Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-11-05 / 21. szám
4 Vendéglősök Lapja 1900, november 5. adva, némileg kárpótoltassanak és végre üdvös, mert ezen tűrhető borárak és azok fentartásának reménye vitte bele a szőlő- birtokosok ezreit, bogy nélkülözések árán sőt még kölcsönpénzzel is felujitsák szoléi két. Csakhogy a boroknak azon ára között, melyet a termelők kapnak kézhez és azon borárak közt, melyet a fogyasztók kénytelenek megfizetni, óriási különbség van és amennyire lépten-nyomon követte, sőt megelőzte a termelőknek fizetett árak emelkedését a vendéglősök újabb és újabb árszabása, oly kevéssé látjuk jelenleg azt a tenden- cziát, hogy most — midőn a termelők már évek óta 20—25—40°/o-al olcsóbb árakkal kénytelenek beérni — a korcsmárosok, kereskedők, fűszeresek stb. szintén ugyanazon arányban kisebbítenék a kimért italok árát. Az Alföldön már két év óta jó, egészséges kereskedelmi borokat lehet 10—12— 14 írtért venni, Baranyában, Aradmegyében tavaly a must ára 15—16 fit volt és azért a városokban ma sem lehet 36—40—48 kr aj ez ár on alul egy liter jó bort kapni, nem is szólva a fővárosról, ahol minden jobb vendéglőben az „asztali“ bor czimen mért karakter nélküli ital ára 48, a „jobb asztalinak ára 60 kr. és több. Hol van itt az arány, hogy lehet akkor borfogyasztásról szó ? A bor árának csökkennie kell, de nem a termelők bőrére szabad ennek történnie, mert ott már elérkeztünk ahhoz a határhoz, ahol már csak a szőlők jövedelmezőségének koczkáztatásával lehetne csak újabb engedményeket tenni. Sőt komolyan kell tartaui attól, hogy ha a szőlősgazdák helyzete rövid időn belül nem javul, úgy a szőlőrekon- strukezió munkája a fele utón megáll és csak a filloxera pusztítása halad tovább fel- tartózhatlanul . . . Van ugyan itt egy pont, melyre ez alkalommal részletesebben kiterjeszkedni i nem akarunk és ez a termések fokozásának kérdése, ez mindenesetre még egy mód a jövedelem emelkedésére, csakhogy ez nagyobb befektetéseket igényel és a mai viszonyok mellett az intenzivebb nnvelésre gazdáink zöme kedvet nem érez, anyagi erővel nem bir. (Hisz sok ezren abbahagyják a szőlőbetegségek elleni védekezést, mert ez a költség már a 10 frtos borárak mellett ki nem fizeti magát!) Erről más alkalommal. A borárak csökkenésének a kimérésekben, kismértékben eladásoknál kell bekövetkeznie. De azt viszont szintén nem lehet remélni, hogy a mai nagy adóterhek mellett, mely a vendéglős-ipart nyomja, a kiméréssel foglalkozók maguk csökkentsék 25—30°/o-al a borok áród, a terhek pedig maradjanak a régiek. Vagyis a legsürgősebb a fogyasztási adók és kismértélcbeni illetékek és végre II. és 111. osztályú kereseti adók csökkentése, mert enélkül a kérdés megoldása lehetetlen. A másik már kényesebb, de elenged- hetlen követelmény pedig a közönséges asztali borárak hivatalos megállapítása, talán olyképen, hogy az előkelőbb szálloda, vagy vendéglő tulajdonosok kivételével a többiek az asztali borokat bizonyos maximális áron mérhetnék csak ki, ezen előbbiek pedig külön illetéket fizetnének azért, hogy a, szabályok alul kivétessenek. A palaczkborok ezen díjszabás alól szintén ki volnának véve. Ha lehetséges volt a hús, a kenyér, a gyógyszerek stb. árát hivatalosan meghatározni, miért nem volna az lehetséges a közönséLegkiválóbb hazai ges asztali bornál, ezen legegészségesebb, természetes italnál, melynek fogyasztása közgazdasági tekintetekből kívánatos és egészség- ügyi szempontból nem esketik kifogás alá (nem úgy mint a pálinkaféléké.) * Felfogásukat reálisnak ismerjük el s azzal csaknem mindenben egyetértünk. Ennek annál is inkább örvendünk, mert ebben újabb erősségét találjuk annak a sokszor hangoztatott meggyőződésünknek, hogy a bortermelők és a vendéglősök igazán csak úgy boldogulhatnak, ha egymással szövetkeznek. Helyesen mondják önök, hogy, a bor- fogyasztás csak a borárak tetemes csökkentésével fokozható. Jól mondják azt is, hogy a borárak csökkenését a termelők egyedül nem viselhetik, viszont a vendéglősök sem tehetik, a súlyos megadóztatás miatt. így hát önök is elismerik, hogy a vendéglősök nem kapzsiságból, hanem a tűrhetetlenül magas adózás miatt szabnak oly árakat, a milyenek aránytalanul nagyobbak a termelőknek fizetett áraknál. Az ok és akarat teljes felismerését bizonyítják be,önök magukról, a midőn azt kívánják, a mit mi eddig annyiszor kértünk, sürgettünk hiába: a fogyasztási adók, italmérési illetékek s a II. és ILI. osztályú kereseti adók leszállítását. Minthogy a borfogyasztás emelkedése a sör-, különösen az oly romboló pálinka- ivás csökkenését vonná maga után; ennélfogva a borfogyasztás növelése a nemzetnek nemcsak közgazdasági, hanem erkölcsi érdeke is. Ezt mi különösen kiemeltük az ország- gyűléshez intézett emlékiratunkban, hatást még sem érünk el; mert a törvényhozás inkább az anyagi érdekekre tekint, mintsem az erkölcsiekre. Hogy ez nem helyes, sőt a nemzet létét fenyegető eljárás, nyomatékosan és eredményesen csak úgy adhatjuk az illetékes körök tudtára, ha ezt a termelők és a vendéglősök hatalmas phalauxszá tömörült serege teszi. Ezért szólunk, — tekintetes szerkesztőség, önökhöz, mint akik e szükséges szövetkezésnek hathatós szószólói lehetnek. Erre a szövetkezésre van szükség, nem pedig a borárak limitácziójára, aminek a termelők semmi, vagy csak kétes hasznát látnák, a vendéglősök pedig nagy károsodásnak lennének kitéve ; mert az állam ezt a jogát könnyen anyagi érdekeiuek kizsákmányolására használná föl a termelők, a vendéglősök és a közönség rovására. Azzal az óhajtással fordulunk tehát önökhöz, hogy a „Borászati Lapoku karolja föl a termelők és vendéglősök szövetségének az eszméjét. Hasson oda, hogy a termelők egyesülete mielőbb hívja meg a vendéglősöket közösen tartandó értekezletre, a melynek az az indítványunk szolgálna alapul, hogy a termelők borértékesitő-szövetkezetével nexusban a vendéglősök is alakítsanak bor- értékesitő-szövetkezeteket. Ily módon és csakis igy lesz elérhető a borászat kedvező alakulása, a magyar termelőknek a hazai piacz biztosítása s viszont a vendéglősök csakis ily módon szabadulhatnak meg a tiszta bor fogyasztását akadályozó, insolid kereskedelem uzsorájától. Ez a czél, azt hisszük, méltó arra, hogy érette önök is síkra szánjanak, valamint mi ezután is szivvel-lélekkel küzdünk érette. Ihász György. Csarnok, MINDIG HALLÁM _____ Mi ndig haliam, nagy átok a Szerelem. Szivemben él, kinja gyötör, Öl, engem. Fájdalom az, ki felhőt lát Az égen, Mikor a nap folt nélkül áll Fényében. A sorstól én nem kiváltok Egyebet, A rózsámtól igaz, tiszta Szerelmet. Ha megértjük egymást reggel Es estve, Fittyet hányunk a világnak Nevetve ! Nem iszom bort hogyha szomjas A torkom ; Elmúlik, ha a galambom Csókolom. A csók édes reggel, estve, Hajnalba . . . Ki nem hiszi kergiiljön meg Szomjazva! Kiss Mihály. a „Népszínház“ tagja. KÜLÖNFÉLÉK. Az aradi kongresszus és az aradi piuczéregylet jubileumának csoportképei megjelentek Ronisch L. István cs. és kir. udvari fényképész igazán művészi felvételében. A rendkívül sikerült csoportképek méltó emlékei lesznek az aradi szép napoknak, azért azok megvételét őszintén ajánljuk a kongresszus tagjainak. Egy kép ára 3 frt. Megrendelhető vagy szerkesztőségünknél, vagy Hönisch L. István műtermében Aradon. A budapesti pinezérek első ma- Ifyar liázi asztaltársasága, mely Hits Lőrincz „Árpád“ kávéházában székel, mindjárt működése elején örvendetes jelét adta annak, hogy hivatását komolyan fogja fel s a hazafiság és magyar szellem terjesztésére mindenkor megtudja ragadni a magasztos alkalmakat. Ugyanis, mint a napilapok jelentették, az asztaltársaság Iliász György indítványára, Szüts Lajos és Balika György hazafias felszólalására, nagy lelkesedéssel 20 koronát szavazott meg a Vörös- marty-szoborra. Midőn az asztaltársaság a társadalom legjobbjaihoz sorakozott, hogy a hazaszeretet és nemzeti hagyományok legnagyobb költője emlékének megadja a hálaáldozatot, nemcsak önmagát tisztelte meg, hanem nemes példát is adott, méltót az összes pinezérség követésére. Az asztal - társaság sohase hagyja el a megkezdett, diesőséges utat! Üdvözöljük őket. ásványvizek: Szolyvai Luhi Erzsébet, Polenai Megrendelhető az uradalmi ásványvizek bérlösógénól Szolyván, (Beregmegye). Budapesti főraktár: Kerepesi-ut 11., I. em.
