Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-08-20 / 16. szám
1901. augusztus 20. Vendéglősök Lapja 3 Rövid négy hónapja, hogy a Budapesti Pinczér Egylet átvette a szegedi előkészítést vezető bizottságtól a létesítendő f 0. P. E. mozgalmának vezetését. És mit látunk ma? Azt, hogy a Budapesti Pinezér • Egylet által kiküldött bizottság hivatásának megfelelve, a létesítésnek alapvető munkálatait befejezte, melynek következtében már folyó év szeptember hó 5-én az alakuló közgyűlés megtartatik. Milyen szép és dicső munka volt ez a pár évi működés, mily határtalan lángoló lelkesedés s kitartó, fáradhatatlan ügybuzgalom s ragaszkodás kisérte ezen nemes s czélirányos eszmét mindvégig. Mily jólható érzés s lélekemelő azt tapasztalni s látni, hogy mennyire fogékony a magyar pinczérség érzete minden jó s nemes törekvés iránt; amilyen kimeríthetetlen áldozatkészsége, oly kitartó s határtalan ügybuzgalma minden czélirányos intézmények létesítése iránt. Nem áll tehát az a téves feltevés, hogy a magyar pinczérséget nem lehet nemes s czélirányos esz- irányos eszméknek megnyerni, s a közügy érdekében együttes működésre bírni. Oh, igen is lehet. íme, a fényes bizonyíték arra nézve, hogy igen is! A magyar pinczérkar mindig a legnagyobb áldozatkészséggel támogatott minden nemes s czélirányos törekvéseket, nemes eszméket, de nem egyéneket. Az tény, hogy egyének üres frázisokkal telt beszédjei s puszta Ígéretei, bármily sokat Ígérők s hangzatosak voltak is, azok azt nem igen követték. Úgy is van ez helyén s úgy legyen a jövőben is, hogy ne az egyén üres beszéde, hanem az eszmének átalakító ereje győzze meg a pinczérséget. Tehát most, a midőn ezen üdvös s czélirányos intézménynek alapvetési munkálatait bevégezve s az eszme testet öltött, legyetek hozzá, t. kartársak, továbbra is oly rendíthetetlen ragaszkodással, mint eddig, támogassátok azt s részesítsétek azt továbbra is azzal az áldozatkészséggel, a mely- lyel egy, a te érdekeiteket előmozdító s felkaroló intézmény megkívánja. Ez az országos intézmény nem a maga érdekét szolgálja, hanem az összpinczérségét és ez nem egyesek részére létesittetik, hanem mindnyájunk részére ; ezt nem egyes egyének létesítették s nem is egyesek dicsőségét hirdeti, hanem az összpin- czérség áldozatkészségéről s szorgalmas munkásságáról tesz fényes tanúbizonyságot. Jertek tehát, t. kartársak, e mü befejezésének záró kőletételéhez minél számosabban; vegyétek ki részeteket a dicső s nemes munkából s számos megjelenésiekkel emeljétek fényét a mi szakfoglalkozásunkban uj korszakot alkotó aktusnál. Nagyon egy nevezetes nagy nap lesz ez a szeptember 5-ike a pinczérség történetében. Ezen a nagy napon nyer teljes befejezést a magyar Országos Pinczér Egyesület, hogy megkezdje áldásos s üdvös működését szakfoglalkozásunk üdvére s mindnyájunk előnyére s javára. Isten engedje, hogy úgy legyen! Kalmár Fábián. Mit tegyünk? Szeptember 3-án az ország minden tájékáról összejönnek a szaktársak; ki az országos szövetség, ki a nyugdijegyesület közgyűlésén fejti eszméit, amelyek kizárólag a közjó érdekében fognak elhangzani s a közjót hivatvák szolgálni és előmozdítani. Sajátságos, nyomasztó helyzetünk rau- laszthatlan kötelességünkké teszi, hogy minden alkalmat és minden tisztességes eszközt megragadjunk, amely által kitűzött czélunk- hoz csak egy lépéssel közelebb juthatunk. Petitióinkat, memorandumainkat por lepi a minisztériumban. Törvényes igazainkért nincs, aki sikra szálljon a parlamentben. Sérelmeinket nincs, aki az Országházban beszéd tárgyává tegye és jogorvoslatot követeljen. Mi, az aránylag legtöbb adót fizető osztály, csak kegyelmes és kegyelmeden miniszteri rendeletekkel takargatjuk sebeinket. Ez igy nem lehet tovább, ezt a fonák állapotot tűrnünk tovább nem szabad! Életjelt kell adnunk magunkról cselekednünk kell! Az alkalom önként kínálkozik, ne sza- Jasszuk el, hanem ragadjuk meg két kézzel, egy szívvel és egy lélekkel! Az alkalom az általános képviselő-választás. Mit tegyünk ? Vájjon mi is a képviselőjelölt mellének neki szegezzük-e a revolvert, a rever- zálist, amint azt a tisztviselők és papok felekezetkülönbség nélkül elhatározták? Vájjon mi is ünneplőbe öltözzünk- s mély alázattal járuljunk-e leendő, szeretett képviselőnk nagyságos színe elé s térdre hullva könyörögjünk neki, hogy nagyszabású dicsőséges államférfim munkálkodásának programújába a mi ügyünket is nagylelkűen felvenni ne terheltessék, amint ezt majd a fiakkerosok és hordárok teszik meg? Mit tegyünk? Sem ezt sem azt! Ha teszünk valamit, tegyük azt okosan, hogy annak látszatja és foganatja is legyen! Eddigelé még minden Ígéretre ráfizettünk, ugyancsak ez a sors várakozik reánk, ha a képviselőjelölteknél lábatlankodunk. Ők a legjobb akarat mellett sem tehetnek semmit érdekünkben, azon egyszerű oknál fogva, mert a mi sajátlagos helyzetünket nem értik s nem képesek felfogni. Mit tegyünk? Küldjünk fel képviselőket, akik a mi embereink, akik vérünkből való véreink, csontunkból való csontok! Küldjünk fel képviselőket, akik nem azzal bolondítják magukat és t. választóikat, hogy immunitásuk tartama alatt világra szóló államférfim sikereket fognak elérni, holott tulajdonképen csak a vidéken fognak csavarogni, vagy a kávéházakban bujkálni, a mig szavazásra be nem rendeli őket a pártelnök kegyetlen parancsa! Küldjünk fel képviselőket, akik szakmánkat minden vonalon ismerik s felvirágoztatása érdekében már eddig is lelkesen, | önfeláldozóan fáradoztak! Ezeket szemelje ki a szeptember 3-iki kettős közgyűlés s azután legyen rajta, hogy bele is kerüljenek a tisztelt Házba, ha máshonnan nem is, de legalább valami rumuny választó kerületből. Hogy hogyan, az a kettős közgyűlés dolga. Hogy a hosszas találgatásnak elejét vegyük, hamarosan egy pár nevet rántunk elő, amelyek iparunk történetében kitörül- hetetden betűkkel vannak beírva. Ilyen nevek: Gundel, Glück, Stadler, Palugyay, Schalkház, Bokros, Nagy Gábor, hogy Ihászról ne is szóljunk, aki elsőnek zörgetett a parlament ajtaján egy hatalmas petitióval, amely összes sérelmeinket és kívánságainkat röviden, de velősen magában foglalta. Igen kívánatos lenne, ha a kettős köz- gjmlés közönsége szabad idejében ezen kérdés felett komolyan gondolkodnék, esz- mecserézne s hazaérve, e kérdésnek minél nagyobb propagandát csinálna. Mert máskép talán soha sem érjük el azt a czélt, hogy velünk máskor is foglalkozzanak, necsak akkor, amikor adakozásról, adókirovásról, adóbehajtásról és hezitálásról van szó ? Országos mozgalmunk hivatása. Sokat lehetne Írni mozgalmunk hivatásáról, sokkal többet, mennyit egy szaklap keretein belül szabad. És arról is, hogy mennyire válhatik hasznára szocziál politikai szempontból egy osztálynak a társulása. Nem akarok a történelem adatainak nyomán bizonyítani, csak arra utalok, hogy igaza van annak a vádnak, mely azt mondja : „egyik legrégibb hagyománya a magyar embernek, — hogy nem képezi sajátságát az egyesülési szellem. Ennek a régebbi időben volt is magyarázata, mert a régi vármegye mindent felkarolt magába. A vármegye volt a társadalom. Akkor nem volt szükség az egyesülésre, legalább nem any- nyira, mint most, mert a primitiv gazdálkodás mellett is volt felesleg. Munkáskérdés nem volt, közteher nem volt ismeretes. Akkor még nem érezték a társadalmi szervezkedés szükségét. Ma más világot élünk. Indokolja, követeli ezt a közterhek fokozódása, a szőllőhegyek pusztulása, a filloxera, peronospora, lisztharmat, stb. Mekünk is vannak közterheink, de nincs feleslegünk. Ezt nem kell magyarázni sem vendéglősnek, sem pinezérnek. Ismerték azt már akkor is, mikor még én a világon sem voltam. Mikor aztán a világra jövünk, milyen számba megyünk? — Teher- és feleslegszámba, mert hogy sokan vagyunk, annyi bizonyos. Nagy munka tehát a társulási szellem hivatása, mely fáradságos lehet ugyan, de nemes munka. Minden olyan mozgalom, mdly a nemzetek különböző osztályainak mivelését szolgálja, hazafias hivatás. Szakközönségünk körei is nagy érdeklődéssel kisérik az „Országos pinezér- egyesűlet“ érdekében dolgozó mozgalom éledését. Az akkori vezető férfiak sokat dolgoztak a kezdet nehézségein, s ha nem is nyertek sokat, de ellenségük sem állíthatja, hogy semmit sem haladtak. Fáradságos munka volt, de megtermetté gyümölcseit ; fenntartották a szakkörök s a hozzánk nem tartozó intéző körök figyelmét, azokat a mozgalom kritizálására kényszeritették és kiegyengették azt a fáradságos utat, mely a nagy munkák kezdete, melynek köszönhetjük, hogy megismertük ennek a nagy mozgalomnak a hivatását.
