Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-02-05 / 3. szám
1899. február 5. Vendéglősök Lapja. 7 szabályai nem tudom milyen paragrafusa szerint pénzt nem igen utalhatnak sinecurák- nak. Ha tehát valakinek kevés a jövedelme azt fokozza munkássággal^másonnan; a bevételek hová jutnak ha minden faczér szállodás, foglalkozás nélküli micsodák ott men- helyet kapnak! Mint az igazgatóság ritkán szemem elé kerülő jegyzőkönyvein látóim az egész igazgatóságot, egy kettő kivételé' vei. a nembánomság megszállta. Egy ember van még ottan ki ifjú lelkesedéssel még a régi az pedig Bokross, de uram, elegánciája néha Bokross urat is cserben hagya, vájjon miért? talán Őneki sem stimmül minden már? Igazat megmondva, ideális volt a nyugdij- intézmény, de egyes nem oda való emberek stréberkedése következtében, lealacsonyítják ezt a ideális intézményt az utolsó biztositó társaság színvonalára. Igaz, hogy most egyelőre ez ellen nem lehet egyebet csinálni, mint figyelmeztetni az urakat, hogy ne úgy járjanak mind Madách Ádámja ki kérdezi; örjöngő röptűnk hova vezetsz? aztán a sirhoz lépnek! esetleg lehet tiltakozni is, de szavazni majd jsj. Váradon fogunk ! s arról biztosítani fogom az igazgatóságot, hogy a nem oda való urakat újra nem választjuk oda. Minden szép, de mihelyst bizonyos ténykedésben az önző lóláb kilóg, az ember elfordul ilyesmitől, hízelgéssel más irányba terelni a figyelmet, még épen nem ülünk fel. Avagy nem meglepő frontváltozást tanúsít egy vidéki orgánum karácsony óta? Hiába a czél szentesíti az eszközöket s az utógondolat nincs kizárva. De mégis szeretnék egyet tudni, hol van az intézmény igazi feje, igazi teste és igazi intézője? Az Égben, Bpesten vagy a Kárász-utczában Szögeden ? Én tudtam, hogy más dolgokra fogok valahol választ kapni, talán nem is tárgyilagosát hanem gorombát, ha el olvasom épen, ami nagy véletlen lesz mert albumot nem olvastam még eddig (hogyan is kerülne a kezembe ?) hidegen fog hagyni akár az opera előtti szfinkszet, de ez a gondolat hogy hol van a „központi“ szervező iroda? ez bánt. Erre már most vagyok kiváncsi, a többire nézve és N. Váradra legyenek ők kiváncsiak! Levélben megakartam tudakolni az igazi központi irodát de féltem, hogy a válaszért 1 frt 08 kr. kérnek^ én pedig saját keresményemből nem engedhetem meg magamnak az ilyen luxust egyelőre, majd ha titkár leszek gavallér fogok, lenni. Daróczi G. Glück Frigyes. Glück Frigyest királyi kitüntetés érte A nemes emberbarát, a magasröptű lélek elvette a közjótékonyság terén kifejtett tevékenységének jutalmát: 0 felsége a magyar király Glück Frigyest, a Pannónia szálló tulajdonosát, a székes főváros törvényhatóságának bizottsági tagját a szálloda-ipar fellendítése és a közjótékonyság terén kifejtett tevékenysége elismeréséül a Ferencz József-rend lovagjává nevezte ki. Sok ezer és ezer kiváló alakja a közéletnek tolmácsolta szívből jövő üdvözletét ez alkalommal s a nemesszivü Glück Frigyes azt mindenkinek hálásan meg is kö- ! szönte. Lapunk szerkesztősége is sietett őszinte gratuláczióját eljuttatni, mire Glück Frigyes névjegyét küldte el szerkesztőségünkbe, megköszönve a gratulácziot, a melyre érdemte lennek érezzük magunkat, mert hisz egy oly nemeslelkü, kötele sségtudó férfiút, a ki iparunkért annyit tett, szívből üdvözölni mindig c ak szerencsénknek és kedves kötelességünknek tartjuk. Végh Miklós. Egy olyan férfiúnak mutatjuk be arcz- képét, a kit a főváros közönsége úgyszólván általánosan ismer. E férfiú Végh Miklós, az Andrássy- uton levő Jahn Ede vendéglő jelenlegi fő- pinezérje. Mig ez állást kiérdemelte, hosszú, küzdelmes életen ment keresztül, a mit e nehéz pálya önként megkövetel, ha valaki képzett, kiérdemült férfiú akar lenni, hogy hivatásának a mai kor finomult Ízlésének és a társadalomnak megfeleljen. Hogy mindeme kötelezettségeknek eleget tett, mutatja az. hogy mai állását körülbelül tiz év óta közbecsüléssel és bizalommal betölti. Végh Miklós született Lovrin, toron- tálmegyei községben 1868-ban. Atyja Liptai Antal bái ónak tiszttartója, kinek ajánlatára Végh Miklóst 1876-ban felvették a budapesti szervita-rendházba, mint szakácsfiut. A szakácsmüvészet azonban nem lévén ínyére, 1878-ban Leikam Györgyhöz, a Zöld holdóhoz czimzett vendéglőjében feli i csapott pinezérnek. Onnan 1880-ban Szik- szay Ferencz úrhoz, majd 1882-ben Bányai József kerepesi-uti vendéglőjébe került mint éthordó. 1885-ben, a kiállítás alkalmával, a Bányai-vendéglő egyik főpinezérje volt. A kiállításban szerzett pénzével a külföldre ment tapasztalatait gazdagítandó. A külföldről visszaérkezve, Komáromban Fűit Lajos urnák a „Magyar királyihoz czimzett szállodájában mint főpinezér volt alkalmazva. Komáromból a fővárosba érkezve, a magyar irók és művészek kedvelt helyére, a vas-utezai „Mikádó“ czimü vendéglőbe került mint éthordó és főpinezér. A „Mikádó“ uralkodásának hanyatlása 1888-ban arra késztette Végh Miklóst, hogy kedvencz helyét elhagyja és ekkor Jahn Ede úrhoz menjen, kinek általánosan ismert vendéglőjében ma is mindenki becsülésére és megelégedésére működik. A nyugdíjintézet kengyelfutói. Feleljünk. Kérdi az olvasó: — Mi van a hires nyugdíjintézettel? Hát az bizony olyan, mint a sülyedő hajó. Csak azok a bizonyos patkányok nem menekülnek róla. Rágicsálják az élelmet, mig találnak rajta. A derék kapitány hallotta a hajó bordáinak gyanús recsegését, ropogását. Látta a vihart, mely összetornyosult fölötte s elment kült a födélzétről. Sorsára hagyta a sülyedő hajót. Stadler Károly leköszönt elnöki állásáról. Jól tette, dicsértessék érette az ő neve. Ismét csak bebizonyította, hogy azon hajthatatlan, derék, becsületes emberek közé tartozik, aki a lelkiismeretes kötelességek teljesítésében alkut nem ismer. Lemondását azzal indokolta, hogy „megrongált egészsége“ nem engedi a gondterhes elnöki állás továbbviselését. Mondta, mert valamit kellett mondania. Értjük, mit mond vele a sorok között. Egész más erkölcsi fizikum kell ott a vajdaföveg tartós viseléséhez, mint a Stadler Károlyé. Az ő egészsége meg van rongálva ahhoz, hogy megemészsze mindazokat, amik ott végbemennek. Ahhoz nem egészség, ahhoz gyomor kell. Gyomor kellett hozzá, hogy kellemetlen rögtönzés nélkül legyen képes valaki végignézni azt az imelyitő önzést, a melylyel a nyugdíjintézet megszületett, táplákozott, vajúdik és amint a jelek mutatják, végórája felé közéig. A nyugdíjintézet eszméje egészséges korában a mi eszménk volt. Tudja mindenki, hogy a küzdelmek éveiben lapunk pendítette meg az eszmét, amely az egész országban lelkes visszhangra talált. Mikor arról volt szó, hogy végre alkossuk is meg, eljöttek azok a varjak, amelyek
