Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1903-09-05 / 17. szám

6 Vendéglősök Lapja 1 903. szeptember 5. módszer mellett kevesebb jég szükséges a hűtéshez, a mivel azonban nincsen kimondva, hogy feltétlenül bárhol amerikai hűtőt kell alkalmazni ; a helyi viszo­nyok mondják meg, hogy kinek mi kell. Sok helyen a jégszekrény egyúttal kimérő készülék is, amiről bő­vebben akarunk megemlékezni. Minden vendéglős tudja, hogy mit kell kimérő­készülék alatt érteni. Az egyszerű baboztató csaptól kezdve a lég és szénsavnyoiaásu készülékekig számta­lan változata van a különböző gépeknek és szivattyúk­nak. Tudvalevő dolog, hogy a vendéglős-ipar Német­országban nagyobb arányú, mint nálunk, minek oka nemcsak a sokkal sűrűbb lakosságban keresendő, ha­nem abban is, hogy az ottani társadalmi hagyományok a vendéglősöknek nagyobb szerepet juttatnak, mint bárhol más országban. A hires Burschenschaftok- melyekntk létjogát maga a császár is tüntetőleg elis­meri, el sem képzelhetők vendéglők nélkül, de számos más ősrégi intézmény, apró egyletek, kisebb segély­pénztárak sat. sat. szictén vendéglőkben tanyáznak épugy, mint nálunk, csakhogy nagyobb arányban — és ezenkívül magánosok és családok is hasonlithatlanul nagyobb mértékben veszik igénybe a vendéglőket mint más államokban. Nem lehet feladatunk, hogy ennek nemzetgaz­dasági oldalát vizsgáljuk, csupán a vendéglősök szem­pontjából tartjuk czélirányosnak, hogy figyelemmel kisérjük miként űzik ezen iparágat Németországban, a vendéglősipar klasszikus hazájában. A legelső, ami szemünkbe ötlik, az, hogy a sört majdnem kizárólag szénsavnyomással mérik ki. Nálunk az a vendéglős, aki már elhatározta magát ezen rati- ouális módszer bevezeté-ére, igyekszik a szénsavtar­tályt és mindent, ami hozzá tartozik, jól elrejteni, ne­hogy a vendég megtudja hogy szénsavval mérik a sört, mert neki attól megfájul a feje. Vastag tudatlanság. A sört nem mérik ki szénsavval, csak szénsavval nyo­matják ki, éppúgy mintha ezen processushoz sűrített levegőt használnának. Tény, hogy akárhány vendégnek megfájdul a feje, ha nem is tudja hogy, szénsavval mérik neki a sört, azonban mi tudjuk, hogy ez nem a szén­savtól van. Hány müncheni felebarátunk nevezheti ma­gát napról napra reggel söröshordónak, este pedig egy hordó sörnek, de azért 80 éves korában viszik sírba, anélkül, hogy valaha fejfájásról panaszkodott volna?! A dolog igen egyszerű, a csigát, amelyen a sör ke­resztülhalad, tisztán kell tartani. Természettani okát is megmondhatjuk ezen dolognak, — a sör alkoholja de- komponálja az oncsövet, már pedig semmiféle fémnek alkohol-vegyülete sem lehet éppen előnyös az egész­ségre nézve. Ez a vegyi processus azonban sokkal las­sabb, semhogy veszélyt rejtene magában ; ha csak ha­vonta egyszer végezzük alaposan a tisztogatást, úgy szó sem lehet a fejfájásról. A tisztogatás egyszerű hideg vagy ha tetszik, langyos öblögetés utján történik. És ezzel ki is van merítve a német vendéglő előnye a magyar felett. A magyar konyha, ha franczia módra is vezetik, jobb a németnél, boraink jobbak, sőt pinczéiuket sem kezeljük átlag rosszabbul mint német szomszédaink A piDczekezeléshez azértérdemes volna kiterjesz­kednünk mert igen sok vendéglős, vidéken talán vala­mennyi, maga kezeli borait, röviden kifejezve: pincze- gazdaságot üz; azonban már igy is túlléptük a rendel­kezésre álló teret. Kartársainknak szívesen állunk rendelkezésére megbízható hazai iparosok czimeivel, a hol a vendég­lősök segédeszközei beszerezhetők; itt mindjárt meg­említhetjük a régi és elismert Wagner-czéget, melynek hirdetése mai számunkban benfoglaltatik. Társas reggelik. A „Budapesti Szállodások Ven­déglősök és Korcsmárosok Ipartársulata“ minden pénteken társas reggelit tart. A legközelebbi reggeliket a következő helyeken tartják: Szeptember 11-én a temesvári kon­gresszus alkalmából nincs reggeli. Szeptember 18-án Wilblliger Károly utóda Hammer Lőrincz, VII. Nagydiófa-utcza 28. szám. HÍREK. Herényi Fereucz buda­pesti vendéglős szaktársunk eljegyezte Etl Mariska kisasszonyt, Deutsch Pál fővárosi vendéglős szaktársunk bájas szép sógornőjét. A tiszta szerelemből kötendő frigyhez mi is őszintén gratulálunk! Örvendetes liir. Tóth Kálmán buzgó, érdemes szaktársunk kedves neje súlyos beteg volt, de — mint Temesvárról írják — már jobban van. Szívből kívánjuk, hogy mielőbb visszanyerje teljes egészségét/ Felépült beteg. A mennyire elszo­morított hogy Dreihnger Lajos kőbányai szak- társunk súlyos betegségbe esett, éppen oly örömmel tudatjuk most, hogy betegségén győzött fiatal ereje s immár teljesen felé­pült, annyira, hogy már is átvehette jóhirii üzletének vezetését. Tartós egészséget kí­vánva neki, vendéglőjét olvasóink pártfogá­sába ajánljuk ! Pinczér-temetés. Ifjú, sokat Ígérő élet lobbant ki. Veréb Pál, az erdélyi pin- ezérkar kiváló tehetségű, közszeretetben álló tagja, rövid szenvedés után Algyógy fürdőn 24 éves korában elhunyt. Kora halála nagy részvétet keltett nemcsak pálya­társainál, hanem a kolozsvári közönségnél is. Evek óta itt működött a legelőkelőbb üzle­tekben s a kellemes megjelenésű, finom modorú ifjú megnyerte mindenkinek a rokon- szenvét és becsülését. Algyógyon csak bárom napig tartózkodhatott, mégis megkeveltette magát annyira, hogy temetésén a fürdőven­dégek mindnyájan megjelentek s vadvirágok­kal borították egyszerű koporsóját. Gógi Károly zenekara szomorú nótái mellett vitték az öröknyugalom helyére, ahol Sklenárík An­tal fürdőbérlő megindító beszéddel bncsuztatta el a megboldogultat. Béke hamvaira! Halálozás. Reidinger Béla volt miskolezi szállodás, aki nem rég vonult vissza az üzleti élettől, meghalt. Alig vonult nyuga­lomba, meglepte a betegség, amely elől hiába keresett gyógyulást Karlsbadban. Munkál­kodását az Isten gazdagsággal jutalmazta, de a halál megakadályozta, hogy azt élvez­hesse. Béke hamvaira. Temetés. Súlyos csapás érte érdemes kartársunkat, Magyaríts Gusztávot a „Köz­ponti Kávéház“ főpinezérét; szeretett hitvese elhunyt. E hó T-én temették el nagy rész­véttel. A megszomorodott férjnek vigasz­talást, a megboldogultnak csöndes nyugadal- mat! A brassói jubileum. A „Brassói vendéglősök és pinezérek egylete“ szép ünnepet ül 20 éves fennállásának emlékére. A fényes ünnepség három napig tart és Hi- emesch Ferencz polgármester védnöksége alatt áll. A programúi következőkép van meg­állapítva: Szept. 21-én, hétfőn, az érkező vendégek fogadtatása és ismerkedő est a „Zöldfa“-szállodában. — Szept. 22-én az egy­leti zászló fölszentfdése a róm. kath. plébá­nia templomban. Zászlóanya Neustädler Róza úrnő lesz, mig a szentelési szertartást Neuribrer apátplébános végzi. A szegbeverés a lövöldében lesz a zászlóanya és a notabi- litások jelenlétében. Ugyanitt 1 órakor disz- ebéd, este pedig tánczmulatság lesz, mely­nél a városi zenekar játszik. — Szept. 23-án reggeli Forkert Rezső sörcsarnokában, dél­után pedig kirándulás a Noába és Derestyébe. — Hogy a gazdag műsor mentői nagyobb élvezetet nyújtson, azon buzgón fáradozik a buzgó rendezőség, a melynek tagjai a kö­vetkezők: SchmidtFrigyes, Forkert Rezső, Heurich Károly,Rottenbächer György, Gotts- mann Ede, Pásztory István, Polanek Fe­rencz, Rheind Ferencz, Wuchetich Döme, Schranz Adolf, Pocurariu Simon, Becker Dezső, Szívós Lajos, Rampp József, Jaros- kiewiz Lajos és Király Albert. — Jelent­kezések, kérdések és átiratok Gottsmann Ede (Vigadó-kávéház) czimére küldendők. — A tiszta jövedelem az egylet betegsegélyzési alapjára fordittatik. — A mikor üdvözöljük a brassóiakat, hogy ezt a szép évfordulót meg- ünnepelhetikseztily pompával teszik, kívánjuk : adja Isten, hogy egyesületük tovább is virágoz- zéktagjainak boldogulására. Viszont kérjük ipartarsulatainkat, hogy képviseltessék magu­kat e szép ünnepen, valamint szaktársaink közül egyesek is mentői többen ránduljanakel Európa e leggyönyörűbb fekvésű városába. Vasúti vendéglő átvétel. Ujvidé* ken a pályaudvari vendéglőt Váradi (Wách- tellitz) Lajos kitűnő szaktársunk vette át. Sok szerencsét kívánunk derék szaktársunk- nak ! A Suchi-veudéglő uj gazdája. Suchi Ferencz és neje elhalálozásával a Molnár-utcza és Borz-utcza sarkán levő vendéglő gazdát kapott Talabér Ferencz szaktársunk személyében, a ki e jóhirü ven­déglőt folyó hó 15-én nyitotta meg. Pinczé- jében kitűnő csömöri, csongrádi és verseczí fehér, vörös és siller borok vannak, valamint csapolt és palaczkozott Dréher-sör. Az uj gazdát és vendéglőjét ajánljak olvasóink figyelmébe. Bejegyzett ezégü vendéglős. Ritkán történik, hogy vendéglősök ezégüket kereskedelmi és váltótörvényszékileg beje­gyeztessék. Most, mint értesülünk,Özv. Tisch Lipótné vendéglős, Budapesten VI. Teréz- körut 4. ezégét törvényszékiieg bejegyeztette. Szeutgyörgji Ferencz kitün­tetése. A Kassai vasúti vendéglő hírneves vendéglőse, érdemes szaktársunk, szép kitün­tetést vívott ki magának. A bécsi szakácsmü- vészeti kiállításra küldött libamáj-pástéto­mával, vagdalt kappanával és boraival két érmet nyert, még pedig az érdemérmet és a tisztelet-érmet. Örvendünk, hogy a hozzánk ellenséges Ausztriában is sikerült iparunk­nak elismerést szereznie, miért is szívből üdvözöljük kitüntetése alkalmából. Kritika. Szent István napján a szo­kottnál is nagyobb forgalma volt Mádai Lajos Kerepesi-ut28. száma)attlevő,kedveltét- termeinek. A sok vidéki közül, a mikor fizetésre került a sor, egy imigy búcsúzott el a ro­konszenves gazdától: Isten ucscse, derék ember! Ki ide jön, az sokat nyer: Pecsenyéje nincsen főzve, Szármája sincs rizszsel töltve. Itt jó a sör, jó a bor, Ide jövök mindenkor. Schreiber u j vendéglője. Schrei­ber Károly eladta Kerepesi-uti nagyhírű üz­letét, hogy élvezhesse a jól megérdemelt nyugalmat. Azonban csakhamar úgy érezte, hogy ő nem tnd nyugodni munka nélkül. Vett tehát szép házat Margit-körut 57. szám alatt s abban csinosan berendezett vendéglőt nyitott. Schreiber hires lévén jó borairól, árnyas kerthelyisége sok látogatót vonz uj vendéglőjébe. Sok szerencsét kívánunk neki! Az érsekujvári jubileum. Eör- dögh János, ugyanazon helyen való pinezér- kedésének 25-ik évfordulójára fényes estélyt rendezett mostani főnöke: Singer Lipót. Az ünnepélyen résztvett a város polgármestere, a vasúti tisztikar s átalában az intelligencia számos tagja, valamint több szaktárs helyi­ből, a környékről és Budapestről. Az ünne­peltet Singer Lipót köszöntötte föl, gyönyö­rűn méltatva „Muki bácsi“ kiváló tulajdonait. Éltetették Singer Lipótot is, a ki pazar bő­kezűséggel mutatta meg, hogy a munkaadónak miként kell méltányolnia a hű és jó munkás érdemeit. A zene hangjai mellett a nagy és előkelő társaság reggelig ünnepelte a derék Muki bácsit. A kinek vadra van szüksége, azoknak ajánljuk Aranyossi András és társa ezéget, melynek a hirdetése lapunkban olvas­ható. !>r. Wagner egyesült gyárak árjegyzékét lapunkhoz mellékelten kapják olvasóink. Ajánljuk, hogy a szaktársak figyel­mesen tekintsék át. BOR. Elsőrendű tükörfényes asztali bort ajánlok. 1901. évi 38 korona, 1902. évi 28 korona. Schmidt H. Monor, Gőzmalom-utcza 1154.

Next

/
Thumbnails
Contents