Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-09-20 / 18. szám
4 Vendéglősök Lapja 1901 szeptember 20. tartalma 40—70% közt váltakozik, testet elsatnyitó, lelket elhomályosító, életet rövidítő ádáz mérge az emberiségnek, mely álnokul behízelegte magát a társadalom minden rétegébe, az egyiknél bundapálinka, a másiknál a finom likőrök és cognac alakjában. Egészségi szempontból a bor mértékletes élvezete annak alacsony alkoholtartalmánál fogva, igen előnyös, mivel serkenti a bélmozgást, elősegíti az emésztést, az agyra gyengén izgatólag hatva, serkenti annak működését, felvidámitja az emberi kedélyt, előmozdítja az anyagcserét: az öregnek fiatal erőt, a fiatalnak életkedvet és akaraterőt ad. Mig a magasabb alkoholtartalmú italok élvezete megbénítja az észt, tönkreteszi az önálló akaratot, kivetkőzted az embert minden nemesebb formájából, önzővé, indulatossá, elégedetlenné teszi: igy emeli az öngyilkosok számát, megnépesiti a börtönöket és elmegyógyintézeteket, pusztítja az emberiséget és satnyitja az utókort. Ott hol a pálinkaélvezet nagymérvben elharapódzott, ott találjuk a nyomort, a szegénységet, a bűnt és az elkorcsosodást: ezt a statisztika legjobban bizony it ja. Az alkohol sajátszerü vizel vonó tulajdonságánál fogva, mennél higitottabb alakban élvezzük, annál kevésbé káros annak hatása szervezetünkre; mig egy felnőtt embert 300—500 gramm közönséges pálinka — rövid időközökben vagy egyszerre elfogyasztva — acut módon megölhet s sok esetben meg is öl (gyermekeknél és aggoknál 3—4 evőkanál is halált okozhat), addig a bor élvezetétől (kivéve az égetett erős borokat) acut mérgezésben nem halt meg senki; ennek a magyarázata pedig abban rejlik, hogy a hígított állapotban — bár nagy mennyiségben — szervezetünkbe vitt alkoholnak, szervezetünk elég oxygént képes szállítani annak szénsavvá és vizzé való oxydálására; ellenben a tömény alkoholos ital, nem lévén képes a gyomor által produkált nedvben kellőkép felhígulni, kicsapja a pepsint, a peptont és a íehérnyéket, lassítja az emésztési folyamatot, gyomorhurutot, súlyos egészségbeli zavart, sőt halált is okozhat. Abszolút alkohol már 80—100 grammnyi mennyiségben halált okoz. Az alkohol töménysége tehát egészségi szempontból az alkoholos italok élvezeténél legnagyobb fontossággal bir. A borfogyasztás emelésének egyik fontos tényezője, annak szesztartalma és termelési viszonyai szerinti adóztatása, mivel nincs semmi méltányosság abban, hogy a hegyaljai nektár és a fülöpszállási karezos élvezete után egyenlő fogyasztási illetményt fizet a fogyasztó, holott a kettőnek, úgy alkoholtartalma, mint beszerzési ára közt nagy a külömbség. Ha a bor megadóztatásánál annak szesztartalma, vagy eladási ára vétetik zsinórmértékül, úgy ezáltal alkalom nyílik a közönséges borok általános élvezetének terjesztésére; a bor ára csökken és igy a társadalom pálinkához szokott rétege is élvezheti, ez annyiban jogos követelmény, mivel a földeinkért sem fizetünk egyforma adót. Az alkoholfokok szerinti adóztatással kapcsolatban a pálinka — mint magasabb szesztartalmu ital — fogyasztása a jelenleginél magasabb adó alá esnék: ez magától értetődik és annyiban is méltányos mivel alkohol fokokban tényleg többet is fogyaszt a pálinkaivó. Kiárusítása és gyártása pedig nehezítessék meg, úgy hogy ezáltal némi- leg »át vetessék a pálinkaélvezet elharapódzódéinak. A borfogyasztás emelését tetemesen elősegítené a boroknak az olcsóbb szállítási dija is, a hajón, vagy vasúton. Fontos szerepet játszik a borkezelés és a bornak szállításra való képesítése. A borkezelés ismerete és terjesztése különös tekintettel a kerti és homoki borokra pedig azért játszik szerepet, mivel sok termelő nem tudja, hogy gyengébb borát mikép kezelje, illetve értékesítse, hogy bora oly vidékre is szállítható legyen, hol bor vagy nem, vagy igen kevés terem és a borfogyasztás helyett a pálinka van elterjedve. Igen fontos a bor tisztasága fölötti szigorú őrködés és a borhamisítók szigora megbüntetése; édes hazánk bőriparának jó hírnevét egyedül a borhamisítók kapzsisága tette tönkre. Jelenlegi törvényeink nem büntetik a megérdemelt szigorral a borhamisítókat, kiknek vegypinczéje egészségünket veszélyezteti. A hamisított bor élvezete után kisebb nagyobb egészségbeli zavart észlel a fogyasztó szervezetében s igy inkább a pálinkát issza, mintsem drága hamisított bort igyék. A legfontosabb természetesen a bortermelés emelése, hogy tulajdonképen legyen mit népszerűsíteni. A verseny idővel sok olyan akadályt küzd le, mely ezidőszerint talán el- gördithetetlennek látszik. Ezek volnának azon körülmények, melyek hivatva vannak a borfogyasztás népszerűsítésében közreműködni. A borfogyasztás elterjedésével, mint a fenn előadottakból is látható, az iszákosság nem terjed, sőt ellenkezőleg csökkeni fog, mert ha az a 4 millió hektoliter pálinka, melyet hazánk lakói évente fogyasztanak, nagyrészben a borfogyasztásnak jut, akkor a lakosság tulajdonképen alkoholban kevesebbet fogyasztott mintha a pálinkát fogyasztotta volna. De fogyjon el háromszor annyi bor, még akkor sem terjeszti a fogyasztás az iszákosságot annyira, mint a pálinka, mivel az alkohol, bár nagyobb tömegben is élveztetett, de oly hig állapotában jutott a fogyasztó szervezetébe, hogy ebben komolyan számbavehető zavart nem idéz elő és igy általánosságban a borfogyasztás emelésével kevesebb lesz az alkoholisták száma, az emberiség több munkakedvet kap, megfogynak a börtönök ‘és fogházak lakói és az elmebetegek száma i i csökken, szóval a munkakedvvel egyetemben emelkedik az ipar és kereskedelem is; az alkoholista által mámorának kialvására felhasznált idő is munkára fordittatik és igy a szegénység helyett a jólét és a boldog megelégedés üti fel tűzhelyeinken tanyáját és elérhetjük azt is, hogy ünnepnaponkint minden szegény munkás ember fazékjában hús fő s ebédjéhez egy liter bor is jut. ,,Borászati Lapok.“ CSARNOK. A század-kürtös. Irta: Boór Jenő. Folytatás és vége. Zivataros'őszi éj volt. A szélnyögő ágak és a zúgó zápor zaja közt szakadatlan csapkodta a Gy. . . városi katonakórház magas ablakait, mig végre dühe fokonként csillapulni látszott és tökéletes csend következett be. Csak bent a kórház épületben, nehéz betegek számára elkülönített szobák egyikében nyögött fájdalmasan egy beteg. Nyögései néha kilopództak a homályos folyosóra, melyet egy egyszerű lámpa gyönge fénye világitott és mindinkább elhaltak — tompán, a komoly csöndben. A beteg egy közkatona volt, Szalontai Bálint a század-trombitás. Nehéz lélegzetét szinte elfojtani akarta és az olykor-olykor kitörni óhajtó sóhaj még fojtóbbá tette azt. Néha fölnyitotta szép sötét szemeit és fájdalmasan mosolygott. Olykor gondolatai távozni látszottak, — ábrándozásba merült. Ezelőtt tiz napja, ha jól emlékszik ő maga fújta még a takaródét és most mintha hallaná, — a halál fújja neki a szenvedések örök álmait. Erezte, hogy nem gyógyul föl többé, megértette az ezredorvos tekintetéből, ki ezelőtt egy órával jött őtet megvizsgálni. Ha most volna szeretője, gondolá, az fonna neki koszorút búzavirágból, nefelejts- ből, éjjelenként megsiratná a virágos nyo- szolyán, piros bóbitás fejkötője helyett fekete keszkenőt tenne a fejére, és úgy jönne el a temetésére. Némelykor nyugodtabbnak látszott halvány arcza és gyönge mosoly jelent meg színtelen ajkain, akárcsak a közelgő halált akarná kinevetni és ajkai elhúzódtak, mintha azt akarta volna mondani: „Azt hitték hogy tetetem magam ; nem hitték hogy beteg vagyok“ ; a nehéz lélegzet azonban elfojtotta torkán a szót és azok egy fájdalmas nyögéssé változtak, ki-kilo- pództak a homályos fotyosóra, mig végre elhaltak tompa csöndben. Mire eloszoltak az őszi felhők, a zivatarnak hirdetői és a fojtó ködpárán lassanként átszürődőtt a gyenge reggeli napsugár, Szalontai Bálint a század hornista meghalt. Ott feküdt kiterítve a katonakórház halottas kamrájában, a fenyegetődző halálnak abban a néma házában. A hír hamar elterjedt a kaszárnyákban és baj társai sajnálták, kiki természete szerint. Nem is tudott senki szebben mesélni; s nem tudta egy trombitás sem vorschrif- tosabban kiczifrázni az extra marsot. Voltak olyanok is, a kik abban a hitben éltek, hogy ha szegény legény volt, most kap legalább szép temetést. Pedig azt is beszélgették, hogy vagy háromszor jelentett maródit, mégsem vették fel betegnek; azt fogták rá hogy szimulál és kutyabaja sincs. Ez pedig kihágás, melyért megbüntették einczel áristommal, kurta vassal és böjttel. De hát minek szimulált? Úgy kellett neki! Mikor letöltötte büntetését, kirukkoltat- ták a gyakorlótérre és akkor esett össze. Eh, katona dolog, mondogatták ezután a jó bajtársak, és inkább a napokat számlálták, melyeket még kötelességük lesz megszenvedni. Mindemellett a temetés kijár néki amúgy katonásan és mi kell még egyébb egy század kürtösnek? Talán sírjanak is?! Katonának sírni nem szabad. És mig a jó bajtársak igy hányták vetették a kürtös esetét, addig az merev tagokkal, sovány beesett arczczal feküdt abban a sárga házban, melynek komoly hivatását világosan jelzé a kapu felett kifüggesztett, — kétfejű sassal ellátott felirat. Most az egyszer neki fújtak takaródét; és ő el is takarodott, elköltözött oda, honnan nincsen többé visszatérés, mig majdan egyszer a glória fényétől ragyogó angyalok fognak megjelenni, utjokban mindent övezve dicsvakitó világossággal, hogy aranyos harsonákon adják tudtára ennek a bűnös világnak ; —- ime, elkövetkezett az utolsó Ítélet, a végbeszámolás. Ezek lesznek a lezajlott századok, a világ kürtösei. Végre lezajlottak a nagygyakorlatok. Megelevenült a bakonymenti falu is. A sza- badságos katonáknak kedvtől duzzadó dalai végig harsogtak a tollfosztás kedélyes ünnepén és enyelgő párbeszédektől, víg Iá-
