Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-10-20 / 20. szám
1903. október 20. 3 A helyzet tehát nemcsak aggasztó, hanem kétségbeejtő is s ha Magyarország hamarosan a gazdasági önállóság alapján nem szervezkedhetik, úgy a szétzülést ki nem kerülheti. Ezt a rohamos hanyatlást sinyli a mi üzletünk is s ha be nem áll az átalános föllendülés, a mi iparunknak is pusztulnia kell. Tudjuk ezt jól, ámde azért mégis érdekel bennünket, hogy közelebbről lássuk, miként szerepel iparunk az általános üzleti élet számai között. Előre is mondhatjuk, hogy a számok szomorún s a kormányzat elveire vonatkozólag lesujtÓD beszélnek. Lássuk csak! — Az 1902-ben nyitott 6960 üzlet között 1239-re rúg az italmérések száma, mig a 4641 üzlet-zárásból 927 esik az italmérésekre. Ezek a ránk vonatkozó számok még jellegzetesebbé válnak, ha megmondjuk, hogy a kimutatott italmérések között mind az 1239 nyitás, mind a 927 zárás pálinkamérés volt íme az állam, a mely vizet prédikál és bort iszik, illetőleg spirituszt itat. Állam- féríiaink kenetteljeseu szónokolnak az alkoholizmus vészes terjedéséről, az Íróasztalnál azonban derüre-borura osztogatják a pálinkamérési engedélyeket Galiczia élősdieinek, hogy az elszegényedett nép utolsó fillére is elsvarczkünsztlereskedtessék a vitríolos nedűvel. íme a veszedelem! mely az átalános üzleti pangásnál is jobban fenyegeti a vendéglős-ipart. íme az ok, a minek arra kell serkentenie bennünket, hogy kibontakozzunk elszigeteltségünkből s ipartársulati életünket kiemelve az apró sérelmek hánytorgatásából, a kupaktanácsi koma-politikából, elfoglaljuk helyünket a közélet harczábar. Eljött az idő, a mikor már nem lehet kicsinyes kérdésekkel bibelődnünk, hanem azoknak a nagy czéloknak kell élnünk, a melyektől a közgazdasági nagy átalakulások várhatók s a melyek igy a vendéglős-iparnak is uj helyzetet teremtenek. Eljött az idő, a mikor nem elég panaszkodnunk, hanem zörgetnünk kell; nem elég várnunk, hanem dolgoznunk kell : egyik helyen bontani segítenünk, másik helyen építenünk, vagy legalább téglát hordanunk, különben mi leszünk az elsők, a kik belefuladunk a finánczgazdálkodás spirituzsos kádjába. Szét kell tekintenünk, hogy a társadalom mely rétegeiben lüktetnek benőnket is érintő érdekek s íöl kell ajánlanunk munkásságunkat, mert csak azok számíthatnak mások támogatására, a kik megmutatják, hogy rájuk is számíthatnak mások. Az országos szövetség feladata, hogy ebben az irányban működjék. Elvárjuk, reméljük! Kávésok szövetkezete. Kállai Jenő, a kinek kiváló érzéke van a korszükségletei iránt s ritka agilitással és okossággal tud szervezni financiális intézeteket, újra nagy és üdvös terv megvalósításán fáradozik. „ Kávésok leszámítolási szövetkezete“ címmel hasznos intézményt tervez, a mely sok könnyebbséget s kiszámithatlan anyagi előnyt biztosit a kávásoknak. A mint örömmel értesülünk, Kállainak már sikerült terve kivitelére a tekintélyesebb kávésok egy részét megnyerni, úgy hogy a szövetkezet 200. 000 korona alaptőkével nemsokára megalakulhat. Kállai már az alapszabályok egy részével is elkészült, úgy hogy a szervezési munkálatok rövidesen teljes erővel megindulhatnak. A valóban üdvös tervet a legmelegebbben ajánljuk a kávésok figyelmébe és támogatásába! Vendéglősök Lapja Hanyatlás. — A kövezetvám eltörléséről — A budapesti kereskedelmi és iparkamara évkönyve megjelent „Kereskedelmünk és iparunk 1902-ben“ czimmel. Ez a könyv szomorú jelenségről számol be, arról, hogy Budapest kereskedelme és ipara rohamosan hanyatlik. Néhány év előtt központi piacza volt a sertésnek, juhnak, szilvának és fának, ma már mindez Becsbe özönlik. Ennek oka a vasutak hibás tarifa-politikája, több törvényünk helytelen intézkedése s a fölcsigázott adóteher. A kamara szerint ezeknek a hatása ugyan az egész országban érezhető, de legtöbbet Budapestnek ártott és nem a vidéki központok előnyére, hanem Ausztria-Bécs hasznára. Az évkönyv az orvoslás módjait kutatva, ilyenekül a beruházási akcziók gyorsabb foganatosítását, a törvények módosítását s a közterhek csökkentését jelöli meg. Különösen sürgeti a budapesti kereskedelmi és téli kikötő, valamint a Duna-Tisza csatorna megépítését. A jelentés Budapest kereskedelme és ipara hanyatlásának másik okát főleg az itteni élelmezés drágaságában találja, a minek az oka a másutt, igy Bécsben is ismeretlen, magas kövezet- és hid-vám. Ennek a súlyát mi vendéglősök, érezzük legjobban, éppen ezért üdvözöljük a kamarát, hogy ezt a kérdést fölvetette s Budapest hanyatlásának legveszedelmesebb s igy gyorsan elhárítandó okául jelölte meg. Ha más város ellehet kövezetvám nélkül, Budapestnek is meg kell nélküle élnie, mert ezzel a lakosság szájából a kenyeret veszi ki. Le kell szállítani a hidvámot is, a mely akadályozza Buda fejlődését. Az eszme föl van vetve, tehát gondoskodnunk kell, hogy az el ne aludjék s mentői szélesebb körben találjon viszhangra. Ez nekünk, vendéglősöknek, életérdekünk, tehát első sorban nekünk kell mindent elkövetnünk arra, hogy az eszme terjedjen s a társadalom minden rétegéből mentői követelőbben hangozzék a kövezetvám eltörlése, a hidvám leszállítása, mint Budapest gazdasági megváltásának alapföltétele. A kérdést karolja föl budapesti ipartársulatunk, kezdjeu akciót a sajtóban, hogy a közönség is megmozduljon. Azok a vendéglősök, a kik tagjai a képviselő-testületnek, tegyék szóvá az ügyet a város közgyűlésein s iparkodjanak ott híveket toborzani a nép olcsóbb élelmezése, a kereskedelem és ipar érdekében. Mindenki csodálkozik azon, hogy miért olcsóbb Bécsben a hazánkból szállított hús, liszt stb. Azért, mert Bécsben nincs kövezetvám. Meg kell ennek szűnnie Budapesten is. A város találhat busás kárpótlást elvesztett jövedelméért, ha körűlekintőn használja föl azokat a javait, a melyekkel a természet oly pazaron áldotta meg, de a melyek máig elhanyagoltan hevernek. A kövezet-vám eltörlése annyira az élet követelménye, hogy érdemes a Jegerélyesebb, a legmesszebb menő mozgalomra. A vendéglősök tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy ez a mozgalom bekövetkezzék. Pironkodtató. A vendéglősök miatt eddig nem kellett szégyenkeznünk azért, hogy akár tolakodók, akár pedig a szemérmetlen reklám használói lettek volna. A reklám nélkülözhetlen eszköze ugyan az üzleti életnek, ámde ha a reklám sokat is megenged, mégis vannak határok, melyeken tul a tisztes ipar nálunk tulkapni nem szokott, legalább a vendéglős iparban eddig példa nem volt rá. Fájdalom, ezentúl ezzel sem dicsekedhetünk. A reklám czélja lévén a figyelem-keltés, a kíváncsiság fölgerjesztése, ennélfogva a túlzás, öndicséret benne nem esik megrovás alá. Egyet azonban a reklámban sem engedhetünk meg, s ez nem egyéb, mint mások személyének hazug, ildomtalan, boszantóbele- keverése. Most oly tekintélyes helyen, mint az „Országos Iparegyesület" közlönye, nem kisebb embertől, mint Gelléri Mór, azt kell olvasnunk, hogy egy vendéglős a legkihivób- ban megsértette a tisztességnek ezt a tilalmát. A sérelem annyira súlyos, hogy Gelléri Mór kénytelen volt nyílt levelet intézni Rákosi Jenőhöz, mint az „Otthon“ irók és hírlapírók köre elnökéhez, hogy jövőre lehetetlenné tétessék a sajtónak ily visszaélésre való felhasználása. Gelléri levele a kiállításokról szóló tudósításokba szúrt visszataszitó reklámcsi- nálás ellen kel ki, majd imigy folytatja: „A most jelzett kifogásnál azonban sokkal súlyosabbak is vannak. Előfordul, hogy egyes tudósítások olyanokat szólittatnak meg a miniszterrel, a kikkel a miniszter nem állott szóba és olyanokat mondatnak a miniszterrel X. vagy Y. érdekében, a mit a miniszter abszolúte nem akart mondani, nem is mondott és ha az illetővel beszélt volna, talán épen az ellenkezőjét mondotta volna annak-a mit egyes lapok reklám-közleményei a szájába adtak. És ugyanígy cselekszik némely lap a király fölkent személyével is. A királynak az inaskiállitáson történt látogatása alkalmával a lapok egy hosszabb párbeszédet közöltek, melyet a király oly vendéglőssel folytatott, a ki az ő látogatásának egész tartama alatt kint se volt a kiállítás területén. Ennek a kint nem levő urnák pedig a párbeszéd szerint a király megveregette a vállát és kikérte volna véleményét a gazdasági és üzleti viszonyok felől stb. stb. Ezek már határozott vétségek a zsurnalisztikái tisztesség ellen. Ez ellen akarok óvást emelni.“ Hát ez kétségtelenül megbotránykoztató s minthogy Gelléri fellépése folytán az „Ott- hon“-nak foglalkoznia kell e csúfos ügygyei, eleve hangoztatjuk mi is felháborodásunkat. Hogy egy emberért ne szégyenittessék meg az egész vendéglőskar, hogy egy lapért ne bélyegeztessék meg az egész sajtó, főleg hogy a sanda gyanú ne üldözzön ártatlanokat, kijelentjük, hogy a Gellérit és mindenkit megbotránykoztató tudósítás a „Pester Jour- naf“-ban jelent meg s e szerint a kiállítás területén láthatatlan, a királylyal mégis beszélgető s véleményadásra felszólított vendéglős Drechsler Béla volt. Eljárását mi nem rójuk meg, hiszen ezt részben megtette, részben ezután teszi meg a közvélemény s ennek az Ítéletét megsínyli az eszközül használt, meg az, a ki erre a rut csínyre rávette ; mert a dicsőség olcsó volt ugyan, de az árnyéka, a mint látszik, sokba kerül. Két szék között. Sokszor tettük azt a szemrehányást szaktársainknak, hogy az eseményeket engedik elsuhanni maguk fölött s nem mérlegelik, hogy a változások, uj alakulások minő teendőket szabnak rájuk. Igaz, hogy minden egy kis gondolkodásba kerül s közöttünk a legtöbben irtóznak az ezzel járó fáradozástól. Ezt tudva, mi iparkodtunk őket meg
