Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-10-20 / 20. szám
2 Vendéglősök Lapja 1903. október 20. Örömhír. Már tudattuk, hogy az ipartörvény revizionális javaslatainak elkészítésével a kereskedelmi miniszter Szterényi miniszteri tanácsost bízta meg, a ki minden szakmából hi meg hivatott férfiakat, hogy véleményüket meghalgassa. Jól esik tudatnunk, hogy iparnnk köréből már is meghívta Török István szaktanárt, a ki behatón nyilatkozott az iparunk terén kívánatos reformokról. A miniszteri tanácsos kimerítőn fejtegette intenczióit, a melyek kedvező újításokat jelentenek ipar inkra. így kijelentette, hogy az ipartársulatok az egyesületekkel egyenlő hatáskörrel ruháztatnak föl, azonos szabályok szerint működnek. Ez azt jelenti, hogy az ipartársulatok is hatósági jellegűek lesznek, a tagság a szakmabeliekre kötelezővé válik s igy a kontárkodásnak ma korlátlan utjai, a hatóságok félszeg, káros intézkedései megszűnnek. Ezt előre is örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy ezután fokozott reménynyel és bizalommal tekinthessenek a jövőbe. A korcsmái bitéiről.*) Irta: Dr Révay Zoltán budapesti ügyvéd. A mai sivár üzleti viszonyok között, a mikor általános a panasz, hogy a napi bevétel az üzletfentartási költségeket is alig fedezi, számos vendéglős és kávés keserűen sóhajt fel: beh jó volna, ha azt a sok pénzt, a mit a jó időkben kihiteleztem, most viszontláthatnám, de hiába, ha adósaim szép szerével nem fizetnek, perrel nem léphetek fel ellenük, mert a legtöbbnek tartozása meghaladja azt az összeget, melyet a helyhatósági szabályrendelet szerint hiróság előtt érvényesíteni jogosítva vagyok. A legtöbb vendéglős és kávés ezen téves vélemény folytán futni hagyja adósát, a ki többé feléje se néz s magában nagyot nevetve, uj helyiséget keres, hol egy ideig rendesen fizetvén, bizalomra, s törzsvendégi tekintélyre tesz szert, a mit csakhamar arra használ fel, hogy, a mig ki nem ismerik s a helyiségből ki nem nézik, felirásra fogyasszon. Rengeteg az a kár, melyet az érdekeltek a hitelezés — ezen különben soha ki nem irtható szükséges rossz miatt szenvednek, mely kárukat azonban legalább túlnyomó részben módjukban állana megtérittetniök, ha az említett téves vélemény nem uralkodnék közöttük. Az a szabály, hogy a korcsmái hitelezésen alapuló követelés csak bizonyos, az illető törvényhatóság szabályrendeletében megszabott összeg erejéig érvényesíthető, nem általános, mindenkire kivétel nélkül érvényes, hanem csak kivételes jogszabály. Ezt a szabályt ugyanis az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló 1883. évi XXV. törvény- czikk mondotta ki, a mely pedig kivételes törvény és a benne foglalt összes rendelkezések is csak kivételes esetekre szálának. Ezek a kivételes esetek pedig éppen csak akkor állanak elő, ha uzsorás jellegű, az adósra nézve káros hitelezésről van szó, a hol tehát, a mint a törvény magát kifejezi, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közt szembeötlő aránytalanság mutatkozik vagy pedig a hitelnyújtás alkalmas arra, hogy az adósnak vagyoni romlását idézze elő vagy azt fokozza. Ha ezen két eset közül bármelyik fenforog, a hitelügyletet, legyen az bárminő, *) Ezt a fontos czikkelyt különösebben is ajánljuk az ipartársulatok és egyes vendéglősök figyelmébe, mert a jeles szerző által fejtegetett elvek felhasználásával sok anyagi veszteségből menthetik meg magukat. — Szerk. pld. korcsmái hitelezés, a biróság érvényteleníti, ha azonban ezen esetek egyikéről sincs szó, a hitelezés érvényes s abból folyó jogait a hitelező minden akadály nélkül érvényesítheti. Példákkal illustrálva tehát, ha az a korcsmáros, a kinek vendége 10 üveg,összeson 8 korona értékű bort fogyaszt, — azért 20 koronát számit, akkor csak a szabályrendeletben megállapított összeget követelheti, mert az által, hogy a kiszolgáltatott áru értékénél aránytalanul többet követel, az uzsoratörvénybe ütköző dolgot cselekszik; ép úgy, ha nagyobb összegre rugó hitelt nyújt egy szegény napszámosnak, a kinek jövedelmével a költekezése nincs arányban, szintén beleütközik az uzsora-törvénybe, mert ezáltal annak tönkremenetelét elősegíti. De ha egy olyan embernek hitelez, a kinek vagyoni helyzete, társadalmi állása olyan, hogy a vendéglősnek nincs oka feltételezni azt, hogy a hitelnyújtás által annak tönkremenetelét mozdítja elő s ha nem követel egyebet, mint hitelezett étele-italáDak becsületes ellenértékét, akkor semmiféle tilos dolgot nem követett el s nincs az a bíróság, a melyik őt jogos követelésétől megfoszthatná s az ő kárára az ingyenélőnek adhatna igazat. Ezek mellett szükségesnek tartom annak az igen fontos körülménynek a megjegyzését, hogy azt, miszerint a hitelezés az uzsoratörvénybe ütközik, hogy tehát a korcsmáros többet követel, mint a mennyit a hitelezett áru ért vagy nogy a hitelezés tönkretételének előmozdítására alkalmas volt, mindig az adós — nem pedig annak ellenkezőjét a hitelező — tartozik bizonyítani. Az eddig elmondottak különben egészen maguktól értetődő dolgok, mert igaz egyrészt, hogy a korcsmái hitelezéssel gonosz indulata, tervszerű számitással dolgozó egyének, egyeseknek, sőt egész községeknek romlását idézhetik elő, de másrészt nagyon sok becsületes hitelező is akad, s a körülmények sokszor olyanok, hogy a hitelt megtagadni nem lehet, a mit bővebben fejtegetnem a viszonyokat ismerők előtt nem szükséges. De érvelésem helyességét legjobban bizonyítja a m. kir. Curiának többször kijelentett álláspontja is, legvilágosabban az 1886. évben kelt 855 számú Ítéletében, a hol egy 79 forintra rugó korcsmái követelést Ítél meg, kimondván indokolásában : „Az 1883 évi XXV. t. ez. IV. (A korcsmái hitelre vonatkozó) fejezetének megalkotásakor, nyilván az volt a czélja, hogy az alsóbb földműves és iparos osztályokat a korcsmái hitelezés utján való kizsarolástól megóvja, mely törvény, mint kivételes jogszabály szoros magyarázata lévén, annak keretébe Dem vonható oly követelés, mely nem uzsorajellegü“. Hogy ezzei szemben egyes alsóbb- biróságok, különösen pedig a törvényismerettel és jogérzékkel nem igen ékeskedő bagatel bíróságok igen gyakran félremagyarázott humanizmusból a rosszhiszemű adósokat veszik oltalmukba, ennek egyedüli oka, hogy az érdekeltek a legfőbb itélőszék álláspontját nem ismervén, azt argumentumul fel sem hozhatják. Biztató jelenségek. A mikor szőlősgazdáink borértékesitö mozgalmai megerősítették bennünk azt a meggyőződést, hogy a szövetségesek nélkül álló vendéglősöknek az ö táborukkal kell összeköttetést keresniük, nem tudhattuk, hogy ott erre megvan-e a hajlandóság. Reméltük azonban ezt a kölcsönösöknek mutatkozó érdekek erejénél fogva. Hogy a szőlősgazdák szövetsége kívánatos, mert erős, hatalmas támaszul szolgálhat, mutatja, hogy a borkereskedők is mindent elkövetnek, hogy maguknak a gazdák szövetségét biztosítsák, jól lehet, ők magukban is elég erősek és befolyásosak, nem úgy, mint a vendéglősök, a kiket a kereskedők gyöngítettek meg s tettek vazallusokká. Hogy ebből a csávából kibontakozzunk, nincs más mód, mint a termelőkkel való megegyezés és szövetkezés. Ez oly módon történhetik meg a legegyszerűbben, ha — a mint már többször fejtegettük —- bevásárló szövetkezetét alakitva, ezt egyezményes viszonyba hozzuk a borértékesitö szövetkezetekkel. Hogy ez nem lenne hiú kísérlet, kiviláglik a B. L. czikkelyéböl, a melyben a következőket olvassuk : „Nem egyszer hangoztattuk lapunkban, hogy mi sem vagyunk feltétlen barátai annak, hogy pin- czeszövetkezeteink detail üzletekkel vagy épen hitelezéssel foglalkozzanak, hanem becsületes szándékkal főleg a szolid nagykereskedelemnek és vendéglősöknek akarunk kezére járni. A borkereskedelem lépten-nyomon panaszkodik, hogy egyöntetű árut nagyobb mennyiségben teljes lehetetlen neki beszerezni és borminőségének folytonos változtatása miatt vevőit alig képes állandóan megtartani; az olyan szövetkezeteknek tehát, melyeknek sikerül ily módon nagykereskedőkkel összeköttetésbe lépni, semmiesetre sem ajánlható, hogy a kimérés, vagy éppen palaczkozás vesződtségébe, vagy koczkázatába belemenjenek. Keresni fogjuk pinczeszövetkezeteink számára az összekötő kapcsot a vendéglősök borbeszerzési szövetkezeteivel, feltéve, hogy azok készpénzért való bevásárlásra lesznek képesitve. Egyáltalán nekünk termelőknek a lehető legszorosabb nexusba kell lépnünk a vendéglösiparral, mert hisz köztudomásúlag boraink túlnyomó része ezek révén kerül a fogyasztó asztalára. A hajlandóság ily összeköttetést megteremteni a vendéglősök részéről is megvan és örömmel konstatáljuk, hogy azoknak orgánuma a „Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete“ által lanszirozott eszméket a boritaladó leszállításáról, a pálinkahamisitás üldözéséről stb, a legmelegebben felkarolja. Czélunk közös. A nagyközönséget akarjuk ismét a magyar bor szeretetére megtanitani és fogyasztására megnyerni. Ezt a czélt pedig csakis összetartással fogjuk elérhetni.“ A hajlandóság tehát a velünk való szövetkezésre megvan, jól ismerik érdekeiknél a kölcsönös vonatkozásokat s méltányolják feléjük való közeledésünk jeleit, A pillanat tehát elérkezett, hogy a cselekvés terére lépjünk. Ne várjuk, hogy vigyenek és toljanak bennünket, hanem egyszer már menjünk a magunk akaratából; mert ha tovább is tétovázunk, ezektől akilátásainktól is elesünk. Riasztó számok. Anyagi hanyatlásunkat mindnyájan érezzük, de hogy az mily rohamos, mennyire fenyegető, csak a számok világánál látható. A székesfővárosi statisztikai hivatal most számolt be az 1902-ik évben történt üzletnyitásokról és üzletbeszüntetésekröl. A kimutatás azzal záródik, hogy 23 év óta — a mióta a fővárosi statisztikai hivatal áll — nem voltak oly kedvezőtlen üzleti viszonyok a fővárosban, mint az utolsó 5 esztendőben. Ugyanis 1 „02-ben az üzletnyitások száma 6960 volt, az üzlet-zárásoké 7641. Az 1901 évhez viszonyítva, az 1901- évi állapotok határozottan kedvezőbbeknek tűnnek fel, a mi arra mutat, hogy hanyatt- homlok bukunk a pusztulás felé. A mi a székesfőváros egyes részeit illeti, legkedvezőtlenebbek lehetnek a kereseti viszonyok Kőbányán, a hol 1902-ben több üzletet csuktak be, mint ahányat megnyitottak, mert 100 üzletnyitással szemben 102 csukás volt. Ezután legkedvezőtlenebbek a viszonyok a Ferencz-városbun, ahol 81, mig a József városban 72, a Teréz-városban 68 s az Erzsébet-városban 58 üzletzárás esik 100 nyitásra.
