Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)

1900-02-20 / 4. szám

2

azon kedvezményt, mely szerint ők a gyöngébb szesztartalomnál fogva romlásra hajló boraikat adómentes szeszszel javíthassak, akként kiterjeszteni, hogy a kisebb bortermelő is — esetleg többekkel való társulás vagy szövetkezés utján adómentes szeszre nyerjen jogot? — 4. Hajlandó-e az igen tisztelt földművelésügyi miniszter ur a bortermelők érdekeit a saját hatáskörében is oltalmába venni és közrehatni, hogy a termelők borainak értékesítése elé a pénzügyi hatóságok akadályokat ne gördítsenek — nehogy az állam és a magánosok által az elpusztított szőlőterületek helyreállítására tett áldozatok hiábavalók legyenek.

Az elnök : Az interpelláció ki fog adatni a minisztereknek.

Addig is, a míg a miniszterek válaszolnak, a mikor ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozhatunk, a következőkét kell megjegyeznünk.

A termelő-sző vetkezetek tervezeteiben azt is programrnba foglalták, hogy a szövetkezetek ott, a hol ezt szükségesnek látják, szerezzenek maguknak italmérési jogot, a zárt pa- laczkokban való elárusitás pedig áta- lában legyen nekik megengedve.

Az utóbbi, a mi jogában van minden szatócsnak, a szövetkezetektől sem tagadható meg; az előbbeni pedig nem veszélyezteti a tisztes vendéglős-ipart, hanem csak azokat, a kik azt bitorolják s a nép anyagi és erkölcsi megrontására zsákmányolják ki a leggyalázatosabb módon. Hogy hol vannak és kik ezek, azt sejthetjük azokból a feledhetlenül bölcs és igazságos szavakból, a miket Egem miniszteri biztos mondott az oly nagy Ínséget szenvedő ruthének között.

Tehát mi fönntartjuk azt, a mit a szövetkezeti vitában mondottunk. Újból mondjuk, hogy a bortermelők ellen ne hirdessünk harezot, hogy tőlük részint régi, részint méltányos jogokat elvitassunk; hanem — biztosítandó magunknak a termelő szövetkezetekből előálló előnyöket, lépjünk velük érintkezésbe s mi, vendéglősök, szintén alakítsunk az ő szövetkezeteikkel némi szervi összeköttetésben levő borvásárlási, azaz fogyasztási szövetkezetei.

Ez meg fog védeni bennünket a károk ellen; nagy, ma nélkülözött előnyöket biztosit nekünk, mig a hiábavaló harcz majd csak kárral fizet nekünk.

Hogy igy lesz, majd eleve meggyőződünk a miniszterek válaszaiból, a melyek körülbelül igy fognak hangzani :

Földmivelési miniszter: A bortermelők korlátolt italmérési jogát, a mely régi statútumokon és törvényen alapul, nemcsak elismerem, hanem annak újabb törvényes biztosítékot is óhajtok szerezni.

Pénzügyminiszter: A gyöngyösi bortermelők italmérési jogán esett sérelmet a törvényes alakiságok elYendéglősök Lapja

mulasztása okozta, Intézkedni fog, hogy a termelők kellőkép felvilágosíthassanak.

Minthogy a miniszterek válaszai lényegükben máskép nem hangozhatnak, azért ismételjük, hogy a vendéglősök érintkezzenek az országos szőlészeti és borászati egyesülettel, hogy azzal megállapíthassák egymás érdekeinek védelmét, illetőleg e védelem módjait és feltételeit.

Az ipartársulat válasza.

A budapesti vendéglősök ipartársulata kötelékébe nem tartozó vendéglősök 100-as bizottsága emlékiratot intézett az ipartársulathoz. Az emlékirat aláírói — mintegy 113-an — felajánlják az ipartársulatba való belépésüket, de csak oly feltétel alatt, ha kívánságaik teljesülnek! Erre nézve az elnökség a választmány határozata alapján következőleg válaszolt a memorandumra:

Tekintetes Karikás Lajos urnák mint az ipartársulat kötelékébe nem tartozó vendégtősök százas bizottsága elnökének.

Budapesten

Igen tisztelt szaktárs ur!

Az ipartársulat választmánya folyó évi január hó 26-án tartott ülésében tárgyalta a százas bizottság emlékiratát s a fölött érdemlegesen határozván, megbízta alólirott elnökséget, hogy az ipartársulat nevében e határozathoz képest válaszoljon az emlékiratra.

Mindenek előtt van szerencsénk tehát értesíteni, hogy a választmány mindazt, a mi az emlékiratban a vendéglősök mostoha helyzetéről, a vendéglős ipar kétségbeejtő tengődéséről helyesen van felsorolva, nemcsak kellőleg méltányolja, hanem miként a jó testvér átérzi a másik testvér minden baját, szenvedését, — akként át van hatva a választmány minden egyes tagja attól az érzéstől, hogy a vendéglősipar folytatói a jelenben egyformán szenvednek a mostoha viszonyok hatása alatt, valamennyien rettegnek a közterhek által való tönkretételtől.

Abban a tudatban, hogy ma minden testület csak a legelszántabb tömörülés, rendíthetetlen összetartás által fejthet ki annyi erkölcsi erőt, hogy az időkkel járó romboló hatásnak ellenállhasson, vagy a hatalom kíméletlen rendszerén imitt-amott egy kis rést nyithasson, — ebben a meggyőződésben a legőszintébb örömmel üdvözöljük mindazon szaktársainkat, a kik bizalommal csatlakoznak ipartársulatunkhoz, őszinte szándékkal sorakoznak az alá a zászló alá, melynek tisztes múltjához való hü ragaszkodással, a hazafiasság, a becsület és az igazság védelme alatt küzdünk, törvényes utón és meggondoltan, jogainkért, s ezek között leginkább igazi ideálunkért: a magyar vendéglős ipar felvirágzásáért !

Azonban örömünkbe üröm is vegyül, mert nem hallgathatjuk el egy sajgó érzés önkéntelen megnyilatkozását, midőn azt kell olvasnunk, hog} szaktársaink a helyes útra való térést, a — bajban vigasztaló és sikert Ígérő —- testületi szellem ápolását feltételektől teszik függővé, még hozzá olyan feltételektől, amelyek alatt éppen azok a sérelmek rejlenek, melyeknek elhárításáért már eredetűktől fogva, következetesen és törhetetlen kitartással küzdött az ipartársulat.

J 900. február 20.

De nem legyőzni, inkább jó szándékkal meggyőzni akarjuk az emlékiratot magukénak valló t. szaktársainkat s e szempontból sorra vesszük az emlékiratban foglalt főbb kívánságaikat:

A rendkívüli közgyűlés összehívására irányuló kívánságot nem találjuk indokoltnak; egyrészt azért, mert az évenként márczius hóban megtartani szokott rendes közgyűlésünk úgyis küszöbön van, s annak napirendjére indítvány alakjában, a vendéglős ipart érdeklő minden ügy kitűzhető és tárgyalható, s odáig módjában áll t. szaktársainknak a hozzá szólás, valamint az előterjesztés jogát, az ipartáirsulatba való beiratkozás által megszerezni; másrészt pedig azért, mert a rendkívüli közgyűlés rendkívül költséggel terheli meg az ipartársulat pénztárát. Már pedig ipartársulatunk jövedelmét úgyis a közczélokra fordított kiadások, továbbá a vendéglős ipar fejlődése, jövője érdekében fentartott szakiskola és tönkre jutott, szerencsétlen szaktársaink folytonos segélyezése emésztik föl.

A sérelmeknek nyilvánítani kívánt pontozatok közül az 1. pont alatt említett: „szatócsok italmérési joga“ nézetünk szerint egyelőre tárgytalan, mert az állami italmérési jövedékről szóló 1899. évi XXV. tör- vényezikk 5. §-a kizárja a szatócsot a kimérés gyakorlásából s részére csakis kismértékben való elárusitást engedélyez. E törvényes intézkedés előidézésében nagy része van az ipartársulatnak, mert az 1888. évi XXXV. t.-cz. módosítását saját hatáskörében is és folyton sürgette a kormánynál, azon fölül javaslata alapján úgy az 1896. évben Budapesten, mint az 1898. évben Debreczenben és az 1899. évben Nagyváradon tartott országos magyar ven- véglős kongresszusok is ily irányú feliratokat intéztek a kormányhoz. E lépéseknek tulajdonítható, hogy a kormány végre ven- véglős szakférfiakat is meghallgatott, s a törvény módosítását, habár nem egészen óhajtásunk szerint, de tagadhatatlanul a vendéglősök előnyére az országgyűlésen keresztül vitte.

az emlékiratban a II. pont alatt a „záróra“ emlittetik sérelem gyanánt.

Meggyőződésünk, hogy a vendéglősök nagy többsége nem óhajtja a záróra eltörlését. Mégis engedve a gyéren felhangzott kívánságnak is, már 1896. évbén kieszközölte az ipartársulat, hogy a záróra a kiállítás tartamára felfüggesztetett. S azóta addig ostromoltuk a székesfőváros hatóságát előterjesztéseinkkel mig helyt adott kérésünknek s a törvényhatóság közgyűlése kimondotta a záróra eltörlését s az erről alkotott szabályrendeletet felterjesztette jóváhagyás végett a kormányhoz. Azonban e szabályrendelet — sajnos — nem nyert felsőbb jóváhagyást.

Nem az ipartársulaton múlott tehát, ha a záróra máig nincsen eltörölve.

A székesfőváros hatósága most ismét a vendéglős és kávés iparok gyakorlásáról szóló szabályrendelet módosításával foglalkozik. Nem mulasztjuk el felhasználni a jó alkalmat, hog}^ az emlékiratban kifejezett kívánságnak megfeleljünk.

Az emlékirat III. pontja szerint: „az úgynevezett kifözések iparunknak nagy kárt okoznak11.

Ez a sérelemnek nyilvánított kérdés Olyan természetű, melynek bolygatása a legnagyobb óvatosságot parancsolja; mert itt már nem a vendéglősök különleges jogairól, nem az italmérésről van szó, hanem olyan iparág folytatásáról, melylyel ' sok száz szegény család keresi meg min-