Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-05-20 / 10. szám
■ 2 Vendéglősök Lapja 1902. május 20. üres szólamokkal és nagyhangú, de semmitmondó biztatással log bennünket kielégíteni, hanem tettekkel fogja kiérdemelni hálánkat és elismerésünket, miután bámulatos elméleti tudását jóval fölülmúlja a gyakorlati életben való jártassága. És ilyen miniszterre vártunk Baross Gábor halála óta! Tíz év alatt sok hányattatáson ment keresztül a kereskedelmi tár- cza, s ezt első sorban a mi iparunk sínylette meg. Nem is csodálható tehát, hogy ilyen állapotok után a megkönnyebbülés sóhaját bocsátjuk ég felé, a midőn kedvező kilátások mutatkoznak és a midőn látjuk, hogy hosszú éjszaka után derengeni kezd a hajnal. Miként a fölkelő nap látása örömre gyújtja a sziveket, akként üdvözöljük Láng Lajos miniszter urat kereskedelmi kormányzása első napjaiban. Őszinte üdvözlettel és szívből fakadó jó kívánságokkal járulunk elébe, mivelhogy táplál bennünket az a remény, hogy érlelő sugarainak áldása ránk is ki fog terjeszkedni. Büszkék leszünk rája, ha az ő égisze alatt nyer majdan megoldást egyik legégetőbb kérdésünk- iparunknak képesítéshez való kötése. Ehhez azonban nem elég pusztán a miniszter jóakarata; önmagunk kitartó munkásságára van szükség. Oda variálhatjuk a közmondást: segíts magadon és a miniszter is megsegít téged. És ha csakugyan elérhetjük azt, hogy a képesítéshez való kötés kimondatik iparunkra, ezzel óriási lépéssel jutottunk előre a boldogulás utján és ha más nem is, magában ez az egy fontos vívmány örök időkre megőrzi nekünk és az utókornak Láng Lajos nevét. Jgy legyen! Rögös pályán. — Báró Wallburg levele. — A legutóbbi napok szenzácziójának tekintik egy királyi vérből származó férfinak ama tisztes elhatározását, hogy félretéve minden előitéletet és ósdi felfogást, nehéz, munkát vállalt magára, vagyis becsületes ámbár meglehetősen rögös pályára lépett a tisztességes megélhetés végett. Minden szenzáczió kétféle megítélés alá esik és igy báró ü allburg Ernő esete is ellentétes véleményekre szolgáltatott okot. Némelyek puszta szenzáczió hajhászást látnak benne és gúnyos mosolylyal térnek fölötte napirendre, mások ismét méltányolják a hányatott életű bárónak munkára való törekvését és készséggel meghajolnak előtte, mint pl Solymosi Elek is, a „Népszínház“ nagynéni művésze, ki első fizető vendége volt az uj főpinczérnek s ez alkalomból férfiasán kijelentette, hogy: „báró ur, ön csak most lett igazán nemessé !“ Mindjárt az elején kijelentjük, hogy mi magunk is az utóbbiakhoz tartozunk, vág) is azok közé, akik észrevették báró Wallburg elhatározásában a nemes szándékot és a kik szem előtt tartják, hogy egy sok gyermekkel megáldott családapának minden lépése tiszteletre méltó, melyet családja érdekében a tisztesség korlátjain belül elkövet. Nekünk imponál báró Wallburg Ernő szilárd akaratereje és keresztyéni szempontból is Ínyünkre való, hogy a tönk szélén állva, a nélkülözések közepette nem az életoltó revolverhez nyúlt, melyet nagyuraink hasonló alkalmakkor kikerülhetetlennek tartanak, hanem keresztül gázolva az előítéletek erdején, két kézzel kapott a kenyérrel kecsegtető, fárasztó munka után. Egy ilyen ember nem érdemli meg a kicsinylést, sőt inkább bátorításra van szüksége, hogy sikeresen haladhasson tovább a megkezdett utón s hogy idő előtt el ne bukjék a rögös pályán. Hogy miért éppen a fopinczéri pályát választotta ki magának ? — erre a kérdésre, melyet több felől hallottunk már hangoztatni, könnyű felelnünk. Tudvalevő dolog, hogy báró Wallburg Ernő katonatiszti egziszteneziáját lehetetlenné tették. Mint művelt, intelligens ember, ezután már csak valami „lateiner“ pályán boldogulhatott volna, de ebben megint betegsége volt az akadály, az u. n. ,,iró-görcs“, mely meggátolja őt abban, hogy huzamosabb ideig használhassa a tollat. Ezekután mi maradt más hátra ? Bizonyos, hogy kőtörőnek, utczasep- rőnekj'nem jelentkezhetett, minthogy ezt még ellenségei sem kívánják tőié. így jutott br. Wallburg arra az elhatározásra, hogy a pinczéri pályára lép, vagyis azon térre melynek legelső főkellékei a müveltség az egyéni intelligenczia, az udvariasság és a ünom modor. Tagadhatatlan, hogy br Wallburg föltétlenül rendelkezik a fölsorolt lelki tulajdonságokkal, igy tehát meg lehet nyugodva szaktársaink ama kis töredéke, mely elvi ellentétben áll a báró főpinczér- ségével, hogy Wallburg Ernő semmiképen 1 sem lesz iparunk szégyenére, sőt inkább annak nívóját emelni fogja. Különben báró Wallburg maga is megnyilatkozott. Alábbiakban közöljük érdekes levelét, melyet lapunkj szerkesztőjéhez n tézett: í Ihász György szerkesztő urnák Budapesten. Tisztelt Szerkesztő Ur ! Mai napon a Harsányt-Testvérek czég szolgálatába léptem és működésemet, mint a New- Tork kávéház főpinczére megkezdettem. Ezen alkalomból fogadja kedves szerkesztő ur, mint a pinczérek elismert szószólója és sajtóbeli vezére, üdvözletemet, mert ezentúl én is hívei közé számítom magamat és mindvégig az is maradok. Szerkesztő ur talán csodálkozni fog lépésem fölött, minthogy sokan vannak, a kik nemcsak csodálkoznak, de meg is ütköznek azon, hogy — élni merészkedem és tisztességes uton- módon akarok családomnak kenyeret biztosítani. Úgy vélem, némi magyarázattal tartozom a világnak és első sorban uj kollégáimnak, hogy félre ne értsék törekvésem tisztaságát. Mindenekelőtt kijelentem, hogy büszkén vallom magamat pinczérnek, mert hosszú évek tapasztalatai során arra a meggyőződésre jutottam, hogy a pinczérség, mely több méltatlanságban, mint elismerésben részesül, tiszteletre méltó foglalkozás és a ki ezen a nehéz pályán keresi meg kenyerét, ép oly hasznos tagja a társadalomnak, mint teszem azt más ipar űzői, vagy a kereskedők, vagy akár a diplomával rendelkező emberek, Ha ezt a kedvező Ítéletet nem alkottam volna meg már évek előtt a pinczérekről, hígyje meg, nem léptem volna magam is körükbe. De miután szemernyi kifogást sem emelhetek a pinczéri foglalkozás ellen, sőt egyes fönhéjázók előítéleteire sem fektetek súlyt, természetesen emelt fővel kötöttem oldalamra a bőrtáskát és önérzettel végzem napi dolgomat. Fölkérem kedves szerkesztő urat, szíveskedjék ezen soraimat b. lapja utján nyilvánosságra hozni, mert dokumentálni akarom a világ előtt, hogy sem engem, sem jelenlegi főnökeimet: Harsányi Testvér urakat nem a szen- záczióhajhászat vezérelt, mint azt némelyek feltüntetni szeretnék. Én tisztán a becsületes megélhetés czéljából lettem főpinczér. Fogadja szerkesztő ur kézszoritá- somat és adja át uj kartársaimnak üdvözletemet. Budapest, 1902. május hó 5-én. Tisztelettel Báró Wallburg Ernő. * Ugyancsak itt közlünk ebben az ügyben egy másik levelet, melyet régi jó barátunk, Solymosi Elek színművész ur intézett lapunk szerkesztőjéhez s a melyben kiigazítja egyes lapok tudósításait. Solymosi igen helyes eszmét pendít meg soraiban, a mennyiben a „borravaló“ kifejezés helyett megfelelőbb és méltóbb elnevezést ajánl használat végett. Reméljük, hogy a nagy- közönség is mihamar alkalmazni fogja a — különdijat. A nyilatkozat következőképpen hangzik: Kedves barátom, Ihász György! légy szives ezen helyreigazító soraimat becses lapodban közzétenni: Helyreigazítás. A báró Waltburg főpinczérsé- gével kapcsolatosan — abból az alkalomból, hogy én adtam neki az első úgynevezett borravalót — egyáltalán nem kívántam belekerülni az újságokba. De mert több lap tévesen irta meg a
