Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-09-05 / 17. szám
1902. szeptember 5. Vendéglősök Lapja 3. Az üzleti ruhával amely csak fekete lehet, minden felesleges cafrang elkerülendő, nagyobb gond a posztó finomságára helyezendő. A fehérnemüeknél is a jó minőségűt kell tekinteni. A legelegánsabb ingek a sima mellüek. A stikkelt, ránczos vagy az egész kivágott ingekkel üzletben járni nem illik. Nyakkendőnek vagy fehérnek vagy feketének kell lenni, ha a nyakkendő fehér ügyelni kell a tisztaságra. A nyakkendő formája pedig csak másli lehet. Elsőrendű üzletben hosszú nyakkendőket viselni tilos. A czípőnek elegánsnak és könnyűnek kell lenni, egy részt azért, hogy kényelmesen huzamosabb időig lehessen benne járni, más részt, hogy a járás közben zajt (kopogást) ne csináljon. A lábbeli csak fekete lehet. Lakk czipő vagy kivágott czipők viselete nevetséges benyomást csinálnak a vendégeknél. A pinczér köznevetséges ha tele akasztja magát mindenféle ékszerekkel mint p. imitált nagy arany láncz egy csomó Zsuzsiikkal, sok feltűnő gyűrűk, kézelő és ing gombok vagy arany czeruzák viseletével. Ebből ugyan sokszor arra lehet következtetni, hogy az illető nagyon képzelődő és a fogyatékos műveltséget evvel akarja takarni. Különben ez a helytelen paszió sok felesleges kiadást okoz. Finomság és egyszerű elegáncia, mindenféle cicomázás elhagyásával, minden rangú alkalmazottnál a legkedvezőbb benyomást fogja csinálni a vendégeknél. A test ápolásánál nagy súly helyezendő a gyakori fürdés és mosásra, hogy ezáltal az undorító bűzt, vagy izzadtsági szagot ne terjessze. S ha előfordul, hogy a pinczér- nek lába izzadt, — ami különben egy bőrbetegség, — úgy az illető addig ne legyen üzletben mig kinem gyógyult ettől a bajtól. E betegség kezdetben könnyen gyógyítható, később mikor a baj elharopódzott már nehezen, s sok időbe kerül. (Folytatjuk.) Ultsch Géza nagyon kevés értéke van. A theapénz azonban nem oly értelemben veendő, mint nálunk az borravalópénz, miután az nem is a kiszolgálónak, hanem a vendéglősnek van szánva, azaz olyanforma helypénz vagy órapénz az, a melynek nagysága a vendéglőben töltött időtől, úgymint a vendégek rangjától és vagyonától lesz függővé téve. A mint a vendég belép, a korcsmáros már tudja, hogy vendégét milyen rangosztályba sorozza. Egy Japáni szálloda rendesen négy osztályzattal bir a kiválogatásban, a theahá- zak azonban megfelelnek a mi vendéglőinknek. Nemcsak a szállodában, de a theaházbau is minden jobb vendég egy külön szobát kap, a hol aztán a theát meg a hozzávaló süteményt szervírozzák, és igy senki sem kénytelen akármilyen társasággal együtt lenni és a füstös levegőt belélekzeni, amint az nálunk Európában nagyon is szokásos. En Japánban a vendéglőben sohasem ittam alkoholt, aminthogy ott rendesen csak theát j isznak tej és czukor nélkül; nyáron pedig sokszor meleg vizet is isznak, a melynek szomjcsillapitó hatását ott kiválóan tapasztaltam. Újabb időben Japánban a német sör is nagyon kezd terjedni, habár az egész országban egyetlen egy pincze sem létezik és igy annak kezelését épenséggel nem is értik. Üvegsöröket ugyan majdnem minden Japán faluban kapni, de szerencsére oly drágán, hogy nagyon kevés japáninak van arra való pénze, úgy hogy a sör sokszor évekig is az üvegben áll és ez által borzasztó savanyúvá, és élvezhetetlené válik. A japáni ember az gondolja, hogy a sör az európai kultúrához tartozik, és igy nagyon csudálkozik, ha egy külföldi, kivált egy aurópai, nem sört kiván. Különben is e két német szó „Bier“ és „Donnerwetter“ nagyon elterjedt már Japánban is, ahol ezelőtt ilyen kifejezések nem léteztek ; mert ha a japániak pogányok is, de azért intel- ligentia és műveltség tekintetében részünkről teljes tisztelet illeti őket. Sőt a mi még ennél is inkább megérdemlik a közbecsülést, az az, hogy kiválóan józanok, szorgalmasok és nagyon takarékosak. B. S. kedvéért a külfölddel széliünk szembe. Legyünk sovinok a hazai gyárosokkal szemben, akik a mi millióinkat kapják mi tőlünk. Mert tisztelet a kivételnek, de akárhány sörgyár van hazánkban, amelyben még a a magunk édes nyelvét sem respektálják! Nemcsak a külföldi gyárakat kell feltétlenül bojkottálnunk, hanem egyúttal kerülnünk azokat a hazafiakat is amelyekben a magyar nyelvet megvetik! Pedig hát nyelvében él a nemzet, s aki a saját nyelvét nem becsüli, máris megszegte „a kötelesség abéczéjét.“ A magam praxisából igazolom ezt a szomorúan rendellenes állapotot. Már önálló vendéglős voltam; 1897. május hó 5-én történt. Elmentem a kőbányai Első Magyar Serfőzőbe, hogy ott az irodában nagyobb mennyiségű sört rendeljek. Az igazgató ur színe elé igyekeztem, — de nem kerültem eléje. A titkár ugyanis, aki engem fogadni szives volt — azzal a felvilágosítással kedveskedett, hogy az ö direktoruk: Ackermann nevű ur, csakis németül beszél, azért hát engem is figyelmeztet, hogy germán nyelven beszéljek a magyar sör gyár első emberével! Én, az én megalkuvást nem ismerő természetemmel azonnal kijelentettem: „Hát biz uram az önök direktorával német nyelven nem beszélek, hanem elmegyek oda, hol az én magyar szavamat is megértik és respektálják.“ így is tettem. Hátat fordítottam a magyar hazafiságra apelláló, magyar pénzből élő vállalatnak — amelynek vezető személyei sült németekl (Ez nagy tévedés, mert a gyár tisztviselői mind jó magyar urak. Szerk.) Nem akarok én mélyen tisztelt szerkesztő ur az én eljárásomra hímet varrni, de azt kimondom egyenesen, hogy ha minden magyar szaktársam igy cselekednék, akkor vagy magyarul tudna minden magyar sörgyár igazgatója, — vagy pedig becsukhatnák a boltot. Bezzeg, a mi nyelvünket nem respektálják, de a kartelleket, — amelyekről a múlt alkalommal volt szerencsém e hasábokon szólhatni — pompásan kitudják eszelni. És az efajta urak végett legyünk sovinok ? Jó. Legyünk, de akkor ők is teljesítsék kötelességüket. „A becsületnek az a természetes és egyszerű fajtája ez, hogy hívek legyünk ezen országhoz, amelynek kötelékébe tartozunk.“ Ezt irta Bartha Miklósunk. Nos, s a magyar becsületnek az a legelső kötelessége és abéczéje, hogy „ne károsítsuk meg hazánkat“—becsülj ük, térj esszük a nyelvét, s a nyújtott javakért magunk ne legyünk hazafiatlanok! Mert: „Nyelvében él a nemzet.“ Őszinte nagyrabecsüléssel köszönti mélyen tisztelt szerkesztő urat igaz tisztelője Holuár Sándor. Stoószftirdő vendéglőse A pinczér öltözködése és testének ápolása,') Irta : Pósch Gyula. A pinezérnek egyszerűen, Ízlésesen és tisztán kell öltözködni. Az Ízlés és a rend iránfi érzék, amely a hivatásánál nagyon fontos, a ruházatánál kell nyilvánulni. Hasonló fontosággal bir még a testnek ápolása, különösen a kéz és a körmök tisztán tartása. (* Hegenbarth ,Handbuch des Hotelbetriebes“ nem rég megjelent második kiadása nyomán. (Mai képünkhöz) A budapesti „Abbázia“ kávéházi népszerű és köztiszteletben álló főpinezérének t Ultsch Gézának jól sikerült arczképét mutatjuk be t. olvasóinknak. Régi, vérbeli üzletember a múlt esztendőben ünnepelte meg szolgálatának 25 éves jubileumát Tizenegyéves volt mikor édes apja, a „Nemzeti Kaszinó1- első bérlője borfiunak adta. Később szobapinezér lett a „Hungária“ szállodában, majd mint katona, Lobkovitz herczeg hadtestparancsnokhoz került asztalterítőnek és most már 11-ik éve főpinezér az „Abbázia-4 kávéházban, a hol mint mindig tette, ma is derekasan megállja a helyét. A kávéházi segédek egyik legelőkelőbbike, a pinezérség egyik igazi dísze, megérdemli, hogy érdemeit méltányolva minden kartársa tiszta szívből üdvözölje. Japáni vendéglők. A japáni vendéglőkről érdekes adatokat közöl a Japánban mint misszionárius működő Schiller lelkész, a melyekből a következőket közöljük: „A japáni vendéglős figyelme nem az alkoholos italok eladására szorítkozik, mert a japáninak eszébe sem jut, hogy a vendéglőben alkokéit igyon, legföljebb hosszabb ideig való ott-tartozkodásnál. A rendes ital ott a thea. Egyéb ételek és italok igen olcsón számíttatnak, úgy hogy alig nyernek rajta valamit. A vendéglőknek egyik főkeresete a theapénzből áll,mert akiszolgáltatott theának CSARNOK. Szegény vagyok. Szegény vagyok, se szállásom se tanyám, Gondot csak az Isten maga visel rám. Tudja, kiért, tudja, miért is élek, Magával a királylyal sem cserélek. Volt nekem egy szép paripám nem régen, Futó csillag nem futott úgy az égen. Lelkem babám kis kezéből etette, Csókzáporban a gazdáját fürdette. Kis tubiczám mosolyogj rám ha mondom Futó csillag lesz bánatom, bus gondom S ha e világ minden vésze rám esnék : Hó kebleden be boldogan pihennék. Futó csillag, pej paripám elhagyott, Én Istenem, mit vétettem oly nagyot, A babám is néha-néha tekint rám, Szegény vagyok, se szállásom, se tanyám Jámbor.
