Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1902-12-05 / 23. szám

1902. deczember 5. Vendéglősök Lapja 3 azt hirdetni : támogassuk a külföldi sört, még akkor is, ha drágább, ez oly ballépés, melyet csak a féktelen harag és gyűlölet diktálhatott a t. korcsmárosoknak. mert en­nek az elvnek a hirdetője nagyon közel áll a hazaszeretet ellen való bűnhöz. Örüljünk, hogy oly versenyképes ki­tűnő sörünk van, melynek párját kevés or­szágban találjuk. Örüljünk, hogy az ipar- páitolás elvét oly becsületesen alkalmazhat­juk, mint ezt a honi sörnél tehetjük, melynek kitűnő minőségo és megfelelő ára a közönség legmesszebb menő igényeit is kielégíti. Vajha minden iparágban ilyen kedvezően lehetne az iparpártolás elvét alkalmazni, mint a sörnél. Aki tehát a honi sör ellen bármi ki­csinyes okból renitenskedik, az megérdemli a hazafias retorziót. És mit fognak szólni a t. korcsmáros urak, ha egy szép napon a főváros falai tele lesznek akasztva ilyen plakátokkal: Urak, hölgyek! Bűnt követ el a hazai termelés, munka és ipar ellen, aki oly korcsmába megy, ahol csak külföldi sört mérnek ! Üdvözöljük derék laptársunkat! haza­fias felháborodásához mi is tiszta szívvel hozzájárulunk. A tolakodó steinfeldi stb. idegen árpalé gyárosokat pedig békés utón figyelmeztetjük, hogy jó lesz a „világhírű“ jelzővel elhallgatni, mielőtt a hazafias ma­gyar közönség erre jogosan nem kénysze­ríti őket. A pinczér viselkedése és fellépése. Irta Posch Gyula. Az előforduló panaszoknak önálló el­intézése nagyon függ az üzlet vezetőjétől. Az étteremben elsősorban a főpinczér illetékes panaszok orvoslására, mert ő van ott meg­bízva a felügyelettel; neki állásánál fogva nagyobb jogköre van, mint a többi alkalma­zottaknak s ép azért nagy nyomatékkai fogja a panaszt tárgytalanná tenni. Magától érte­tődik, hogy ilyen esetben az illető főpinezérnek nagjon óvatosan, —jóformán diplomátiknsan - kell viselkedni, úgy, hogy a vendég a panasz bemondásánál már egy bizonyos elég­tételt érezzen. A vendég panaszát — bar milyen csekély legyen — mellőzni nem szabad; sértő vagy gyanúsító megjegyzéseketapanasz- szóra tenni, nagyon elmérgesitik a legkisebb ügyet. A főpinczér jog körének is vannak kor­látjai, fontosabb ügyeket megbirálásra vagy elintézésre mindig és kizárólag a főnök tudo­mására kell adni. Egyáltalában a főnöki vélemény inkább gyakrabban és gyorsabban kikérendő, mint ellenkezőleg, azonban nagyon szomorú volna az üzletre meg az alkalma­zottakra, ha minden kicsinység miatt a gazda i nyakára jönnének; még a boriiéban is kell, hogy annyi önállóság legyen, hogy az ö munkakörébe eső panaszt mindkét részről kedvezően elintézhesse. (Uj fejezet következik.) Mit nyújtanak a hónapok.*) Deczember hó. (P. Gy.) Ebben a hóban nagyon keresett ezikk a szárnyasvad, úgymint fácánok, fiatal fájd tyúkok stb. nagyon keresett még a nyúl is, ez jól átfagyva igen Ízletes. A halak közül a főszerepet a ponty viszi, de a többi halak is Ízletesek ebben a hóban. *) Lapunk ezentúl minden hó első számáhau fenti czim alatt közölni fogja Hegenbaith nyomán magyar, franczia es ang*>l nyelven, hogy milyen ételek élvezhetők minden hóban. Azt hisszük, hogy a közművelődésnek szolgálatot teszünk, ha három nyel­ven közöljük a busók, halak és főzelékek elnevezését. A szarvas gomba valamint a friss gomba csiperke-galáczi (Champignon,) továbbá osz­triga és halikra nagy becsben vannak e hónapban. (Marha, ürü, borjú és sertés vágatnak.) Szelíd Poultry szárnyasook. Volaille. (Barndoorfowl). Kacsa Canard Duck Liba Aie Gaase Csirkék Poulets Chicken Kappan Cha páti (Poula rde) Capan (Pullet) Pulyka D ndon Tinkey Galamb Pigeon Pigeon Vadak Gibier. Game. Szarvas Daim F-llow deer Nyut Liévre Hare Zerge Cha mais Cha-nais Tengeri nyúl Lapin de garenne Babbit Yadseités Sanglier Wild boar Őz Chevreuil (Boe) Venison Vad szárnyas. Volaille sanvage. Wild Fowl (Birds.) Fajdkakas és tyuk Caq et Paule de Capercabrie, bi uyére Mauntain grau­Nyírfajd Caq et Paule de se-cock Black grarse­bais cock, Heath­Vadkacsa Canard sanvage cock. Moor- F«.wl Wild duck Fáczán Faisa.n Pheasant Szalonka (vizi, BécasseBécassine Woodcock, snipe erdei) Vadlud Aie sanvage Wild gaase Császármadár Gélinatte Hazel-hen Fenyvesmadár Grives Field fares Pacsirta Manvielhes (Alá­Larks Fogoly néi tes) Perdíján Partridge. Wid­Galamb Pigeon sanvage gean Wild pigeon Túzok Antarde Bustard Fürj Grille Quail. (Vége következik.) Társas reggelik. A „Budapesti Szállodások Ven­déglősök és Korcsmárosok Ipartársulata“ minden pénteken társas reggelit tart. A legközelebbi reggeliket a következő helyeken tartják: 1992. decz. 5-én : Pßlzmann Ferencz vendéglőjében. VIII. Kerepesi ut 7. (Pannónia.) 1902. decz. 12-én: Fürst Tivadar ven­déglőjében, IV. Megyeház-utca 1. 1902. decz. 19-én: KOMmer Ferencz ,,Vadászkürt“ szállodájában. VI. Kishid-u. 5. 1902. decz. 26-án: A karácsonyi ünne­pek miatt nincsen összejövetel. 1903. január 2-án: #GlWtl6l János elnök ur „István-föherczeg“ szállodájában, V. Aka- s démia-uteza I. HÍREK. FIGYELMEZTETÉS! A kö­zeledő újév alkalmából felkérjük mindazokat, a kik újévi üdvözle­teiket lapunk utján akarják isme főseikkel. barátaikkal, szaktársa­ikkal és vendégeikkel közölni, j hogy ebbeli szándékukat minél előbb tudassák lapunk szerkesztő­ségével, mert esak azok ujévi üd­vözletét vesszük fel, kik előzetesen jelentkeztek. Az üdvözletek közlési dija 2 korona. Erzsébet-kilátő torony. Ipartár­sulatunk 1902. évi október 16 án választ­mányi ülést tartott Gundel János elnöklete alatt, melyen bejelentetett, hogy a Irongresz- szus rendezésére gyűjtött pénzből fölösleg maradt. Ezen fölösleg hovaforditá'O iránt 1 Glück Frigyes a következő javaslatot tette: Az ipartársulat eddig is sok üdvösét alkotott. Ámde nemes alkotásait most ismét gyara- | pithatja az ipartársu at, ha a 9000 korona 1 fölösleget a Jánoshegyen felállítandó és né- I hai Erzsébet királyné emlékének szentelt kilátó-torony építésére szánná. E czélra a nemzetközi egyesület egy tagja már küldött 1000 koronát a polgármesternek s igy jelen­leg 10 000 korona áll rendelkezésre. Már­most szükséges volna, hogy az ipartársuiat is nagyobb összeget szavazzon meg e célra A választmány ezen indítvány nyomán elha­tározta, hogy 20 000 korona engedélyezése iránt rendkiviili közgyűlést hiv egybe. A november hó 4-én megtartott reudkivülí közgyűlés egyhangúlag e fogadta a választ­mány indítványát, hogy az ipartársulat va­gyonából az Erzsébet-kilátó torony ép téséhez 20.000 koronával járul hozzá. Megjegyzendő, hogy a torony építése 130.000 korona költ­séget igényel, s igy a még fedezendő 100.000 korona törlesztéses bank-kölcsön által lesz biztosítva. E szerint tehát a toronyalaphoz csatoltatik a 9000 k. fölösleg, egy ismeretlen idegen adománya 1000 K , a megszavazott 20.000 korona, továbbá Müller Antal kar társunk nemes adománya 2000 korona és a pinezérek részétől felajánlott 400 korona. Immár tehát mi sem áll a szép terv meg­valósításának útjában. Szegény pinczércsaládok figyel­mébe. A szállodai és vendéglői alkalma­zottak nemzetközi genfi szövetkezete buda­pesti osztálya, karöltve a Budapesti Pinczér különvált tagjaival, szegény pinezérek gyer­mekei felruházását célozza. Felhívja tehat mindazon budapesti szegénysorsu pincércsa­ládokat, szállodai és vendéglői alkalmazot­takat. akik gyermekeiket felruháztatni l<i- vánják, Írásbeli kérelmeiket a felruházó bizott­sághoz ^Pannónia szálloda) legkésőbb 1902. év deczember hó 8-ig adják be. Halálozások. Gara József fővárosi lapszerkesztőt súlyos csapás érte. Édesanyja, özv. Garn Józsefné sz. Hédi Ágnes úrnő, székesfehérvári orvos özvegye, nov- 24-én 64 éves korában elhunyt Temetése általános részvét mellett múlt hó 26-án ment végbe Székes'.ehérvárott. Béke poraira ! — Nagy- lónyai és vásárosnaményi Lónyay László e hó 1-én 68 eves korában meghalt Buda­pesten. Az elhunytban Lónyay Ferencz dr, földmivelési miniszteri osztálytanácsos és la­punk egykori lelkes munkatársa édesatyját gyászolja. Béke poraira ! Az Első magyar résxvény-sör- fő/.ő részvénytársaság november 23-án tartotta a XXXV-ik évi rendes közgyűlését, Pucher József elnöklésével. Az igazgatóság jelentése szerint, a sörfogyasztás — az előző évekhez képest — határozottan kezdvezőt- lenobb és az elmúlt üzleti évben sem mu­tatkozott semmiféle javulás. Ennek az oka nemcsak a gazdasági pangás, hanem legfő­képp az adók és egyéb terhek, a melyek a sört megdrágítják. A részvénytársaság tiszta nyeresége 511.670 korona 43 fillér. Javasolja az igazgatóság, hogy — az alap- szabályszerü levonások után — fizessenek ki osztalékul részvényenkint 140 koronát, a mely már nov. 24 tői kezdve fölvehető a Ma­gyar országos központi takarékpénztárnál. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette és a föl mentést minden irányban megadta. A most kisorsolt Gundel János, Glück Frigyes és Németh Titusz igazgatósági tagokat új­ból megválasztották. Végül a közgyűlés kö­szönetét mondott az igazgatóságnak és a kiválóan előzékeny, művelt, lelkiismeretes urakból álló tisztikarnak az elért eredményért. A piuezérség köréből. A maros­vásárhelyi pinezérek körében mozgalom in­dult meg az országos egyesületbe való beol­vadás érdekében s múlt hó 24-én Kalmár Fábián jelenlétében tényleg megalakult az ottani választmány.

Next

/
Thumbnails
Contents