, ellene perlések folynak s több hasonló, a valóságnak meg nem felelő dolgokat, szemérmetlen hazugságokat. Ha valaki egy üzletet nyit vagy átvesz valakitől egy üzletet, vége-hossza nincs a rágalmazó leveleknek, a piszkos hazugságokkal bélelt tudósításoknak. Sőt még tovább is mennek az ilyen veszedelmes egyének, nemcsak kereskedelmi tudósításoknál alkalmazzák ezt az alávaló és nemtelen fegyvert, hanem magántermészetű tudakozódásnál is. Behatolnak egyes egyének családi életébe, magánviszonyaiba és sokszor ha nem is tudakozódnak náluk, erre külön felkérve nem is lesznek, akkor is betolakodnak kártékony Írásaikkal oda, a hol kartársaiknak, polgártársaiknak árthatnak. Igaz, hogy ezen tudósítások nem mindig találnak hitelre, igaz az is, hogy a kérdező több oldalról is szerez be értesítéseket, de mindamellett igen alkalmasak arra, miután a gáncs, a rágalom gyorsan terjed, könnyen talál meghallgatásra, hogy a szóban forgó kereskedő vagy iparos hitelét meggyengitse, megszorítsa, kellemetlenséget okozzon neki és hozzájáruljon esetleges anyagi romlásának előidézéséhez. Van-e hasznuk az ilyen tudósitó egyéneknek csúnya manipulácziójukból vagy nincs, nem kutatom, azt azonban igenis ki kell jelentenem, hogy bármi legyen itt az indító rugó, bármi is vezesse őket, akár haszonlesés, akár a rosszindulat, akár a bosszú vagy a tisztességtelen verseny ez undorító formája, mást, mint megvetést nem érdemelnek. Egy azonban a baj, hogy ezek mindenkor a titok vastag lepedője alá bújnak, alattomosan, vakondmódra dolgoznak s igy kilétüket csak nagy ritkán, elvétve lehet megtudni. Megrágalmaznak kereskedőt és iparost nyakra-főre, róluk hamis, alaptalan, a ténynek meg nem felelő értesítéseket adnak le. Panaszkodott nekem is már néhány helybeli kereskedő és iparos, hogy róluk milyen rágalmazó és igazságtalan tudósítások mentek üzletfeleikhez, de meggyőződtem erről magam is, mert hisz felőlem is mentek ilyenek, engem sem kíméltek meg „jóakaróim“. Nem hiszem, hogy ezek az „urak“ ismernék a budapesti Mentőegyesület jelmondását: „Mindnyájunkat érhet baleset“, mert akkor, mielőtt ily gyalázatos tettre szánnák el magukat, talán számolnának a következményekkel. E soroknak nem czélja a hiteltudósitás ellen állást foglalni, sőt ellenkezőleg, mindenkinek el kell ismerni azok nagy fontosságát. E hiteltudósitások azonban, mint már jeleztem, csakis úgy bírhatnak kellő értékkel, ha minden tekintetben megbízhatók. Éppen ezért a kereskedőknek és iparosoknak reputácziója érdekében tenni kell valamit; minden alkalmat és módot fel kell használni, hogy az olyan egyének, kik felebarátaik ellen ily alávaló eszközökkel dolgoznak, lehetetlenné tétessenek, érezzék a társadalom megvető, lesújtó Ítéletét. Vendéglősök zaklatása. Most nem azokról a boszantásokról és károsításokról ejtünk szót, a melyekhez a finánczok, rendőrök s a hatóságok kegyelméből jutunk. Ez már szinte megszokott, mindennapi panaszunk. Uj üstökös jelent meg a vendéglősipar egén. Ennek az üstökösnek a magját a M. kir. Curia egy döntvénye, uszályát pedig egy idegen társaság képezi, a mely a külföldi zeneszerzők jogainak védelmével akar csillogni, illetőleg félelmet gerjeszteni, arra a vendéglősöktől pénzt erőszakolni. Az ügy kényes művészeti s érdekes jogi szempontból. Arról van ugyanis szó, hogy a szellemi munka, illetőleg az ennek termékeihez való tulajdonjog éppen oly törvényes biztosítékokban részesüljenek, mint az emberi munkásság egyéb produktumai. Mi, a kik mint szellemi munkások állunk a vendéglősipar szolgálatában, csak helyeselhetjük, valamint minden gondolkodó ember méltányosnak tekinti, hogy a szellemi alkotások éppen oly elidegenithetlen tulajdonnak tekinthessenek, mint az anyagiak. Méltányos ez annál is inkább, mert hát ahoz, hogy valaki a művészetek, irodalom és tudomány akármelyik ágában némileg is productiv tényező lehessen, nemcsak sok pénzzel megszerzett alapműveltség, fárasztó, szakadatlan tanulás és gyakorlás szükséges, hanem mindenek előtt Istenadta tehetség, az a sajátos valami, a mely ha valakinek felülről meg nem adódott, ezt senkinek sem adhatja meg a pénz, az igyekezet és az iskola. Ezek a felülről megkülönböztetett emberek azzal is megkülönböztetődvén, hogy munkájuk legtöbbször gyatrán s mindenkor bizonytalanul honoráltatik, méltányos, hogy alkotásaik törvényes védelemben részesüljenek. Nemcsak méltányos, hanem szükséges is ez, hiszen nemcsak egyes nemzetek, hanem az egész emberiség haladását, erkölcsi tökélyesbülését az ő jutalmazatlan tevékenységük irányította, irányítja és fogja irányítani. Mindenki lehet derék ember, hasznos tagja a társadalomnak, több - kevesebb embertársának a jótevője; de a ki valamennyiünket erre buzdít, a jó híveivé tesz, a szép cultiválóivá avat, oly nevek, mint Budha, Mózes, Sokrates, Plato, Praxiteles, Jézus, Mohamed, Rafael, Dante, Voltaire, Rousseau, Zrínyi a költő, Luther, Aquinoi szt. Tamás, Hugo Viktor, Vörösmarty, Petőfi, Bethoven, Liszt, Hayden s ki tudná mind elsorolni Munkácsyig és Jókaiig. A mit alkottak s ránk örökül hagytak, meg nem fizettettek s a mit átszenvedtek, azért kárpótlást sohasem nyertek. így állván a dolog, legkevesebb, a mit tehetünk; a civilizáció elemi követelménye, melyek a helyszínen megtekinthetők és átvehetők ajánlja Szeifricz Antal utódai részvénytársaság bornagykereskedö BUDAPEST, VI. kér., Andrássy.ut 4. szám.
