Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-11-05 / 21. szám
1900. november 5. Vendéglősök Lapja a szaksajtó ellenzéki orgánumait, igy lapunkat is, mindenütt és mindenkor mellőzték. Az ipartársulat például, nemcsak üléseire nem hívja meg lapunkat, hanem még csak hivatalos értesítőjét sem küldeti részünkre, j Ez amily kicsinyes, nevetséges, époly czéltalan boszu is. Hagyjanak fel a duzzogással, a nagyképűséggel, térjenek a tapintat útjára. Aki a nyilvánosság terén szerepel, | annak tartozásai vannak a nyilvánosság iránt, i Teljesítsék kötelességüket a sajtó iránt s éljenek vele, akkor mentve lesznek a gyanútól s megkímélik magukat a félre- : értésektől. Hisszük, hogy nyugdíjintézetünk vezetői, akik méltók tiszteletünkre, és becsültetésünkre méltók, megértik és követik tanácsunkat. Lapunk, mint mindenkinek, az ő véleményüknek is készséggel ad helyet, még akkor is, ha felfogásuk a mienkkel ellenkezik Nyilt levél a bács-bodrog megyei pinczéregylet választmányához. Kedves szak tár sah ! A „Magyar Vendéglős és Kávés Ipar“ e hó 15-dikén napvilágot látott, véletlenül kezembe került számából tudomásomra jutott, hogy feliratilag bizalmatokat fejeztétek ki a nyugdíjegyesület elnökének és jogtanácsosának. Minthogy csekélységem is jelenleg ahoz az önzetlen gárdához tartozik, mely nem mindenben- ért egyet a ti bizalmatokat élvező — urakkal: megragadom tehát a kedvező alkalmat, hogy bizalmatlanságomat 1 az illető urak iránt ti előttetek lehetőleg igazoljam. Ismerem a ti meleg érdeklődéseteket a közügyek iránt, azt a fáradhatatlan tevékenységet, amelyet a múltban s a jelenben a nyugdíj-egyesület érdekében kifejtettetek. Hisz én is abban a reátu nézve megtisztelő szerencsében részesültem egykor, hogy veletek egy táborban harczolhattam a közügyek rögös utján. Emlékezzetek csak vissza a múlt heves s küzdelmes harczaira! Hányszor röpítették felém s felétek mérgezett nyilaikat a közügy leple alatt bujkáló irigykedő'le és haszonlesők ! Ezek ellen, ugy-e bár, nem volt más mentségünk, mint a bizalom, amelylyel én irányotokban s fi irányomban voltatok. Úgy hiszem, hogy meg voltatok a múltban s meg lehettek a jelenben s a jövőben is győződve arról, hogy engem a közszolgalatban soha semmiféle mellékérdek, csak a közjó vezérel, mert természetemnél fogva a függellen és önzetlen szókimondás elvem oly értelemben, hogy a mi jó. arról elismerésünket ne hallgassuk el, a rosszat ellenben minden tartózkodás nélkül Ítéljük el s üldözzük a végsőig. Ezek hangsúlyozása után előre bocsátom még azt, hogy én magam is elismerem a nyugdijegyesület elnökének és jogtanácsosának az érdemeit; mert mind a ketten hervadhatlan érdemeket szereztek a nyugdijegyesület körül. De még sem viseltetem bizalommal működésük iránt, mert tevékenységükből — legalább látszólag, a tünetek után Ítélve, — azt tehetem föl, hogy ők egyéni érdekeiket tolják előtérbe. Lássuk csak. Alapítottak egy szaklapot, amelynek jövedelmét „állítólag“ (?) két állítólagos hírlapíróval együtt élvezik. Daczára, hogy ezt már a szaklapok több Ízben felemlítették, a nyugdíj-egyesület elnöke még sem tartotta érdemesnek, hogy „hitelesen“ (?) megczáfolja. Az illető hírlapírók ellen nem élek kifogással; de nem tartom őket arra hivatottaknak, hogy szakmánkban mint nem szakemberek, vezérszerepet vigyenek. Ismétlem, hogy egyébként lehetségü- ket nem vonom kétségbe ; mert az egyik — hir szerint — kitünően vizsgázott az orvosi tudományokból; a másik pedig jeles tehetségnek bizonyult a M. V. és K. 1. részére kazal számra összehordott arczképek és hirdetések gyűjtésénél ? ? Nos lássátok, itt rejlik az én bizalmatlanságom a különben tisztelt urak iránt. A mi a nyugdíj-egyesület lapját illeti, én magam is azon a nézeten vagyok, hogy kell, hogy saját lapja legyen; de egy olyan lapra, mely hamisítatlan, objektív mformá- tiót nyújt a nyugdíj-egyesületben történtekről szóval hivatalos értesítésre, nem pedig korteskedő, nyerészkedési vállalatra; mert mindig vannak és lesznek olyan kérdések, melyekben a közhangulatnak kell döntenie, a mostani M. V. és K. 1.-ban pedig ezt csinált és preparált véleménynyel akarják megtéveszteni, illetőleg elfolytam. Ilyen értesítőre s emellett olyan lapra van szükségünk, a melyben megtaláljuk jogos panaszainkat s osztozik velünk szakosztályunk terén még oly nagy számmal szunnyadó kérdések megoldásában. Eltekintve az erkölcsi haszontol, egy ilyen lapnak a megteremtése pénzügyileg is igen szép összeggel gyarapítaná évente a. nyugdij-egyesület alapját. Magától érthető, hogy egy ilyen lapnak a szellemi vezetését olyan szakavatott férfiúra kellene bíznunk, akinek szakirodalmi múltja van. — Én részemről legszívesebben látnám e fontos állásban azt a fáradhatatlan, független, szilárd jellemű férfiút, aki, úgyszólván, megteremtője volt' szakirodalmunknak s akinek ez a tizenhatéves múltja mindenkinek elég biztosítékot nyújthat a jelenre és a jövőre. Megjegyzem még hogy a kiadóhivatal teendőit a nyugdij-egyesület kezelje, de a Lap szellemi vezetőjét be ne folyásol- hassa, azonban az illető szerkesztőnek szigorúan kelljen őrködnie a nyugdij-egyesület érdekei felett. r En remélem és hiszem, hogy ezt a röviden vázolt eszmét magatokévá fogjátok tenni. Én készséggel rendelkezésetekre bo- j csúfom az általam kidolgozott tervezetet, ha talán ez irányban lépéseket akartok tenni. A fent felhozott érvekkel reméltem igazolni bizalmatlanságomat; de ha talán nem találjátok elégségesnek, úgy leteszem,-—■ amivel engem a múltban megtiszteltetek — bizalmatoknak virágát lábaitok elé: ha nem vagyok méltó rá, tiporjátok el! Üdv mindnyájatoknak! Hívetek: Tóth Kálmán. I Közöltük ezt a czikket is, mint mindent, ami alkalmas a közvélemény tisztázására. — Minthogy azonban a czikkiró javaslatában szerkesztőnk személyére alkalmazható vonatkozás van, eleve ki kell jelentenünk, hogy ebben czikkiróval nem értünk egyet. Kétségtelen, hogy oly intéz- j ménynek, mint a nyugdijjntézet, szüksége van hivatalos értesítőre. Ámde hivatalos lap és független, szókimondó orgánum két dolog. Az első csak közhírré tesz, a másik ellenben ítél: magasztal vagy gáncsol. Most is az a baj, azért ad gyanúra alkalmat, hogy a nyugdíjintézet jelenlegi hivatalos lapja ezt a két össze nem férő dolgot ösz- szezagyválta. Nemcsak hiresztel, hanem 3 korteskedik is. Ennek meg kell szűnnie. Különben vonatkozó nézeteinket teljesen in e g v i l ág i tj a v e z é r c z i k k ü n k. Szerk.- \ t önálló vámterület mellett. Országszerte nagy örömet, Ausztriában pe- 1 dig megdöbbenést keltett, hogy a székes- I főváros október 24-iki közgyűlése az önálló vámterület mellett foglalt állást, a tanács javaslatával szemben Eidenberg következő indítványát fogadván el: „Mondja ki a közgyűlés, hogy a honi ipar támogatása csak önálló vámterület és véd- vámok mellett lehetséges. Egyúttal pedig utasítsa a tanácsot, hogy a legközelebbi közgyűlésen terjeszsze elő az országgyűléshez és a kormányhoz intézendő az önálló vámterület létesítését kérelmező felirati tervezetet.“ Üdvözöljük a székesfőváros bizottságát, hogy ebben a kérdésben a nemzet életérdekéhez méltó határozottsággal járt el. Reméljük, hogy az ország valamennyi törvényhatósága követi a székesfőváros példáját. A „Borászati Lapokéhoz. Tekintetes Szerkesztőség! Hazánk bortermelésének oly nagy és sok jó szolgálatot tevő lapjuk okt. 21-diki számának „A Borfogyasztás Fokozásáról“ írott czikkelyében olvassuk ezt a vendéglősöket közelről érintő, diskussióra méltó fejtegetést : Magyarországon az emberek elszoktak a horivástól. A középosztálynak az a része, mely vendéglőbe jár, túlnyomó részben sört ■iszik, mert azt nem hamisítják; az otthon étkező emberek egy igen jelentékeny kon- tigense vagy egyáltalán nem iszik szeszes italt, vagy pedig oly keveset, hogy azzal bortermelésünknek újabb lökemet adni nem lehet. Oka ezen nagy mértékletességnek abban rejlik, hogy a vendéglősök, fűszeresek, borkereskedők utján kicsinyben beszerzett ital aránytalanul drága és amellett az eredetiségnek, a természetességnek oly csekély garancziáját nyújtja, hogy csakis szokásból, szinte szükségből (de bizalmatlanul) fogyasztja azt a közönség túlnyomó része. A kisebb emberek a bor számára általában, de különösen a magyar bor számára elvesztek és pádinkával vágj7 olasz borral oltják szórajukat és rontják egészségüket. Ennek köszönhetjük azután, hogy ma az uj szüret befejezésekor a termelők ezreinek pinezéjében ma is ott hever a tavalyi termés és szüret előtt oly kapkodás, keresés volt hordók után, milyet azelőtt csak a legáldottabb esztendőkben lehetett tapasztalni. Pedig nem az uj bor lett itt sok, nanem a termelők elszoktak attól, hogy egy évi termésnél többet raktározzanak. (A felesleges hordókat még évek. előtt eladták.) Kétségtelen az összefüggés, mely a borok ára és a borfogyasztás között fennáll. Mint minden országban, úgy hazánkban is a bortermés évről-evre bekövetkezett csökkenése a borárak kisebb-nagyobb emelkedését idézte elő. Ez természetes is, kívánatos is, üdvös is volt. Természetes a kereslet és kínálat örök törvényének érvényesülése folytán, kívánatos, hogy azok a szőlősgazdák, kiknek feje felett lógott éveken át a filloxeravész Da- mokles kardja, legalább addig, amig boruk termett, uj borukat, az elpusztított szőlők birtokosai pedig készleteiket jobb árban el-
