Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-03-20 / 6. szám
1903. márczius 20. 2 Vendéglősök Lapja földi serfőzdék az exportált sörök után sör fogyasztási adót (söradó pótlékot) nem fizetnek. hanem a helyett a határon rójják le a söradópótlékot. Ebben azonban lényeges különbség rejlik a hazai serfőzdék rovására, mert a midőn mi a termelés közben megállapított mennyiség után adózunk, mi viseljük az apadással járó és — sajnos — tör- vényhozásilag eléggé nem méltányolt jelentékeny veszteséget; az idegen sörök csak a határon jutnak ez adó alá, s igy az apadás révén elveszett mennyiség terhűkre söradópótlék alá nem esik. S igy sem a sörgyár, hanem a vevő fizeti ezen fogyasztási adó jellegével bíró pótlékot, úgy, hogy e részben a hitelezés sem terheli a külföldi serfőzdét. Ez az apadási mennyiség pedig máris jelentékeny veszteségnek bizonyult és nem szabad azt kicsinyelni, különösen nem akkor, midőn a sörüzlet a rossz gazdasági viszonyok, a szőlőtermelés újabb térfoglalása és a jelentékeny konkurenczia miatt amugyis csak krajczárokra menő haszonnal dolgoz- hatik. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a söradópótlék a sörnek foktartalma után rovandó le és nem tudjuk, vájjon e tekintetben elég szakszerű és szabatos-e a kezelés a határon ? S hogy nincs-e mód arra, hogy magasabb fogtartalommal bíró sör mint alacsonyabb foktartalmu gyártmány jut megadóztatás alá. Felesleges hangsúlyoznunk. hogy nem rosszakaratra vagy visz- szaélésekre gondolunk itt, hanem egyedül arra a körülményre, vájjon az ellenőrző közegek a kellő szakismerettel és idővel rendelkeznek-e a foktartalom pontos megállapítására ? A hazai serfőzdék még annyiban is hátrányban vannak az idegen serfőzdékkel szemben, hogy ők a söradópotlékot is kénytelenek az adóleróvás egységes voltánál fogva hitelezni, úgy, hogy gyakran a sör árával együtt a kifizetett adóösszeg is dubiozzá és behajthatatlanná válik és elvész. Utalnunk kell egy további visszásságra, mely a szállítási dij hátrányos megállapításában nyilvánul. Tény ugyanis az. hogy a tarifák olykép vannak megállapítva, mikép a külföldi, jelesül az ausztriai körök útja mihozzánk a legsimábbra van egyengetve. Hogy csak néhány körülményt emeljünk ki, utalunk elsősorban a Grácz-Délivasut állomás és Kőbánya-állomás közti forgalomban fennálló sörszállitmányokra vonatkozó kedvezményes díjtételekre. Ugyanis a Grácz- Délivasut állomásról Kőbányára küldött legalább 5.000 kg. súlyban feladott sörre 184 fillérnyi kedvezményes díjtétel engedélyeztetett métermázsánként, ami a díjszabás szerint 262 fillérrel szemben métermázsánként 78 fillér engedményt képez. Igaz ugyan, hogy ez a kedvezmény kölcsönösnek van feltüntetve, amennyiben Kőbányáról Gráz-Délivasut-állomásra küldött hasonló szállítmányok ugyancsak ezt a kedvezményt élvezik, csakhogy ez a kölcsönös- nek feltüntetett kedvezmény csupán látszólag kölcsönös, minthogy e kedvezmény tényleg csakis Gráczból bejövő szállítmányok vehetik igénybe. A hazai serfőzdék ugyanis e kedvezménynyel a gyakorlatban egyáltalán nem élhetnek, mert hisz még e kedvezményt mellett sem versenyezhetnek Ausztriában az ottani sörárakkal. E szerint erről a kölcsönös kedvezményről szívesen lemondunk és az igazi recziproczitást csakis az engedmény megszüntetésében látjuk. A pénzügyi kormánynak, valamint a fogyasztó közönségnek azt is tekintetbe kell vennie, hogy a söripar hanyatlása maga után vonja az állam jövedelmeinek jelentékeny csorbulását és igen-igen sok munkás kéz tétlenné válását. Kétségtelen dolog ugyanis, hogy a serfőzés mai fejlettségében oly gyári iparágat képez, amely a nemzetgazdaság összes tényezőit foglalkoztatja, jelesül a gazdát, akinek árpáját és komlóját, ökreit és jégtermelését veszi igénybe, az iparost, aki kiegészítő tényezője a gyártelep és a gyártási folyamat fentartásának, a munkást kiknek ezrei találják meg existencziájukat a a sörfőzdében, a nagy- és kis-sörkereskedőt a vendéglőst, a fűszerest, a kávést és végül az államot, amely a fogyasztás emelkedésével nagy arányokban emelkedő adó jövedelemhez jut ; pedig ép oly arányokban fogy is e jövedelem, hogyha a sörtermelés fejlődésében akadályokra talál és fogyasztása csökken. Még igen sok körülményekre utalhatunk, amelyek egyenesen felfoghatatlanná teszik azt, hogy az állam és a nagyközönség miért nézi összetett kezekkel azt, hogy a tényleges hazai sörszükséglet jelentékeny részét a külföldi sörök lássák el. Megfog- hatlanná azt, hogy miért igyék a magyar ember rosszabb külföldi sört, — még ha drágább is — midőn idehaza jobb hazai sört kap, s hogy miért engedjük be hazánkba, társasköreinkbe, a klubbokba, de még a parlamenti buffetbe is az idegen sört, midőn ezzel hazai iparunkat károsítjuk. A hajó-vendéglők. A Duna Magyarország szfvere s éppen ezt sokáig szabadon szipolyozta Ausztria. A cs. és kir. szabadalmazott Duna-gőz- hajós-társaság hajói úgy eveztek a magyar vizeken, mintha ellenséges golyók lettek volna. Az állami szubvenczió valóságos harcz volt rajtunk, mert ez a társaság idegen személyzetnek adott kenyeret s tarifáit, meneteit úgy irányította, hogy valóságos veszedelme volt közgazdasági életünk fejlődésének. Sürü és nagy volt a panasz e miatt, de hiábavaló mindaddig, a mig Baross Gábor nem állott a kereskedelmi kormány élére. Ő sem tehette azt, a mit szeretett volna: nem vonhatta meg ettől a megcsontosodott osztrák társaságtól a subvenciót, mert — a mint köztudomású — az uralkodóház némely tagja a társaság főrészvényese. Tette azt, a mit tehetett. A magyar érdekek szolgálatára megteremtette a Máv. hajóparkját, majd megalakította a ..Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvény-tár- saság“-ot. így valamelyest javult helyzetünk a Dunán, de még mindig nem úgy állunk ott, a hogy kellene. A Cs. kir. Duna-gőzhajós-társaság még mindig kizsákmányolandó gyarmatnak tekint bennünket. Mi csak azt említjük meg, a mi reánk tartozik. ^ A társaság hajóin különösen a hosszú járatokon, a vendéglőket legtöbbnyire ausztriai vállalkozók bérlik s osztrák bort, osztrák élelmi szereket árusítanak drága pénzen. A személyzet legtöbb esetben alig tad magyarul s a közönséget lustán és gorombán szolgálja ki. Minthogy hazai vendéglőseink alig élhetnek, pinczéreink közül mindig több száz van munka nélkül; sörünket, borunkat a termelők csak nehezen és potom áron tudják értékesíteni; ennélfogva nagyon is reánk férne, hogy a magyar subvenczió nélkül élni nem tudó társaságot kényszerítve a kereskedelmi kormány a magyar ipar és termelési érdekeinek respektálására. Ez annál is inkább kívánatos, mert nemcsak ezek a hajók gazdagítják az idegen vendéglősöket és termelőket, hanem a vasúti étkező-kocsik is, a melyek egykor jövedelmező restaurációinkat tönkre tették. Ezek is idegen vállalkozók kezeiben vannak s ezek is osztrák borokkal maszla- golják a magyar közönséget. Itt az ideje, hogy a kormány féltékenyen gondoskodjék a magyar ipar és termelés érdékeiről a közlekedési intézményeknél A királyok konyhája. Az angol udvar legszebb konyhája Windsorban van. Ebben a konyhában egy egész ökröt meg lehet sütni. Vilmos német császár sokszor felülvizsgálja a konyhaszámadásokat. Berlinben a főszakács rémet, akinek még egy német és franczia segédje van. A franczia nyelv használata az étlapokon azonban szigorúan tilos. Közönséges napokon négy mázsa húst a főznek a német udvarban. Vendégségek alkalmával még segítséget is kapnak a szakácsok. A cár konyhájának az élén egy elzászi ember áll, aki azelőtt katona volt. Ez különösen Ízletes levesek elkészítéséhez ért és a káviár elkészítésére reczeptgyiijteménye van. Az étlap félig angol, félig franczia. A czári konyhában egyébként állandóan két-három felügyelő ácsorog, akiknek a feladata a gyanús dolgokra figyelni és a czári asztalra kerülő ételeket megkóstolni, hogy nincsenek-e megmérgezve. Ezt a munkát a kelleténél is nagyobb buzgósággal is teljesitik. Rómában, Madridban és Stockholmban benszülött szakács van a királyi udvarban. Abdul Hamid szultán ezelőtt megelégedett franczai szakácsokkal, a német császár látogatása után azonban három német szakácsot fogadott. A szultán ételeit ezüst edényekben főzik. Ezeket az edényeket, mielőtt a szultán asztalára kerülnek, a nagy vezér sajátkezüleg lepecsételi és csak a szultán jelenlétében távolitják el a pecséteket. Egy kamarás rendszerint megkóstolja elébb az ételeket. A legcsodálatosabb fejedelmi konyha a khinai. A konyhaszemélyzet hetvenhat szakértőből áll- Ezeknek különösen érteni kell a medvetalp, antilopfark és a majomnyelv elkészítéséhez és egy egész elkülönített osztály foglalkozik a madárfészek-leves főzésével. MEGHÍVÁS a BUDAPESTI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSÖK és KORCSMÁROSOK IPARTÁRSULATA XXIX. rendes közgyűlését 1903. évi márczius hó 31-én délután 3 órakor az István föherczeg szállodában fogja megtartani. Napirend: 1. Évi jelentés. 2. A számvizsgáló-bizottság jelentése. 3. Az 1902. évi számadás. 4. Költségvetés az 1903. évre. 5. Felmentvény. 6. Előterjesztések és indítványok. 7. Választás. Az ipartársnlat közgyűlését a temetkezési egyesület közgyűlése folytatólag követi. Budapesten, 1903. márczius 13-án. A választmányPinczérszakiskola Temesvárott. A , Dél magyarországi Közlöny“ Írja a következőket: Csak a napokban vettünk hirt arról, hogy Miskolczon nagy ünnepélyességek között megnyílt a pinczér-szakiskola. Nemcsak Borsod vármegye kitűnőségei s Miskolcz város vezetőférfiai, hanem maga a közoktatásügyi kormányzat is élénk érdeklődéssel vettek részt ezen a jelentős ünnepélyen. Leutazott Budapestről Mártonffy Márton iparoktatási főigazgató is s ő maga adta át fenkölt szavakkal az új intézetet rendeltetésének. Ki kételkedik benne, hogy ezen uj szakiskola valóban hézagot pótló intézmény ? A kis borfiuból válnak későbben társadalmunknak vagyonilag számottévő tagjai. Ki ne szeretné, ha ezen szellemileg mü-s
