Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-12-05 / 23. szám
Vendéglősök Lapja saságokkal együtt, különösen ilyenkor, | télviz idején atyailag gondoskodik a kartársak özvegyeiről és árváiról. En ! magam nem vagyok képes sérelmeimet . orvosolni, jogaimat biztosítani, előnyö- | két kiküzdeni, de az ipartársulat kebe- j lén belül nincs mitől tartanom. En j. magam, mint egyedül álló ember, a j mai mostoha állapotok között, aligha | tudok keresetemből annyit félre tenni, j hogy végső éveim nyugalmát biztosit- j hassam, de mint a nyugdíjintézet tagja, j ez a nagy gond is lemarad nyakamról, j Továbbá én a magam erejéből nem j ruházhatok föl egyetlen árvát sem, j mig ha másokkal közösségben állok, j az én fillérjeim is enyhitik a nyo- j mórt. ... És igy tovább! Azonban az egyesülésnek, az össze- lartásnak ezen előnyeit mások is ismerik, nemcsak mi. Mások is tudják, ha nem lusták gondolkozni, hogy százunkat vagy ezrünket semmiféle földi hatalom nem tud összetörni vagy meghajlítani. Az egyesülésben erő rejlik, mely egyenkint megvéd bennünket. Viszont a széthúzás gyöngeségünket jelenti, mely mindnyájunkra veszedelmes. Ha tehát mindezzel tisztában va- j gyünk, hogyan van az mégis, hogy sokan idegenkednek az egyesülés érze- | tétől és nem sietnek az ipartársulat, a j nyugdíjintézet, vagy bármely más egyesületbe belépni, hogy az ezek által nyújtott előnyökben részesüljenek ? Hogyan lehetséges ez a lehetetlenség? Megmondjuk, hogyan. Vannak egyének, a kik megmagya- rázhatlan módon minden iránt közö- ! nyösek. Politika, társadalom, közügy 1 szakérdek, humanizmus stb. iránt teljesen érzéketlenek. Őket nem érdekli a ! világ, a haza, a felebarátok búja-öröme, j a saját szakmájuk, a tulajdon kollé- j gáik dolga, a szaksajtó működése; ők I tisztán önmaguknak és önmagukban j élnek es szinte formálisan elszigetelik magukat minden elől, a mi szép, jó és j hasznos. Ezen indolens egyéneknek hiába magyarázzuk az egyesületi szellem hatalmát, velük szemben az ékesszólás : dadogássa, az irás művészet haszontalan firkává lesz : szóval semmiképpen I sem kapacitálhatók. Eléggé sajnálatos, I hogy iparosaink között is vannak ily | hideg, önző lelkek, de hiszen tudniok ; kellene, hogy saját érdekükben áll a mások érdekeiért küzdeni. Egy mind- | nyájunkért és mindnyájan egyért Nincs egyéb hátra, mint türelmesen bevárni az időt, a mikor valami égi csoda folytán megnyílnak szemeik és önként ! beállnak a csatasorba. Ámde ezeken kívül nagy számban ismerünk olyanokat is, a kikben voltaképpen erős hajlandóság lakóznék az egyesületi elet iránt, de bizonyos mértékben bizalmatlanok és túlságosan aggódó természetűek, minélfogva nem merik az egyesületekbe, vagy társulatokba befektetendő pénzüket kocz- kára tenni. Aminthogy minden egyesület tényleg nagy anyagi felelősséggel dolgozik. w Nem lehet egyesektől ezt a bizalmatlanságot rossz néven venni. Ma- ; napság ugyanis olyan csúnya világot élünk, hogy az újságok minden istenáldott nap valamely egyleti, takarék- pénztári, társulati, bank-, vagy segélypénztári panamát lepleznek le, a mely sok-sok hiszékeny ember anyagi megrontásával jár együtt. Ilyen esetek kapcsán az ember önkéntelenül és minden rosz- indulat nélkül tüstént arra gondol, vájjon nem jár-e majd ő is hasonlóképpen ? Nem is csodálható tehát, hogy ilyenformán tartózkodókká leszünk és kétszer is meggondoljuk, mielőtt valamely egyesületbe belépnénk. Itt közbevetőleg ki kell jelentenünk hogy részünkről, valamint tudtunkkal mások részéről is a lehető legtávolabb áll a gyanú gondolata a mi szakmánkhoz tartozó mindenféle egyesületekkel szemben, mert hiszen ipartársulatunk, szövetségünk, nyugdíjintézetünk stb. stb. oly egyénileg kimagasló és erkölcsileg hozzáférhetlen, anyagilag független urak vezetése alatt áll, a kik a legteljesebb garancziát nyújtják nekünk a vagyonkezelés tekintetében. De hisz nem is valamely specziális eset, vagy valami fölmerült aggodalom késztet minket mindezek \ elmondására, — jelenben csupán általánosságban és minden vonatkoztatás nélkül elmélkedünk arról, hogy az összetartozandóság érzete a mi köreinkben nem elég erős s ezen lehangoló jelenség okát a föntebbiekben találjuk. Pedig volna rá mód, hogy ez a bizalmatlanság, vagy mondjuk kicsiny- hitüség eloszlassák. Nem kellene hozzá egyéb, mint egy miniszteri rendelet, mely kimondaná, hogy ezentúl minden néven nevezendő egyesületi vagyon a postatakarékpénztár utján kezeltessék. Vagy pedig maga a belügyminisztérium venné oltalma alá azáltal, hogy egy külön osztályt, egy külön minisztériumi pénztárt szervezne e czélra. Ez aztán elejét venné minden túlzott aggálynak, de egyúttal megkönnyítené az egyesületi vezető férfiak felelősségteljes munkáját is. Nem ártana, ha a belügyminisztérium szaktekintélyei ezt a kérdést megfontolás tárgyává tennék. Elvégre az ajánlat nem rossz, s ha rögtönösen nem is vihető keresztül, idővel talán mégis megvalósítható. ^ Ez esetben a, bizalmatlanság (az °ly gyakori esetekből kifolyólag) senkit sem tartana vissza az egyesületekbe való belépéstől. És mily üdvös volna, mily messze kiható eredményeket szülne, ha ennek folytán minden vendéglős kivétel nélkül tagja lenne az ipartársulatnak, az országos szövetségnek és nyugdíjintézetünknek! Mily hasznos lenne,ha pinczéreink is követnék munkaadóik példáját s egytől-egyig erős szervezetté alakulva, vállvetve küzdenének a közös érdekért! 1902. deczember 5. De persze, a közönyt le kell vetni, a bizalmatlanságot félre kell tenni s a személyes gyűlölködést teljesen mellőzni kell így aztán szép jövőre ébredhetünk. De addig is ne várakozzunk tétlenül, mig az egyesületi vagyon állami kezelés alá kerül, hanem iratkozzunk be egyesületeinkbe ! Korcsmárosok a magyar sör ellen! E czim alatt megszivlelésre méltó ezik két közöl a .Magyar Ipar-, melyet az iparosérdekek egyik buzgó elöharczosa, Gelléri Mór kir. tanácsos szerkeszt. A figyelmet érdemlő sorokat alább mi is közreadjuk, hogy megtévesztett kisven. déglőseink lássák, mily káros irányba terelődött az a mozgalom, mely ephemer voltánál fogva ma már czéltalan és csak széthúzásra szolgál. Holott éppen az összetartásban volna legfőbb erősségünk ! A czikk hazatíatlausággal vádolja kis- veudéglőseinket. Mi voltunk az elsők, a kik erre rámutattunk és óva intettünk minden józan gondolkozásu vendéglőst, hogy ne hagyja magát eltántorítani, vagyis hogy föl ne üljön a szoczialista izü szólamoknak, melyek az „elnyomott“ vendéglőst a „milliárdos“ magyar sörgyárak ellen uszították. És ime rajtunk kívül álló körök is észrevették ezt a ballépést. De vájjon elkövették-e már kisvendéglőseink? Aligha! Ez a hazaűatlan szándék idáig nem talált olyanra, a ki megvalósította volna. Csöppet sem féltjük mi a magyar vendéglősök hazafiasságát, hiába zörög a kolomp egyes szerepelni vágyó egyének nyakán. Ez a hazafiatlau terv csak izgatásra jó, de kivitelre nem. Avagy akad-e ebben a szegény világban korcsmáros, ki szívesebben mér idegen sört — ha drágább is, — mint magyart? Bocsánatot kérünk az őszinte szóért, de ilyen bolondot nem ismerünk. Az elégedetlenkedők tehát meglehetős rosszul választották meg a kiinduló pontot, annál is inkább, mert észrevehetően kilátszik a lóláb, hogy mindez nem a közérdekért, hanem személyes bosszúvágy kielégítése miatt i történik. Különben átadjuk a szót a ,.Magyar Ipar“ czikkirójának : „Budapesten nemrég a ki vendéglősök és korcsmárosok külön ipartársulatot alakítottak saját érdekeiknek előmozdítására. Igen helyes a tömörülésnek ez a. módja,, senkinek sem lehet ellene kifogása. De ez a társulat igen furcsa módon kezdi meg működését. Van egy közlönye, mely az egyik lapon igen okosan azt hirdeti : magyarosodjunk, s küszöböljük ki a nemet szót, (felerészben mindazonáltal németül jelenik meg), a másik lapon azonban igen helytelenül eképpen agitál : Pártoljuk a külföldi sört, még akkor is, ha, drágább, mint a magyar! No, ez olyan főbenjáró képtelenség, melynek kulcsát nem tudjuk megtalálni. Azt rebesgetik, hogy a kisveudéglősök- nek bajuk van a honi sörgyárosokkal. Ha ez igaz. hát tessék a differencziát kiegyen- liteni, vagy tessék más hazai forrásokhoz fordulni. Ebben minden becsületes mazyar ember készséggel támogatja őket. De ehelyett
