Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-09-20 / 18. szám
1902. szeptember 20. Vendéglősök Lapja 3. 8V2 órakor: A székesfőváros hatósága által a vendégek tiszteletére rendezett „Dunai ünnepély“ megtekintése. 1902. szentember hó 25-én (csütörtök): Reggel 8 órakor: Találkozás a központi városházánál (Károly-körut). Indulás villamos vasúttal a központi Vásár- csarnok megtekintésére. 9 órakor: Indulás a fogaskerekű vasút állomásáig, innen fel a Széchenyi- hegyre. IOV2 órakor: Dejeuner a Svábhegy- Szállodában. I2V2 órakor: Gyalogséta a Normafa- uton át a Zugligetbe. 2 órakor: indulás villamos vasúttal a Központi Városházához. A „Szállodások Nemzetközi Egyesülete“ felügyelő-bizottságának ülése. 5 órakor : Indulás különhajóval a Pe- tőfi-téri állomástól Budafokra. Esti ünnepély a Törley-kastélyban. 1902. szeptember hó 26-án (péntek): Reggel 9 órakor: Találkozás az Er- zsébet-téri kioszkban. Az uj országház és igazságügyi palota megtekintése. Kirándulás a földalatti villamos vasúttal a Városligetbe. IIV2 órakor: Dejeuner a Gerbeaud- pavillonban. A Park-Club megtekintése. A „Szállodások Nemzetközi Egyesülete“ felügyelő-bizottságának ülése. 4 órakor : A budapesti ipartársulat által a vendégek tiszteletére adott „Búcsú ebéd“ a Royal-szállodában. 7 órakor: Színházi díszelőadás. Az ünnepségek résztvevői kéretnek a programúiban megjelölt időpontok pontos betartására. A szeptember 24-iki disz- és a 26-iki bucsuebéden az urak frakban, fehér nyakkendővel, a Törley-kastélyban rendezendő ünnepélyen hangversenyöltözékben jelennek meg. A rendező bizottság. Visszhang. Általános, megbeszélés tárgyát képezi Hollefreund A. felvetett eszméje : Alakítsunk ásványvíz-részvénytársaságot. Újdonságával, czélszerűségével és életre valóságával mindenkit meglepett és gondolkodóba ejtett. Az eszme valóban jó, kívánatos és üdvös. Ipari életünkben korszakalkotó, áldásos, ha ugyan közismert közönyösségünkön, élhetetlenségünkön meg nem fenekük, el nem posványosodik, illetve valamely vagyonos osztály kezére nem jut, amely mindenható tőkéivel a meglévő ásványvizeseknek konkurencziát csinálhat a mi bőrünkre, a mi zsebünkre, esetleg kartellbe lép velük. Mindkét esetben csak a mi pénzünk bánja, csak mi isszuk meg a levét, jóllehet egy cseppet sem vagyunk szomjasak arra a keserű pohárra, amelynek öblös szája elnyeli pénzünket, véres verejtékünket, betevő falatunkat és ekzisztencziánkat. Nem hágy meg más egyebet nekünk, csak a végrehajtót, ezt a komoly, nagy sírásót, ki a hivatalos dob szivszaggató hangja mellett becsületes munkával szerzett és körömsza- kadtig védelmezett nevünkre rázuhogtatja az ipari megválás nehéz hantjait s egykedvün ráteriti a feledés sűrű fátyolát. Ipari világban a szerencse nagy meglepetéseket csinál, akárcsak a turfon. Ennek áldását legjobban sinli a mi iparunk, amely ‘ teljesen szabadjára van hagyva abban az értelemben, hogy itt mindenki szerencsét próbálhat kárára az iparnak és a szakképzett társaknak. Napról-napra nehezebb és súlyosabb körülményeink legalább részben megkönnyebbülnének, ha az az eszme megvalósulna. Nem ártana egy kis sietés elsietés nélkül. Maholnap összeül a nemzetközi kongresszus. Aki teheti, felrándul egy két napra látni, tanulni azoktól, akik szerencsésebb nemzetgazdasági és iparpolitikai viszonyok mellett űzik iparunkat s hazájukban számottevő tényezők társadalmi, kulturális és állami téren. Ez volna a legjobb alkalom arra, hogy nemcsak az érdeklődés felköltessék, hanem a szervezkedés is meginduljon, illetve egy pár kibérlendő forrásban megállapodás történnék s érintkezésbe lehetne lépni egy üveggyárral a használandó üvegek szállítása tárgyában. Mennyire életszükség ránk nézve ez a társulás, azt hosszasabban nem kell bizonyítani. Elég utalni sajátos viszonyainkra. A sör árak alakulata meg a jéghiány Müller Antal. (Mai képünkhöz.) Egy polgármesternek valami vidéki városkában csak tiz évig kell hivatalban lennie, már is olyan jubileumot csapnak a tiszteletére, hogy évekig fizethetik a banket költségeit. Egy főispán viszont, ha csak öt esztendőn át ül a megye nyakán, ünnepeltetést vár alantosaitól és a sajtótól. Ez a tény, (kis jégverem 120 K) iparunkat különösen a bor kimérésére szorítják. Daczára az érthetetlenül felcsigázott magas fogyasztási adónak, — mely nemcsak bennünket, hanem a bortermelőket is végromlással fenyegeti — borból kell forgalmat csinálnunk, hogy megélhessünk. Ha szabad egyes vidékekről az országra következtetni, bátran elmondhatni hogy a fröcs jelében élünk. Mert ennek van legnagyobb keletje. Sok helyt mi fura helyzet keletkezik ebből. Mi tengődünk s egyes vidéki patyiku- saink legnagyobb jövedelmüket a szódagyártásból nyerik. Hasonlóképen vagyunk az ásványvizekkel is. Mi fáradunk velük és koczkáz- tatunk mellettük, mégis más gazdagszik rajtuk. Nagyon értem, magam is sinlem, hogy egyes szaktársak csak olyan vizeket tartanak, amelyekért személyesen mehetnek el, máskülönben nem tudnak kijönni, különben nem fizetik ki magukat nekik. Azért ne sokat gondolkozzunk, hanem cselekedjünk, mert az idő eljár. a mit mindnyájan tudunk. Ellenben ha akad vendéglős, a ki hosszú harmincz éven keresztül becsülettel, fáradhatlan szorgalommal küzd, izzad, dolgozik a vendéglősipar terén, az nem részesül nyilvános ünne- peltetésben, arról mit sem tud a világ. Müller Antal jeles szaktársunk, az Országos Kaszinó derék éttermi bérlője nemrég érte meg hasznos munkálkodásának harminczadik esztendejét. Csendben, visszaEgy vendéglős. »ILLER ANTAL.
