Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-02-05 / 3. szám
1899. február 5. V p.n d égi esek La pj a 3 örül, ha falat kenyere van, nemhogy vendéglői szórakozásra gondoljon is. Ott állunk kinos kétségbeeséssel, egész nap, üres vendéglőnk kellő közepén, azon kinzó gondolattal, hogy m.ből fogjuk kifizethetni óriási adónkat, ha azt nem akarjuk, hogy csekély borunkat lepecsétel- iék, kocsira tegyék és elhurczolják. El voltunk készülve rá, hogy a mostoha viszonyokra való tekintettel a tavaly ránk kirótt adóból az idén az adókivető bizottság jelentékeny részt elenged s az idei adót, viszonyainknak megfelelőleg, sokkal csekélyebb összegben veti ki. Elképedtünk, midőn azt tapasztaltuk, hogy a bizottság ellenkezőleg a már meglevő adót egyik másiknak terhére 200-300 írttal is fölemelte. Nagyságos „ Polgármester Ur ! Hűségesen fizettünk az államnak eddig is, hűségesen fizetünk ezután is. Nem könyöigünk másért, mint igazságért, méltányosságért. Nem kérünk mást, csak azt, hogy annyi adókötelezettséggel terheltessünk meg, amennyit elbírunk, mert hisz sem az államnak, sem a székesfővárosnak nem lehet az a feladata, hogy az adófizető vendéglős-iparos polgárokat tönkre jutassa, koldussá tegye, hanem a kellő korlátok között, szorítsa úgy kötelezettségeinek megfelelésére, mint minden más szakmabeli polgárokat. Mi szivesen fizetünk adót. Bár fizethetnénk háromszor annyit, mint amennyi most koldussá tenni készül bennünket, de az adóemelést méltóztassék akkora hagyni, amikor kedvezőbb viszonyok mosolyognak le a szegény zuglói vendéglősökre. Kérjük helyzetünknek áttanulmányozását, ipari viszonyaink meg- szivlelését és annak alapján méH tányos adókirovást, hogy becsülettel megfelelhessünk állampolgári kötelezettségeink mellett a családfenntartó szent kötelességeinek is. A mafönálló adókötelezettségnek megfelelni nem bírunk. II. „Künn áll a kocsi !44 A másik, a nagyobb sérelem az a tatárjárásra emlékeztető mód, — amellyel az adók úgyszólván rajtunk bevasaltatnak. Nagyságos Polgármester Ur ! A mi szakunk sok tekintetben nagyon kényes. Vendéglőink jóhir- nevén az is óriási csorbát ejt, ha a nagyközönség tudatában van annak, hogy adóssággal vagyunk terhelve, libegünk, lógunk az üzleti világban s nem tudjuk mely perez ben nyikorgatják meg az ajtóban a kulcsot, hogy bezárják orrunk elől a vendéglőt. A közönség, amely szeret egy helyre szokni, idegenkedik a folytonos gazdacserétől, szereti ha a tulajdonos, a személyzet jó ismerőse s messze elkerüli azt a vendéglő helyiséget, ahol látja, hogy a borokat minduntalan lepecsételik s a megszorult gazda öt literenkint kénytelen a borokat a szomszédból beszerezni, hogy haszon nélkül kimérje és fölszolgálja. Már pedig nem elég, hogy súlyosan megvagyunk adóztatva, mindennapi eset nálunk az is, hogy megáll egy egy hivatalos kocsi, elvenni fogyasztási adó fejében az egész vendéglői berendezést. Megtörténik ez nálunk gyakran, még ott is, ahol a hincstár érdeke teljesen biztosítva van, ahol ez tehát olyan hivatalos parádévá vállik, amely egyáltalán nem szükséges amely csak azért van, hogy a vendéglős hitelét, jóhirne- vét rontsa A hivatalos kocsi a vendéglő ajtaja elé gördül, kiszáll belőle a végrehajtó, hóna alatt égy csomó paksamétával és hangosan, kímélet nélkül, mint a pandúr-világban tették, olyan kedélyes leereszkedéssel kiabálja a vendéglő közönsége előtt: — ,,Nomilesz? Künn áll a kocsi!“ Ha véletlenül nincs rendelkezésünkre kellő pénzösszeg, borainkat lepecsételik, berendezésünket elhurczolják, a közönségünk pedig fizet, távozik és elhurczolja a szélrózsa minden irányában a hirt, amely hitelünket tönkre teszi, vendéglőnk jóhirnevét alapjában megingatja s most már vakarhatjuk a fejünket, hogy miből teremtsük elő az adót, ha kivetői olyan ko- missiót küldőnek ki érte, amely szétrebbenti, elriasztja a fogyasztó vendéget, akinek a kontójára kirótták a fogyasztási adót. Mi bár hátralékban vagyunk néha, azért mindenkor lefizettük tartozásunkat a kincstárnak s csak kíméletért, hitelünk és jóhirnevünk | kíméletben tartásáért esedezünk. Azelőtt soha nem emlékeztünk az adóbehajtás ilyen módjára, kocsikkal bennünket soha sem zaklattak, szégyennek soha ki nem tettek, s ennek mint fölösleges zaklatásnak megszüntetését Nagyságos Polgármester úrtól alázattal várjuk. Várjuk annál inkább, mert ha Nagyságod a kültelki vendéglősök értekezleteiről informácziókat óhajt beszerezni, fényesen ki fog világiam, hogy egyetlen értekezleten sem mulasztottuk el egymást a pontos fizetésre serkenteni s a jóakarat e nyilvánulásából kiviláglik az is, hogy a felesleges noszogatással az iparnak beláthatlan kár okoztatik, amely a kincstárnak célja nem lehet, 111. hjL egyezkedés. Az úgynevezett szabad egyezkedésbe közülünk többen belementünk. Belementünk, mert kényszerülve voltunk rá. De ez korántsem azért történt, mintha abban megnyugodtunk volna, hanem tettük azért, mert elvoltunk határozva, hogy testületileg úgy is Nagyságos Polgármester Úrhoz fordulunk, aki alázatos előterjesztésünket meghallgatva, mielőtt a vándorbotot kezünkbe vennénk, reméltük, hogy tarthatatlan helyzetünkön segíteni fog. Ennélfogva alázatosan kérjük ügyünk esetleges elbírálásánál a szabad egyezkedést nem mérvadóul venni, mint olyat, amely pusztán kényszer következménye és korántsem jelent annyit, mintha mi az elfogadott adózásnak meMelelelni képesek volnánk. IV. Ä konkurencia., Hogy a mi helyzetünk tarthatatlan, a felsorolt tények eléggé kiáltóan igazolják. Koldusbotra juttatásunkat vállvetve segiti elő a szertelen adókon, az adóbehajtás vas módszerén és a mostoha üzleti vizonyokon kivül még a szatócs üzletek óriási konkurenciája is. A szatócs üzletek szertelen szabadossággal, nagy mérvben szaporodnak a Zuglóban. Jóval több üzletet csinálnak mint mi vendéglősök s azért kötelezettségeink aránytalanul állnak az ő kötelezettségeikkel szemben. Megszivlelésre méltó mindenesetre, hogy a szatócs üzletek korlátlanul mérik az italokat s ezzel a vendéglőktől még a csekély jövedelmeket is elvonják. Ámbár a szatócsüzletek e szabadossága nem tartozhatik sérelmeink itt felsorolt keretébe, csak felhozzuk, hogy iparunk mennyi-