Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-08-05 / 15. szám
1901. augusztus 5. Vendéglősök Lapja 3 a melyek arra késztetnek, hogy a repülő korcsmárosság ötletéből ezen legújabb állások betöltésénél a következőkre irányítsuk a hatóságok figyelmét. A köztisztviselők országos mozgalmat indítottak, hogy mostoha sorsukon javítsanak, nem lehetne őket ezzel megkínálni s ez által egy kis változatosságot, poezist bevinni gépies életükbe s némi perczentet felajánlani nyugdíj intézetük gyarapítására. Ott vannak a néptanítók, akik teljes életükbe a humanizmus szolgálatában állanak és rokkannak meg, vakácziójukat aligha tölthetnék el humánusabban, mintha felcsapnak mozgó konyha direktoroknak. Szorgalmi időben a lelket táplálták, pihenő időben meg a testet táplálnák. Megrendült egészségük, megőrlött idegeik restaurálása végett a gyógyfürdőket fel nem kereshetik, mint repülő korcsmárosok gőzfürdőket is vennének, meg a humanizmust is szolgálnák s esetleg a Tanítók Háza mellett még a Tanítók Otthonát is ki- röpdöshetnék, amelyben elpuczovál- hatnák azt a kis ezüst érdemkeresztet, amit 40 évi szakadatlan munkásságuk jutalmául kapnak. Midőn tisztelettel hajiunk meg az említett osztályok érdemei előtt, el nem hallgathatjuk azt a sejtésünket, hogy mozgó konyhára e két tiszteletreméltó osztálynál is nem egyszer volna szükség. , Nem tudhatjuk mikor és hogyan jelenik meg a repülő korcsmáros, csak egy bizonyos, hogy váratlan meglepetés lesz s aligha nem bonyodalmaknak lesz a kútfeje. Hogy külföldön bevált, bizonyára nem az elrendelés miatt, hanem azért mert meg voltak a szükséges előfeltételek, még minálunk éppen ezek hiányzanak. Az ínséggel és nyomorral küzdő népnek munka kell, olcsóbb kenyér olcsóbb hús és olcsóbb ital, hogy munkabíró legyen. És nem repülő korcsmáros, mikor álló van elég egész a rogyásig, aki bizonyára a legnagyobb örömmel szállítja az árukat, melyeket az állam és község atyáskodó gyámkodása oly rettentő módon felszöktetett. Legyen csak kisebb a fogyasztási adó s legyen egy kis pénz forgalomban az elcsenevészett erő újra felbuzog minden repülő korcsmáros nélkül. De a mig ez be nem következik, minden a réginél marad, sőt még rosszabbodik. Idegen államok leszállították a fogyasztási adót a nép megerősödésére szolgáló élelmi czikkekre, italadójuk össze-vissza kisebb annál, amit nálunk csak maga a község szed. Ily viszonyok mellett természetes a satnyulás és züllés, a mely egyáltalán nem válik díszünkre, annál kevésbé hasznunkra s a regenerálást nem teremti meg a repülő korcsmárosok légiója sem. Jegyzőkönyv. Felvétetett a „Szegedi pinczér egylet“ 1901. évi julius hó 12-én tartott rendkívüli közgyűléséről. Gruber Gusztáv alelnök üdvözli a szép számmal megjelent tagokat és elrendelte a múlt ülésről felvett jegyzőkönyv felolvasását, melynek megtörténte és annak hitele- sitése után következett a napirend tárgy- sorozata : I. a Budapesti pinczér egylet leirata; II. a Budapesti Szakegylet leirata; III. a Szegedi pinczér egylet vagyona leltározása és annak átvétele; IV. a könyvtár kezelési pénztárkönyv bemutatása és elszámolása; V. Könyvtárnok beszámolója az eddig elért eredményről és a könyvtár-alapitó tagok csoportképének Ösmertetése; VI. Guruiéi János és Kammer Ernő jubileumi emlékalap átvétele iránti intézkedés ; VII. Esetleges inditványok. I. pont. Bandvég József titkár az Elnök felszólítására felolvassa és ösmerteti hosszasan a Budapesti pinczér egylet leiratát, melyet a közgyűlés egyhangúlag nagy lelkesedéssel magáévá tesz és elhatározta, hogy azt erkölcsileg és anyagilag támogatja, kebeléből pedig 15 tagból álló fentartó bizottságot. Megválasztattak egyhangúlag: Bandvég József, Kovács József, Kövesy Nándor, Petrás Márton, Popper Mihály, Jako- bovits Ferencz, Adám Ödön, Klückhamer Sándor, Skultéty Lajos, Ladányi Ede, Turnék János, Lepkovits János, Lepkovits József, Schöffl Viktor és Almásy Lajos. Határozatba ment továbbá, hogy a Szegedi pinczér egylet, a Budapesti pinczér egylet kongresszusán 3—4 taggal fogja magát képviseltetni. II. pont. A második pontnál szintén Bandvég József titkár felolvassa és öserteti a Budapesti Szakegylet leiratát. Határozatba ment, hogy üdvözli felirattal a szakegylet érdemes vezetőit és egyben felkéri, hogy javasolja az egyesülést, — hogy első sorban egyesülni és igy győzni le mindent, mert | amiért jelenleg küzdünk külön-külön, — egyesült akarattal a végeredményt mi hamarabb élvezhetjük. III. pontnál, Bandvég József titkár bemutatja a közgyűlésnek az egyleti iroda \uj berendezését, melyet a közgyűlés megelégedéssel fogad és 5 tagú bizottságot kér fel annak leltározására és átvételére. IV. pontnál Bandvég József titkár bemutatja a könyvtár kezelési pénztárkönyvet, melyet rendben talált és kitűnt, hogy a januári közgyűlés óta a mai napig a könyvtár alapnak 685 korona 20 fillér bevétele és 677 korona 90 fillér kiadása volt. Tudomásul vétetett. V. pontnál Skultéty Lajos könyvtárnok számol be. Ugyanis, a folyó évi rendes közgyűlés indítványomra egyhangúlag elfogadta a könyvtár felállítását, magam sem számoltam azon nehézségekkel, aminek neki mentünk, sőt magam is kétségbe vontam azt, hogy ösmerve azon közönyt és szükkeblü- séget, ami egyes dolgoknál elő szokott jönni. Csak azt sajnálom mélyen tisztelt közgyűlés, hogy egy kissé is féltem. Örvendve van szerencsém jelenteni, tisztelt küzgyűlés, hogy Juranovics Ferencz elnök és Keth Károly pénztárnok urak, nemkülönben a szegedi pinczér-egylet áldozatkészsége tette lehetőve, hogy azon eredményt, amit elértünk, bemutathatom; örvendetes jelenség még az is, hogy egyletünk tagjai nagy buzgalommal és ügyszeretettel karolták fel az eszmét, s hogy kérelmünk nem maradt üres szó a pusztában, van szerencsém az adományozók nevét közölni és az adományokat bemutatni: 1. Jókai Mór összes munkái, diszkiadás 100 kötet. 2. Az osztrák-magyar monarchia Írásban és képben, diszkiadás 16 kötet. 3. Mikszáth Kálmán összes munkái, diszkiadás 12 kötet. 4. Vass Gereben összes munkái, diszkiadás 10 kötet, a szegedi pinczér-egylet ajándéka. 5. Vegyes művek 10 kötet, özv. Bavesitz Lőrinczné úrnő ajándéka. 6. Vegyes müvek 5 kötet, Bernáth Ilona úrnő ajándéka. 7. Vegyes müvek 12 kötet, Tüchler Andor ur ajándéka. 8. Vegyes müvek 12 kötet Csank Zsigmond ur ajándéka. 9. Vegyes müvek 15 kötet Skultéty Lajos ur ajándéka. 10. Vegyes müvek 2 kötet, Randvég József ur ajándéka. 11. Egy orFANDA ÁGOSTON __halkereskedő - — AL APITTAT0TT 1820 TEUEFOH 63—90. Sürgönyczim: FANDA ÁGOSTON BUDAPEST. BUDAPESTEN (Központi vásárcsarnok).