Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-07-05 / 13. szám
1900. Julius 5. A csárda romjain. (Folytatás.) III. A kornak és korszakok fejlődésének, népek és nemzetek gondolkodásának, szokásainak. erkölcsének hivebb tükre és hőmérője nincsen a korcsmáknál, vendéglőknél, kávéházaknál és szállodáknál. Korunk a kényelem, fényűzés és gyorsaság korszaka. Ezekkel lépést kell tartania vendéglőknek, kávéházaknak és szállodáknak is. Nagy kár, hogy a csárda romjait semmiben sem láthatjuk. Az átalakult fényes helyek közül nagyon kevés tartott meg valamit a régi tárgyakból, különösen a czégérekből, bútorokból, evőeszközökből, edényekből, poharakból. Rohamos fejlődésünk közben rohamosan semmisítettük meg múltúnk emlékeit. A vendéglősök ipartársulata jól tenné, ha ezeket az emlékeket összegyíijtené; van még belőlük a padláson és az ószereseknél. A régi vendégfogadók rajzai, képei, a vendéglőkben, korcsmákban a régi képek, pl. a hajdani pest és budai lovas- és polgárgárda tagjai egyes és csoportképek. Mindenre értékes lenne ez, még magára a divat történetére is, beleértve magát a képek divatját. A tél, tavasz, nyár, ősz-tői kezdve a legújabb kor olajnyomatáig érdekes összehasonlítást tehetnének s nem egy műtárgyat találhatnának különösen az arcz- képekben. Ezért midőn a csárda romjain tűnődünk, ne hagyjunk elveszni egy forgácsot sem, melyből az emlékezés koszorúját fonjuk. Nagy a változás: a bádogpohártól a kristálypohárig, a nagybányai késtől az ezüstig, a göcseji kancsótól a monumentális üvegekig jutottunk el. Az ipar fejlődését feltüntető megannyi tanulságos tárgy a csárda fénykorától a csárda romjáig, a schmutzige József sorházától a mai fényes éttermekig. Milyen kincs volna egy étlapgyüjtemény a a konyha történetére nézve! Milyen kiilömbség van a között az idő között, midőn a vándorlólegény a batyuját nyomta a feje alá és úgy nyúlt végig a korcsma padján vagy asztalán s ha sorsa megengedte, a zsúp szalmán vagy a mai tökéletes szálloda-rendszer között'? A csárda romjain a nyelvújítás története is fontos adatokat talál. A vigadó elnevezése körül folyt vitára utalunk csak, a mi majdnem vigarda lett. A nyelvújítás során azonban a szálloda elnevezés helyett az öreg Barátli (Griff) Szállj-ide-1 ajánlt, a mi, ha szokatlanabb is, de magyarosabb. A csárda romjain kesereghetünk a felett is, hogy a mennyit haladtunk kényelemben és fényűzésben, annyit vesztettünk kedélyességben. A csárdák és korcsmák költészetének vége. A klubélet fejlődése pedig lassankint elveszi a kortörténeti érdekességet és a kor csinálását kisajátítják a kaszinók. A vendéglőkön, korcsmákon a szerepre hivatott emberek úgyszólván csak átfutnak. A csárda romjain egy igen szép kor felett kesereghetünk, a szellem uralkodásának nem hatalmas, csak bájos korszaka felett, a mikor a szellem központosította a társaságokat; a miről, ha tudnának, sokat beszélhetnének a csárdák, korcsmák, vendéglők és kávéházak falai. Az útszéli csárdákban — bár össze- gyüjthené valaki ezeket az adatokat — sokszor találkoztak útközben véletlenül nagy emberek és szegény emberek, p. o. egyszer a hires gróf Erdődy és a tiszamenti kántor, Erdődy. Bemutatkoztak. — Talán rokonok Vendéglősök Lapja vagyunk? — kérdé gróf Erdődy. --Talán felelt a kántor, csakhogy exezelleneziád „de monyorókerék", én pedig „de nyomorúság kereke“ vagyok Erdődi. Azt mondják, az ötlet megtetszett a grófnak, a nyomorúság kerekéhez egy kis kerékkenőcsöt adott. Egy kihaló költői műfajt, mely a deriil- tebb kedélyű kort még borús időkben is annyiszor vigasztalta, a bordalt találjuk ravatalon a csárda romjain. Ma már kevesen írnak vagy talán nem is Írnak bordalt. A legszebb magyar bordáinak egyike Csokonai „A csikóbőrös kulacshoz“ czimü remek verse talán olyan csárdában született, hol a szép asszony kettőt leiirt, egyet törült, mikor a kréta körül forgolódott. Hát Kölcsey remek tréfás románcza, a Szegény tatár vájjon nem úgy született-e, mikor csárdában etetett a nagy bölcselkedő költő ? Hiszen valaha Jókai is énekelte a derűs korban: Nekem az az egész politikám, Jó vörös bort iszom, s jól szelei a pipám... A csárdák költészete előtt tisztelettel vegye le az ifjú nemzedék a kalapját, hogy most élünk és nem aludtunk el, a csárdák korcsmák, vendéglősöknek és szállodásoknak, kávésoknak köszönhetjük. A mikor nem lehetett másutt beszélni, beszéltünk, sírva vigadtunk itt. Beszélt a hegedű s elbeszélte, belül mi fáj, s aztán egy koczintásban fogadtuk neg, hogy hívek leszünk. Hány bujdosó magyart rejtegettek, mintha szolgálatukban volna, vendéglőseink 1 Hányszor dobták ki a helyiségeikből a politikai kémeket? Sokszor, nagyon sokszor kidobták és rájuk fogták, hogy rebellisek, mig az igazi rebellisek benn maradtak. Nemcsak a fővárosban, de a városokban és falun is voltak azok a typikus korcs- márosok, kik Petőfi apjához hasonlítottak, kit a nagy költő „A jó öreg korcsviárosCi czimü versében énekelt meg. IV. A csárda romjain elmélkedve, nagyon bajos a rendszert betartani. Az esetek, a történetek, a látottak vagy hallottak, miről apánk nagy búsan szólt, azok a szomorú dolgok, azok a nagy tettek, a mik dajkameséink voltak, úgy ugrálnak, mint a zeneszerző ihletett pillanatában a kották. Alig jut belőlük egy-kettő a papírra, a többi a szívben marad. Tünnek-mennek, mint az álomképek. Kerekednek, mint a felhő, azután tovább úsznak, s mire az emlékezet megkapná, már más alakja van a felhőnek, más az álomkép. A mit én a csárda romjairól irok, az egy vezérfonál, a min más ember elindulhat és tökéletes képet festhet. Gyermekkori emlékeimből mint legkedvesebb a Fehértó tűnik fel előttem. Mindig ide jött a kocsi, ha szünidőkre vittek haza. Ha csak egy napra jöttek szüleim, ide álltak be a kocsival. Kisebb földbirtokosok, papok, tanítók, iparosok, kereskedők álltak be, vagy szálltak ide. Már a kocsiról megismerték az ismerőst. Akármikor mentem be ide, mindig találtam földit, ki vagy a levelemet vitte haza, vagy hozott valamit hazulról. Mintha csak mindig otthon lettem volna, minden nap tudtam hazai újságot. Egy nagy csárdajellegü vendégszobán túl volt" egy kisebb vendégszoba fehér ab- roszszal. A vendéglős és tulajdonos Ma- tyovszky az egész vidéket nevéről ismerte. Nagyon tisztességes ember volt családostól együtt. Ha épen kellett valami papírra, tentára, Orczy-kertbe, Városligetbe, szívesen adott. Szép, családiasán látta el vendégeit. Ha jól emlékszem, a Fehérló ekkor egyemeletes volt. Később egy német vette át, s ettől boldogult Halter Ferenez, kinek a vendéglős-ipar megmagyarositásában maradandók az emlékei s ekkor a Józsefváros ellenzéki vezérei gyűltek össze pipaszóra, mert Walter mindenkinek szolgált pipával és dohánynyal. A vendéglőt átalakította s az ő idejében épittetékb e az állást, az utolsók egyikét a belsőbb városban. Ma a Fehérló az előkelőbb szállodák közé tartozik. Egy emberöltő alatt nagyot változott, s ott, hol katonákat verbuváltak, magyar szellemben válogatott társaság szórakozik. De a ki elmegy előtte, annak feiujulnak régi emlékei s rágondol a hajdani törzsvendégekre, kik már temetőbe szálltak, közöttük a legrégibb s legállandóbbra, a rókusi plébánosra, Déryre, ki a delejességgel először gyógyított — csodákat mivelve — Magyarországon. A csárda romjain nem feledkezhetünk el a Griff1 ről (Pannónia), Vörös ökör és a Hattyú-ról. A Griffben és a Vörös ökörben az irók és művészek tanyáztak. A két legyesl szívesen keresték fel az irók és művészek barátai is. (Folytatása következik.) Szakácsai livészet. A spárga eltételéröl. Rövid idő múlva a spárga-metszést abba kell hagyni. A hátralevő időt jól fel kell tehát használni azoknak, a kik ez Ízletes zöldségféle élvezetéről a jövő évadig nem akarnak lemondani és igy a spárga eltételére vállalkoznak. Azok számára, a kik e művelettel eddig még nem foglalkoztak, a következőkben ismertetjük meg azt. Az eltételre szánt spárgahajtások egészen frissek legyenek (a netán már kissé fonnyadtakat pár óráig vízben kell áztatni), továbbá szép fehérek és vastagok, vagy legalább félvastagok legyenek; az egész vékonyak eltételre nem használandók. Az eltételre szántakat mindenekelőtt megválogatjuk vastagság szerint,hogy ugyanazon edénybe egyenlő vastag hajtások kerüljenek. Azután hegyes és éles kis késsel a a hajtásokat — a fej alatt kezdve— óvatosan végig hámozzuk, egyenlő hosszúra metszük, a mint az eltételhez szolgáló edény azt kívánja és hogy színüket meg ne változtassák, azonnal tiszta vízbe rakjuk. Időközben egy tágas főzőedényben só- talan vizet forralunk fel (mert a sótól a spárga megsárgul) és mikor fő, a vízből kiszedett spárgát szépen szitára rakva, a forró viz alá merítjük s csendesen forraljuk, addig, a mig kellőképpen meg nem puhult. Ezt legjobban arról ismerhetni fel, hogy a vízből kiemelt spárgahajtások egyike a mutató és gyűrűs ujjakon átfektetve, a középső ujj nyomásának enged és meghajlik a nélkül, hogy eltörnék. Erre 3 percznyi forralás rendszerint elegendő. Mihelyt ez bekövetkezett, kiemeljük a spárgát a forró vízből, lehűtjük és szépen elég szorosan berakjuk egymás mellé a tágas szájú konzerves üvegbe vagy esetleg ónozott bádogdobozokba (ez inkább gyári eljárás), azután annyi tiszta, sótalan vizet töltünk reá, hogy teljesen ellepje s légmen-
